boksz³ fn 3A

1. ’vmely nagyobb helyiségből leválasztott, elkülönített kisebb helyiség, fülke, rekesz’ ❖ Boxnak nevezik aztán még az istállónak amaz elzárt rekeszeit is, melyekben a lovak egymástól elkülönítve s anélkül, hogy megkötve volnának, szabadon mozoghatnak (1893 PallasLex. CD02) | [a kórházban] minden kis beteg külön boxban van elhelyezve (1958 Magyar Nemzet szept. 13. C0354, 2) | Elindult Nearyvel egy közeli pince-vendéglő felé, bekanyarította barátját egy bolthajtásos boxba (1972 Tandori Dezső ford.–Beckett 9703055, 62) | külön kutatói boxokat akarunk kialakítani [a könyvtárban] (1994 Magyar Hírlap CD09).

2. (Sp) ’az autó- v. motorversenypálya mellett elhelyezkedő, azzal összeköttetésben levő, a verseny során végrehajtott kerékcseréknek, üzemanyag-feltöltéseknek stb. helyet adó útszakasz(ra nyíló, csapatonként elkülönített garázsok vmelyike)’ ❖ [Az autóversenyen] először Mansell ment ki húsz perc elteltével a boxból, majd négy perccel utána Hill (1994 Magyar Hírlap CD09) | 3 percet kellett a Yamahának a bokszban vesztegelnie (1996 Magyar Hírlap CD09) | [Ostffyasszonyfa határában elkészül a] versenypálya, az indítótorony, és elkészülnek a bokszok, ahol a kocsikat, motorokat szervizelik (1996 Magyar Hírlap CD09).

Vö. ÉrtSz. boksz²; TESz. boksz²; ÉKsz. boksz³; IdSz. boksz²

boksz³ főnév 3A
1.
vmely nagyobb helyiségből leválasztott, elkülönített kisebb helyiség, fülke, rekesz
Boxnak nevezik aztán még az istállónak amaz elzárt rekeszeit is, melyekben a lovak egymástól elkülönítve s anélkül, hogy megkötve volnának, szabadon mozoghatnak
(1893 PallasLex.)
[a kórházban] minden kis beteg külön boxban van elhelyezve
(1958 Magyar Nemzet szept. 13.)
Elindult Nearyvel egy közeli pince-vendéglő felé, bekanyarította barátját egy bolthajtásos boxba
(1972 Tandori Dezső ford.Beckett)
külön kutatói boxokat akarunk kialakítani [a könyvtárban]
(1994 Magyar Hírlap)
2. (Sp)
az autó- v. motorversenypálya mellett elhelyezkedő, azzal összeköttetésben levő, a verseny során végrehajtott kerékcseréknek, üzemanyag-feltöltéseknek stb. helyet adó útszakasz(ra nyíló, csapatonként elkülönített garázsok vmelyike)
[Az autóversenyen] először Mansell ment ki húsz perc elteltével a boxból, majd négy perccel utána Hill
(1994 Magyar Hírlap)
3 percet kellett a Yamahának a bokszban vesztegelnie
(1996 Magyar Hírlap)
[Ostffyasszonyfa határában elkészül a] versenypálya, az indítótorony, és elkészülnek a bokszok, ahol a kocsikat, motorokat szervizelik
(1996 Magyar Hírlap)
Vö. ÉrtSz. boksz²; TESz. boksz²; ÉKsz. boksz³; IdSz. boksz²

Beállítások