dűlő fn 1Cdüllő (rég v. nyj) , dőlő (rég v. nyj) , dülő (rég v. nyj)

1. (földrajzi név utótagjaként is) ’a helység határának két párhuzamos út v. mezsgye közé eső(, azonos talajú) része (a rajta levő növényzettel együtt); dűlőföld’ ❖ 16 [arató] 150 dülöt hány nap arat-le? (1783 Molnár János C0290, 196) | miért ne teremhetne két hold zsíros düllőn tizenöt mérő buza (1828 Széchenyi István C3887, 204) | A határ dűlőkre oszlik s rendszerint minden gazdának mindegyik dűlőben van egy darab földje (1934 Györffy István C5218, 197) | [az 1877-es] kataszteri fölvétel négy jelentősebb dűlőt említ a határ részeként: Bunyevácz Mírkó, Jesity Szofra, Királyhegyesi Ugar (ez volt a legnagyobb) és a Szilvás-dűlőt (2000 Marjanucz László CD36).

1a. (jelzőként)(vhány) ilyen földterület hosszát kitevő 〈kiterjedés, távolság〉’ ❖ Egy dőlő hosszát forgatá fel a’ főherczeg végig és vissza (1842 Döbrentei Gábor C1071, 294) | A szekérke, alig fél dülő távolban, egyszerre megállt (1878 Abonyi Lajos C0500, 86).

1b. (vhány) ilyen egységnyi kiterjedés, távolság’ ❖ A’ tanúk is mindjárt jőnek két szekérrel; vagy kilencz dülővel elmaradtak tőlünk, mert egy kicsit gyenge a’ vontató erő (1846 Kuthy Lajos C2857, 347) | [a menekülő Toldi] megáll, megfordúl egynehány dűlőre, Vissza nem oly gyorsan futa mint előre (1879 Arany János CD01) | dölő = távolság, mérték, pl. hány dőlő (= döllő) az a hely ide? (Bács m.) (1908 Magyar Nyelvőr C5966, 47).

2. (rég v. nyj) ’〈nyomásos gazdálkodásban:〉 az a határrész, amelyet (őszi v. tavaszi) növényekkel vetnek be, ill. ugaron hagynak’ ❖ minden jobbágy járandósága külön külön egy tagban, vagy ha ezt a’ helyzet nem engedné, legalább nyomási dülőkben (fordulatokban) szakasztassanak ki (1833 Jelenkor C0226, 513) | mertha tán az őszi dűlőbe tavaszit ültetne, mire ez megérnék, már akkorra fölszabadul a dülő, és lelegeltetik a többiek (1851 A Falu Könyve C1667, 108) | Helyenként a dűlő nyomás értelemben is előfordul (1977 NéprajziLex. CD47).

3. (rég v. nyj) ’több párhuzamos szántóföld végénél keresztben szántott v. parlagon hagyott csík; dűlőföld’ ❖ Nap Nyugotti végein a földek dülejébe (1780 k. Magyar Nyelv C5889, 342) | Rajta! érjünk düllőt aratóim! (1836 Székács József ford. C3908, 31) | a dűlőn egy fordulót teszek [az ekével] (1844 Czuczor Gergely C1241, 169) | dülő (düleje) fn. […] 2. ’a szántóföld vagy szőlőterület két vége’ (1951–1955 Kiskanizsai szótár C5830, 61).

4. (rég v. nyj) ’szántóföldek végében vezető keskeny szekérút; dűlőút’ ❖ [a versenyló] kemény uton tán repül, midőn süllyedő mély düllőn, alig halad (1828 Széchenyi István C3887, 115) | A nagy-útra kiszolgáló korczfüves dűlőn fehéríteni való végvásznakat teriget [egy menyecske] (1898 Móra István C3208, 94) | az egész kis gyerekbanda lekísérte Pétert a Sédig. Arra egy kisebb dülő vitt Sáriba, jó negyedóra gyaloglást lehetett megtakarítani rajta (1937 Németh László² 9485006, 210) | dűlőút, düllő: a határbeli szántóföldek megközelítését szolgáló helyi jelentőségű szekérút (1977 NéprajziLex. CD47).

J: dűlő.

UB: -térkép.

ÖE: ~méret, ~rendszer.

Sz: dűlői, dűlős.

Vö. CzF. dőllő, dőlő², düllő, dűlő¹ vagy dűlő; ÉrtSz. dűlő²; TESz.; ÉKsz.; SzT. dőlő · dűlő; ÚMTsz.

dűlő főnév 1C
düllő 1C (rég v. nyj)
dőlő 1C (rég v. nyj)
dülő 1C (rég v. nyj)
1. (földrajzi név utótagjaként is)
a helység határának két párhuzamos út v. mezsgye közé eső(, azonos talajú) része (a rajta levő növényzettel együtt); dűlőföld
16 [arató] 150 dülöt hány nap arat-le?
(1783 Molnár János)
miért ne teremhetne két hold zsíros düllőn tizenöt mérő buza
(1828 Széchenyi István)
A határ dűlőkre oszlik s rendszerint minden gazdának mindegyik dűlőben van egy darab földje
(1934 Györffy István)
[az 1877-es] kataszteri fölvétel négy jelentősebb dűlőt említ a határ részeként: Bunyevácz Mírkó, Jesity Szofra, Királyhegyesi Ugar (ez volt a legnagyobb) és a Szilvás-dűlőt
(2000 Marjanucz László)
1a. (jelzőként)
(vhány) ilyen földterület hosszát kitevő 〈kiterjedés, távolság〉
Egy dőlő hosszát forgatá fel a’ főherczeg végig és vissza
(1842 Döbrentei Gábor)
A szekérke, alig fél dülő távolban, egyszerre megállt
(1878 Abonyi Lajos)
1b.
(vhány) ilyen egységnyi kiterjedés, távolság
A’ tanúk is mindjárt jőnek két szekérrel; vagy kilencz dülővel elmaradtak tőlünk, mert egy kicsit gyenge a’ vontató erő
(1846 Kuthy Lajos)
[a menekülő Toldi] megáll, megfordúl egynehány dűlőre, Vissza nem oly gyorsan futa mint előre
(1879 Arany János)
dölő = távolság, mérték, pl.például hány dőlő (= döllő) az a hely ide? (Bács m.megye)
(1908 Magyar Nyelvőr)
2. (rég v. nyj)
〈nyomásos gazdálkodásban:〉 az a határrész, amelyet (őszi v. tavaszi) növényekkel vetnek be, ill. ugaron hagynak
minden jobbágy járandósága külön külön egy tagban, vagy ha ezt a’ helyzet nem engedné, legalább nyomási dülőkben (fordulatokban) szakasztassanak ki
(1833 Jelenkor)
mertha tán az őszi dűlőbe tavaszit ültetne, mire ez megérnék, már akkorra fölszabadul a dülő, és lelegeltetik a többiek
(1851 A Falu Könyve)
Helyenként a dűlő nyomás értelemben is előfordul
(1977 NéprajziLex.)
3. (rég v. nyj)
több párhuzamos szántóföld végénél keresztben szántott v. parlagon hagyott csík; dűlőföld
Nap Nyugotti végein a földek dülejébe
(1780 k. Magyar Nyelv)
Rajta! érjünk düllőt aratóim!
(1836 Székács József ford.)
a dűlőn egy fordulót teszek [az ekével]
(1844 Czuczor Gergely)
dülő (düleje) fn.főnév […] 2. ’a szántóföld vagy szőlőterület két vége’
(1951–1955 Kiskanizsai szótár)
4. (rég v. nyj)
szántóföldek végében vezető keskeny szekérút; dűlőút
[a versenyló] kemény uton tán repül, midőn süllyedő mély düllőn, alig halad
(1828 Széchenyi István)
A nagy-útra kiszolgáló korczfüves dűlőn fehéríteni való végvásznakat teriget [egy menyecske]
(1898 Móra István)
az egész kis gyerekbanda lekísérte Pétert a Sédig. Arra egy kisebb dülő vitt Sáriba, jó negyedóra gyaloglást lehetett megtakarítani rajta
(1937 Németh László²)
dűlőút, düllő: a határbeli szántóföldek megközelítését szolgáló helyi jelentőségű szekérút
(1977 NéprajziLex.)
J: dűlő
UB: -térkép
ÖE: dűlőméret, dűlőrendszer
Sz: dűlői, dűlős
Vö. CzF. dőllő, dőlő², düllő, dűlő¹ vagy dűlő; ÉrtSz. dűlő²; TESz.; ÉKsz.; SzT. dőlő · dűlő; ÚMTsz.

Beállítások