alóla szem nm 31Aalula (nyj)

1. (minden sz-ben) ’a szóban forgó személy v. tárgy, dolog alatt levő, ill. az általa fedett, borított helyről’ ❖ Most, hogy alóla kidőlt lova, harczra gyalog mene (1825 Vörösmarty Mihály 8524378, 228) | Vedd ki a széket alólam! (1840 Szemere Miklós 8438013, 38) | Nagy lebegő palást […] egész kereken betakarta a Boldogasszonyt, csak a jobb kezefeje volt ki alula (1927 Móra Ferenc C3206, 170) | Majd lesz zálog, kibecslés, kobzás, kettős robot, kettős dézsma, majd kihúzzák alólatok a szalmazsákot, a derékaljt, a lepedőt (1942 Németh László² 9485036, 353) | leereszkedett a pincébe, itt a leghátsó tűzifa-halomból lerakott félmázsányi rönköt, s kiemelt alóla egy csomagot (1988 Lengyel Péter 9397005, 14) | őalóluk mármint a szakadékba zuhant ura és őalóla fogyatkozott, gigantikus darabokban, a mészkőhegy (1992 Marno János 2016012, 361).

1a. ’a szóban forgó dolog látszata mögül’ ❖ Vakard meg az oroszt és kilátszik alóla a tatár! (1919 Juhász Gyula¹ 9284881, 237).

2. ’a szóban forgó dolog tövéből, ill. annak közelében levő (lenti) helyről’ ❖ azon Amida nevezet híres várost, a’ mellyet Sápor ſokáig ostromlott, minden haſzon nélkl el-is ment alóla, meg-vette (1797 Gvadányi József ford.–Millot 7125028, 244).

3. ’a szóban forgó súlyos, nehéz helyzetből, állapotból’ ❖ a büntetés a vétkesre magára háramlik, s alóla ki vannak véve mindazok, kik a törvény tényi föltételeknek vonalai alá nem esnek (1862 Csemegi Károly 8085001, 5) | A sivár munkát nem szerettem, igyekeztem tehát, ha csak lehetett, kibújni alóla (1949 Nagy Lajos 9472005, 176).

3a. ’a korábban említett személytől v. dologtól való függőségből, ill. annak hatóköréből’ ❖ Könnyü volna igy törvényeket hozni: hogy maga a törvényhozó testület kivétel legyen alóla (1848 Jókai Mór 8209024, 31) | Sámfai Béla […] halogatta, halogatta az ipartestületi tagsági dij megfizetését, pedig nem volt felmentve alóla (1897 Nagy Sándor 8327004, 38) | Haragjainkban, szeretéseinkben [ti. az anyáméiban és az enyéimben] volt valami egyformán kísérteties. Abban a törekvésemben is, hogy emancipáljam magam alóla, ami természetesen teljesen hiábavaló volt (1932 Lakatos László CD10) | ezek a szabályok univerzálisak, csak egyetlen módon lehet kibújni alóluk (1990 Újlaki Gabriella 2029019, 566).

4. (-nak/-nek ragos szóval nu-szerűen) (rég) ’a szóban forgó dolog alatt levő helyről’ ❖ a nap az ellátás [= látóhatár] szélére lejutván Visszatekint, s az aranygyapjas felhőknek alóla A már barnúló erdőkre veresses arany színt Leggyent (1796 k. Fazekas Mihály 8138013, 47) | Össze robog már a’ két had, dörmölve nagyobbúl A’ moraj, és sürü por kelvén lábaiknak alóla, Bodrog’ szép táján szomorún besötétedik a’ föld (1825 Vörösmarty Mihály 8524376, 92).

Vö. ÉrtSz.; ÉKsz.; ÚMTsz.

alóla személyes névmás 31A
alula 31A (nyj)
1. (minden sz-ben)
a szóban forgó személy v. tárgy, dolog alatt levő, ill. az általa fedett, borított helyről
Most, hogy alóla kidőlt lova, harczra gyalog mene
(1825 Vörösmarty Mihály)
Vedd ki a széket alólam!
(1840 Szemere Miklós)
Nagy lebegő palást […] egész kereken betakarta a Boldogasszonyt, csak a jobb kezefeje volt ki alula
(1927 Móra Ferenc)
Majd lesz zálog, kibecslés, kobzás, kettős robot, kettős dézsma, majd kihúzzák alólatok a szalmazsákot, a derékaljt, a lepedőt
(1942 Németh László²)
leereszkedett a pincébe, itt a leghátsó tűzifa-halomból lerakott félmázsányi rönköt, s kiemelt alóla egy csomagot
(1988 Lengyel Péter)
őalóluk mármint a szakadékba zuhant ura és őalóla fogyatkozott, gigantikus darabokban, a mészkőhegy
(1992 Marno János)
1a.
a szóban forgó dolog látszata mögül
Vakard meg az oroszt és kilátszik alóla a tatár!
(1919 Juhász Gyula¹)
2.
a szóban forgó dolog tövéből, ill. annak közelében levő (lenti) helyről
azon Amida nevezet híres várost, a’ mellyet Sápor ſokáig ostromlott, minden haſzon nélkl el-is ment alóla, meg-vette
(1797 Gvadányi József ford.Millot)
3.
a szóban forgó súlyos, nehéz helyzetből, állapotból
a büntetés a vétkesre magára háramlik, s alóla ki vannak véve mindazok, kik a törvény tényi föltételeknek vonalai alá nem esnek
(1862 Csemegi Károly)
A sivár munkát nem szerettem, igyekeztem tehát, ha csak lehetett, kibújni alóla
(1949 Nagy Lajos)
3a.
a korábban említett személytől v. dologtól való függőségből, ill. annak hatóköréből
Könnyü volna igy törvényeket hozni: hogy maga a törvényhozó testület kivétel legyen alóla
(1848 Jókai Mór)
Sámfai Béla […] halogatta, halogatta az ipartestületi tagsági dij megfizetését, pedig nem volt felmentve alóla
(1897 Nagy Sándor)
Haragjainkban, szeretéseinkben [ti. az anyáméiban és az enyéimben] volt valami egyformán kísérteties. Abban a törekvésemben is, hogy emancipáljam magam alóla, ami természetesen teljesen hiábavaló volt
(1932 Lakatos László)
ezek a szabályok univerzálisak, csak egyetlen módon lehet kibújni alóluk
(1990 Újlaki Gabriella)
4. (-nak/-nek ragos szóval nu-szerűen) (rég)
a szóban forgó dolog alatt levő helyről
a nap az ellátás [= látóhatár] szélére lejutván Visszatekint, s az aranygyapjas felhőknek alóla A már barnúló erdőkre veresses arany színt Leggyent
(1796 k. Fazekas Mihály)
Össze robog már a’ két had, dörmölve nagyobbúl A’ moraj, és sürü por kelvén lábaiknak alóla, Bodrog’ szép táján szomorún besötétedik a’ föld
(1825 Vörösmarty Mihály)
Vö. ÉrtSz.; ÉKsz.; ÚMTsz.

Beállítások