biceg tn ige 2b
1. ’〈ember v. állat〉 sántikál, ill. ide-oda billegve, sántikálva jár’ ❖ Meddig bitzeg utánnunk ez a’ mi Legényünk? (1777 Szigeti Gyula Sámuel–Tordai Sámuel ford.–Bunyan 7353008, 240) | A szegény koldus könnyezve biczegett tovább mankóján (1872 Kállay István 8218001, 10) | Erősen biceg. Ballába műláb, az igazit egy dinamitmerénylet alkalmával elvesztette (1911 Pásztor Árpád 9519012, 175) | két vagy három lábon bicegő róka (1929 Az állatok világa ford. CD46) | a nő kissé bicegett, mintha szűk volna a cipője, vagy megütötte volna a lábát (1968 Déry Tibor 9107012, 398) | Tizenkét éve autóbalesete volt, az orvosok azzal riogatták, hogy örökké bicegni fog. Azóta sportol és nem biceg (2000 Magyar Hírlap CD09).
2. (kissé rég) ’〈szilárdan álló v. alátámasztott tárgy〉 egyensúlyát elveszítve ide-oda billen, billeg’ ❖ [az eke talpa] ide ’s tova ne bitzegjék (1791 Nagyváthy János C3296, 123) | a háromlábu szék biceg, a kétlábu szék eldül (1867 Rákosi Jenő C3595, 31) | [vannak] beteg szállodák, melyekben sántít az asztal, biceg a szék, mankón jár a szekrény (1933 Kosztolányi Dezső 9359181, 155).
2a. (rég, ritk) ’〈(vmilyen módon vhova) rögzített v. felfüggesztett tárgy〉 ide-oda mozog, himbálózik’ ❖ vállán nem nagyon diszesen biczegett egy lyukacsos ócska üst (1851 Fiatalság Barátja 8621001, 35).
3. (rég) ’(fejével) int, bólogat, biccent’ ❖ [végigolvasta, és] elégülten biczegett hozzá kis szürke fejével (1851 Jókai Mór C2248, 171) | Ott guggol a kövön az édes anyám És biczeg a fejével (1873 Dóczi Lajos ford.–Goethe C1428, 203).
4. (vál) ’〈ritmus, vers stb.〉 akadozik, sántít, megdöccen’ ❖ az olyan vers[, melyben az ütemhangsúly nem esik egybe az értelmi hangsúllyal,] a legjobb szavalatban is sántikál, biczeg (1863 Szász Károly² C3822, 24) | [Kormos István költészete] sohasem túlédes, mert tartalma, nyelve, formája mindig biceg egy kicsit. A lüktetés itt-ott kihagy, a sor szinkópásan félbemarad (1974 Lator László 2049046, 92) | A szöveg egy kicsit biceg, sántít, de jó a zenéje (1994 Magyar Hírlap CD09).
ÖU: át~, el~, ki~, le~, oda~.
Sz: bicegés.
Vö. CzF. biczėg, biczėgtet; ÉrtSz.; TESz.; ÉKsz.; SzT.; ÚMTsz.