dördül tn ige 1c3
1. (tárgyragos határozóval is) ’〈viharfelhős égbolt〉 dörögni kezd, ill. 〈villámlás〉 egyetlen nagyon erős, csattanó hangot ad’ ❖ Ablakok roſtéllyit ’s egyéb Vas Munkákat Le vonván verettek azakból Lántsákat, Oſztán mint a’ Menkö ütés után dördül, Vér-Ontásra, a’ ſok Olá öſzve gördül (1785 Magyar Hírmondó C0273, 83) | a’ fellegek dördülének, czikázva csaptak le a’ villámok, és beállt a’ vihar (1844 Pesti Hírlap CD61) | egyszerre csak nagyot dördül az ég (1927 Móra Ferenc 9459027, 6) | amelyik irányból először dördül az ég, abból az irányból jön abban az évben a legfőbb eső (1979 NéprajziLex. CD47).
2. (tárgyragos határozóval is) ’〈tűzfegyver〉 elsülve, ill. 〈tűzfegyverből leadott lövés(ek sorozata)〉(többször) erős, csattanó hangot ad v. ilyen zajt kezd okozni’ ❖ Dőrdűlvén az ágyú edgymásra mentünkben Víg repesést gyulaszt érzékeny szívünkben (1786 Főldi János 7112007, 133) | hat lövést hallottam dördülni (1851 Jókai Mór CD18) | megnyomta ujjam a ravaszt és nagyot dördült a puska (1917 Elek Artúr CD10) | a karhatalom erőszakkal lépett fel a tiltakozókkal szemben, sortüzek dördültek (1998 Rubicon CD17).
3. (tárgyragos határozóval is) ’〈tárgy〉 vmihez hozzácsapódva, ütközve hirtelen nagyon erős, csattanó hangot ad’ ❖ Iszonyút dördülve vágtatott alá a szikla a meredek lejtőn (1853 Jókai Mór CD18) | a görgeteg elvált szirteiről S dördülve a völgybe legörge (1877 Wohl Stefánia C4560, 49) | a bejárati ajtó nagyot dördült (1969 Abody Béla ford.–Fitzgerald 9001003, 20).
3a. (tárgyragos határozóval is) (irod) ’〈tér(színforma)〉 a benne v. rajta kiadott, ill. általa visszavert hangtól zengeni, döngeni kezd’ ❖ Hah! mint dördűlnek, ropognak A világ két sarkai, Mint lobbannak, mint villognak A mennydörgés szárnyai (1803 Csokonai Vitéz Mihály CD01) | Szilaj lovak patkói úgy dobognak, Hogy ing a föld s a völgyek öble dördűl (1865 Greguss Gyula ford.–Camões 8164004, 138) | a föld egyszerre szörnyet dördül (1938 Babits Mihály 9014106, 20) | A tenger gömbjei földobódnak, dördül a parti szikla, indul a ló a téren át (1969 Horgas Béla 9256010, 23).
4. (irod) ’〈vminek a hangja〉 hirtelen nagyot szól v. huzamosan erősen hangzik, ill. kezd hangzani’ ❖ Éles csattanás dördült a’ völgyön keresztűl (1838 Jósika Miklós 8212010, 67) | Dördül az ének harsogása (1855 Arany János 8014066, 234) | Alig olykor-olykor egy ágyuhang dördül (1932 Babits Mihály CD01) | Utcák zaja dördül egyre (1969 Szemlér Ferenc ford.–Catina 9655003, 122) | józsi öblös nevetése dördült a dobhártyámon (1992 Marno János 2016012, 357).
5. (tárgyragos határozóval is) (irod) ’erőteljes hangon v. megrázó erővel hatva hangzik el vmi’ ❖ Tsak tíz eſztends vólt, mikor a’ Vén-Aſzſzonyi lárma Elst dördlt a’ ſzájából (1798 Mátyási József C3064, 290) | fülébe dördül a’ borzasztó hír (1833 Jelenkor C0226, 807) | dördüljön a szóm a magyar pusztákon (1920 Móricz Zsigmond CD01) | Harmadszor dördül tompán a szó: hiábavalóság (1996 Katolikus Biblia ford. CD1201).
6. (rég) ’indulatos, helyreutasító hangon szól vkihez, rivall vkire’ ❖ jobban érzekenyíti az a’ bnösöket, ha nékik barátságos elállatásokat tesznek, mint ha reájok dördlnek (1783 Kónyi János ford.–Kelemen, XIV. C2739, 380) | – Hogyan!? Miféle beszéd ez!? – dördült az öreg úr nagy szemeket meresztve (1864 Halmágyi Sándor 8177002, 51) | „Elszedem ám nyilaid”, fenyegette Erost a Kroníon. „Csak dördülj”, felel ez, „s ujra te hattyu leszesz.” (1890 Thewrewk Emil ford. C4132, 87).
J: dörren.
Ö: el¹, meg~.
Sz: dördülés, dördület.
Vö. CzF. dördűl · dördül; ÉrtSz.; TESz. dörög; ÉKsz.; SzT.