emel ige 1b

1. ts ’〈ember, ritk. állat (testrészével v. eszközzel), ill. testrész v. eszköz〉(vhonnan) felfelé mozgatva v. ilyen irányú mozgásában segítve olyan helyzetbe v. helyre juttat (vhova) vkit, vmit, hogy az eredeti hely(zet)énél magasabbra, ill. álló helyzetbe kerül’ ❖ [a herceg] egyik kezével a’ Töröknek a’ kezét kapta, a’ máſikával pedig pátyolátját ſzemeiröl fellyebb emelte, és nyilván meg-esmérte, hogy bizonyoſan Kriſtina légyen azon ruhában el-rejtve (1772 Mészáros Ignác ford. C3089, 312) | fegyverét lövésre emelte s czélozott (1860 Vasárnapi Újság CD56) | A gróf igen komolyan emelt kalapot. „Jó estét!! – mondá. – Hogy van, Déryné asszony?” (1869–1872 Déryné Széppataki Róza 8102007, 197) | A horgonyt emelik, [...] indulunk (1872 Hevesi Lajos 8184001, 51) | [az elefánt] egy-egy marokra való pompás, illatos szénát emelt az ormányával a szájába (1902 Gozsdu Elek 8159003, 238) | ilyen hatalmas sziklákat emberi kéz nem emelhetett egymásra (1927 TolnaiÚjLex. C5726, 233) | [az asszony] visszament Kosztjához, felültette, átkarolta, talpra emelte, s hónaljban támogatva a szekérhez vezette (1967 Kahána Mózes 9291001, 206) | A nyolc méter magas aranyozott acélkeresztet daru emelte a helyére (1996 Magyar Hírlap CD09) | [Rugó] indult, hogy a lovak után nézzen, éppen megcsördült a mobiltelefonja, a füléhez emelve sietett ki a konyhából (2005 Bódis Kriszta 3148008, 1276).

1a. ts (tárgy n. is) (Sp is) ’〈nehéz dolgot〉(sport)tevékenységként (többször) felemel (és visz v. a levegőben megtart) vki’ ❖ Ha [a várandós asszonyok] nagy terhet emeltek, vagy felettébb való munkát tettek [...], ollyankor tſipöjkbe fajdalom nyilallik (1772 Marikovszky Márton ford.–Tissot C3033, 371) | apád molnár volt, magad is emeltél zsákot (1865 Vas Gereben C4380, 58) | edzette testét, reggelenként sulyzókat emelt (1925 Kosztolányi Dezső C2750, 207) | Sok munkám van a súlyemelésben, nem csak Athénig [ti. az athéni olimpiáig] akartam emelni (2005 Nemzeti Sport jún. 10. C8074, 11).

1b. tn (tárgyragos határozóval is) emel vmin, vkin (átv is) ’〈annak kif-ére, hogy vki v. vmi vmely testrészének, ill. a kezében tartott tárgynak, eszköznek hirtelen, gyors mozdításával (vmennyire v. vhányszor) feljebb juttat, (vmennyire) megemel, felemel vmit, vkit〉’ ❖ Tanáts-béli Tiſztséget viſele, Hol a’ Város’ terhén nagyokat emele (1790 Mátyási József C3064, 60) | Egyet emelt a’ piszkafával rajta [ti. a szalmakötegen], ’s alá fujt, és ismét lobogott a’ tüz (1847 Életképek C8373, 205) | megakad a kerék és emelni kell rajta (1906–1907 Mikszáth Kálmán CD04) | Amint [a paripa] látta, hogy a doktor a gazdája emelgetésével kínlódik, megfogta annak a mellényét a fogaival és ő is emelt rajta (1937 Nagy Lajos CD10) | A csatár emelt egyet a labdán, hat méterről jobbal lőtt (1998 Nemzeti Sport okt. 4. C8067, 3).

1c. ts (tárgy n. is) (Sp) ’〈labdát, korongot〉 ívelve továbbít vmerre, ill. így juttat vhova, vkihez’ ❖ [Weinber] kapu fölé emeli a labdát (1909 Nemzeti Sport ápr. 17. C7143, 21) | Zsiros kap labdát és a kapuból kiinduló Kalpagos felett a hálóba emel (1950 Népsport júl. 17. C5350, 26) | [Czéh] parádés mozdulattal emelt társához, aki egyből a kapuba lőtt (1997 Nemzeti Sport szept. 16. C8066, 16) | 5–5-ös mérkőzésállásnál egy kapura emelt korongot Halmosi megfogott (2003 Nemzeti Sport márc. 9. C8072, 13).

1d. ts ’〈test(rész)ét〉(hirtelen mozdulattal) felfelé mozdítja(, és így tartja), ill. 〈tekintetét〉(vhonnan) vmely magas(abb)an levő tárgy, dolog v. személy irányába fordítja vki, vmi’ ❖ Fordítsad hozzánk is, Emellyed reánk is Szemeidet kegyesen (1772 Cserey Farkas¹ C1289, 62) | Amint lábát emelte volna, belebukott a pocsétába (1847 Petőfi Sándor 8366447, 124) | [Bánk] Gertrúd holtteste mellett megjelenik, büszkén emeli fejét, s vallja be a gyilkosságot (1860 Arany János C6504, 304) | mennél főlebb emeljük nyelvünket, annál zártabb a szájüreg (1894 PallasLex. CD02) | A pék arca remegett a dühtől, tett még egy lépést, ott állt Samu előtt, a kezét ütésre emelte (1958 Sándor Kálmán 9583002, 126) | [az orvos] a gyerekről rám emelte tekintetét (1994 Magyar Hírlap CD09) | Cincuka macska magasra emeli a farkát (2007 Miklya Luzsányi Mónika 3150012, 1286).

1e. tn (tárgyragos határozóval is) emel vmin ’〈annak kif-ére, hogy vmely testrészét (vmennyire v. vhányszor) feljebb mozdítja, megemeli, felemeli vki〉’ ❖ Egyet emelt fején a fiatal özvegy [...], S a megzavarodott ifjuhoz közel megy (1847 Petőfi Sándor CD01) | Forinyák hunyorít, emel egyet a vállán, sunyin a mama felé kacsint (1947 Rónay György 9573129, 55) | [az idős férfi] amikor csak gondolatnyit is emel karján, felszisszen a fájdalomtól (1980 Népszava febr. 29. C7445, 4) | – No[, mi a válasz]? – emelt szemöldökén az igazgató (1996 Népszabadság máj. 18. C7846, 21).

1f. ts (-ra/-re ragos v. ellen nu-s határozóval) ’〈annak kif-ére, hogy a kezét v. a kezében tartott botot, ()fegyvert felfelé mozdítja és támadó szándékkal vki, vmi felé irányítja, ill. bántalmaz vkit vki〉’ ❖ Viselje hát sorsát, azt meg érdemlette, Mert gyilkos kezeit Királyra emelte (1772 Orczy Lőrinc 7249008, 40) | A’ Krokodilusnak igen élesſek a’ Szemei, azt magam tapaſztaltam: midön reá emeltem a’ puskát (1783 Molnár János C0292, 130) | fájdalommal tekintünk elvakított horvát testvéreinkre, kik ellenünk kardot emeltek (1848 Kossuth Hírlapja CD61) | Te botot emeltél fejére, de ő gyorsabb volt a futásban (1900 Varga Mihály 8511010, 164) | Fölemelte a karját, hogy megüssön. Hátráltam. Azelőtt soha nem emelt rám kezet (2001 Dezsényi Katalin ford.–Potok 3087003, 291).

1g. ts (›pohár‹ jelentésű tárggyal és -ra/-re v. -ért ragos határozóval) ’〈annak kif-ére, hogy vkinek az egészségére v. vminek az üdvére, virágzására áldomást iszik vki〉’ ❖ egy Uralkodó Felségnek egésségéért és hoszszú életéért éllyen poharak emeltettek (1818 Tudományos Gyűjtemény C5492, 113) | Bűbájos asszony! Föld legszebb leánya! Kupám rád emelem (1899 Vasárnapi Újság C7413, 798) | az ő [ti. Széchenyi István] nagy szellemére, a haza üdvére emelem a serleget (1903 Budapesti Napló febr. 3. C4885, 3) | Megköszöntem a szíves fogadtatást, s emeltem poharam vendéglátóink egészségére (2010 Huszár Tibor 3159003, 264).

1h. ts (rendsz. tárgy n.) (Ját) ’〈annak kif-ére, hogy a megkevert, színével lefelé fordított kártyacsomag tetejéről rendsz. osztás előtt tetszőleges számú lapot egyben elvesz és alulra v. a csomag mellé tesz〉’ ❖ Az osztás eltt a’ jobb szomszédnak kell emelni (1824 A whist C2038, 4) | Négy pártvezetőségi tag leült és kártyát hozatott, kevert, emelt, osztott, játszott, a többi pedig kibicként ült köréjük (1909 Népszava okt. 31. C7477, 17) | [A jós] az asztalra letett kártyát háromfelé emelteti (1976 Szuhay Péter C7109, 402) | Emeljen kétszer! Emelek, ő összekeveri a három csomagot, aztán egymás után felüti a lapokat, négy sorba rakva (1990 Népszabadság nov. 10. C7840, 32).

1i. ts (Ját) ’〈kártyajátékban: vmely lapot〉 emeléssel találomra kiválaszt’ ❖ megemelte a kártyát – s megnézte, hogy mit emelt (1877 Jókai Mór CD18) | A két fiatalember azt a kérdést, hogy kinek kell meghalni, nem fehér és fekete golyóval intézte el, hanem egy pakli magyar kártvával és ugy döntöttek, aki magasabb kártyát emel, az három hónap mulva meghal (1928 Pesti Hírlap febr. 28. C5676, 6) | minden résztvevő tetszése szerinti halmot emel a kártyacsomag tetejéről, és általában a legkisebb értékű lapot emelő játékos kezdi az osztást (1993 KártyaLex. C7085, 98).

1j. ts (átv is) ’〈annak kif-ére, hogy vki v. vmely dolog, (természeti) jelenség (ereje) okozza, előidézi, hogy vmi, vki (egy időre) magasabb helyre v. helyzetbe kerül, ill. a levegőbe emelkedik〉’ ❖ Lassan fuss pihegő kebelén, hűs hajnali szellő, Lassan emeld fürtét (1823–1824 Vörösmarty Mihály 8524377, 162) | az F szivattyúrúd felfelé mozogván, a vizet emeli (1861 Petzval Ottó 8368010, 597) | a tisztek hiába kiabáltak, hogy a köteleket eresszék el, különben őket is a levegőbe emeli a léghajó (1906 Népszava aug. 5. C7474, 9) | [a repülőgép] kifutott volna a leszállópályáról, ezért [a pilóta] ismét a magasba próbálta emelni a gépet (1996 Magyar Hírlap CD09) | túlhevített vízgőzzel olvasztják meg a mélyben lévő termésként, és a folyékony ként vízgőz nyomása emeli a felszínre (2002 Tőkés Béla–Dónáth-Nagy Gabriella 3326001, 185) | [James, Sirius, Lupin és Lily Harry Potter mellett] haladtak, szinte nesztelen léptekkel. Az ő jelenlétükből fakadt minden bátorsága, a tőlük kapott erő emelte a lábát lépésről lépésre (2008 Tóth Tamás Boldizsár ford.–Rowling 3325007, 574).

1k. tn (tárgyragos határozóval is) emel vmin ’〈annak kif-ére, hogy vmely dolog, természeti jelenség okozza, előidézi, hogy vmi (egy időre) magasabbra kerül〉’ ❖ valami tömeget vet ki nem messze tőlünk a Duna. Csöndesen, mintha ölből tolná ki, a sekély partra csusszantja puhán. Egyet-kettőt emel még rajta, aztán otthagyja, szépen elválik tőle (1933 Dallos Sándor CD10) | A kádakból a szennyvíz átfolyik a szivattyúház alá, ahol 10 darab, 160-as fordulatszámú nagy szivattyú két méternyit emel rajta (1968 Népszabadság ápr. 10. C4818, 4).

1l. ts (gyakr. ›égbe‹ jelentésű határozóval, ill. szív, lélek tárggyal) ’〈annak kif-ére, hogy vkit v. vkinek a szívét, lelkét vminek, es. vkinek a hatására lelkesültség, boldogság stb. v. vmely magasztos érzés, gondolat tölt(i) el〉’ ❖ [Aki] tsak homlokod veri száraz okaival, Álmot ád, ásítást megunt sorjaival. [...] Nem emel érzésben magasra lelkeddel (1801 Bessenyei György¹ 7044014, 32) | hazafiúi érzemény emeli szívemet (1816 Kisfaludy Sándor 8243058, 299) | egy mosolya égbe emel (1842 Kovács Pál² C0113, 98) | mondhatatlan szerencsétlenségemben is emel a gondolat, hogy kezem vértől mocsoktalan (1849 Kossuth Lajos CD17) | [Vajkayék] sírtak a március tizenötödiki ünnepélyeken, mikor a zászlók, szavalatok, szónoklatok magasabb légkörbe emelték lelküket (1923 Kosztolányi Dezső C5345, 15) | A túlfűtött hangulat bódulata fellegekbe emeli az egyszerű szurkolót (1999 Nemzeti Sport júl. 4. C8068, 4).

1m. ts ’〈annak kif-ére, hogy a hangját magasabbra veszi, magasabban beszél v. énekel vki〉’ ❖ A’ kérdésjelnél (?) valamennyivel fellyebb emeljük a’ hangzáſt (1779 Révai Miklós 7283025, 29) | [Kórógy község lakossága] az utolsó szótagot csak nyújtja, de nem emeli rajt a hangot (1894 Balassa József C7625, 16) | Beszélhetett nekik [ti. a képviselőknek] jó Kálosy József, emelhette a hangját magasra, mélyithette erősre: beleveszett az általános zsibongásba (1907 Pesti Hírlap jan. 11. C5655, 7) | Ahogy tovább emeljük a hangmagasságot, [ének]hangunk elvékonyodik, elveszíti teltségét (2000 Természet Világa CD50).

1n. ts ’〈hangmagasságot a hangszer vmely része, tartozéka, ill. az azzal végzett művelet(tel vki)(vmennyivel) magasabbá teszi’ ❖ A [hangoló]kalapács jobbra fordítása a hangot emeli, balra fordítása pedig lejebbíti (1894 PallasLex. CD02) | [a hárfán a pedál segítségével] minden diatonikus hang 2 félhanggal emelhető (1927 TolnaiÚjLex. C5723, 182) | Capotasto, kapocs, melyet a gitár és a vele rokon hangszerek fogólapjára egész szélességben ráerősitenek, hogy igy a hurok egyenletes megröviditése által a hangszer hurjainak hangmagasságát emeljék (1930 ZeneiLex. CD49).

1o. ts (Zene) ’〈hangot módosítójel, ill. azt alkalmazva vki〉(vmennyivel) magasabbra, ill. vmely más hanggá módosít’ ❖ [a kereszt] fölebb emeli a hangjegyeket egy fél hanggal (1893 PallasLex. CD02) | Kromatikus, az a félhangköz, mely a természetes hangsor egyik alaphangja s annak valamilyen módosító jellel emelt v. süllyesztett formája közt jön létre (1927 TolnaiÚjLex. C5726, 248) | [a kereszt az] f-et fisz-szé emeli (1930 ZeneiLex. CD49) | Kereszttel emelt G-hang (1980 Népszabadság márc. 2. C7830, 19).

2. ts ’a kezében fogva v. a hátára, vállára stb. helyezve tart, ill. így visz vmit vki’ ❖ E’ vén Jobbágy, mondom, egykor a’ hátára Egy tsomó fát kötött, ’s vitt vólt ſzállására: De a’ vénség miatt nehezen emelé, Tsak laſsan ballaga roskadt háza-felé (1788 Péczeli József ford.–Aiszóposz 7267004, 97) | A’ horog arra való, hogy, ha alatson (törpe) ember’ vállán van a’ járom, felljebb akaſzthaſſa a’ lántzot, hogy a’ mit rajta emel, a’ főldet ne dörgölje (1796 Gazdaságot Célozó Újság 7417006, 297) | [az ebédhordó fiú] két kezében hámba öltöztetett két terjedelmes fazekat emelt, mig hátán vastag vászontarisznyában szépen hasadt gyürkéjű tisztabúza kenyér lappangott (1857 Boross Mihály 8065001, 4) | mint kötelességtudó Atlaszok, emelik vállukon az eget, s az Univerzumot (1908 Ady Endre 9003048, 164) | A bőröndöt a fogantyújánál és oldalánál fogva emelem, hogy akár a rácsra, akár az ülésre tehessem (2010 András László² 3002004, 229).

2a. ts (kissé rég) ’〈tárgy, eszköz stb.〉(alulról támasztva) fent levő helyén (meg)tart vmit’ ❖ Láttad-e folytában özönét a’ szőke Dunának: Kis forrásból jő, ’s végre hajókat emel (1822 Vörösmarty Mihály 8524090, 191) | Egy öblös tarisznyát is emelt a kápa (1846 Arany János C0648, 62) | A boltiveket egyik teremben sárga, másikban kék márvány-oszlopok emelik (1874–1876 Jókai Mór C2300, 137) | Hegedüláb[:] a hegedü f-lyukai között álló keresztléc, melynek az a feladata, hogy a hurokat emelje s rezgésüket a hangszekrényhez közvetitse (1930 ZeneiLex. CD49).

2b. ts ’〈vmekkora súlyt, terhet〉 képes v. szokott felemelni (és megtartani, vinni, szállítani) vki v. vmi’ ❖ A’ láma 100 sőt 150 fontot is emel. Ha több teher rakatik reá [...], akkor rendesen meg szokja magát kötni, száján tajtékot fuj ki (1834 Garasos Tár 8625003, 85) | a daru könnyen emel hatvan mázsás sulyt (1882 Fővárosi Lapok C8098, 196) | Emel: a hajó sokat emel, vagyis nagy a teherbírása (1952 Magyar Nyelvőr C6004, 221) | hetvenhez közeledve emelnek százhúsz kilót (2009 Nemzeti Sport szept. 23. C8078, 15).

2c. tn (fn-i ign-i alakban létigével, tárgyragos határozóval) emel vmin ’〈annak kif-ére, hogy a határozói bővítményben megjelölt dolgot igen nehéz felemelni és megtartani〉’ ❖ [az elektromos angolna] olly nagy, hogy egy embernek ugyancsak van mit emelni rajta (1859 Vasárnapi Újság CD56) | Hogyha hallal megtelt [a vízbe helyezett hordó alakú kosár, az ún. véter], két embernek ugyan volt mit emelni rajta (1938 Ethnographia C6588, 163) | [keresztrejtvényben a megfejtendő súlyos szó meghatározásaként:] 51. Van mit emelni rajta (1966 Népszabadság febr. 13. C4816, 12).

3. ts ’〈vminek a magasságát, tömegét stb., ill. azt tekintve vmit〉(önmaga magasságával, tömegével stb.) megemel(i), megnövel(i), ill. így vmivé formálja vki, vmi’ ❖ sohajtás emelte melledet (1790 Dayka Gábor ford.–Abaelardus 7075010, 67) | a’ habokat tornyokra emelő szélvész által mint sújtatik [a hajó] a’ rendithetetlen kőszirthez (1825 Aurora C0033, 237) | Fogalmunk lehet a hegység [ti. az Alpok] tömegéről, ha meggondoljuk, hogy egész Európa területére elosztva, 6 ½ méterrel emelné földrészünk magasságát (1893 PallasLex. CD02) | Az aluljáró fölött a vasuti hidat az eddigi 3.28 méterről 4.30 méterre emelik (1950 Szabad Nép ápr. 15. C4873, 6) | kucsmáját süveggé emelte a hó (1969 Domahidy András 1036005, 151) | [a biztonsági és kényelmi berendezések] emelték az autók tömegét, méretét (2010 Népszabadság jan. 27. C7858, 19).

3a. tn (tárgyragos határozóval is) emel vmin ’〈annak kif-ére, hogy vkinek, vminek a magasságát, tömegét stb. v. azt tekintve vkit, vmit (önmaga magasságával, tömegével stb.) megemel(i), megnövel(i) vki, vmi〉’ ❖ [A tanár] mindnél magasabb volt, még a vadászruhásnál is. A kalapja is emelt rajta (1964 Domahidy Miklós 1035002, 314) | [lökésben] a magyar versenyző egyszerre hét és fél kilogrammot emeltetett a súlyon (1970 Népszava jún. 25. C4834, 6) | megépült a bal oldali töltéskoszorú, amely körülbelül egyméternyit emelt a töltés magasságán (1999 Magyar Nemzet nov. 30. C6108, 3) | a Tisza árhulláma újabb másfél métert emelt a vízszinten (2010 Bezdán Mária 3142001, 30).

3b. ts ’〈vminek a mértékét, intenzitását stb., ill. azt tekintve vmit〉 növel(i), fokoz(za) vmi v. vki (vmivel)’ ❖ talám csak azért szineli fájdalmát, Hogy annál nagyobra emellye hatalmát (1779 Bessenyei György¹ ford.–Voltaire C1098, 40) | sötét bársony ruha emelte nyakának bámulatos fehérségét (1875 Arany János ford.–Szollogub C0662, 101) | Az első 24 órában előfűtik a kemencét és csak azután emelik a hőmérsékletet a rézolvadás pontjáig (1897 PallasLex. CD02) | a viz mellett történő napozásnál [...] az úgynevezett reflexsugárzás emeli a napfény intenzitását (1942 Pesti Hírlap júl. 19. C5690, 7) | minden kapálással irtjuk a gyomot, megőrizzük a talaj nedvességét és ezáltal emeljük a terméshozamot (1951 Szabad Föld jún. 3. C4850, 6) | – Ebből a gyerekből nem lesz semmi – üvöltözött nagyanyám [...]. Ráadásul – mondta tovább emelve az amúgy is emelt hangot – pont a Dózsa György utcában (2003 Háy János 3138001, 20).

3c. tn (tárgyragos határozóval is) emel vmin ’〈annak kif-ére, hogy mértékét, minőségét stb. tekintve fokoz, növel vmit vmi v. vki〉’ ❖ a református iskolák mai színvonalán emelni kell, mert ez idő szerint nem állanak oly erős lábon, mint évtizedek előtt (1879 Fővárosi Lapok C8095, 1008) | nem teszem, hogy a nemzetes ur nimbusán akár emeljek, akár faragjak, csak egy morzsányit is (1882–1883 Mikszáth Kálmán C3148, 76) | [a beáramló levegő] hatalmasat emelt a hőmérsékleten (1931 Budapesti Hírlap jan. 24. C4719, 4) | [a továbbjutás] nemcsak a klub tekintélyén emelne, hanem a magyar futball megtépázott hírnevén is javítana (1978 Népszabadság dec. 6. C7828, [12]).

3d. ts (tárgy n. is) ’〈vminek a mennyiségét, mértékét stb., ill. azt tekintve vmit〉(egyre) nagyobb mértékűnek, nagyságúnak határoz(za) meg vki, vmi’ ❖ az arany és ezüſt pénzek betsét és folyamatját a’ Praelatuſoknak, Orſzág Baróinak ’s Nemeſeinek tanátsok ’s eggyet értéſek nélkül fellyebb nem emeljük, mint moſt vagyon (1790 Orpheus 7463008, 339) | az igazgatóság a földszinti és első emeleti páholyok árát hat forintról hét forintra emelte (1878 Fővárosi Lapok C8094, 1130) | [Édes Annának] szeptember tizenötödikén letelt a hónapja. Akkor [Vizyné] kifizette a bérét. Nem annyit, mint Katicának, aki túl volt fizetve, de kilátásba helyezte, hogy idővel majd emel (1926 Kosztolányi Dezső C5081, 107) | [a módosító indítvány] a szeszfőzde esetében 15 ezer hektoliterfokra emeli azt a mennyiséget, amire ez a[z adó]mentesség megadható (1995 Országgyűlési Napló CD62) | Emelnék a nyugdíjkorhatárt (2006 Magyar Nemzet 3221001, 3).

3e. tn (tárgyragos határozóval is) emel vmin ’〈annak kif-ére, hogy mennyiségét, mértékét stb. tekintve (egyre) nagyobb mértékűnek, nagyságúnak határoz meg vmit vki, vmi〉’ ❖ Az állami tanitók fizetésén ez a javaslat nem sokat emel (1907 Budapesti Hírlap febr. 28. C4695, 5) | [a közműszolgáltatások áremelkedésének] alapja általában nem pontos kalkuláció, hanem „csak úgy” emelnek egyet rajtuk (1996 Magyar Hírlap CD09) | A Magyar Külkereskedelmi Bank más bankokkal ellentétben nemcsak a betéti, de egyes hitelkamatokon is emelt (2002 Magyar Hírlap CD09) | [A kormány] egy fillért nem emelt ezen az ellátási módon [ti. a munkába járás költségeinek támogatásán] (2005 Országgyűlési Napló CD62).

3f. ts (tárgy n. is, -ra/-re ragos határozóval) (Mat) ’〈annak kif-ére, hogy vmely számot önmagával annyiszor megszoroz, ahányszor a hatványkitevő mutatja, ill. ezt a matematikai műveletet végzi〉’ ❖ Példáúl e’ töredék a/m emelteſsék a’ máſadik karra, léſzen a/m x a/m= a2/m2 (1784 Dugonics András C1462, 94) | [32] kimondatik: 3 a második hatványra (vagy fokra) emelve, vagy 3-nak negyszöge (Das Quadrat); 33 kimondatik: 3 a harmadik hatványra emelve, vagy 3-nak köbe (Der Cubus) (1848 Lutter Ferdinánd 8281001, 10) | osztottak, szoroztak, köbre emeltek (1922 Pesti Hírlap jún. 18. C5670, 12) | Emeljük négyzetre a két szórásadatot, s a nagyobbikat osszuk el a kisebbel (1997 PedagógiaiLex. C6809, 534).

3g. ts (a hatványra v. ›vhányadik hatvány‹ jelentésű -ra/-re ragos szóval) ’〈annak kif-ére, hogy vmely tulajdonságot, teljesítményt stb. többszörösére fokoz, megsokszoroz vmi, vki〉’ ❖ Adjatok nevelést a’ népnek, ’s köbre emeltétek benne az emberiséget, négyszögre anyagi jólétét (1841 Pesti Hírlap CD61) | ezt a köbre emelt honárulást nem tudom róluk [ti. a konzervatívokról] feltenni (1860 Kossuth Lajos összes munkái CD32) | Fabriciust hóbortos rajongónak tartotta, aki hatványra emelt érzésekkel dolgozik; ha kedvel valakit, a szíve helyén egy máglya lobog, ha bosszankodik, földrázó orkán tombol agyában (1908–1910 Mikszáth Kálmán CD04) | e monológ drámai erejét Mezey Mária művészete emeli a sokadik hatványra (1967 Népszabadság nov. 22. C4817, 7) | kiszorultságunkat azzal tetézzük, hogy olyan bölcseletet mesterkedünk össze, amely négyzetre emeli amúgy is siralmas állapotunkat (1972 Tárnok Zoltán C6889, [1514]) | hová vezetne a mai világban a „szemet szemért, fogat fogért” bibliai tétel, amelyet Amerika a sokadik hatványra emelt (1986 Népszabadság ápr. 25. C7836, 4).

3h. ts (ign-i alakban, a hatványra v. ›vhányadik hatvány‹ jelentésű -ra/-re ragos szóval) ’〈annak kif-ére, hogy vkinek, vminek vmely v. vmennyi sajátossága, jellemzője többszörösen, hatványozottan megnyilvánul, megvan vkiben, vmiben〉’ ❖ [Endrődi Sándor költő] nyugtalan természet, olyan, mint a költözködő madár [...]. E tekintetben igazi Csokonai – hatványra emelve (1878 Mikszáth Kálmán CD04) | [a szeretőjét is megcsaló] nagyságos asszony már a legelsőrangú, vagyis a köbre emelt bestiák közül való (1909 Pesti Hírlap jan. 8. C5657, 11) | [A dráma] hőse egy elzüllött zseni, amolyan négyzetre emelt Cyrano (1929 Népszava ápr. 27. C7497, 8) | [ha a könyvről] csak felületesen ítélnénk [...], azt kellene mondanunk, hogy a ponyva irtásának napjaiban a sokadik hatványra emelt ponyva történeteit olvassuk (1943 Népszava máj. 28. C7511, 6) | jött a Minden lében két kanál [című sorozat], ami az Angyal Tony Curtissal hatványra emelve (1994 Népszabadság dec. 21. C7844, 10).

4. ts ’〈személyt, csoportot magasabb rangra, pozícióba〉 juttat(va vmivé tesz) vki, vmi’ ❖ [Lorindo Márk gróf felesége] a’ Királyt-is haſonlithatatlan díſzével azon Királyi kegyelemre vonſzotta, hogy ſzép ſzemélyét Grófi rendbe emelte (1772 Mészáros Ignác ford. C3089, 142) | [őfelsége a kapitányt] Nemesi Rangra emelni méltóztatta (1789 Magyar Kurír C0315, 1241) | A tizenhat őssel biró gróf polgári lyányt képes nőül magához emelni, csakhogy adósságit kifizethesse (1840 Nagy Ignác 8324005, 14) | A’ gyenge Ulászló, a’ történetiró által méltán azon urálkodók közé számitatik, kiket a’ végzet egy nemzet’ vesztére emelt magas polczokra (1847 Eötvös József 8126009, 9) | Obrenovics Milos érdemei emelték a különben parvenü családot dinasztiává (1931 Budapesti Hírlap aug. 7. C4719, 2) | Gratianus (375–383) a hispániai I. Theodosiust emelte Kelet császárjává (1935 Hóman Bálint munkái CD42) | A Tokajban összegyűlt rendek október 17-én mintegy ideiglenesen Szapolyai János erdélyi vajdát emelték trónra (2002 Balogh Zoltán² CD36).

4a. ts (hiv is) ’〈annak kif-ére, hogy (hivatalosan) vmely magasabb státuszú kategóriába sorol(va vmivé tesz), ill. hatályossá, érvényessé nyilvánít vmit vki, vmi〉’ ❖ Péts városát a ſzabad Királyi Városok közé emelvén (1780 Magyar Hírmondó 7444002, 66) | az eredeti magyar zenestyl minden idegen elem kizártával általános érvényre emeltessék (1856 Vasárnapi Újság CD56) | Minden vallásfelekezet türelmetlen szokott lenni, [...] mihelyt hivatalos államvallássá emeltetik (1873 Orbán Balázs 8340022, 251) | [Sopront] IV. László király városi rangra emelte (1956 Házi Jenő CD52) | a következő szavazás az szja-ban törvényerőre emeli a természetbeni juttatások adómentességét (1992 Országgyűlési Napló CD62) | A Pál utcát [...] a Körút kiépülésének korában szimbólummá emelte Molnár Ferenc (1992 Szegő György 2010013, 68).

4b. ts ’előrehaladásában, kibontakozásában segítve (vmivé) fejleszt, ill. (jelen)létével (vkihez, vmihez képest) fejlettebbé, értékesebbé stb. tesz vkit, vmit vki v. vmi’ ❖ minden Haza, önnön nyelvét emeli; azon tanúl, azon perel, kereskedik, tárſalkodik, és gazdálkodik (1778 Bessenyei György¹ 7044041, 3) | Wolf játékát főleg emeli előadásának dramai plasticitása (1848 Életképek C0106, 88) | [Az embert] testi, lelki tehetségei magasan emelik az állatvilág fölé (1855 Vasárnapi Újság CD56) | [Kölcsey Ferenc] művészi színvonalra emelte a parlamenti szónoklatot (1915 RévaiNagyLex. C5708, 122) | A múlt század végén Pasteur és Koch a mikrobiológiát önálló tudománnyá emelték (1969 Orvosi Hetilap C8215, 625) | Az agymosás technológiáját tökélyre emelő sztálini Szovjetunió (1998 Magyar Hírlap CD09).

4c. tn (tárgyragos határozóval is) emel vmin ’〈annak kif-ére, hogy előrehaladásában, kibontakozásában segítve (vmivé) fejleszt vmit, vkit, ill. (jelen)létével fejlettebbé, értékesebbé stb. tesz vmit vki, vmi〉’ ❖ Sokat emel az emberen [ti. az ember megjelenésén] a’ gyönyör öltzet (1832 Uránia C0424, 102) | Terebes derék uradalom volt mindig, de „Gyula gróf” gondossága sokat emelt rajta (1872 Fővárosi Lapok C8088, [419]) | jön az óhajtott külföldi valuta, ami így nagyot emelne rajtunk [ti. a Kecskeméten élőkön] (1928 Pesti Hírlap júl. 11. C5676, 18) | a jelenlegi finanszírozási rendszerben nincs elégséges forrás arra, hogy az önkormányzatok emeljenek az ellátás színvonalán (2003 Országgyűlési Napló CD62) | Az előadáson sokat emel viszont néhány színész hite és tehetsége (2007 Népszabadság okt. 15. C7855, 11).

4d. ts (vál) ’〈annak kif-ére, hogy (a valóságosnál v. vminél) nagy(obb) értékűnek mond, állít vmit, vkit vki, vmi〉’ ❖ El-hiſzem, hogy igen nagy Gyönyörüség ſzármazik ezeknek az olly ſok féleképen változó Formáknak [ti. a természetnek] ſzemléléséböl. Ugy tettzik mindazáltal, meg-botsáſs ezért énnékem, hogy Te rend-felett emeled ezt a’ dólgot (1775 Sófalvi József ford.–Sulzer 7293003, 31) | nem szolgálhatni valakit gonoszabbul, mint ha dicséretink által igen magasra emeljük (1830 Széchenyi István 8429005, 242) | mindaddig [...] fölébe emelem a görögöt és latint, mig be nem bizonyitjátok, hogy nyelvünk a kellemes hangzásu hexameterre is alkalmas (1846 Vahot Imre C4636, 5) | Színházi dolgokban hamar változnak a vélemények. Ma leszólnak valakit, holnap talán égig emelik (1902 Ady Endre C0535, 388) | Lengyelországot, de különösen Csehországot [a privatizációban elért eredményeiért] az egekbe emelték a sajtóban (1996 Magyar Hírlap CD09).

5. ts (átv is) ’〈szobrot, emlékművet stb.〉 állít, ill. 〈építményt〉 létrehoz, (fel)épít vki, vmi’ ❖ kik Szabadságnak oſzlopot emeltek, Azok is rab ſzíjon alatta hevertek (1772 Orczy Lőrinc C0794, [3]) | az idegen iskolák válaszfalat emeltek a régi és ujabb magyar költészet közé (1866 Gyulai Pál C1993, 132) | Egy szent és hazafias mozgalom indult meg országszerte. Szobrot emelni első apostoli királyunknak, szent Istvánnak (1881 Kalocsai Néplap 8639001, 341) | A Nyírségben tombolt a tél, hósáncokkal vette körül a várost, hótorlaszokat emelt az utcákon (1932 Krúdy Gyula CD54) | [az Amerikai Egyesült Államok] nem emelhet gátat a kommunista ideológia terjedésének (1947 Szabad Föld ápr. 6. C1537, 2) | Amikor Fülep Lajos kapta meg a [Baumgarten-]nagydíjat, kertjében száz négyzetméteres épületet tudott emeltetni belőle, ahol felpolcolhatta ötvenezer kötetes könyvtárát (1997 Magyar Hírlap CD09).

5a. (rég) ’〈fölfelé kimagasodó, kiálló, ill. kidudorodó részt, dolgot〉 növeszt(ve juttat vhova) vmi’ ❖ [a tályog közepén] puppot emel a daganat, a bör nem ſokára meg haſad, és az eves materia [...] önnön magától ki-folyik (1785 Tolnay Sándor ford.–Wolstein C4222, 71) | Mit nevezel Tulajdon-Plántáknak? [...] Azokat a’ Zldségeket, mellyek Kórót emelnek (1792 Gáti István 7116010, 14) | [az erdő fái] arra rendeltettek, hogy sudaraikat az égbe emeljék, s az ég madarainak szállást adjanak (1882 Jókai Mór CD18).

5b. (rég) ’kelt, támaszt vmit vki, vmi’ ❖ a’ Napnyugoti Nemzeteknek egy réſze, tul a’ tengereken, a’ terméſzet kebelébl magával edgyütt uj származáſt és uj hatalmat emelt földünk golyobiſsán (1774 Trattner Mátyás 7031006, [I]) | tántzolásra tſak hamar fel-kelnek; Hegedü; Lant; ſip ſzó mellett énekelnek: Kéz tapſolásával hahotát emelnek (1779 Miháltz István ford.–Vanière C3101, 10) | Ily küzdés edzi [...] a lelket, jobban jobban kifejti a karakter erős voltát, s több-több önérzést emel a kebelben (1833 Kölcsey Ferenc 8253074, 576).

5c. ’〈annak kif-ére, hogy hatalmasságként elismerve maga fölé helyez vkit, vmit vki〉’ ❖ magunknak Királyt emelünk (1772 Zalányi Péter ford.–Marmontel C4564, 80) | [Amerikában] egy független szabad nép önmaga emel bálványt, zsarnokot magának (1874 Fővárosi Lapok C8090, [289]) | A lázadás vezére benn ül a montpellieri börtönben; nem a saját elhatározásából, nem is a rendőrség jóvoltából, hanem azoknak az akaratából akik őt maguk fölé emelték, vezérükké tették és vakon követték (1907 Pesti Hírlap jún. 28. C5655, 6) | [1576-ban] a történelem során immáron harmadjára emelt maga fölé közös uralkodót a lengyelek és magyarok országa (1983 Népszava szept. 24. C7448, 9).

6. ts ’〈annak kif-ére, hogy (hivatalos formában) a tárggyal jelzett szóbeli v. írásbeli megnyilvánulást teszi vki〉’ ❖ Mik vólnánk, ha az eltaposott szabadság véghörgése fel nem rezzentene bennünket; s ez oly közelről, s oly sokképpen érdeklő ügyben férfias szózatot nem emelnénk? (1833 Kölcsey Ferenc 8253052, 104) | ön ellen vádat emelne (1842 Nagy Ignác–Vajda Péter ford.–Scribe C5293, 356) | [A képviselő] a külön magyar hadsereg mellett emelt szót (1882 Mikszáth Kálmán CD04) | [az állategészségügyi egyezmény] egyes intézkedései ellen magyar részről többször óvást emeltek (1902 Hazánk 2107001, 3) | Kifogást emelek a jegyzőkönyvvezető Sabinus püspök személye ellen is, kinek pártatlanságában erősen kételkedem (1965 Déry Tibor 9107006, 170) | csak az 1896. december 31. napja után kelt közigazgatási intézkedések, határozatok ellen lehetett a közigazgatási bíróságnál panaszt emelni (1992 Takács Imre² 2034003, 210).

Ö: át~, be~, el~, fel~, ki~, le~, meg~, rá~, túl~.

Fr: emlék, kalap, piedesztál, szarv, zászló.

ÖU: elő~, ide~, keresztül~, oda~, vissza~.

Sz: emeledik, emelget, emelődik.

Vö. CzF.; ÉrtSz.; TESz.; ÉKsz.; SzT. ~, emelhet, emelt, emeltet, emeltetik; ÚMTsz.

emel ige 1b
1. tárgyas
〈ember, ritk. állat (testrészével v. eszközzel), ill. testrész v. eszköz〉 (vhonnan) felfelé mozgatva v. ilyen irányú mozgásában segítve olyan helyzetbe v. helyre juttat (vhova) vkit, vmit, hogy az eredeti hely(zet)énél magasabbra, ill. álló helyzetbe kerül
[a herceg] egyik kezével a’ Töröknek a’ kezét kapta, a’ máſikával pedig pátyolátját ſzemeiröl fellyebb emelte, és nyilván meg-esmérte, hogy bizonyoſan Kriſtina légyen azon ruhában el-rejtve
(1772 Mészáros Ignác ford.)
fegyverét lövésre emelte s czélozott
(1860 Vasárnapi Újság)
A gróf igen komolyan emelt kalapot. „Jó estét!! – mondá. – Hogy van, Déryné asszony?”
(1869–1872 Déryné Széppataki Róza)
A horgonyt emelik, [...] indulunk
(1872 Hevesi Lajos)
[az elefánt] egy-egy marokra való pompás, illatos szénát emelt az ormányával a szájába
(1902 Gozsdu Elek)
ilyen hatalmas sziklákat emberi kéz nem emelhetett egymásra
(1927 TolnaiÚjLex.)
[az asszony] visszament Kosztjához, felültette, átkarolta, talpra emelte, s hónaljban támogatva a szekérhez vezette
(1967 Kahána Mózes)
A nyolc méter magas aranyozott acélkeresztet daru emelte a helyére
(1996 Magyar Hírlap)
[Rugó] indult, hogy a lovak után nézzen, éppen megcsördült a mobiltelefonja, a füléhez emelve sietett ki a konyhából
(2005 Bódis Kriszta)
1a. tárgyas (tárgy n. is) (Sp is)
〈nehéz dolgot〉 (sport)tevékenységként (többször) felemel (és visz v. a levegőben megtart) vki
Ha [a várandós asszonyok] nagy terhet emeltek, vagy felettébb való munkát tettek [...], ollyankor tſipöjkbe fajdalom nyilallik
(1772 Marikovszky Márton ford.Tissot)
apád molnár volt, magad is emeltél zsákot
(1865 Vas Gereben)
edzette testét, reggelenként sulyzókat emelt
(1925 Kosztolányi Dezső)
Sok munkám van a súlyemelésben, nem csak Athénig [ti. az athéni olimpiáig] akartam emelni
(2005 Nemzeti Sport jún. 10.)
1b. tárgyatlan (tárgyragos határozóval is) emel vmin, vkin (átv is)
〈annak kif-ére, hogy vki v. vmi vmely testrészének, ill. a kezében tartott tárgynak, eszköznek hirtelen, gyors mozdításával (vmennyire v. vhányszor) feljebb juttat, (vmennyire) megemel, felemel vmit, vkit〉
Tanáts-béli Tiſztséget viſele, Hol a’ Város’ terhén nagyokat emele
(1790 Mátyási József)
Egyet emelt a’ piszkafával rajta [ti. a szalmakötegen], ’s alá fujt, és ismét lobogott a’ tüz
(1847 Életképek)
megakad a kerék és emelni kell rajta
(1906–1907 Mikszáth Kálmán)
Amint [a paripa] látta, hogy a doktor a gazdája emelgetésével kínlódik, megfogta annak a mellényét a fogaival és ő is emelt rajta
(1937 Nagy Lajos)
A csatár emelt egyet a labdán, hat méterről jobbal lőtt
(1998 Nemzeti Sport okt. 4.)
1c. tárgyas (tárgy n. is) (Sp)
〈labdát, korongot〉 ívelve továbbít vmerre, ill. így juttat vhova, vkihez
[Weinber] kapu fölé emeli a labdát
(1909 Nemzeti Sport ápr. 17.)
Zsiros kap labdát és a kapuból kiinduló Kalpagos felett a hálóba emel
(1950 Népsport júl. 17.)
[Czéh] parádés mozdulattal emelt társához, aki egyből a kapuba lőtt
(1997 Nemzeti Sport szept. 16.)
5–5-ös mérkőzésállásnál egy kapura emelt korongot Halmosi megfogott
(2003 Nemzeti Sport márc. 9.)
1d. tárgyas
〈test(rész)ét〉 (hirtelen mozdulattal) felfelé mozdítja(, és így tartja), ill. 〈tekintetét〉 (vhonnan) vmely magas(abb)an levő tárgy, dolog v. személy irányába fordítja vki, vmi
Fordítsad hozzánk is, Emellyed reánk is Szemeidet kegyesen
(1772 Cserey Farkas¹)
Amint lábát emelte volna, belebukott a pocsétába
(1847 Petőfi Sándor)
[Bánk] Gertrúd holtteste mellett megjelenik, büszkén emeli fejét, s vallja be a gyilkosságot
(1860 Arany János)
mennél főlebb emeljük nyelvünket, annál zártabb a szájüreg
(1894 PallasLex.)
A pék arca remegett a dühtől, tett még egy lépést, ott állt Samu előtt, a kezét ütésre emelte
(1958 Sándor Kálmán)
[az orvos] a gyerekről rám emelte tekintetét
(1994 Magyar Hírlap)
Cincuka macska magasra emeli a farkát
(2007 Miklya Luzsányi Mónika)
1e. tárgyatlan (tárgyragos határozóval is) emel vmin
〈annak kif-ére, hogy vmely testrészét (vmennyire v. vhányszor) feljebb mozdítja, megemeli, felemeli vki〉
Egyet emelt fején a fiatal özvegy [...], S a megzavarodott ifjuhoz közel megy
(1847 Petőfi Sándor)
Forinyák hunyorít, emel egyet a vállán, sunyin a mama felé kacsint
(1947 Rónay György)
[az idős férfi] amikor csak gondolatnyit is emel karján, felszisszen a fájdalomtól
(1980 Népszava febr. 29.)
– No[, mi a válasz]? – emelt szemöldökén az igazgató
(1996 Népszabadság máj. 18.)
1f. tárgyas (-ra/-re ragos v. ellen nu-s határozóval)
〈annak kif-ére, hogy a kezét v. a kezében tartott botot, ()fegyvert felfelé mozdítja és támadó szándékkal vki, vmi felé irányítja, ill. bántalmaz vkit vki〉
Viselje hát sorsát, azt meg érdemlette, Mert gyilkos kezeit Királyra emelte
(1772 Orczy Lőrinc)
A’ Krokodilusnak igen élesſek a’ Szemei, azt magam tapaſztaltam: midön reá emeltem a’ puskát
(1783 Molnár János)
fájdalommal tekintünk elvakított horvát testvéreinkre, kik ellenünk kardot emeltek
(1848 Kossuth Hírlapja)
Te botot emeltél fejére, de ő gyorsabb volt a futásban
(1900 Varga Mihály)
Fölemelte a karját, hogy megüssön. Hátráltam. Azelőtt soha nem emelt rám kezet
(2001 Dezsényi Katalin ford.Potok)
1g. tárgyas (›pohár‹ jelentésű tárggyal és -ra/-re v. -ért ragos határozóval)
〈annak kif-ére, hogy vkinek az egészségére v. vminek az üdvére, virágzására áldomást iszik vki〉
egy Uralkodó Felségnek egésségéért és hoszszú életéért éllyen poharak emeltettek
(1818 Tudományos Gyűjtemény)
Bűbájos asszony! Föld legszebb leánya! Kupám rád emelem
(1899 Vasárnapi Újság)
az ő [ti. Széchenyi István] nagy szellemére, a haza üdvére emelem a serleget
(1903 Budapesti Napló febr. 3.)
Megköszöntem a szíves fogadtatást, s emeltem poharam vendéglátóink egészségére
(2010 Huszár Tibor)
1h. tárgyas (rendsz. tárgy n.) (Ját)
〈annak kif-ére, hogy a megkevert, színével lefelé fordított kártyacsomag tetejéről rendsz. osztás előtt tetszőleges számú lapot egyben elvesz és alulra v. a csomag mellé tesz〉
Az osztás eltt a’ jobb szomszédnak kell emelni
(1824 A whist)
Négy pártvezetőségi tag leült és kártyát hozatott, kevert, emelt, osztott, játszott, a többi pedig kibicként ült köréjük
(1909 Népszava okt. 31.)
[A jós] az asztalra letett kártyát háromfelé emelteti
(1976 Szuhay Péter)
Emeljen kétszer! Emelek, ő összekeveri a három csomagot, aztán egymás után felüti a lapokat, négy sorba rakva
(1990 Népszabadság nov. 10.)
1i. tárgyas (Ját)
〈kártyajátékban: vmely lapot〉 emeléssel találomra kiválaszt
megemelte a kártyát – s megnézte, hogy mit emelt
(1877 Jókai Mór)
A két fiatalember azt a kérdést, hogy kinek kell meghalni, nem fehér és fekete golyóval intézte el, hanem egy pakli magyar kártvával és ugy döntöttek, aki magasabb kártyát emel, az három hónap mulva meghal
(1928 Pesti Hírlap febr. 28.)
minden résztvevő tetszése szerinti halmot emel a kártyacsomag tetejéről, és általában a legkisebb értékű lapot emelő játékos kezdi az osztást
(1993 KártyaLex.)
1j. tárgyas (átv is)
〈annak kif-ére, hogy vki v. vmely dolog, (természeti) jelenség (ereje) okozza, előidézi, hogy vmi, vki (egy időre) magasabb helyre v. helyzetbe kerül, ill. a levegőbe emelkedik〉
Lassan fuss pihegő kebelén, hűs hajnali szellő, Lassan emeld fürtét
(1823–1824 Vörösmarty Mihály)
az F szivattyúrúd felfelé mozogván, a vizet emeli
(1861 Petzval Ottó)
a tisztek hiába kiabáltak, hogy a köteleket eresszék el, különben őket is a levegőbe emeli a léghajó
(1906 Népszava aug. 5.)
[a repülőgép] kifutott volna a leszállópályáról, ezért [a pilóta] ismét a magasba próbálta emelni a gépet
(1996 Magyar Hírlap)
túlhevített vízgőzzel olvasztják meg a mélyben lévő termésként, és a folyékony ként vízgőz nyomása emeli a felszínre
(2002 Tőkés Béla–Dónáth-Nagy Gabriella)
[James, Sirius, Lupin és Lily Harry Potter mellett] haladtak, szinte nesztelen léptekkel. Az ő jelenlétükből fakadt minden bátorsága, a tőlük kapott erő emelte a lábát lépésről lépésre
(2008 Tóth Tamás Boldizsár ford.Rowling)
1k. tárgyatlan (tárgyragos határozóval is) emel vmin
〈annak kif-ére, hogy vmely dolog, természeti jelenség okozza, előidézi, hogy vmi (egy időre) magasabbra kerül〉
valami tömeget vet ki nem messze tőlünk a Duna. Csöndesen, mintha ölből tolná ki, a sekély partra csusszantja puhán. Egyet-kettőt emel még rajta, aztán otthagyja, szépen elválik tőle
(1933 Dallos Sándor)
A kádakból a szennyvíz átfolyik a szivattyúház alá, ahol 10 darab, 160-as fordulatszámú nagy szivattyú két méternyit emel rajta
(1968 Népszabadság ápr. 10.)
1l. tárgyas (gyakr. ›égbe‹ jelentésű határozóval, ill. szív, lélek tárggyal)
〈annak kif-ére, hogy vkit v. vkinek a szívét, lelkét vminek, es. vkinek a hatására lelkesültség, boldogság stb. v. vmely magasztos érzés, gondolat tölt(i) el〉
[Aki] tsak homlokod veri száraz okaival, Álmot ád, ásítást megunt sorjaival. [...] Nem emel érzésben magasra lelkeddel
(1801 Bessenyei György¹)
hazafiúi érzemény emeli szívemet
(1816 Kisfaludy Sándor)
egy mosolya égbe emel
(1842 Kovács Pál²)
mondhatatlan szerencsétlenségemben is emel a gondolat, hogy kezem vértől mocsoktalan
(1849 Kossuth Lajos)
[Vajkayék] sírtak a március tizenötödiki ünnepélyeken, mikor a zászlók, szavalatok, szónoklatok magasabb légkörbe emelték lelküket
(1923 Kosztolányi Dezső)
A túlfűtött hangulat bódulata fellegekbe emeli az egyszerű szurkolót
(1999 Nemzeti Sport júl. 4.)
1m. tárgyas
〈annak kif-ére, hogy a hangját magasabbra veszi, magasabban beszél v. énekel vki〉
A’ kérdésjelnél (?) valamennyivel fellyebb emeljük a’ hangzáſt
(1779 Révai Miklós)
[Kórógy község lakossága] az utolsó szótagot csak nyújtja, de nem emeli rajt a hangot
(1894 Balassa József)
Beszélhetett nekik [ti. a képviselőknek] jó Kálosy József, emelhette a hangját magasra, mélyithette erősre: beleveszett az általános zsibongásba
(1907 Pesti Hírlap jan. 11.)
Ahogy tovább emeljük a hangmagasságot, [ének]hangunk elvékonyodik, elveszíti teltségét
(2000 Természet Világa)
1n. tárgyas
〈hangmagasságot a hangszer vmely része, tartozéka, ill. az azzal végzett művelet(tel vki) (vmennyivel) magasabbá teszi
A [hangoló]kalapács jobbra fordítása a hangot emeli, balra fordítása pedig lejebbíti
(1894 PallasLex.)
[a hárfán a pedál segítségével] minden diatonikus hang 2 félhanggal emelhető
(1927 TolnaiÚjLex.)
Capotasto, kapocs, melyet a gitár és a vele rokon hangszerek fogólapjára egész szélességben ráerősitenek, hogy igy a hurok egyenletes megröviditése által a hangszer hurjainak hangmagasságát emeljék
(1930 ZeneiLex.)
1o. tárgyas (Zene)
〈hangot módosítójel, ill. azt alkalmazva vki〉 (vmennyivel) magasabbra, ill. vmely más hanggá módosít
[a kereszt] fölebb emeli a hangjegyeket egy fél hanggal
(1893 PallasLex.)
Kromatikus, az a félhangköz, mely a természetes hangsor egyik alaphangja s annak valamilyen módosító jellel emelt v.vagy süllyesztett formája közt jön létre
(1927 TolnaiÚjLex.)
[a kereszt az] f-et fisz-szé emeli
(1930 ZeneiLex.)
Kereszttel emelt G-hang
(1980 Népszabadság márc. 2.)
2. tárgyas
a kezében fogva v. a hátára, vállára stb. helyezve tart, ill. így visz vmit vki
E’ vén Jobbágy, mondom, egykor a’ hátára Egy tsomó fát kötött, ’s vitt vólt ſzállására: De a’ vénség miatt nehezen emelé, Tsak laſsan ballaga roskadt háza-felé
(1788 Péczeli József ford.Aiszóposz)
A’ horog arra való, hogy, ha alatson (törpe) ember’ vállán van a’ járom, felljebb akaſzthaſſa a’ lántzot, hogy a’ mit rajta emel, a’ főldet ne dörgölje
(1796 Gazdaságot Célozó Újság)
[az ebédhordó fiú] két kezében hámba öltöztetett két terjedelmes fazekat emelt, mig hátán vastag vászontarisznyában szépen hasadt gyürkéjű tisztabúza kenyér lappangott
(1857 Boross Mihály)
mint kötelességtudó Atlaszok, emelik vállukon az eget, s az Univerzumot
(1908 Ady Endre)
A bőröndöt a fogantyújánál és oldalánál fogva emelem, hogy akár a rácsra, akár az ülésre tehessem
(2010 András László²)
2a. tárgyas (kissé rég)
〈tárgy, eszköz stb.〉 (alulról támasztva) fent levő helyén (meg)tart vmit
Láttad-e folytában özönét a’ szőke Dunának: Kis forrásból jő, ’s végre hajókat emel
(1822 Vörösmarty Mihály)
Egy öblös tarisznyát is emelt a kápa
(1846 Arany János)
A boltiveket egyik teremben sárga, másikban kék márvány-oszlopok emelik
(1874–1876 Jókai Mór)
Hegedüláb[:] a hegedü f-lyukai között álló keresztléc, melynek az a feladata, hogy a hurokat emelje s rezgésüket a hangszekrényhez közvetitse
(1930 ZeneiLex.)
2b. tárgyas
〈vmekkora súlyt, terhet〉 képes v. szokott felemelni (és megtartani, vinni, szállítani) vki v. vmi
A’ láma 100 sőt 150 fontot is emel. Ha több teher rakatik reá [...], akkor rendesen meg szokja magát kötni, száján tajtékot fuj ki
(1834 Garasos Tár)
a daru könnyen emel hatvan mázsás sulyt
(1882 Fővárosi Lapok)
Emel: a hajó sokat emel, vagyis nagy a teherbírása
(1952 Magyar Nyelvőr)
hetvenhez közeledve emelnek százhúsz kilót
(2009 Nemzeti Sport szept. 23.)
2c. tárgyatlan (fn-i ign-i alakban létigével, tárgyragos határozóval) emel vmin
〈annak kif-ére, hogy a határozói bővítményben megjelölt dolgot igen nehéz felemelni és megtartani〉
[az elektromos angolna] olly nagy, hogy egy embernek ugyancsak van mit emelni rajta
(1859 Vasárnapi Újság)
Hogyha hallal megtelt [a vízbe helyezett hordó alakú kosár, az ún. véter], két embernek ugyan volt mit emelni rajta
(1938 Ethnographia)
[keresztrejtvényben a megfejtendő súlyos szó meghatározásaként:] 51. Van mit emelni rajta
(1966 Népszabadság febr. 13.)
3. tárgyas
〈vminek a magasságát, tömegét stb., ill. azt tekintve vmit〉 (önmaga magasságával, tömegével stb.) megemel(i), megnövel(i), ill. így vmivé formálja vki, vmi
sohajtás emelte melledet
(1790 Dayka Gábor ford.Abaelardus)
a’ habokat tornyokra emelő szélvész által mint sújtatik [a hajó] a’ rendithetetlen kőszirthez
(1825 Aurora)
Fogalmunk lehet a hegység [ti. az Alpok] tömegéről, ha meggondoljuk, hogy egész Európa területére elosztva, 6 ½ méterrel emelné földrészünk magasságát
(1893 PallasLex.)
Az aluljáró fölött a vasuti hidat az eddigi 3.28 méterről 4.30 méterre emelik
(1950 Szabad Nép ápr. 15.)
kucsmáját süveggé emelte a hó
(1969 Domahidy András)
[a biztonsági és kényelmi berendezések] emelték az autók tömegét, méretét
(2010 Népszabadság jan. 27.)
3a. tárgyatlan (tárgyragos határozóval is) emel vmin
〈annak kif-ére, hogy vkinek, vminek a magasságát, tömegét stb. v. azt tekintve vkit, vmit (önmaga magasságával, tömegével stb.) megemel(i), megnövel(i) vki, vmi〉
[A tanár] mindnél magasabb volt, még a vadászruhásnál is. A kalapja is emelt rajta
(1964 Domahidy Miklós)
[lökésben] a magyar versenyző egyszerre hét és fél kilogrammot emeltetett a súlyon
(1970 Népszava jún. 25.)
megépült a bal oldali töltéskoszorú, amely körülbelül egyméternyit emelt a töltés magasságán
(1999 Magyar Nemzet nov. 30.)
a Tisza árhulláma újabb másfél métert emelt a vízszinten
(2010 Bezdán Mária)
3b. tárgyas
〈vminek a mértékét, intenzitását stb., ill. azt tekintve vmit〉 növel(i), fokoz(za) vmi v. vki (vmivel)
talám csak azért szineli fájdalmát, Hogy annál nagyobra emellye hatalmát
(1779 Bessenyei György¹ ford.Voltaire)
sötét bársony ruha emelte nyakának bámulatos fehérségét
(1875 Arany János ford.Szollogub)
Az első 24 órában előfűtik a kemencét és csak azután emelik a hőmérsékletet a rézolvadás pontjáig
(1897 PallasLex.)
a viz mellett történő napozásnál [...] az úgynevezett reflexsugárzás emeli a napfény intenzitását
(1942 Pesti Hírlap júl. 19.)
minden kapálással irtjuk a gyomot, megőrizzük a talaj nedvességét és ezáltal emeljük a terméshozamot
(1951 Szabad Föld jún. 3.)
– Ebből a gyerekből nem lesz semmi – üvöltözött nagyanyám [...]. Ráadásul – mondta tovább emelve az amúgy is emelt hangot – pont a Dózsa György utcában
(2003 Háy János)
3c. tárgyatlan (tárgyragos határozóval is) emel vmin
〈annak kif-ére, hogy mértékét, minőségét stb. tekintve fokoz, növel vmit vmi v. vki〉
a református iskolák mai színvonalán emelni kell, mert ez idő szerint nem állanak oly erős lábon, mint évtizedek előtt
(1879 Fővárosi Lapok)
nem teszem, hogy a nemzetes ur nimbusán akár emeljek, akár faragjak, csak egy morzsányit is
(1882–1883 Mikszáth Kálmán)
[a beáramló levegő] hatalmasat emelt a hőmérsékleten
(1931 Budapesti Hírlap jan. 24.)
[a továbbjutás] nemcsak a klub tekintélyén emelne, hanem a magyar futball megtépázott hírnevén is javítana
(1978 Népszabadság dec. 6.)
3d. tárgyas (tárgy n. is)
〈vminek a mennyiségét, mértékét stb., ill. azt tekintve vmit〉 (egyre) nagyobb mértékűnek, nagyságúnak határoz(za) meg vki, vmi
az arany és ezüſt pénzek betsét és folyamatját a’ Praelatuſoknak, Orſzág Baróinak ’s Nemeſeinek tanátsok ’s eggyet értéſek nélkül fellyebb nem emeljük, mint moſt vagyon
(1790 Orpheus)
az igazgatóság a földszinti és első emeleti páholyok árát hat forintról hét forintra emelte
(1878 Fővárosi Lapok)
[Édes Annának] szeptember tizenötödikén letelt a hónapja. Akkor [Vizyné] kifizette a bérét. Nem annyit, mint Katicának, aki túl volt fizetve, de kilátásba helyezte, hogy idővel majd emel
(1926 Kosztolányi Dezső)
[a módosító indítvány] a szeszfőzde esetében 15 ezer hektoliterfokra emeli azt a mennyiséget, amire ez a[z adó]mentesség megadható
(1995 Országgyűlési Napló)
Emelnék a nyugdíjkorhatárt
(2006 Magyar Nemzet)
3e. tárgyatlan (tárgyragos határozóval is) emel vmin
〈annak kif-ére, hogy mennyiségét, mértékét stb. tekintve (egyre) nagyobb mértékűnek, nagyságúnak határoz meg vmit vki, vmi〉
Az állami tanitók fizetésén ez a javaslat nem sokat emel
(1907 Budapesti Hírlap febr. 28.)
[a közműszolgáltatások áremelkedésének] alapja általában nem pontos kalkuláció, hanem „csak úgy” emelnek egyet rajtuk
(1996 Magyar Hírlap)
A Magyar Külkereskedelmi Bank más bankokkal ellentétben nemcsak a betéti, de egyes hitelkamatokon is emelt
(2002 Magyar Hírlap)
[A kormány] egy fillért nem emelt ezen az ellátási módon [ti. a munkába járás költségeinek támogatásán]
(2005 Országgyűlési Napló)
3f. tárgyas (tárgy n. is, -ra/-re ragos határozóval) (Mat)
〈annak kif-ére, hogy vmely számot önmagával annyiszor megszoroz, ahányszor a hatványkitevő mutatja, ill. ezt a matematikai műveletet végzi〉
Példáúl e’ töredék a/m emelteſsék a’ máſadik karra, léſzen a/m x a/m= a2/m2
(1784 Dugonics András)
[32] kimondatik: 3 a második hatványra (vagy fokra) emelve, vagy 3-nak negyszöge (Das Quadrat); 33 kimondatik: 3 a harmadik hatványra emelve, vagy 3-nak köbe (Der Cubus)
(1848 Lutter Ferdinánd)
osztottak, szoroztak, köbre emeltek
(1922 Pesti Hírlap jún. 18.)
Emeljük négyzetre a két szórásadatot, s a nagyobbikat osszuk el a kisebbel
(1997 PedagógiaiLex.)
3g. tárgyas (a hatványra v. ›vhányadik hatvány‹ jelentésű -ra/-re ragos szóval)
〈annak kif-ére, hogy vmely tulajdonságot, teljesítményt stb. többszörösére fokoz, megsokszoroz vmi, vki〉
Adjatok nevelést a’ népnek, ’s köbre emeltétek benne az emberiséget, négyszögre anyagi jólétét
(1841 Pesti Hírlap)
ezt a köbre emelt honárulást nem tudom róluk [ti. a konzervatívokról] feltenni
(1860 Kossuth Lajos összes munkái)
Fabriciust hóbortos rajongónak tartotta, aki hatványra emelt érzésekkel dolgozik; ha kedvel valakit, a szíve helyén egy máglya lobog, ha bosszankodik, földrázó orkán tombol agyában
(1908–1910 Mikszáth Kálmán)
e monológ drámai erejét Mezey Mária művészete emeli a sokadik hatványra
(1967 Népszabadság nov. 22.)
kiszorultságunkat azzal tetézzük, hogy olyan bölcseletet mesterkedünk össze, amely négyzetre emeli amúgy is siralmas állapotunkat
(1972 Tárnok Zoltán)
hová vezetne a mai világban a „szemet szemért, fogat fogért” bibliai tétel, amelyet Amerika a sokadik hatványra emelt
(1986 Népszabadság ápr. 25.)
3h. tárgyas (ign-i alakban, a hatványra v. ›vhányadik hatvány‹ jelentésű -ra/-re ragos szóval)
〈annak kif-ére, hogy vkinek, vminek vmely v. vmennyi sajátossága, jellemzője többszörösen, hatványozottan megnyilvánul, megvan vkiben, vmiben〉
[Endrődi Sándor költő] nyugtalan természet, olyan, mint a költözködő madár [...]. E tekintetben igazi Csokonai – hatványra emelve
(1878 Mikszáth Kálmán)
[a szeretőjét is megcsaló] nagyságos asszony már a legelsőrangú, vagyis a köbre emelt bestiák közül való
(1909 Pesti Hírlap jan. 8.)
[A dráma] hőse egy elzüllött zseni, amolyan négyzetre emelt Cyrano
(1929 Népszava ápr. 27.)
[ha a könyvről] csak felületesen ítélnénk [...], azt kellene mondanunk, hogy a ponyva irtásának napjaiban a sokadik hatványra emelt ponyva történeteit olvassuk
(1943 Népszava máj. 28.)
jött a Minden lében két kanál [című sorozat], ami az Angyal Tony Curtissal hatványra emelve
(1994 Népszabadság dec. 21.)
4. tárgyas
〈személyt, csoportot magasabb rangra, pozícióba〉 juttat(va vmivé tesz) vki, vmi
[Lorindo Márk gróf felesége] a’ Királyt-is haſonlithatatlan díſzével azon Királyi kegyelemre vonſzotta, hogy ſzép ſzemélyét Grófi rendbe emelte
(1772 Mészáros Ignác ford.)
[őfelsége a kapitányt] Nemesi Rangra emelni méltóztatta
(1789 Magyar Kurír)
A tizenhat őssel biró gróf polgári lyányt képes nőül magához emelni, csakhogy adósságit kifizethesse
(1840 Nagy Ignác)
A’ gyenge Ulászló, a’ történetiró által méltán azon urálkodók közé számitatik, kiket a’ végzet egy nemzet’ vesztére emelt magas polczokra
(1847 Eötvös József)
Obrenovics Milos érdemei emelték a különben parvenü családot dinasztiává
(1931 Budapesti Hírlap aug. 7.)
Gratianus (375–383) a hispániai I. Theodosiust emelte Kelet császárjává
(1935 Hóman Bálint munkái)
A Tokajban összegyűlt rendek október 17-én mintegy ideiglenesen Szapolyai János erdélyi vajdát emelték trónra
(2002 Balogh Zoltán²)
4a. tárgyas (hiv is)
〈annak kif-ére, hogy (hivatalosan) vmely magasabb státuszú kategóriába sorol(va vmivé tesz), ill. hatályossá, érvényessé nyilvánít vmit vki, vmi〉
Péts városát a ſzabad Királyi Városok közé emelvén
(1780 Magyar Hírmondó)
az eredeti magyar zenestyl minden idegen elem kizártával általános érvényre emeltessék
(1856 Vasárnapi Újság)
Minden vallásfelekezet türelmetlen szokott lenni, [...] mihelyt hivatalos államvallássá emeltetik
(1873 Orbán Balázs)
[Sopront] IV. László király városi rangra emelte
(1956 Házi Jenő)
a következő szavazás az szjaszemélyi jövedelemadó-ban törvényerőre emeli a természetbeni juttatások adómentességét
(1992 Országgyűlési Napló)
A Pál utcát [...] a Körút kiépülésének korában szimbólummá emelte Molnár Ferenc
(1992 Szegő György)
4b. tárgyas
előrehaladásában, kibontakozásában segítve (vmivé) fejleszt, ill. (jelen)létével (vkihez, vmihez képest) fejlettebbé, értékesebbé stb. tesz vkit, vmit vki v. vmi
minden Haza, önnön nyelvét emeli; azon tanúl, azon perel, kereskedik, tárſalkodik, és gazdálkodik
(1778 Bessenyei György¹)
Wolf játékát főleg emeli előadásának dramai plasticitása
(1848 Életképek)
[Az embert] testi, lelki tehetségei magasan emelik az állatvilág fölé
(1855 Vasárnapi Újság)
[Kölcsey Ferenc] művészi színvonalra emelte a parlamenti szónoklatot
(1915 RévaiNagyLex.)
A múlt század végén Pasteur és Koch a mikrobiológiát önálló tudománnyá emelték
(1969 Orvosi Hetilap)
Az agymosás technológiáját tökélyre emelő sztálini Szovjetunió
(1998 Magyar Hírlap)
4c. tárgyatlan (tárgyragos határozóval is) emel vmin
〈annak kif-ére, hogy előrehaladásában, kibontakozásában segítve (vmivé) fejleszt vmit, vkit, ill. (jelen)létével fejlettebbé, értékesebbé stb. tesz vmit vki, vmi〉
Sokat emel az emberen [ti. az ember megjelenésén] a’ gyönyör öltzet
(1832 Uránia)
Terebes derék uradalom volt mindig, de „Gyula gróf” gondossága sokat emelt rajta
(1872 Fővárosi Lapok)
jön az óhajtott külföldi valuta, ami így nagyot emelne rajtunk [ti. a Kecskeméten élőkön]
(1928 Pesti Hírlap júl. 11.)
a jelenlegi finanszírozási rendszerben nincs elégséges forrás arra, hogy az önkormányzatok emeljenek az ellátás színvonalán
(2003 Országgyűlési Napló)
Az előadáson sokat emel viszont néhány színész hite és tehetsége
(2007 Népszabadság okt. 15.)
4d. tárgyas (vál)
〈annak kif-ére, hogy (a valóságosnál v. vminél) nagy(obb) értékűnek mond, állít vmit, vkit vki, vmi〉
El-hiſzem, hogy igen nagy Gyönyörüség ſzármazik ezeknek az olly ſok féleképen változó Formáknak [ti. a természetnek] ſzemléléséböl. Ugy tettzik mindazáltal, meg-botsáſs ezért énnékem, hogy Te rend-felett emeled ezt a’ dólgot
(1775 Sófalvi József ford.Sulzer)
nem szolgálhatni valakit gonoszabbul, mint ha dicséretink által igen magasra emeljük
(1830 Széchenyi István)
mindaddig [...] fölébe emelem a görögöt és latint, mig be nem bizonyitjátok, hogy nyelvünk a kellemes hangzásu hexameterre is alkalmas
(1846 Vahot Imre)
Színházi dolgokban hamar változnak a vélemények. Ma leszólnak valakit, holnap talán égig emelik
(1902 Ady Endre)
Lengyelországot, de különösen Csehországot [a privatizációban elért eredményeiért] az egekbe emelték a sajtóban
(1996 Magyar Hírlap)
5. tárgyas (átv is)
〈szobrot, emlékművet stb.〉 állít, ill. 〈építményt〉 létrehoz, (fel)épít vki, vmi
kik Szabadságnak oſzlopot emeltek, Azok is rab ſzíjon alatta hevertek
(1772 Orczy Lőrinc)
az idegen iskolák válaszfalat emeltek a régi és ujabb magyar költészet közé
(1866 Gyulai Pál)
Egy szent és hazafias mozgalom indult meg országszerte. Szobrot emelni első apostoli királyunknak, szent Istvánnak
(1881 Kalocsai Néplap)
A Nyírségben tombolt a tél, hósáncokkal vette körül a várost, hótorlaszokat emelt az utcákon
(1932 Krúdy Gyula)
[az Amerikai Egyesült Államok] nem emelhet gátat a kommunista ideológia terjedésének
(1947 Szabad Föld ápr. 6.)
Amikor Fülep Lajos kapta meg a [Baumgarten-]nagydíjat, kertjében száz négyzetméteres épületet tudott emeltetni belőle, ahol felpolcolhatta ötvenezer kötetes könyvtárát
(1997 Magyar Hírlap)
5a. (rég)
〈fölfelé kimagasodó, kiálló, ill. kidudorodó részt, dolgot〉 növeszt(ve juttat vhova) vmi
[a tályog közepén] puppot emel a daganat, a bör nem ſokára meg haſad, és az eves materia [...] önnön magától ki-folyik
(1785 Tolnay Sándor ford.Wolstein)
Mit nevezel Tulajdon-Plántáknak? [...] Azokat a’ Zldségeket, mellyek Kórót emelnek
(1792 Gáti István)
[az erdő fái] arra rendeltettek, hogy sudaraikat az égbe emeljék, s az ég madarainak szállást adjanak
(1882 Jókai Mór)
5b. (rég)
kelt, támaszt vmit vki, vmi
a’ Napnyugoti Nemzeteknek egy réſze, tul a’ tengereken, a’ terméſzet kebelébl magával edgyütt uj származáſt és uj hatalmat emelt földünk golyobiſsán
(1774 Trattner Mátyás)
tántzolásra tſak hamar fel-kelnek; Hegedü; Lant; ſip ſzó mellett énekelnek: Kéz tapſolásával hahotát emelnek
(1779 Miháltz István ford.Vanière)
Ily küzdés edzi [...] a lelket, jobban jobban kifejti a karakter erős voltát, s több-több önérzést emel a kebelben
(1833 Kölcsey Ferenc)
5c.
〈annak kif-ére, hogy hatalmasságként elismerve maga fölé helyez vkit, vmit vki〉
magunknak Királyt emelünk
(1772 Zalányi Péter ford.Marmontel)
[Amerikában] egy független szabad nép önmaga emel bálványt, zsarnokot magának
(1874 Fővárosi Lapok)
A lázadás vezére benn ül a montpellieri börtönben; nem a saját elhatározásából, nem is a rendőrség jóvoltából, hanem azoknak az akaratából akik őt maguk fölé emelték, vezérükké tették és vakon követték
(1907 Pesti Hírlap jún. 28.)
[1576-ban] a történelem során immáron harmadjára emelt maga fölé közös uralkodót a lengyelek és magyarok országa
(1983 Népszava szept. 24.)
6. tárgyas
〈annak kif-ére, hogy (hivatalos formában) a tárggyal jelzett szóbeli v. írásbeli megnyilvánulást teszi vki〉
Mik vólnánk, ha az eltaposott szabadság véghörgése fel nem rezzentene bennünket; s ez oly közelről, s oly sokképpen érdeklő ügyben férfias szózatot nem emelnénk?
(1833 Kölcsey Ferenc)
ön ellen vádat emelne
(1842 Nagy Ignác–Vajda Péter ford.Scribe)
[A képviselő] a külön magyar hadsereg mellett emelt szót
(1882 Mikszáth Kálmán)
[az állategészségügyi egyezmény] egyes intézkedései ellen magyar részről többször óvást emeltek
(1902 Hazánk)
Kifogást emelek a jegyzőkönyvvezető Sabinus püspök személye ellen is, kinek pártatlanságában erősen kételkedem
(1965 Déry Tibor)
csak az 1896. december 31. napja után kelt közigazgatási intézkedések, határozatok ellen lehetett a közigazgatási bíróságnál panaszt emelni
(1992 Takács Imre²)
ÖU: előemel, ideemel, keresztülemel, odaemel, visszaemel
Sz: emeledik, emelget, emelődik
Vö. CzF.; ÉrtSz.; TESz.; ÉKsz.; SzT. ~, emelhet, emelt, emeltet, emeltetik; ÚMTsz.

Beállítások