elvakult mn 12A

1. ’olyan 〈személy〉, aki indulata v. (téves) meggyőződése miatt a józan, tárgyilagos ítéletalkotásra nem képes’ ❖ van e a’ világon [...] olly elvakult democrata, ki azt bátorkodnék fentartani: hogy a’ nemzet csalhatatlan? (1831 Széchenyi István 8429008, 261) | A fanatizmus, ez a pokoli szörnyeteg, téged is megmételyezett [...]. Szerencsétlen, elvakult népem! (1885 Seltmann Lajos 8649001, 255) | Nem nézhetjük tétlenül ölbetett kézzel, hogyan sodor bennünket végső romlásba a németek oldalán néhány elvakult kalandor és megvásárolt renegát (1945 Darvas József 9101014, 101) | Csupán a legelvakultabb ellendrukkerek gondolhatják immár, hogy a kormány gyorsforgalmi úthálózat fejlesztési programja még az első beruházások megindítása előtt kártyavárként összeomlik (2000 Figyelő CD2601).

1a. ’ilyen személyre v. csoportra jellemző, rá valló 〈érzés, viselkedés, jelenség stb.〉’ ❖ A zsidógyülölet szónokainak természetesen nem tekintély Humboldt Sándor, hisz elvakult rajongásukban pálcát mernek törni fölötte és tudománya fölött! (1859 Szegedi Híradó 8663001, 3) | A két támadó egyre elvakultabb haraggal vetette magát a mosolygó védekezőre (1923 Bíró Lajos CD10).

2. (önálló) gondolkodásra nehezen képes, könnyen félrevezethető 〈ember〉, ill. ilyen emberre valló 〈ész, értelem〉’ ❖ Ha Bod, te egykor elvakult eszeddel Magad kezére játszanál [...], Apád’ fejét küldöm be asztalodra! (1838 Vörösmarty Mihály 8524405, 242) | az egyház [ti. a görögkeleti] követői mindmaig oly elvakúltak, [...] hogy minden javukra szolgáló munkában és igyekezetben saját romlásukat sejtik (1909 Márki Sándor CD55) | Apa (44 éves) [...] Elvakult és gyenge. Minden második asszonynak aranyos (1936 e. Kosztolányi Dezső 9359337, 24) | kiment a kedves dajka, [...] és én magamra maradva, dúlt lélekkel latolgattam beszédét; s mindazonáltal, hogy értelmem elvakult volt, éreztem hogy szavai magvassággal teljesek (1964 Jékely Zoltán ford.–Boccaccio 9278105, 19).

Vö. ÉrtSz.; ÉKsz.

elvakult melléknév 12A
1.
olyan 〈személy〉, aki indulata v. (téves) meggyőződése miatt a józan, tárgyilagos ítéletalkotásra nem képes
van e a’ világon [...] olly elvakult democrata, ki azt bátorkodnék fentartani: hogy a’ nemzet csalhatatlan?
(1831 Széchenyi István)
A fanatizmus, ez a pokoli szörnyeteg, téged is megmételyezett [...]. Szerencsétlen, elvakult népem!
(1885 Seltmann Lajos)
Nem nézhetjük tétlenül ölbetett kézzel, hogyan sodor bennünket végső romlásba a németek oldalán néhány elvakult kalandor és megvásárolt renegát
(1945 Darvas József)
Csupán a legelvakultabb ellendrukkerek gondolhatják immár, hogy a kormány gyorsforgalmi úthálózat fejlesztési programja még az első beruházások megindítása előtt kártyavárként összeomlik
(2000 Figyelő)
1a.
ilyen személyre v. csoportra jellemző, rá valló 〈érzés, viselkedés, jelenség stb.〉
A zsidógyülölet szónokainak természetesen nem tekintély Humboldt Sándor, hisz elvakult rajongásukban pálcát mernek törni fölötte és tudománya fölött!
(1859 Szegedi Híradó)
A két támadó egyre elvakultabb haraggal vetette magát a mosolygó védekezőre
(1923 Bíró Lajos)
2.
(önálló) gondolkodásra nehezen képes, könnyen félrevezethető 〈ember〉, ill. ilyen emberre valló 〈ész, értelem〉
Ha Bod, te egykor elvakult eszeddel Magad kezére játszanál [...], Apád’ fejét küldöm be asztalodra!
(1838 Vörösmarty Mihály)
az egyház [ti. a görögkeleti] követői mindmaig oly elvakúltak, [...] hogy minden javukra szolgáló munkában és igyekezetben saját romlásukat sejtik
(1909 Márki Sándor)
Apa (44 éves) [...] Elvakult és gyenge. Minden második asszonynak aranyos
(1936 e. Kosztolányi Dezső)
kiment a kedves dajka, [...] és én magamra maradva, dúlt lélekkel latolgattam beszédét; s mindazonáltal, hogy értelmem elvakult volt, éreztem hogy szavai magvassággal teljesek
(1964 Jékely Zoltán ford.Boccaccio)
Vö. ÉrtSz.; ÉKsz.

Beállítások