beiskoláz ts ige 4a (hiv)

1. ’〈tanintézmény (tanköteles) gyereket, fiatalt〉 tanulónak felvesz, ill. 〈közigazgatási hatóság tanköteles gyereket〉 vmely tanintézményben elhelyez’ ❖ A be nem iskolázott tankötelesek összeirására vonatkozó korábbi rendeletet a miniszter az 1915–1916-iki iskolai évre fölfüggeszti (1915 Budapesti Hírlap aug. 27. C4703, 11) | Intézményük az idén száz új első osztályos gyermeket iskolázott be, amellyel bizonyította létjogosultságát (1995 Magyar Hírlap CD09) | Az új kormány vállalta, hogy minden gyereket beiskoláz (1997 Magyar Hírlap CD09) | van olyan főiskola, amelyik csak jövőre iskolázza be a hallgatókat (2000 Országgyűlési Napló CD62).

1a. ’〈intézmény〉(közigazgatási hatósággal együttműködve) vmely (magasabb fokú) tanintézménybe irányít vkit’ ❖ Az ifjúsági munkanélküliség szintje csak Németországban, Ausztriában és Dániában elviselhető, ott, ahol a fiatalokat központilag iskolázzák be szakmunkástanulónak (1997 Figyelő CD2601) | Magyarországon a különböző szervezetek által beiskolázott hallgatóknak szintén nem kell foglalkozniuk az elhelyezkedéssel (2000 Byte Magazin CD38).

2. (kissé rég) ’〈vmely tevékenységre〉 gyakoroltatással alkalmassá tesz vkit’ ❖ Lényegtelen módositással léptetjük életbe a törvényhozástól elfogadott adótörvényt, ha az exlexből kilábolunk és a tisztviselőket kellően beiskolázzuk a végrehajtásra (1910 Budapesti Hírlap ápr. 26. C4698, 5).

2a. (kissé rég) ’〈állatot vmely ügyességre〉 idomít’ ❖ Az elmúlt századokban különösen nagy értéket tulajdonítottak a „jóporoszka lovak”-nak, amelyeket külön lócsiszárok iskoláztak be úgy, hogy a lónak az egyazon oldalon lévő lábait […] kötéllel összekötötték és úgy kocogtatták (1981 NéprajziLex. CD47).

Vö. ÉrtSz.; ÉKsz.

beiskoláz tárgyas ige 4a (hiv)
1.
〈tanintézmény (tanköteles) gyereket, fiatalt〉 tanulónak felvesz, ill. 〈közigazgatási hatóság tanköteles gyereket〉 vmely tanintézményben elhelyez
A be nem iskolázott tankötelesek összeirására vonatkozó korábbi rendeletet a miniszter az 1915–1916-iki iskolai évre fölfüggeszti
(1915 Budapesti Hírlap aug. 27.)
Intézményük az idén száz új első osztályos gyermeket iskolázott be, amellyel bizonyította létjogosultságát
(1995 Magyar Hírlap)
Az új kormány vállalta, hogy minden gyereket beiskoláz
(1997 Magyar Hírlap)
van olyan főiskola, amelyik csak jövőre iskolázza be a hallgatókat
(2000 Országgyűlési Napló)
1a.
〈intézmény〉 (közigazgatási hatósággal együttműködve) vmely (magasabb fokú) tanintézménybe irányít vkit
Az ifjúsági munkanélküliség szintje csak Németországban, Ausztriában és Dániában elviselhető, ott, ahol a fiatalokat központilag iskolázzák be szakmunkástanulónak
(1997 Figyelő)
Magyarországon a különböző szervezetek által beiskolázott hallgatóknak szintén nem kell foglalkozniuk az elhelyezkedéssel
(2000 Byte Magazin)
2. (kissé rég)
〈vmely tevékenységre〉 gyakoroltatással alkalmassá tesz vkit
Lényegtelen módositással léptetjük életbe a törvényhozástól elfogadott adótörvényt, ha az exlexből kilábolunk és a tisztviselőket kellően beiskolázzuk a végrehajtásra
(1910 Budapesti Hírlap ápr. 26.)
2a. (kissé rég)
〈állatot vmely ügyességre〉 idomít
Az elmúlt századokban különösen nagy értéket tulajdonítottak a „jóporoszka lovak”-nak, amelyeket külön lócsiszárok iskoláztak be úgy, hogy a lónak az egyazon oldalon lévő lábait […] kötéllel összekötötték és úgy kocogtatták
(1981 NéprajziLex.)
Vö. ÉrtSz.; ÉKsz.

Beállítások