finalizmus fn 4A (Fil, Pszich is)

’a természet és a társadalom folyamataiban, változásaiban v. jelenségeiben vmely eleve meghatározott célra irányulást v. (végső) cél felé tartást feltételező elmélet, ill. az ebből fakadó meggyőződés’ ❖ Ha a czélt valami előre kész tervnek értjük, a mi felé halad az evolutio, akkor tévedünk; de ha a Kant értelmében vett magyarázó eszmét látunk a „czél” gondolatában, akkor a szerves fejlődés kielégítő magyarázatát leljük meg benne. Ilyen finalismustól maga Bergson sem tud teljesen menekülni, noha a czél szót szándékosan kerüli és a rôle [= szerep], essence [= lényeg], fonction [= funckió] fogalmakkal helyettesíti (1912 Budapesti Szemle C7687, 316) | A tevékenynek nevezett emberek termőföldnek nézik a Természetet, s e szerint használják is fel, hiányaik és vágyaik kielégítésére. Nem így a szemlélődő lelkek, akik ösztönből irtóznak e nagyon is közvetlen finalizmustól (1920 Gyergyai Albert CD10) | A jelen „gyakorlati” álláspontjáról fordulok a történelemhez, mintegy az én motivációm előtörténetét (illetve abban a bizonyos személyes-közösségi értelemben: a mi motivációnk előtörténetét) keresem abban, amit elmúlt generációk emberei tudatosan megalkottak. [...] De hát nem egyet jelent-e ez azzal, hogy akkor valójában ez a „történelemkutatás” a legközönségesebb finalizmus jegyében folyik? (1982 Rózsahegyi Edit 2029001, 470) | J. Piaget szerint az óv.-s gyermek világképében sajátos magyarázó elvek érvényesülnek: [...] a term.-i folyamatokat és képződményeket az emberi munka eredményének tekinti (artificializmus), az okot felcseréli a céllal (finalizmus) (1997 PedagógiaiLex. C6809, 593).

Vö. IdSz.

finalizmus főnév 4A (Fil, Pszich is)
a természet és a társadalom folyamataiban, változásaiban v. jelenségeiben vmely eleve meghatározott célra irányulást v. (végső) cél felé tartást feltételező elmélet, ill. az ebből fakadó meggyőződés
Ha a czélt valami előre kész tervnek értjük, a mi felé halad az evolutio, akkor tévedünk; de ha a Kant értelmében vett magyarázó eszmét látunk a „czél” gondolatában, akkor a szerves fejlődés kielégítő magyarázatát leljük meg benne. Ilyen finalismustól maga Bergson sem tud teljesen menekülni, noha a czél szót szándékosan kerüli és a rôle [= szerep], essence [= lényeg], fonction [= funckió] fogalmakkal helyettesíti
(1912 Budapesti Szemle)
A tevékenynek nevezett emberek termőföldnek nézik a Természetet, s e szerint használják is fel, hiányaik és vágyaik kielégítésére. Nem így a szemlélődő lelkek, akik ösztönből irtóznak e nagyon is közvetlen finalizmustól
(1920 Gyergyai Albert)
A jelen „gyakorlati” álláspontjáról fordulok a történelemhez, mintegy az én motivációm előtörténetét (illetve abban a bizonyos személyes-közösségi értelemben: a mi motivációnk előtörténetét) keresem abban, amit elmúlt generációk emberei tudatosan megalkottak. [...] De hát nem egyet jelent-e ez azzal, hogy akkor valójában ez a „történelemkutatás” a legközönségesebb finalizmus jegyében folyik?
(1982 Rózsahegyi Edit)
J. Piaget szerint az óv.-sóvodás gyermek világképében sajátos magyarázó elvek érvényesülnek: [...] a term.-itermészeti folyamatokat és képződményeket az emberi munka eredményének tekinti (artificializmus), az okot felcseréli a céllal (finalizmus)
(1997 PedagógiaiLex.)
Vö. IdSz.

Beállítások