beszédejtés fn 4B (rég)

1. ’vmely nyelv területi változata, ill. az e szerinti beszéd, az erre jellemző kiejtés’ ❖ [az Alföldön] ugy élvén, mint egy nevelő, legjobban megtanulhatnám mind az ott lévő, még tisztább Magyar karaktert, mind ősibb beszédejtéseket (1807 Döbrentei Gábor C2557, 512) | Azzal állott volt elé Straniczky is bajor és szalzburgi nevetséges beszédejtésben (1821 Döbrentei Gábor ford.–Müllner C1444, 204) | [Kassai József] a haza valamennyi vidékeiről összegyűlt társak közt figyelmessé lett nyelvünk különféle beszédejtéseire, tájszavaira és szólásaira (1897 Magyar írók élete CD27) | Már körülményesebben részletezi a magyar nyelv „beszédejtéseit” Pápay Sámuel, ki az erdélyi, tiszai, tiszáninneni, felső-magyarországi, palócz, dunai, dunántúli, vas- és szalavármegyei, nógrádi, gömöri s belső somogy- és baranyavármegyei magyarok beszélgetéseit jegyezgeti (1905 Magyar Nyelv C0357, 338).

2. ’beszédhang(ok)nak, szavaknak vmilyen (jellemző) módon való kimondása, (vkire jellemző) kiejtés’ ❖ Beszéd-ejtés Dicendi modus [= kiejtésmód], Dialectus (1809 Simai Kristóf C3747, Toldalék 18) | a’ fínomabb beszédejtésről könynyen ráismerhetünk Wildaura (1839 Emlény C0110, 220).

Vö. CzF.

beszédejtés főnév 4B (rég)
1.
vmely nyelv területi változata, ill. az e szerinti beszéd, az erre jellemző kiejtés
[az Alföldön] ugy élvén, mint egy nevelő, legjobban megtanulhatnám mind az ott lévő, még tisztább Magyar karaktert, mind ősibb beszédejtéseket
(1807 Döbrentei Gábor)
Azzal állott volt elé Straniczky is bajor és szalzburgi nevetséges beszédejtésben
(1821 Döbrentei Gábor ford.Müllner)
[Kassai József] a haza valamennyi vidékeiről összegyűlt társak közt figyelmessé lett nyelvünk különféle beszédejtéseire, tájszavaira és szólásaira
(1897 Magyar írók élete)
Már körülményesebben részletezi a magyar nyelv „beszédejtéseit” Pápay Sámuel, ki az erdélyi, tiszai, tiszáninneni, felső-magyarországi, palócz, dunai, dunántúli, vas- és szalavármegyei, nógrádi, gömöri s belső somogy- és baranyavármegyei magyarok beszélgetéseit jegyezgeti
(1905 Magyar Nyelv)
2.
beszédhang(ok)nak, szavaknak vmilyen (jellemző) módon való kimondása, (vkire jellemző) kiejtés
Beszéd-ejtés Dicendi modus [= kiejtésmód], Dialectus
(1809 Simai Kristóf)
a’ fínomabb beszédejtésről könynyen ráismerhetünk Wildaura
(1839 Emlény)
Vö. CzF.

Beállítások