eltel ts ige 1b1 (rég)

1. ’〈ter(ület)et, mélyedést folyékony anyag v. vminek a sokasága〉(fokozatosan) ellep, ill. belep, beborít’ ❖ [Az ágyúkból] a sok rakás bombi repűlt mindenfelé, Mely az egész határt egészen eltelé (1785–1788 Csokonai Vitéz Mihály CD01) | [a mártíroknak] vérek, mely a’ kinzó-helyt el-telte, Öntzte a’ Valláſt ’s Hitünk’ petſételte (1787 Bécsi Magyar Múzsa C0349, 794) | Teld-el öröm könny-tsepp artzámat (1803 Döbrentei Gábor C3756, 19) | ha ember gondos kézzel nem miveli, A’ földet gaz ’s kóró csak hamar elteli (1814 Kis János¹ ford.–Horatius 8240031, 107) | tsak nem a’ könnyű eltelé Szemét, mert kétség kűl azért hívattatik, Hogy a’ pénzetskéje el’sákmányoltatik (1817 Benke József ford.–Nicolay C0955, 19) | a’ Tsillagzat az eget el teli (1821 Mátyási József C3060, 36).

2. ’〈teret, hely(iség)et v. a levegőt hang, szag stb., ill. azzal vmi〉(fokozatosan) eláraszt(ja), betölt(i)’ ❖ az aſſzonyi énekléſek’ echoja vagy viſſza hangzáſa, némelly musika pengéſek, és a’ […] tsevegö madárkák’ zsibogáſa a Serail kertét el-telik (1788 Decsy Sámuel C1381, 152) | Fujtóleveg […] el-teli az ollyan házakat, a’ mellyekbe a’ küls leveg nem járulhat (1802 Zsoldos János 8541001, 25) | Egy ánis-ágy az egész kertet elteli szaggal (1805 Pethe Ferenc 8364014, 161) | átható nehéz izzadságszag, mely a levegőt elteli (1908 Ignotus CD10).

2a. ’〈vmely jelenség〉 gyorsan terjedve eláraszt vmit’ ❖ a’ hír kezdi eltelni a’ városokat (1786 Magyar Hírmondó C0274, 760) | a’ gonoszság a’ főldet eltelte (1799 Csokonai Vitéz Mihály C1320, 90).

3. ’〈érzés, vágy stb.〉 fokozatosan hatalmába kerít, ill. teljesen áthat, betölt vkit v. vmit’ ❖ Még alig, hogy kezde jőni [a napnak] szép világa fel-felé, Nem tudom, mi furtsa kedv már szíveinket el-telé (1783 Főldi János 7112003, 128) | A’ föld anyagtelt érdeki Az embert eltelik (1847 Garay János C1809, 151) | oly gonosz vérszomj telé el őt, Hogy bősz dühe soha ki nem elégűl (1883 Szász Károly² ford.–Dante C3835, 73) | mint amikor a csalogány a lombból panasszal zengi be a bús tavaszt, a vándor áll s egy szőke fejre gondol és elteli a lelkét a malaszt (1936 e. Kosztolányi Dezső CD01).

J: eltölt.

Vö. ÉrtSz.; ÉKsz.

eltel ❖ tárgyas ige ◦ 1b1 ◦ (rég)
permalink
1.
〈ter(ület)et, mélyedést folyékony anyag v. vminek a sokasága〉 (fokozatosan) ellep, ill. belep, beborít
[Az ágyúkból] a sok rakás bombi repűlt mindenfelé, Mely az egész határt egészen eltelé
(1785–1788 Csokonai Vitéz Mihály)
[a mártíroknak] vérek, mely a’ kinzó-helyt el-telte, Öntzte a’ Valláſt ’s Hitünk’ petſételte
(1787 Bécsi Magyar Múzsa)
Teld-el öröm könny-tsepp artzámat
(1803 Döbrentei Gábor)
ha ember gondos kézzel nem miveli, A’ földet gaz ’s kóró csak hamar elteli
(1814 Kis János¹ ford.–Horatius)
tsak nem a’ könnyű eltelé Szemét, mert kétség kűl azért hívattatik, Hogy a’ pénzetskéje el’sákmányoltatik
(1817 Benke József ford.–Nicolay)
a’ Tsillagzat az eget el teli
(1821 Mátyási József)
2.
〈teret, hely(iség)et v. a levegőt hang, szag stb., ill. azzal vmi〉 (fokozatosan) eláraszt(ja), betölt(i)
az aſſzonyi énekléſek’ echoja vagy viſſza hangzáſa, némelly musika pengéſek, és a’ […] tsevegö madárkák’ zsibogáſa a Serail kertét el-telik
(1788 Decsy Sámuel)
Fujtóleveg […] el-teli az ollyan házakat, a’ mellyekbe a’ küls leveg nem járulhat
(1802 Zsoldos János)
Egy ánis-ágy az egész kertet elteli szaggal
(1805 Pethe Ferenc)
átható nehéz izzadságszag, mely a levegőt elteli
(1908 Ignotus)
2a.
〈vmely jelenség〉 gyorsan terjedve eláraszt vmit
a’ hír kezdi eltelni a’ városokat
(1786 Magyar Hírmondó)
a’ gonoszság a’ főldet eltelte
(1799 Csokonai Vitéz Mihály)
3.
〈érzés, vágy stb.〉 fokozatosan hatalmába kerít, ill. teljesen áthat, betölt vkit v. vmit
Még alig, hogy kezde jőni [a napnak] szép világa fel-felé, Nem tudom, mi furtsa kedv már szíveinket el-telé
(1783 Főldi János)
A’ föld anyagtelt érdeki Az embert eltelik
(1847 Garay János)
oly gonosz vérszomj telé el őt, Hogy bősz dühe soha ki nem elégűl
(1883 Szász Károly² ford.–Dante)
mint amikor a csalogány a lombból panasszal zengi be a bús tavaszt, a vándor áll s egy szőke fejre gondol és elteli a lelkét a malaszt
(1936 e. Kosztolányi Dezső)
J: eltölt
Vö. ÉrtSz.; ÉKsz.

Beállítások