bunkó fn és mn 

I. fn 1A

1. ’〈hosszú(, egyenes) dolognak, tárgynak, kül. botnak〉 vastagra (és gömbölyűre) kiszélesedő vége’ ❖ A’ [vérehulló fecskefű] négy újnyi ſzára’ tetején ſárga arany ſzín virágok tsillognak, a’ fejér gyökerén három négy árpa-ſzem forma bunkók rojtokon függenek (1797 Veszelszki Antal 7375001, 158) | a felragadt sár oly bunkókká tette lábainkat, hogy alig emelhettük (1829 Vörösmarty-emlékkönyv C5311, 273) | A bunkó a bot végén van (1846 Petőfi Sándor C3503, 103) | a kútgém hátulján a bunkó, mely folyton aláhúzza (1878 Mikszáth Kálmán CD04) | volt egész gyűjteménye somfabotokból, miknek a bunkóját ő maga ritka talentummal madárfejekké faragta ki (1885 Jókai Mór CD18) | a buzogány bunkója (1928 Móricz Zsigmond 9462005, 86) | [A nagy őzlábgomba] tönkje magas, karcsú, lefelé vastagodó, végén hagymaszerűen duzzadt bunkó van (1995 Természet Világa CD50) | Erdélyben a hengeres mellett gyakran találunk olyan hadarókat is, melyek végére bunkót faragnak (1999 Magyar néprajz CD47).

1a. (birtokszóként) (rég) ’〈szövegnek, ügynek〉 legfőbb, legfontosabb része, veleje, lényege’ ❖ hogy a dolognak bunkójára térjek (1853 Tóth Kálmán C4285, 41) | A magyar követek készitettek egy rettenetes tiltakozást, a minek az volt a bunkója, hogy ők nem fizetnek (1862 Kakas Márton naptára C0748, 120) | a vállalat bunkója don Lambertonak volt meghagyva (1865 Jókai Mór C2264, 126) | Mindnyájan értettük, hogy Kossuth oratiójának a bunkója itt van (1883 Beksics Gusztáv C0903, 118).

2. (átv is) ’egyik végén nyélszerűen megnyúlt, a másikon (gömbölyűn) kiszélesedő, rendsz. fából készült, gyakr. fegyverként haszn. kézi eszköz, bunkósbot’ ❖ bunkó [=] furkós, göntzös, tsögös bot (1784 Kisded szótár C0815, 14) | Ekkor valamennyi tárogató zendül, Bunkó nagy ütésin fa-bodon [= fabödön] dob rendül (1863 Arany János CD01) | Herkules módjára forgatja meg feje fölött a rettenetes bunkót (1876 Ágai Adolf C0546, 381) | Bunkó. Egyik végén vastagodó vagy görcsös (bütykös) bot; az első támadó fegyver, amelyet az ős ember használt (1893 PallasLex. CD02) | a rablók bunkója elől megmenekült (1925 Krúdy Gyula CD54) | túl sokszor ütünk nagyobbat a szavak bunkójával (2000 Magyar Hírlap CD09).

2a. ’〈társadalmi v. szellemi küzdelemben:〉 kényszerítőeszköz, fegyver’ ❖ [Thury Zoltán] minden kis társadalmi cikke egy-egy kis bunkó volt, mellyel az üldözötteket védte (1906 Kabos Ede CD53) | a kereszténységből bunkót csinálnak bősz fanatikusok (1938 Schöpflin Aladár CD10) | Az irodalomkritika mint a politikai bunkó? (1968 Gömöri György CD53) | a karikatúra bunkóul is szolgál (1995 Magyar Hírlap CD09).

2b. (rég) ’bűncselekmény v. szabálysértés elkövetéséért kiszabott büntetés’ ❖ ha nyilvánſágosak vólnának, 1000. arany vólna a’ bunkója, mellyet a’ Szegények’ Kaſsájába kellene le-tenni (1786 Szacsvay Sándor ford. C3788, 156) | Minden e részben elkövetendő hanyagság, vagy mulasztás haza elleni bün, és a hazaárulás rögtön ítéletet érdemel. Ezen bunkó tán felriasztja az aluszékony falusi polgárt (1848 Kossuth Hírlapja CD61).

3. ’véső v. ék (be)ütésére kalapácsként haszn. nyeles szerszám’ ❖ Egygyik [kő] olylyan formájú vólt, mint a’ bányászok’ és szekrénytsinálók’ bunkója (1787 Gelei József ford.–Campe C1870, 75) | Sulyok a. m. bunkoló, bunkó v. botóka, egy 12–20 cm. hosszu és 10–15 cm. átmérőjü nyeles henger gyertyánfából, melyet a fa- és kőfaragó, az asztalos és kocsigyártó faragásnál, vésésnél verőszerszám gyanánt használ, hogy a tulajdonképeni aktiv szerszámnak ütés révén eleven erőt adhasson át (1897 PallasLex. CD02) | jönnek a kőfejtők […] haza. Vállukon át csákány-fejek, s acélfejű bunkóik néznek a futó föld fele (1952 Simon István 9601029, 22) | [A szobrász] Németországból hozatott vésőket, a bunkót – amellyel majd a vésőt püföli –, a legjobb fából készíttette (1998 Magyar Hírlap CD09).

4. ’vmely anyag (zúzva történő) tömörítésére haszn. kézi eszköz, döngölő’ ❖ [a sáncoláshoz] kapák, bunkók (Stössel), léczek és zsinorok szükségeltetnek (1848 Görgey Artúr CD32) | A szüret alkalmával sok helyen még a bunkóval megzúzott szőllőt zsákba teszik és úgy lábbal kitiporják (1893 PallasLex. CD02) | türelmetlenül járkált fel-alá, azon a salakon, amit a gyárból hordott koksztörmelékkel gyakran javitgatott, egy nagy bunkóval döngölgetett (1936 Vadász Tibor CD10) | András leöntötte róla [ti. a főtt krumpliról] a vizet és nyírfából készült kis bunkóval szétnyomkodta (1962 Lengyel József 9395004, 271) | mintha valami súlyos bunkóval döngölnék a földet (1973 Balla László 1010014, 122).

5. (Isk, biz) ’a legrosszabb osztályzat, elégtelen’ ❖ bunkó: szekunda (1898 A magyar diáknyelv C1419, 34) | egyes (elégtelen) […] bukfenc, bukta, bunkó (1996 Mini-tini-szótár C6720, 48).

6. (Ját) ’〈Kártyajátékban haszn. kif-ként.〉’

6a. ’〈snapszliban:〉 a vesztes neve mellé írt nagy pont, pötty’ ❖ A férfiak esténként Habetlerék szobájában snapszliztak, írták a bunkót (1962 Fejes Endre C6024, 166).

6b. ’〈kirakós lórumban:〉 az a helyzet, amelyben vki a negyedik szín kezdő lapját végig visszatartja’ ❖ – Asszonyom, magának halvány dunsztja sincs a lórumhoz. Folyik a játék. – Bunkó! – kiáltja az asszony diadallal. Kiteszi az egyik lapot, azután leteríti kártyáit az asztalra. Egyenes lapja van, kár lenne folytatni a játszmát, lehet fizetni (1939 Nagy Lajos CD10).

6c. ’〈tarokkban:〉 a megütött kártyacsomókból a negyedik, amelyből a játékosok sorrend szerint választhatnak’ ❖ ÉrtSz.

7. (biz, pejor) ’műveletlen, ill. modortalan(ul viselkedő) ember, kül. férfi’ ❖ Nem akarta, hogy én is Budapestre menjek, nem tudom miért. Aki a faluból kiment, az azt akarja, hogy aki itt van a falun, az csak maradjon meg falusi bunkónak (1935 Móricz Zsigmond 9462032, 149) | Nézz körül a villasoron. […] Balra bunkó, zöldséget árul, csak a havi ötven rongya érdekli. Jobbra bunkó, mérnök, még rosszabb: vitorlázik, nem olvasott el egy regényt az érettségi óta (1988 Lengyel Péter 9397006, 144) | kigyúrt testű, izomagyú bunkók (2000 Új Könyvek CD29).

II. mn 11A (biz, kissé durva)

’műveletlen, ill. modortalan(ul viselkedő) 〈ember〉’ ❖ mondta szegény, hogy ő nem akart férhe menni, parasztlegény veszi el, valami bunkóparaszt, de hozzá adják, mert az apja már öreg, gyenge, fájnak a lábai, nem meri tartani, hogy mi lesz belőle (1935 Móricz Zsigmond 9462032, 119) | Olyan bunkók a rendőrök, hogy még olvasni sem igen tudnak (1964 Berkesi András 9050001, 117) | A bunkók még bunkóbbak lesznek (2000 Magyar Hírlap CD09).

a. ’ilyen emberre jellemző 〈megnyilvánulás〉’ ❖ Micsoda bunkó beszéd! (1995 Országgyűlési Napló CD62) | Bunkó módon viselkedik […] az, aki nem adja át a helyét az arra rászorulóknak (1998 Magyar Hírlap CD09).

ÖE: ~ragya.

Sz: bunkóság.

Vö. CzF.; ÉrtSz.; SzólKm.; TESz.; ÉKsz.; ÚMTsz.

bunkó főnév és melléknév
I. főnév 1A
1.
〈hosszú(, egyenes) dolognak, tárgynak, kül. botnak〉 vastagra (és gömbölyűre) kiszélesedő vége
A’ [vérehulló fecskefű] négy újnyi ſzára’ tetején ſárga arany ſzín virágok tsillognak, a’ fejér gyökerén három négy árpa-ſzem forma bunkók rojtokon függenek
(1797 Veszelszki Antal)
a felragadt sár oly bunkókká tette lábainkat, hogy alig emelhettük
(1829 Vörösmarty-emlékkönyv)
A bunkó a bot végén van
(1846 Petőfi Sándor)
a kútgém hátulján a bunkó, mely folyton aláhúzza
(1878 Mikszáth Kálmán)
volt egész gyűjteménye somfabotokból, miknek a bunkóját ő maga ritka talentummal madárfejekké faragta ki
(1885 Jókai Mór)
a buzogány bunkója
(1928 Móricz Zsigmond)
[A nagy őzlábgomba] tönkje magas, karcsú, lefelé vastagodó, végén hagymaszerűen duzzadt bunkó van
(1995 Természet Világa)
Erdélyben a hengeres mellett gyakran találunk olyan hadarókat is, melyek végére bunkót faragnak
(1999 Magyar néprajz)
1a. (birtokszóként) (rég)
〈szövegnek, ügynek〉 legfőbb, legfontosabb része, veleje, lényege
hogy a dolognak bunkójára térjek
(1853 Tóth Kálmán)
A magyar követek készitettek egy rettenetes tiltakozást, a minek az volt a bunkója, hogy ők nem fizetnek
(1862 Kakas Márton naptára)
a vállalat bunkója don Lambertonak volt meghagyva
(1865 Jókai Mór)
Mindnyájan értettük, hogy Kossuth oratiójának a bunkója itt van
(1883 Beksics Gusztáv)
2. (átv is)
egyik végén nyélszerűen megnyúlt, a másikon (gömbölyűn) kiszélesedő, rendsz. fából készült, gyakr. fegyverként haszn. kézi eszköz, bunkósbot
bunkó [=] furkós, göntzös, tsögös bot
(1784 Kisded szótár)
Ekkor valamennyi tárogató zendül, Bunkó nagy ütésin fa-bodon [= fabödön] dob rendül
(1863 Arany János)
Herkules módjára forgatja meg feje fölött a rettenetes bunkót
(1876 Ágai Adolf)
Bunkó. Egyik végén vastagodó vagy görcsös (bütykös) bot; az első támadó fegyver, amelyet az ős ember használt
(1893 PallasLex.)
a rablók bunkója elől megmenekült
(1925 Krúdy Gyula)
túl sokszor ütünk nagyobbat a szavak bunkójával
(2000 Magyar Hírlap)
2a.
〈társadalmi v. szellemi küzdelemben:〉 kényszerítőeszköz, fegyver
[Thury Zoltán] minden kis társadalmi cikke egy-egy kis bunkó volt, mellyel az üldözötteket védte
(1906 Kabos Ede)
a kereszténységből bunkót csinálnak bősz fanatikusok
(1938 Schöpflin Aladár)
Az irodalomkritika mint a politikai bunkó?
(1968 Gömöri György)
a karikatúra bunkóul is szolgál
(1995 Magyar Hírlap)
2b. (rég)
bűncselekmény v. szabálysértés elkövetéséért kiszabott büntetés
ha nyilvánſágosak vólnának, 1000. arany vólna a’ bunkója, mellyet a’ Szegények’ Kaſsájába kellene le-tenni
(1786 Szacsvay Sándor ford.)
Minden e részben elkövetendő hanyagság, vagy mulasztás haza elleni bün, és a hazaárulás rögtön ítéletet érdemel. Ezen bunkó tán felriasztja az aluszékony falusi polgárt
(1848 Kossuth Hírlapja)
3.
véső v. ék (be)ütésére kalapácsként haszn. nyeles szerszám
Egygyik [kő] olylyan formájú vólt, mint a’ bányászok’ és szekrénytsinálók’ bunkója
(1787 Gelei József ford.Campe)
Sulyok a. m.annyi mint bunkoló, bunkó v.vagy botóka, egy 12–20 cm.centiméter hosszu és 10–15 cm.centiméter átmérőjü nyeles henger gyertyánfából, melyet a fa- és kőfaragó, az asztalos és kocsigyártó faragásnál, vésésnél verőszerszám gyanánt használ, hogy a tulajdonképeni aktiv szerszámnak ütés révén eleven erőt adhasson át
(1897 PallasLex.)
jönnek a kőfejtők […] haza. Vállukon át csákány-fejek, s acélfejű bunkóik néznek a futó föld fele
(1952 Simon István)
[A szobrász] Németországból hozatott vésőket, a bunkót – amellyel majd a vésőt püföli –, a legjobb fából készíttette
(1998 Magyar Hírlap)
4.
vmely anyag (zúzva történő) tömörítésére haszn. kézi eszköz, döngölő
[a sáncoláshoz] kapák, bunkók (Stössel), léczek és zsinorok szükségeltetnek
(1848 Görgey Artúr)
A szüret alkalmával sok helyen még a bunkóval megzúzott szőllőt zsákba teszik és úgy lábbal kitiporják
(1893 PallasLex.)
türelmetlenül járkált fel-alá, azon a salakon, amit a gyárból hordott koksztörmelékkel gyakran javitgatott, egy nagy bunkóval döngölgetett
(1936 Vadász Tibor)
András leöntötte róla [ti. a főtt krumpliról] a vizet és nyírfából készült kis bunkóval szétnyomkodta
(1962 Lengyel József)
mintha valami súlyos bunkóval döngölnék a földet
(1973 Balla László)
5. (Isk, biz)
a legrosszabb osztályzat, elégtelen
bunkó: szekunda
(1898 A magyar diáknyelv)
egyes (elégtelen) […] bukfenc, bukta, bunkó
(1996 Mini-tini-szótár)
6. (Ját)
〈Kártyajátékban haszn. kif-ként.〉
6a.
〈snapszliban:〉 a vesztes neve mellé írt nagy pont, pötty
A férfiak esténként Habetlerék szobájában snapszliztak, írták a bunkót
(1962 Fejes Endre)
6b.
〈kirakós lórumban:〉 az a helyzet, amelyben vki a negyedik szín kezdő lapját végig visszatartja
– Asszonyom, magának halvány dunsztja sincs a lórumhoz. Folyik a játék. – Bunkó! – kiáltja az asszony diadallal. Kiteszi az egyik lapot, azután leteríti kártyáit az asztalra. Egyenes lapja van, kár lenne folytatni a játszmát, lehet fizetni
(1939 Nagy Lajos)
6c.
〈tarokkban:〉 a megütött kártyacsomókból a negyedik, amelyből a játékosok sorrend szerint választhatnak
ÉrtSz.
7. (biz, pejor)
műveletlen, ill. modortalan(ul viselkedő) ember, kül. férfi
Nem akarta, hogy én is Budapestre menjek, nem tudom miért. Aki a faluból kiment, az azt akarja, hogy aki itt van a falun, az csak maradjon meg falusi bunkónak
(1935 Móricz Zsigmond)
Nézz körül a villasoron. […] Balra bunkó, zöldséget árul, csak a havi ötven rongya érdekli. Jobbra bunkó, mérnök, még rosszabb: vitorlázik, nem olvasott el egy regényt az érettségi óta
(1988 Lengyel Péter)
kigyúrt testű, izomagyú bunkók
(2000 Új Könyvek)
II. melléknév 11A (biz, kissé durva)
műveletlen, ill. modortalan(ul viselkedő) 〈ember〉
mondta szegény, hogy ő nem akart férhe menni, parasztlegény veszi el, valami bunkóparaszt, de hozzá adják, mert az apja már öreg, gyenge, fájnak a lábai, nem meri tartani, hogy mi lesz belőle
(1935 Móricz Zsigmond)
Olyan bunkók a rendőrök, hogy még olvasni sem igen tudnak
(1964 Berkesi András)
A bunkók még bunkóbbak lesznek
(2000 Magyar Hírlap)
a.
ilyen emberre jellemző 〈megnyilvánulás〉
Micsoda bunkó beszéd!
(1995 Országgyűlési Napló)
Bunkó módon viselkedik […] az, aki nem adja át a helyét az arra rászorulóknak
(1998 Magyar Hírlap)
ÖE: bunkóragya
Sz: bunkóság
Vö. CzF.; ÉrtSz.; SzólKm.; TESz.; ÉKsz.; ÚMTsz.

Beállítások