á¹ fn -1A (jelzőként is)

1. ’legalsó nyelvállású, ajakkerekítés nélküli hosszú magánhangzó’ ❖ A’ Magyar Magokbannhangzók […]: 1. Rövidek: a, e, i, o, u, ö, ü. Hoszszúk: á, é, í, ó, ú, ő, ű 2. Erőshangúak: a, o, u. Gyengébbhangúak: e, ő, ű. Középtermészetű: i. (1807 Magyar grammatika 8563001, 6) | Vale [= isten veled], kedves haza. […] Másik dialectust beszélnek itt az emberek, mint beljebb. Nem oly szépen, az á-t nem mondják ki oly tisztán (1833–1834 Teleki László² 8473005, 166) | [Ernus] a hávert rövid á-val ejtette (1978 Lengyel Péter 9397003, 358) | Maguk fiatalok – nyomta meg [gróf Bánffy Miklós] az első szótag hangsúlyát úgy, hogy az a betű hangzása inkább az á-hoz közeledjék (1994 Magyar Hírlap CD09).

2. ’az ezt jelölő írásjegy, a magyar ábécé második betűje (á, Á)’ ❖ Hoſzſzú vagy ékezett egygy magánhangzók, úgy mint: á, é, í, ó, ú, , , mellyek hoſzſzaſan ’s húzva mondatnakki (1779 Révai Miklós 7283025, 23) | A’ nagy Betk ezek: A. Á. B. CZ. CS. D. (1817 Verseghy Ferenc 7373031, 4) | [Írásban] a grafikai elemek olykor prozódikus tulajdonságnak felelnek meg, például a magyarban az á-n levő ékezet a hosszúság prozódikus tulajdonságának felel meg (1976 Szonettkoszorú a nyelvről ford. 1096003, 199).

Vö. CzF. á¹; ÉrtSz. á¹; SzólKm. á · Á; ÉKsz. á¹; ÚMTsz. á¹

á¹ főnév -1A (jelzőként is)
1.
legalsó nyelvállású, ajakkerekítés nélküli hosszú magánhangzó
A’ Magyar Magokbannhangzók […]: 1. Rövidek: a, e, i, o, u, ö, ü. Hoszszúk: á, é, í, ó, ú, ő, ű 2. Erőshangúak: a, o, u. Gyengébbhangúak: e, ő, ű. Középtermészetű: i.
(1807 Magyar grammatika)
Vale [= isten veled], kedves haza. […] Másik dialectust beszélnek itt az emberek, mint beljebb. Nem oly szépen, az á-t nem mondják ki oly tisztán
(1833–1834 Teleki László²)
[Ernus] a hávert rövid á-val ejtette
(1978 Lengyel Péter)
Maguk fiatalok – nyomta meg [gróf Bánffy Miklós] az első szótag hangsúlyát úgy, hogy az a betű hangzása inkább az á-hoz közeledjék
(1994 Magyar Hírlap)
2.
az ezt jelölő írásjegy, a magyar ábécé második betűje (á, Á)
Hoſzſzú vagy ékezett egygy magánhangzók, úgy mint: á, é, í, ó, ú, , , mellyek hoſzſzaſan ’s húzva mondatnakki
(1779 Révai Miklós)
A’ nagy Betk ezek: A. Á. B. CZ. CS. D.
(1817 Verseghy Ferenc)
[Írásban] a grafikai elemek olykor prozódikus tulajdonságnak felelnek meg, például a magyarban az á-n levő ékezet a hosszúság prozódikus tulajdonságának felel meg
(1976 Szonettkoszorú a nyelvről ford.)
Vö. CzF. á¹; ÉrtSz. á¹; SzólKm. á · Á; ÉKsz. á¹; ÚMTsz. á¹

Beállítások