ámbra fn 6A

1. ’vmely kellemes, fűszeres illatú illatszer, ill. illat’ ❖ A rózsa színe bíbor, S illatja fínom ámbra (1797 Csokonai Vitéz Mihály CD01) | Ezennel ambrát küldünk ajándékba, hogy jóakaratunk illatjában gyönyörködhessék kegyetek, és azon bizonyítást, hogy mindig különös tisztelettel emlékezünk kegyetekrül (1834 Garasos Tár 8625003, 86) | egy gyermekded néger leányka, arany kösöntyűkkel karjain és lábain, ámbrával füstölte körül a vásárra jött vendéget (1853 Jókai Mór CD18) | Ó sejkh! és mostan szózatod lesem – Sörbeted nem kell s narghiléd ámbrája (1875 Kiss József³ 8245006, 58) | Túlzott hévvel zengte a nagy király hatalmát S a karmát! S a barlang kellemes illatát: Nincs ámbra, nincs virág, Mely hozzá fogható (1973 Képes Géza ford.–La Fontaine 9323059, 206).

1a. (jelzőként) ’ilyen illatú’ ❖ Szivná e száj az ő [ti. a lánynak] ambra leheltét (1840 Honti literatúrai füzér C2099, 19) | Oh szép az égen a csodás szivárvány … A húrik csillagszeme, ámbra ajka (1883 Szász Károly² C3825, 335).

2. ’az ámbráscet beleiben képződő, eredetileg fehéresszürke, viasszerű, kellemetlen szagú, majd levegő, nap, tengervíz stb. hatására megkeményedő és kellemes illatúvá váló, illatszerként haszn. anyag’ ❖ Az Ambra, öszveálló ragadós, át-nem-látszó, ’s majd ollyan lágy, mint a’ viasz, szürke színü, igen jó szaga van, mikor a’ tűzben ég (1799 Fábián József ford.–Raff C1658, 660) | Ha a tengerbe dobatott volna, elnyelt volna a cethal, s azóta én is ámbra volnék; miképp méltóztatnak kegyesen tudni, hogy a cápák gyomrában terem az ámbra, s most templomot füstölnének velem (1879 Jókai Mór CD18) | Az illatnak tartósságot az állati szagos váladékok (ambra, mosusz, cibét stb.) és az ibolyagyökér borszeszes kivonatai adnak (1895 PallasLex. CD02) | A korábbi időkben orvosságnak, ma azonban már csak az illatszergyártásban használt ámbra nem a húgyhólyagban található, mint régebben hitték, hanem mindenesetre a bélben (1929 Az állatok világa ford. CD46).

3. ’az ámbrafa (Liquidambor) nemzetségébe tartozó vmely növény, ill. az ennek gyantájából készített illatszer’ ❖ a’ másod rendbeli [sorbet] tzitrom-lévbl, nádmézbl, szeretsen-dióból és ambraból vagyon (1788 Decsy Sámuel C1382, 84) | Tndöklik a’ fa’ sárgás Ambrája (1814 Fárnyék Dávid C1558, 7) | az élenyben úgy ég a fűrészpor, mint a csillag, hát egy egész erdő, mely ámbrát és gyantát izzad, s mely kétmérföldnyi magas élennyel vette magát körül! (1870 Jókai Mór CD18) | Nincs ámbra, nincs virág, Mely hozzá fogható (1973 Képes Géza ford.–La Fontaine 9323059, 206) | A lombhullató fák között, nyolcféle juhar, vad- és szelídgesztenye, […] kőris, hárs, ámbra, platán, fűz (1995 Magyarország állatvilága CD14).

ÖE: ~fa, ~fű, ~gyanta.

Vö. ÉrtSz.; TESz.; ÉKsz.; IdSz.

ámbra ❖ főnév ◦ 6A ◦
permalink
1.
vmely kellemes, fűszeres illatú illatszer, ill. illat
A rózsa színe bíbor, S illatja fínom ámbra
(1797 Csokonai Vitéz Mihály)
Ezennel ambrát küldünk ajándékba, hogy jóakaratunk illatjában gyönyörködhessék kegyetek, és azon bizonyítást, hogy mindig különös tisztelettel emlékezünk kegyetekrül
(1834 Garasos Tár)
egy gyermekded néger leányka, arany kösöntyűkkel karjain és lábain, ámbrával füstölte körül a vásárra jött vendéget
(1853 Jókai Mór)
Ó sejkh! és mostan szózatod lesem – Sörbeted nem kell s narghiléd ámbrája
(1875 Kiss József³)
Túlzott hévvel zengte a nagy király hatalmát S a karmát! S a barlang kellemes illatát: Nincs ámbra, nincs virág, Mely hozzá fogható
(1973 Képes Géza ford.–La Fontaine)
1a. (jelzőként)
ilyen illatú
Szivná e száj az ő [ti. a lánynak] ambra leheltét
(1840 Honti literatúrai füzér)
Oh szép az égen a csodás szivárvány … A húrik csillagszeme, ámbra ajka
(1883 Szász Károly²)
2.
az ámbráscet beleiben képződő, eredetileg fehéresszürke, viasszerű, kellemetlen szagú, majd levegő, nap, tengervíz stb. hatására megkeményedő és kellemes illatúvá váló, illatszerként haszn. anyag
Az Ambra, öszveálló ragadós, át-nem-látszó, ’s majd ollyan lágy, mint a’ viasz, szürke színü, igen jó szaga van, mikor a’ tűzben ég
(1799 Fábián József ford.–Raff)
Ha a tengerbe dobatott volna, elnyelt volna a cethal, s azóta én is ámbra volnék; miképp méltóztatnak kegyesen tudni, hogy a cápák gyomrában terem az ámbra, s most templomot füstölnének velem
(1879 Jókai Mór)
Az illatnak tartósságot az állati szagos váladékok (ambra, mosusz, cibét stb.) és az ibolyagyökér borszeszes kivonatai adnak
(1895 PallasLex.)
A korábbi időkben orvosságnak, ma azonban már csak az illatszergyártásban használt ámbra nem a húgyhólyagban található, mint régebben hitték, hanem mindenesetre a bélben
(1929 Az állatok világa ford.)
3.
az ámbrafa (Liquidambor) nemzetségébe tartozó vmely növény, ill. az ennek gyantájából készített illatszer
a’ másod rendbeli [sorbet] tzitrom-lévbl, nádmézbl, szeretsen-dióból és ambraból vagyon
(1788 Decsy Sámuel)
Tndöklik a’ fa’ sárgás Ambrája
(1814 Fárnyék Dávid)
az élenyben úgy ég a fűrészpor, mint a csillag, hát egy egész erdő, mely ámbrát és gyantát izzad, s mely kétmérföldnyi magas élennyel vette magát körül!
(1870 Jókai Mór)
Nincs ámbra, nincs virág, Mely hozzá fogható
(1973 Képes Géza ford.–La Fontaine)
A lombhullató fák között, nyolcféle juhar, vad- és szelídgesztenye, […] kőris, hárs, ámbra, platán, fűz
(1995 Magyarország állatvilága)
ÖE: ámbrafa, ámbrafű, ámbragyanta
Vö. ÉrtSz.; TESz.; ÉKsz.; IdSz.
ÚESz: ↪ámbra

Beállítások