elvonatkozik tn ige 14a10 (kissé rég)

1. ’másoktól, a külvilágtól elfordul(va saját magába, a maga világába zárkózik) vki’ ❖ Azt susogták, hogy az asszonyság naponként jobban megizlelte a városi mulatságot, az én uram meg naponként inkább elvonatkozott (1829 Kisfaludy Károly C2677, 15) | egy mindenkitől elvonatkozott, vidéki gyermek ideges szoba-életét már megírtam (1916 Kosztolányi Dezső CD10) | Mindig elvonatkozva élt a világtól, a tudományos kutatásnak, csendes szavú könyveinek (1920 Dóczy Jenő CD10) | A társadalmi és nemzeti valóság nálunk túlságosan közelről sebezte íróinkat ahhoz, hogy elvonatkozhassanak álmaik áhított világába (1947 Makay Gusztáv 2055022, 107).

2. ’elszakad, függetlenedik vmitől vki v. vmi’ ❖ [A férfi] elvonatkozhatik magától, ő mutathat olyat a mi nem ő (1858 Greguss Ágost C1912, 194) | A középkor történetírását – a gyakorlati, állampolitikai szempontok iránt fogékony ókori nemzeti történetírással szemben – a realitásoktól elvonatkozó transzcendens történetszemlélet és a nemzeti mult körén túlterjedő egyetemes, világtörténeti érdeklődés jellemzik (1924 Hóman Bálint CD42) | Lehet, hogy kissé elvonatkoztunk a világtól, „doktrinérek” lettünk (1947 Keresztury Dezső 2055010, 71).

2a. (rendsz. hat-i ign-i alakban) elvonatkozik vmitől ’〈annak kif-ére, hogy vki nem vesz figyelembe vmit, eltekint vmitől〉’ ❖ [Rembrandt rézkarcainál] a’ belső tartalom, az eleven fölfogás csak akkor engedi, hogy az árrvéső’ [ti. az árhoz hasonló, vékony hegyű véső] szabálytalan vonatait kövessük, mikor kizárólag amazoktól elvonatkozva a’ mű technikájába ereszkedünk (1840 Henszlmann Imre 8609001, 234) | elvonatkozva pártállásától, csak a hazafiról szólok (1867 Eötvös József C1596, 246) | [A 19. század egyes magyar költői] nyelvművelő hevükben annyira elvonatkoznak nem egyszer attól, hogy rajtuk kívül milliók beszélik a magyar nyelvet, hogy egyedül érzik magukat, mint akik az isteni tüzet táplálják (1933 Szekfű Gyula CD42).

Sz: elvonatkozás, elvonatkozódik.

Vö. ÉrtSz.; ÉKsz.

elvonatkozik tárgyatlan ige 14a10 (kissé rég)
1.
másoktól, a külvilágtól elfordul(va saját magába, a maga világába zárkózik) vki
Azt susogták, hogy az asszonyság naponként jobban megizlelte a városi mulatságot, az én uram meg naponként inkább elvonatkozott
(1829 Kisfaludy Károly)
egy mindenkitől elvonatkozott, vidéki gyermek ideges szoba-életét már megírtam
(1916 Kosztolányi Dezső)
Mindig elvonatkozva élt a világtól, a tudományos kutatásnak, csendes szavú könyveinek
(1920 Dóczy Jenő)
A társadalmi és nemzeti valóság nálunk túlságosan közelről sebezte íróinkat ahhoz, hogy elvonatkozhassanak álmaik áhított világába
(1947 Makay Gusztáv)
2.
elszakad, függetlenedik vmitől vki v. vmi
[A férfi] elvonatkozhatik magától, ő mutathat olyat a mi nem ő
(1858 Greguss Ágost)
A középkor történetírását – a gyakorlati, állampolitikai szempontok iránt fogékony ókori nemzeti történetírással szemben – a realitásoktól elvonatkozó transzcendens történetszemlélet és a nemzeti mult körén túlterjedő egyetemes, világtörténeti érdeklődés jellemzik
(1924 Hóman Bálint)
Lehet, hogy kissé elvonatkoztunk a világtól, „doktrinérek” lettünk
(1947 Keresztury Dezső)
2a. (rendsz. hat-i ign-i alakban) elvonatkozik vmitől
〈annak kif-ére, hogy vki nem vesz figyelembe vmit, eltekint vmitől〉
[Rembrandt rézkarcainál] a’ belső tartalom, az eleven fölfogás csak akkor engedi, hogy az árrvéső’ [ti. az árhoz hasonló, vékony hegyű véső] szabálytalan vonatait kövessük, mikor kizárólag amazoktól elvonatkozva a’ mű technikájába ereszkedünk
(1840 Henszlmann Imre)
elvonatkozva pártállásától, csak a hazafiról szólok
(1867 Eötvös József)
[A 19. század egyes magyar költői] nyelvművelő hevükben annyira elvonatkoznak nem egyszer attól, hogy rajtuk kívül milliók beszélik a magyar nyelvet, hogy egyedül érzik magukat, mint akik az isteni tüzet táplálják
(1933 Szekfű Gyula)
Sz: elvonatkozás, elvonatkozódik
Vö. ÉrtSz.; ÉKsz.

Beállítások