elszorul tn ige 1a1

1. ’〈annak kif-ére, hogy vmely fizikai v. lelki hatásra vkinek a mellét, torkát, szívét stb. szorító, tompa (fájdalom) érzés(e) fogja el〉’ ❖ Azzal vagyon leg nagyobb baja  Felségének, hogy gyakran egéſſzen el ſzorul a’ mellye, ’s alig vehet lélekzetet, úgy hogy az ablakokat fel kell nyitni (1790 Hadi és Más Nevezetes Történetek C0171, 23) | A nagy boldogságtól Szivem is elszorul(1857 Szendrey Júlia 8440006, 65) | Amint a hosszú folyosón végigment, hirtelen megállott s elszorult a tüdeje, hogy azt hitte megfúl (1912 Móricz Zsigmond CD10) | [A felelés közben] éreztem, hogy szorul el a gyomrom tájéka, s mászik arcomra a sápadtság (1914 Tersánszky Józsi Jenő CD10) | arra vagyok kíváncsi, milyen ember ön, Balogh Lajos? A férfi váratlanul elvörösödött. Torka elszorult, nem tudott megszólalni (1995 Magyar Hírlap CD09).

1a. ’〈lélegzet, beszéd〉 emiatt nehézkessé válik, akadozik, ill. rövid időre elakad’ ❖ Lélekzetem mellemen elszorúlt (1840 Vörösmarty Mihály C4536, 390) | Az ifjú nem tudott mit felelni, a hang elszorult torkában; csak odaborult némán a tábornok elé (1848–1856 Jókai Mór CD18) | [a serdülőnek] nők láttára elszorul a lélegzete (1936 Németh László² 9485021, 120) | Ha van örök vadászterület – mondta [búcsúztatójában] könnyektől elszorult hangon Horváth Ádám – akkor, jó vadászatot (2002 Magyar Hírlap CD09).

2. (rég, ritk) ’〈tér, terület vmely részén〉 összeszűkül, elkeskenyedik’ ❖ hol Felcsík végződik, az Oltnak addig tágas tere ujból elszorul, a két oldali havasokból oly kifutványok nyulván le, melyek az Oltot ismét szük völgybe ágyalják (1869 Orbán Balázs 8340006, 2) | [a hegyszorosban] az addig tágas völgy annyira elszorul, hogy a tombolva rohanó folyamnak alig marad hely (1869 Orbán Balázs CD22).

3. (rég v. nyj) ’kénytelen segítségért fordulni vkihez, rá van utalva, rászorul vkire’ ❖ nem lehet azt mondani a’ leg-boldogabb Szerentsében él Embernek-is, hogy a’ leg-ſzegényebbre el-nem ſzorul (1781 Gombási István ford. C1883, 112) | majd elszorúlhat még ő is hozzám (1867 Tolnai Lajos C4213, 9).

Vö. CzF.; ÉrtSz.; TESz. szoros; ÉKsz.; SzT.; ÚMTsz.

elszorul tárgyatlan ige 1a1
1.
〈annak kif-ére, hogy vmely fizikai v. lelki hatásra vkinek a mellét, torkát, szívét stb. szorító, tompa (fájdalom) érzés(e) fogja el〉
Azzal vagyon leg nagyobb baja  Felségének, hogy gyakran egéſſzen el ſzorul a’ mellye, ’s alig vehet lélekzetet, úgy hogy az ablakokat fel kell nyitni
(1790 Hadi és Más Nevezetes Történetek)
A nagy boldogságtól Szivem is elszorul
(1857 Szendrey Júlia)
Amint a hosszú folyosón végigment, hirtelen megállott s elszorult a tüdeje, hogy azt hitte megfúl
(1912 Móricz Zsigmond)
[A felelés közben] éreztem, hogy szorul el a gyomrom tájéka, s mászik arcomra a sápadtság
(1914 Tersánszky Józsi Jenő)
arra vagyok kíváncsi, milyen ember ön, Balogh Lajos? A férfi váratlanul elvörösödött. Torka elszorult, nem tudott megszólalni
(1995 Magyar Hírlap)
1a.
〈lélegzet, beszéd〉 emiatt nehézkessé válik, akadozik, ill. rövid időre elakad
Lélekzetem mellemen elszorúlt
(1840 Vörösmarty Mihály)
Az ifjú nem tudott mit felelni, a hang elszorult torkában; csak odaborult némán a tábornok elé
(1848–1856 Jókai Mór)
[a serdülőnek] nők láttára elszorul a lélegzete
(1936 Németh László²)
Ha van örök vadászterület – mondta [búcsúztatójában] könnyektől elszorult hangon Horváth Ádám – akkor, jó vadászatot
(2002 Magyar Hírlap)
2. (rég, ritk)
〈tér, terület vmely részén〉 összeszűkül, elkeskenyedik
hol Felcsík végződik, az Oltnak addig tágas tere ujból elszorul, a két oldali havasokból oly kifutványok nyulván le, melyek az Oltot ismét szük völgybe ágyalják
(1869 Orbán Balázs)
[a hegyszorosban] az addig tágas völgy annyira elszorul, hogy a tombolva rohanó folyamnak alig marad hely
(1869 Orbán Balázs)
3. (rég v. nyj)
kénytelen segítségért fordulni vkihez, rá van utalva, rászorul vkire
nem lehet azt mondani a’ leg-boldogabb Szerentsében él Embernek-is, hogy a’ leg-ſzegényebbre el-nem ſzorul
(1781 Gombási István ford.)
majd elszorúlhat még ő is hozzám
(1867 Tolnai Lajos)
Vö. CzF.; ÉrtSz.; TESz. szoros; ÉKsz.; SzT.; ÚMTsz.

Beállítások