áruló mn-i ign, mn és fn
I. mn-i ign → árul.
II. mn 11A8
1. ’olyan 〈személy〉, aki vkit v. vmely ügyet elárul(t)’ ❖ Zengj nekünk dalt […] hozva áldást a’ magyar hazára, Szégyent átkot áruló fiára (1840 Vörösmarty Mihály 8524287, 12) | nemsokára az áruló Biró Mihály fog beérkezni, kinek számára [a foglár] a 13. számú fogdát készité el (1870 Orbán Balázs 8340017, 158) | Mi az áruló kémeket agyonlőjük (1927 Hegedüs Lóránt 9234002, 82) | A testőrök – az áruló Festetich gróf kivételével – mind egy szálig teljesítették a parancsot (1984 Vigh Károly 1162003, 348).
2. ’olyan 〈dolog, jelenség〉, ami vkinek szándéka, akarata ellenére mutat, közöl, sejtet vmely (mások előtt titkolt) körülményt’ ❖ [Zalai] eléggé akará szokott egykedvűségét megtartani; de egy áruló veritékcsepp kiüté magát homlokán (1842 e. Szentiváni Mihály 8442003, 204) | [a fiú] tréfás mosollyal akarta meghazudtolni a szemébe tóduló áruló könnyeket (1875 Jókai Mór CD18) | Az íróasztalán egyetlen papiros, tollszár, ceruza vagy más áruló jel sincs, amely a munkára utalna (1963 Goda Gábor 9191001, 96) | kutatni kezdtem valami áruló nyom után (1997 Magyar Hírlap CD09).
III. fn 1A
1. ’szószegő, hitszegő személy’ ❖ Neki huſzittatik tehát a’ Farkasnak a’ medve, ’s oda lett azonnal az árúló (1775 Molnár János 7232027, 137) | hallom a’ vesztett csaták’ zaját, Az árulók bal suttogásait, ’S fejökre hajh le nem zúdíthatom A’ megcsalottak’ szörnyű átkait (1839–1841 Vörösmarty Mihály 8524291, 23) | Nem is sejtették, hogy már közöttük vannak a kémek, árulók, spiclik (1984 Bényei József 1016005, 82).
2. (rég) ’árus, kereskedő’ ❖ a’ piatzra igen kevés árulók mennek (1795 Magyar Kurír C0328, 816) | zsibongottak a’ vásárosok közűl mind a’ vevők, mind az árúlók (1807 Dugonics András ford.–Voltaire 7087037, 124) | [a vásáron] találkozott […] áruló és vevő (1832 Jelenkor C0224, 609).
Ö: felség~, haza~, nemzet~.
ÖU: gyümölcs~, hal~, hazája~, hon~, könyv~, ország~, osztály~, sorsjegy~, testvér~.
Vö. CzF.; ÉrtSz.; TESz. ár¹; ÉKsz.; SzT.; ÚMTsz.