állomáshely fn 2B

1. (kissé hiv) ’az a kijelölt hely, ahol vki v. vmely (katonai) csoport (hosszabb ideig) szolgálatot teljesít’ ❖ Az ünnepély után – melly az invalid kaszárnyában tartatott – katona-polgártársaink rögtön utnak indultak, Eszékre – állomás helyökre – utazandók (1848 Március Tizenötödike C3027, 277) | Franciaország burgosi követe két nappal ezelőtt állomáshelyéről visszatért Párisba és jelentést tett Bonnet külügyminiszternek egyhónapi működéséről (1939 Esti Újság 2124001, 6) | Amikor megérkeztem második állomáshelyemre, Annabányára, ugyancsak meglepődtem. Nem voltam éppen elkényeztetve első helyemen, a falusi iskolában sem, ahol két esztendeig tanítottam (1956 Bárány Tamás 9029002, 138) | lelkipásztori állomáshelyére (1992 Németh László³ 2020023, 93).

2. (rég) ’közlekedési útvonalon az utasok le- és felszállására, a (teher)forgalom lebonyolítására, ill. a járművek várakozására szolgáló hely, építmény’ ❖ A tájék […] a mozdonynak az állomáshelyen veszteglése alatt megszemlélésre érdemes (1860 Ormós Zsigmond C3365, 118) | Még fiakkerek számára is létezik kitüzött állomáshely, és mint mondják, néhanapján bizony megesik, hogy két ilyen urias fogat is vesztegel rajta egyszerre (1876 Hevesi Lajos 8184003, 24) | Budapesten a bérkocsisok a maguk állomáshelyét, régi rossz szokás szerint, német szóval Stand-nak hivják (1893 PallasLex. CD02) | Thursday […], a Prince of Wales-szigetek egyike […] a Torres-szoroson átvezető hajók állomáshelyével (1925 RévaiNagyLex. C5714, 256).

3. (kissé rég, Szính) ’az a helység, ahol vmely színtársulat kül. a nyári időszakban több héten át játszik’ ❖ A budai s ó-budai aréna nyáron át vidéki társulatok állomáshelye (1893 PallasLex. CD02) | [a kolozsvári Nemzeti Színház társulata] nyári állomáshelyén, Nagyváradon, a régi híres fabódéban játszott (1957 Csathó Kálmán C1267, 294) | A Művelődésügyi Minisztérium színházi főosztálya a legkészségesebben támogatja az ország legkisebb színházát. Nyári állomáshelyének Salgótarjánt jelölték ki (1958 Magyar Nemzet júl. 30. C0354, 3).

3a. (sajtó) ’az a helység, ahol vmely turnézó művész fellép’ ❖ [Walter Crane-t] másnap magyarországi tartózkodásának már következő állomáshelyén, Szegeden találjuk (1972 Tüskés Tibor 2021020, 926) | Az országos turné első állomáshelye Miskolc, de ellátogatnak majd Siófokra, Zánkára, Győrbe, Balatonfüredre, Zalaegerszegre, Debrecenbe és Budapestre is (2000 Magyar Hírlap CD09).

J: állomás.

ÖU: törzs~.

Vö. ÉrtSz.; ÉKsz.

állomáshely főnév 2B
1. (kissé hiv)
az a kijelölt hely, ahol vki v. vmely (katonai) csoport (hosszabb ideig) szolgálatot teljesít
Az ünnepély után – melly az invalid kaszárnyában tartatott – katona-polgártársaink rögtön utnak indultak, Eszékre – állomás helyökre – utazandók
(1848 Március Tizenötödike)
Franciaország burgosi követe két nappal ezelőtt állomáshelyéről visszatért Párisba és jelentést tett Bonnet külügyminiszternek egyhónapi működéséről
(1939 Esti Újság)
Amikor megérkeztem második állomáshelyemre, Annabányára, ugyancsak meglepődtem. Nem voltam éppen elkényeztetve első helyemen, a falusi iskolában sem, ahol két esztendeig tanítottam
(1956 Bárány Tamás)
lelkipásztori állomáshelyére
(1992 Németh László³)
2. (rég)
közlekedési útvonalon az utasok le- és felszállására, a (teher)forgalom lebonyolítására, ill. a járművek várakozására szolgáló hely, építmény
A tájék […] a mozdonynak az állomáshelyen veszteglése alatt megszemlélésre érdemes
(1860 Ormós Zsigmond)
Még fiakkerek számára is létezik kitüzött állomáshely, és mint mondják, néhanapján bizony megesik, hogy két ilyen urias fogat is vesztegel rajta egyszerre
(1876 Hevesi Lajos)
Budapesten a bérkocsisok a maguk állomáshelyét, régi rossz szokás szerint, német szóval Stand-nak hivják
(1893 PallasLex.)
Thursday […], a Prince of Wales-szigetek egyike […] a Torres-szoroson átvezető hajók állomáshelyével
(1925 RévaiNagyLex.)
3. (kissé rég, Szính)
az a helység, ahol vmely színtársulat kül. a nyári időszakban több héten át játszik
A budai s ó-budai aréna nyáron át vidéki társulatok állomáshelye
(1893 PallasLex.)
[a kolozsvári Nemzeti Színház társulata] nyári állomáshelyén, Nagyváradon, a régi híres fabódéban játszott
(1957 Csathó Kálmán)
A Művelődésügyi Minisztérium színházi főosztálya a legkészségesebben támogatja az ország legkisebb színházát. Nyári állomáshelyének Salgótarjánt jelölték ki
(1958 Magyar Nemzet júl. 30.)
3a. (sajtó)
az a helység, ahol vmely turnézó művész fellép
[Walter Crane-t] másnap magyarországi tartózkodásának már következő állomáshelyén, Szegeden találjuk
(1972 Tüskés Tibor)
Az országos turné első állomáshelye Miskolc, de ellátogatnak majd Siófokra, Zánkára, Győrbe, Balatonfüredre, Zalaegerszegre, Debrecenbe és Budapestre is
(2000 Magyar Hírlap)
ÖU: törzsállomáshely
Vö. ÉrtSz.; ÉKsz.

Beállítások