egy- (előtagként)

1. (mn-i értékben, összetett utótagban is) ’〈annak rendsz. (nyomatékos) jelölésére, hogy az utótagban megnevezett számból ilyen számú egység szerepel〉’ ❖ égy-harmad réſzébl (1772 Marikovszky Márton ford.–Tissot C3033, 21) | 1000, azaz egyezer rajnai forintokról váltócédula (1831 Kossuth Lajos CD32) | Nem áll ugyanis, hogy Erdély egyesültével egymilliónégyszázezer ellenség zudult volna ellenünk, egy aránylag kisszámú magyar elemért (1848 Kossuth Hírlapja CD61) | a viz magassága rendesen a csatorna feneke szélességének egynegyede vagy egyhatoda szokott lenni (1880 Gazdasági Lapok 8626001, 574) | itt ő gyakorolja a kegyúri jogok egyharminchatod részét (1899 Papp Dániel 8354007, 399) | [városnak Győr] olyan mint Budapest, Buda nélkül, egytizenötödére kicsinyítve (1933 Nagy Lajos 9472017, 53) | Az én keresetem jön számításba, igaz, hát az milyen is? Most, itt a brigádban kezdtem elérni a kétezer-egyszázat (1973 László-Bencsik Sándor 9383002, 203) | [teljesítményük] osztályzatként egykettedet érdemel (1999 Magyar Hírlap CD09).

2. (-i, -s v. -ú/-ű képzős utótaggal, mn-i értékben) ’〈annak jelölésére, hogy a képzett utótag alapszavával megnevezett dologból, egységből stb. ilyen számú szerepel, ennyi van〉’ ❖ [az ún. hollóláb] levelei hoſzſzak, fogas ſzélüek, a’ gyökere fejéböl egy rétüek, de hoſzſzan ſok ſzázanként és keskennyen ki-növök (1775 Csapó József 7062001, 116) | A’ mi az egycsövü puska’ leirásánál […] mondatott, a’ kétcsövü fegyverre is minden tekintetben alkalmaztatható (1829 Pák Dienes 8346003, 16) | egyfelvonásos vigjátékom a napokban kerül szinpadra (1860 Fáy András¹ C0222, 361) | egyszerre nagy tömegek elszállitása válnék szükségessé, ezt azonban egyvágányu vasutaink teljesiteni nem képesek (1880 Gazdasági Lapok 8626001, 572) | a két- vagy együléses taligák ott várnak ránk a furcsa hegyi lovakkal (1898 Pekár Gyula C3460, 81) | egysínű elektromos vasút vezet át [a függőhídon] (1916 RévaiNagyLex. C5710, 458) | egyszer egy természettudós látott egy valóságos természeti ritkaságot, egy egylábu papagájt: ennek a másik lába le volt törve (1921 Nagy Lajos 9472024, 52) | Az egyfogatú és kétfogatú bérkocsik, amikre emlékezett, már eltűntek, átadták helyüket az autótaxik számtalan szürke dobozának (1946 Ottlik Géza 9496004, 279) | Elcserélném alacsonybérű, egyszobás összkomfortos, nagykonyhás, cserépkályhás XI. kerületi lakásomat kettő szoba összkomfortosra (1963 Népszabadság febr. 1. C1500, 11) | A folytatódó lépcsősor tetején egyszárnyú széles barna ajtó nyílik (1988 Lengyel Péter 9397006, 157) | az egylépcsős jövedelemadó bevezetése nem csökkentené az állami bevételeket (1998 Magyar Hírlap CD09)  egyágyas mn 2A6 | egyágyas, nyomoruságos zugba (1910 Ady Endre C0532, 8) | mindig ugyanebben a hotelben szállt meg. A Royalban az egyágyas szoba ára: két-háromszáz forint (1979 Galsai Pongrác 9171008, 256) | ha éppen a kórházban van egyágyas kórterem, akkor azért kér pénzt (1996 Országgyűlési Napló CD62)  egyemeletes mn 15B8 | [Jegyzetben:] ahol most az angol királynőhez czimzett szálloda van, s akkor egyemeletes épület volt (1834–1837 Széchenyi István 8429018, 15) | A kastély egyemeletes, takaros palota, a XIII. századból való (1931 Kosztolányi Dezső 9359258, 222) | Voltak földszintes házak, egyemeletes, kétemeletes és több emeletes házak (1981 Grendel Lajos 1060002, 99)  egyfordulós mn 2A6 | [a Magyar Labdarúgó Szövetség] évenként egyfordulós labdarúgó mérkőzéseket rendez (1912 RévaiNagyLex. C5700, 662) | [az ún. ágascsápú rákok] monociklikusak, magyarul talán úgy mondhatnók, hogy fejlődésük egyfordulós (1933 Az állatok világa ford. CD46) | A kislistás választások; általában egyfordulósak lesznek, mivel a jelöltek közötti relatív szavazati arány dönti el a képviselői helyeket (1990 Országgyűlési Napló CD62) | A magánosításra egy lépcsőben, zárt, egyfordulós pályázat keretében kerülne sor (1997 Figyelő CD2601)  egyforintos mn 2A6 és fn 4A | 1 Forintos Bankó Czédula (1811 Kazinczy Ferenc levelezése C2561, 652) | mosolygó malíciával vett elő tárcájából egy újdonatúj egyforintost, azt négyrét hajtotta (1862–1863 Jókai Mór 8209010, 375) | Egyforintos havannával kínált. És még azt mondta rá fitymálva, hogy füstszivar (1897 Mikszáth Kálmán CD04) | [a zakó zsebében] maréknyi aprópénz. Megszámolja. Három egyforintost kiemel belőle, a többit visszaömleszti (1974 Galgóczi Erzsébet 2025006, 538)  egyhasábos mn 4A | a levelek egyhasábosak s széles margókkal bírnak (1877 Csontosi János CD40) | egyhasábosan szedett apró betüs munka (1894 PallasLex. CD02) | egyhasábos Est-vezércikkek (1940 Pintér Jenő CD44) | A könyv egyhasábos oldalai (1999 Új Könyvek CD29)  egyhavi mn 1A3 | a’ hitelárból kölcsönözők tartoznának a’ kamatot befizetni; mit ha elmulasztanának, a’ beszedő az illető szolgabiró által egy havi határidőre árverést rendeltet (1841 Pesti Hírlap CD61) | Az egri püspök trombitásai egyhavi élelmezésökre 1 dukátot kaptak (1872 Nyáry Albert¹ CD57) | a törvényszék izgatásért csak egyhavi államfogházra itélt (1927 Weltner Jakab 9787006, 134) | [a bánatpénz] ellátással egybekötött szerződés esetén pedig egyhavi bér volt (1977 NéprajziLex. CD47) | a fogyasztói árindex egyhavi emelkedése (1992 Országgyűlési Napló CD62)  egyheti mn 1B3 | az egy héti zſoldal négy ’s öt hétig is béérte (1795 Németh László¹ 7246003, 89) | az ostromlók és a bennlevő osztrákok közt egy heti fegyvernyugvás jött létre (1859 Vasárnapi Újság CD56) | egyheti türelmet kért a versek elolvasására (1962 Gellért Oszkár 9180002, 363) | A 110 literes edény átlagosan 3 ember egy heti hulladékának elhelyezésére elegendő (1997 Figyelő CD2601)  egykamarás mn 15A2 | Az alkotmányformát illetőleg az egykamarás rendszert fogadták el (1894 PallasLex. CD02) | egykamarás nemzetgyűlés (1921 Bethlen István 9055002, 196) | Václav Havel cseh-szlovák elnök visszavonja javaslatát, amely 200 tagú egykamarás törvényhozássá alakította volna át a jelenleg kétkamarás szövetségi gyűlést (1993 Tények könyve CD37)  egylovas mn 2A9 és fn 4A | a leggazdagabbtól […] az egylovas szekeresig ’s a’ napszámosig (1841 Kossuth Lajos CD32) | Tibor és mamája egyedül hajtattak be a városba egylovas kocsin (1884 Reviczky Gyula 8392097, 240) | [Varga] előléptetéskor elment egy mulatóba, majd egylovasra ült s kihajtatott éjjel a városligetbe (1906 Ambrus Zoltán C0593, 105) | egylovas, kéttehenes szántás (1956 Veres Péter 2005082, 760) | [Iváncon] 1930-ban tizenöt kétlovas és tizennyolc egylovas gazda számoltatott össze (2000 Benczik Gyula CD36)  egynapi mn 1A3 | egy napi járó földet meg-halladtak (1772 Mészáros Ignác ford. C3089, 241) | az ember csak nem hal bele egynapi koplalásba (1872 Salamon Ferenc ford.–Feuillet 8402020, 26) | az egynapi szemetet köteles a vállalkozó elszállitani (1902 Budapesti Hírlap 2102001, 8) | [a] megvalósult uszoda építéséhez városunk lakossága 1973–1978-ig évente egynapi munkabérének felajánlásával, összesen 11 millió forinttal járult hozzá (1983 Horváth Mihály² CD52)  egynapos mn 15A2 | az egész hadnak, melly eggy napos […] így ese vége (1809 Vályi Nagy Ferenc ford.–Homérosz C4345, 22) | egy-napos rendkivüli közgyülésünk (1841 Pesti Hírlap CD61) | Szokatlan és új minden, mi az egy napos bakának szemei elé tárúl a kaszárnyában (1884 Kacziány Géza 8216003, 18) | Egynapos csibék (1956 Komlós János 2005042, 198) | Egynapos késéssel megvehetem az International Herald Tribune-t (1989 Konrád György 9351006, 369)  egyperces mn 2B7 és fn 4B8 | A magyar kabaré új színpadi műfajokat is teremtett. Ilyenek a blüett, szkeccs, parasztvígjáték és újabban az egyperces, apró tréfák (1933 TolnaiÚjLex. C5737, 54) | a küldöttek egyperces néma csenddel áldoztak Besbe emlékének (1961 Népszabadság márc. 21. C4813, 5) | [Örkény] az egypercesekben a végsőkig elment a didaktikus, leíró, részletező irodalmi hagyomány tagadásában (1990 Szabó B. István CD53) | Akár önéletrajzi regénnyé is gyúrhatóak ezek az egypercesek, a szerző [ti. Iszlai Zoltán] mégis megmarad a klasszikus elmesélő technikánál (1996 Magyar Hírlap CD09) | A [film]fesztiválon az egypercestől a portrén, a dokumentumon át a kísérleti filmig és a nagyjátékfilmig minden változat megtalálható (1996 Magyar Hírlap CD09) | A 43. körtől Jacques Villeneuve állt az élre, csaknem egyperces előnnyel vezette a mezőnyt (1997 Magyar Hírlap CD09) | Magyarországon egyperces telefonálás az USA-ba 81 cent (1997 Byte Magazin CD38)  egysoros mn 2A9 és fn 4A | mert a’ büntetés minden esetre csak egy soros lészen, és az Itélet’ végre-hajtása csak ugyan a’ Földes Úr’ jószágából tétetik (1808 Georch Illés C1874, 299) | két fő asztal két sor üléssel, ’s mindenik után egy soros ülésekkel ellátott asztalok (1843 Pesti Hírlap CD61) | egysoros jeligéből (1897 PallasLex. CD02) | a vastag felöltő alatt egysoros fekete zakó (1925 Ignotus CD10) | Weöres Sándor egysorosait (1997 Magyar nyelv és irodalom CD13) | egysoros görkorit (1998 Byte Magazin ford. CD38)  egyszakaszos mn 15A2 | A geczelfalvi templom diadalívét, egy szakaszos hosszanti szentélyének és háromoldalú záradékának falait, ívmezőit képek borítják (1898 Az Osztrák–Magyar Monarchia CD21) | Azt az egyszakaszos városi szabályrendeletet, amely kimondaná, hogy Sopron szab. kir. város területén a gáz gyártása és továbbeladása a város közönségének a kizárólagossági joga, a város a mai napig sem alkotta meg (1942 Schindler András CD52) | A menetdalok többsége egyszakaszos, a sorok szótagszáma viszont nagy (1980 NéprajziLex. CD47)  egyszakos mn 2A9 és fn 4A | a kétszer egyszakos diploma többet ér, mint az egyszer megszerzett kétszakos diploma (1993 Országgyűlési Napló CD62) | Az új szak elsősorban egyszakos diákoknak ajánlható (1996 Magyar Hírlap CD09) | egyszakos geológusképzés (1998 Természet Világa CD50) | amire a tavaly felvett egyszakosok is végeznek – ez 2004-re tehető –, a normatív finanszírozás rendszerében csak a kétszakosságot ösztönzik (2000 Magyar Hírlap CD09)  egyszólamú mn 18A4 | az egyház a maga liturgikus énekeiben az egyszólamú latin choralhoz ragaszkodott, egész a XVI. századig (1890 Az Osztrák–Magyar Monarchia ford. CD21) | Angliában a népdalt nem egyszólamuan énekelték, mint a világ minden országában, hanem két-, sőt háromszólamuan is (1930 ZeneiLex. CD49) | egyszólamú zenekultúrák (1975 Kroó György 1085003, 248) | [Rajeczky Benjámin] egyértelműen bizonyítani tudta, hogy a magyar zene kezdettől ezer szállal kötődött a nyugat-európai hagyományhoz, s nemcsak az egyszólamú gregorián énekhez, hanem a nyugati többszólamúsághoz is (2001 Magyar Hírlap CD09).

3. ’〈az utótagban kifejezett nm-i (hsz-i) jelentés nyomatékosítására〉’ ❖ egyazon mut nm 4A1 (mn-i értékben) | Ez a’ két kölök egy’ azon ebtöl ſzakadt, de a’ tanítás és a’ ſzoktatás egyiket torkoſsá, haszontalanná; a’ másikat vadáſzſzá tette (1775 Molnár János 7232027, 141) | a fashionable [= előkelő] és népszerű literatura egyazonná kezd lenni (1839 Athenaeum C0018, 503) | miért van éppen itt, ezen a laposságon, a hol ha ő nincs jelen, egyazon simaságu a puszta (1895 Tömörkény István C4316, 112) | üget, csak üget a tanyák mentén, a végtelen mezőkön át mindig egyazon pofával, egyazon álnok és kibírhatatlan tekintettel (1948 Kassák Lajos 2002016, 33) | több forma együtt jelenik meg egyazon kristályon (2008 Szakáll Sándor 3289002, 32)  egynéhány htl nm 29A (mn-i és fn-i értékben) | egynéhány ſzegény, és tanulatlan paraſzt haláſzok [ti. az apostolok], kevés idö alatt, annyi Nemzetségeket, és Orſzágokat Kriſtushoz hódoltattak (1772 Mészáros Ignác ford. C3089, 109) | Ha rákok vevődtek, mellyeket nem lehet tüstént elhasználni, hanem örömest el akarnánk egynehány napra tenni, tehát csak egy kis hordóban kell tenni, naponként egynehányszor locsoltassanak meg serrel, és adattasson nékik elegendő csanál, igy nem lesz semmi bajok (1835 Némethy József 8333013, 136) | Szívünk is gép, szabályosan hatvan és egynéhányat ver minden percben, éveken át (1923 Kosztolányi Dezső CD10) | Kizárólag külföldi szakmunkások dolgoztak, mindig csak egynéhányan, a zágrábi káptalan és a pécsi káptalan papírmalmában (1994 Heckenast Gusztáv CD58)  egynémely htl nm 27B5 (fn-i és mn-i értékben) | [Démétrius] meg parantſolván, hogy egy némely közülök hajokon, egy némely pedig a’ már el kéſzült hidon ſieſſenek a’ munkáſoknak ſegittſégekre érkezni (1774 Báróczi Sándor ford.–La Calprenède C0812, 7) | [Leontine] valóságos sportsmanhez illő bátorsággal ülte meg a telivér arabsot, a gátokon pedig oly remekül tudott keresztülugratni, hogy egynémely lóversenyen az első díjat is elnyerhette volna (1862 Szokoly Viktor 8452006, 32) | tiltakozik az ellen, hogy ebben a korban felelőtlenül lehessen felekezetek és pártok, eszmék és irányok ellen uszítani, a társadalom békéjét állandóan és tervszerűen megbolygatni, az indulatokat fölkavarni és magyart a magyarral, embert az emberrel, felekezetet a felekezettel szembeállítani, egymás ellen indítani csak azért, mert ez egynémelyeknek egészen jó foglalkozás (1924 Juhász Gyula¹ 9284943, 155) | megkerestem néhány nemzetközi szervezetet, a tudomásukra hoztam egynémely tényt az erdélyi viszonyok jellemzéséül (1989 Börtön volt a hazám 1024002, 77)  egynémelyik htl nm 22C2 (fn-i és mn-i értékben) | Lehet é valaki háládatlan, holott egy némelyikünk el-szakadásunk ólta is hathatós jeleit vette a’ Nagyságod kegyességének (1785 Kazinczy Ferenc C4940, 15) | egynémelyik dal, mely egyebütt csak csonkán-bénán él, Dalmácziában a tartomány elkülönzött volta miatt régi szépségében és erejében zeng felénk (1892 Az Osztrák–Magyar Monarchia ford. CD21) | az államhatárok sokszor kompakt etnikai testeket vágtak ketté, és a nemzetiségek egynémelyike a határok mellett elhelyezkedő nemzeti államok etnikai közösségéhez tartozott (1991 Diószegi István 2037017, 1511)  egynémelykor htl hsz 0 (kissé rég, ritk) | Kis-Szeben, Eperjes, Bártfa és egynémelykor Palocsa pénzen váltották meg magukat [a gabonatized alól] (1870 Nyáry Albert¹ CD57) | lefekvéskor a párnám alá kellett raknom a könyveimet, a melyek eléggé testes kötetek voltak egynémelykor (1905 Vámbéry Ármin 8507001, 16) | egynémelykor olyan szép versek is elcsendültek, hogy még ma is ámulva gondolok vissza rájuk! (1947 Szabad Föld dec. 25. C1537, 11)  egyugyanazon mut nm 0 (mn-i értékben) | igen rosszul jő-ki p. o. ha a’ Poéta majd a’ Teremtés Alkotójához, majd Fébushoz, majd ismét Marshoz, Vénushoz ’s több effélékhez folyamodik egy ugyan azon munkájában! (1815 Kazinczy Ferenc levelezése C2566, 548) | ha valamely test egy ugyanazon térfogat alatt, 2, 3, 4, vagy n-szeres súlylyal bír, sűrüsége is 2, 3, 4, vagy n-szer nagyobb leszen (1861 Petzval Ottó 8368003, 54) | Ha élt szegény, úgy London hatalmas labirintusában talán egy ugyanazon az órán is kutathattunk egymás után, s talán csak pár lépésnyire voltunk egymástól néha, de egypár lépés Londonban azt jelentheti, hogy örökre elválaszt minket (1983 e. Tandori Dezső ford.–De Quincey 9703003, 72).

3a. ’〈kül. a nm denotátuma, ill. a mondat alanya v. tárgya egyetlen v. egyedüli, társ nélküli voltának kiemelésére〉’ ❖ egymaga hsz, vissz nm és szem nm 28A5 (minden sz-ben) | tsak egygy maga hegedl (1787 Szigvárt C0791, [725]) | két portió nyúlhúsra szánva el egymagát (1847 Vas Gereben C4363, 86) | a legnagyobb Hellén te lészsz; egymagad kezében Lesz városunk, s a társakon uralkodol szigonynyal (1871–1874 Arany János ford.–Arisztophanész C0658, 58) | A történtek miatt ha Máriának egyáltalán kell, nem csak egymagának kell felelnie (1885 Márki Sándor CD55) | magányos munkásnők életére gondolok, kik műhely után otthon, egymaguknak nem főznek semmit, be sem fűtenek, csak várnak (1936 Illyés Gyula 9274130, 306) | ha nem akadt útitárs, egymagam is nekivágtam a rengetegnek (2001 A börtön szaga 3050001, 67)  egymagában hsz 36A11 (minden sz-ben) | – Ah! mi szól itt a szabadban, Mindig szebben, szabadabban – S olyan édeskeservesen Mint a szenvedő szerelem! Itt hallgatom egy magamban, Ábrándos búban, bánatban (1856 Lisznyai Damó Kálmán 8275003, 9) | A freskók egymagukban felérik azon árt, melyet a vevő a palotáért adott (1885 Ormós Zsigmond 8341007, 303) | [1907-ben] 210.000 földnélküli magyar paraszt ment ki Amerikába és a Cunard-hajók egymagukban nem tudták lebonyolítani az átszállítást! (1938 Kovács Imre 9360002, 78) | Ekkor egy dadogó süketet vittek hozzá, és kérték, hogy tegye rá a kezét. Jézus félrevonta őt egymagában a sokaságból (1995 Protestáns Biblia ford. CD1203)  egymagán hsz 0 (rég) | Ő, ki ármádiákat vert széjjel egy magán, Túl jára hadnagyával az Operenczián (1843 Garay János 8154020, 283) | Itt a tavasz, rózsa, nárcisz, tulipán Kihajtanak, csak te nem jösz egymagán (1872 Erődi Béla ford.–Háfiz C1636, 175) | Mindúntalan elszenderedem, nem jó nékem itt feküdnöm egymagán. Emberrel már mily régen nem beszéltem (1927 Ádám Gábor CD10)  egymagára hsz 36A (minden sz-ben) (/ritk) | Mindenki érzé, hogy csupán a nemesség, egy magára, nem képes megoldani a nemzet reformkérdéseit (1852 Csengery Antal 8086003, 121) | Nagy Iván nem helyesen tette, hogy azon Codexnek mind általa, mind Toldy által megrótt másolatát egymagára vette kiadási alapul (1877 Jakab Elek CD57) | A varrottas vagy szőttes mustrák […] egymagukra nem lehetnek döntők (1899 Herman Ottó C2082, 740) | Igy hát egészen egymagunkra éltünk és mit sem tudtunk a völgyön túl való világról (1910 Elek Artúr 9122001, 42) | erős partner nélkül egymagára maradt (1998 Magyar Hírlap CD09)  egyvalaki htl nm 1B5 (fn-i értékben) | Ez az mód ſe nem uj, ſe nem alkalmatlan, ſött knny, és haſznos; de ámbár lett vólna-is egy valaki, a’ki ebben meg-tköztt vólna, én azért ezen világoſſétáſát a’ könyvemnek el-nem hagyhattam vólna (1772 Marikovszky Márton ford.–Tissot C3033, [)()(9v]) | Igy több ember is, jobban is él mindnyája, mintha az egészet csak egy valaki maga mivelné (1832 Cserna János 8496005, 159) | Pedig vannak az embereknek néha gondolatai, melyeket csak egy valakinek szánt, mert azt hiszi, hogy senki sem tudja azokat megérteni, csak az az egy (1887 Porzsolt Kálmán 8374002, 38) | Egyvalakinek különös, aszkézisre való elszántságából sem lehet tehát arra következtetni, hogy ilyesmire sokan, mások is hajlamosak (1956 Füst Milán 9161047, 337) | Az áldozat szempontjából mindegy, hogy egyedül kell-e meghalnia, vagy 19 társával együtt, mindegy, hogy az ő halála árán egyvalaki menekül-e meg, vagy 20 másik ember (1992 Kis János² 2058004, 195)  egyvalami htl nm 1B5 (mn-i és fn-i értékben) | egy valami czérnánál más czérnát hoſzſzabbat ſzakaſztani (1784 Dugonics András C1462, 7) | ſzememet ki-nyitom, Hogy más új dolgok’ képével legyen táblája teli, Még-is bennem egy valami, amaz elst képzeli (1788 Pálóczi Horváth Ádám 7143033, 12) | Zavarba ejte e’ különös szívesség; de a’ szükség ’s egy valami titkos ösztön elfogadtaták velem az ajánlatot (1841 Kovács Pál² 8251002, 212) | Oda voltam arra alá Bácskába, – Hol találnék egyvalami prédára (1880–1899 Somogy megye népköltészete C5320, 155) | Csak közömbös és idegen emberekkel társalgunk százféle akármiről. De ha két ember komolyan, mélyen közel jutott egymáshoz, mindig egyvalamiről beszél (1911 Balázs Béla CD10) | egyvalamit nem győztem benne csodálni, hogy milyen remekül tud gondolkodni ez az asszony (1942 Füst Milán 9161046, 153) | Csak egyvalami maradna érintetlen: maga a rendszer (1988 Megyesi Gusztáv 1108003, 204).

3b. (rendsz. tagadó szerkezetben) ’〈az utótagban kifejezett határozói körülmény nyomatékosítására〉’ ❖ egyhamar hsz 0 | Ezután egy hamar mód nem-is adatott [a találkozásra] (1787 Csenkeszfai Poóts András C1279, 145) | Ki dob el kenyeret egy hamar közülünk készakarva (1830 Széchenyi István 8429002, 50) | olyan parkot ültettek, a milyennek nem egyhamar akadni párjára (1897 Az Osztrák–Magyar Monarchia ford. CD21) | A soffőrünk ügyes, tagbaszakadt, jókedvű sashalmi fiú, nem esik egyhamar kétségbe (1953 Méray Tibor 9434006, 11) | a produkció hosszúnak tűnik […], egyhamar fárasztani kezd (1996 Magyar Hírlap CD09)  egyhamarjában hsz 0 (kissé rég) | a’ fentebb érintett hirek hallása, illetőleg keletkezése engemet különösen megbotránkoztatott, nem tudván egyhamarjában elhatározni azt: valljon ezeknek alaptalanságát vagy épen szenttelenségét kellene-e legelőször megtámadnom? (1848 Életképek C0107, 766) | nagyobb uron is elverték már itt a port egy hamarjában, a nélkül, hogy egyet mást kérdeztek volna tőle (1857 Vasárnapi Újság CD56) | ilyet nem találsz egyhamarjába (1930 Bibó Lajos CD10) | mivel sem bizonyíték, sem pedig ellenpróba nem ígérkezett egyhamarjában, a békéltetés tűnt a kézenfekvő megoldásnak (1998 Magyar Hírlap CD09)  egyhirtelen hsz 0 (rég v. nyj) | Ugyan azon okok, mellyek a’ melynek gyuladáſában, a’ ki vettend matériát fel tartják és mind egy hirtelen el-rekeſztik; a’ tdnek tályogában-is akadályt vethetnek az el-kezdett tiſztúláſnak (1772 Marikovszky Márton ford.–Tissot C3033, 87) | Mit csinálhatott, mi dolga lehetett ott? – azt kitalálni igen nehéz volt egyhirtelen (1858 Jókai Mór CD18) | jobb helyre nem tudta egy hirtelen tenni (1868 Adomák a forradalomból C0527, 71) | Akinek mas jó lova van, kézbe tarti, nem engedi ki ëtyhörtelen (1952 Ormánysági szótár C6860, 116)  egykönnyen hsz 0 | [Sándor] bátorságban, és kéſzségben egy könnyen ſenkinek nem engedet (1772 Mészáros Ignác ford. C3089, 337) | ahol a papi és világi zsarnokság egybeszövetkezik, ott a nemzet előhaladásának gyökere meg van metszve, ott szebb jövőrül nem egykönnyen lehet álmodni (1849 e. Vasvári Pál 8515011, 228) | alig volt ott, a kivel egykönnyen megértethette volna magát (1887 e. Podmaniczky Frigyes 8370003, 158) | Egyéb elektromos berendezéseik [ti. a trolibuszoknak] sem tökéletesek, alkalmatlanul helyezték el őket, úgyhogy nagyobb esőzések idején egykönnyen zárlat keletkezik (1958 Esti Hírlap júl. 14. C0122, 6) | ilyesmit az ember nem egykönnyen mond a szemébe a barátjának (1989 Csengey Dénes 1028003, 67).

egy- (előtagként)
1. (mn-i értékben, összetett utótagban is)
〈annak rendsz. (nyomatékos) jelölésére, hogy az utótagban megnevezett számból ilyen számú egység szerepel〉
égy-harmad réſzébl
(1772 Marikovszky Márton ford.Tissot)
1000, azaz egyezer rajnai forintokról váltócédula
(1831 Kossuth Lajos)
Nem áll ugyanis, hogy Erdély egyesültével egymilliónégyszázezer ellenség zudult volna ellenünk, egy aránylag kisszámú magyar elemért
(1848 Kossuth Hírlapja)
a viz magassága rendesen a csatorna feneke szélességének egynegyede vagy egyhatoda szokott lenni
(1880 Gazdasági Lapok)
itt ő gyakorolja a kegyúri jogok egyharminchatod részét
(1899 Papp Dániel)
[városnak Győr] olyan mint Budapest, Buda nélkül, egytizenötödére kicsinyítve
(1933 Nagy Lajos)
Az én keresetem jön számításba, igaz, hát az milyen is? Most, itt a brigádban kezdtem elérni a kétezer-egyszázat
(1973 László-Bencsik Sándor)
[teljesítményük] osztályzatként egykettedet érdemel
(1999 Magyar Hírlap)
2. (-i, -s v. -ú/-ű képzős utótaggal, mn-i értékben)
〈annak jelölésére, hogy a képzett utótag alapszavával megnevezett dologból, egységből stb. ilyen számú szerepel, ennyi van〉
[az ún. hollóláb] levelei hoſzſzak, fogas ſzélüek, a’ gyökere fejéböl egy rétüek, de hoſzſzan ſok ſzázanként és keskennyen ki-növök
(1775 Csapó József)
A’ mi az egycsövü puska’ leirásánál […] mondatott, a’ kétcsövü fegyverre is minden tekintetben alkalmaztatható
(1829 Pák Dienes)
egyfelvonásos vigjátékom a napokban kerül szinpadra
(1860 Fáy András¹)
egyszerre nagy tömegek elszállitása válnék szükségessé, ezt azonban egyvágányu vasutaink teljesiteni nem képesek
(1880 Gazdasági Lapok)
a két- vagy együléses taligák ott várnak ránk a furcsa hegyi lovakkal
(1898 Pekár Gyula)
egysínű elektromos vasút vezet át [a függőhídon]
(1916 RévaiNagyLex.)
egyszer egy természettudós látott egy valóságos természeti ritkaságot, egy egylábu papagájt: ennek a másik lába le volt törve
(1921 Nagy Lajos)
Az egyfogatú és kétfogatú bérkocsik, amikre emlékezett, már eltűntek, átadták helyüket az autótaxik számtalan szürke dobozának
(1946 Ottlik Géza)
Elcserélném alacsonybérű, egyszobás összkomfortos, nagykonyhás, cserépkályhás XI. kerületi lakásomat kettő szoba összkomfortosra
(1963 Népszabadság febr. 1.)
A folytatódó lépcsősor tetején egyszárnyú széles barna ajtó nyílik
(1988 Lengyel Péter)
az egylépcsős jövedelemadó bevezetése nem csökkentené az állami bevételeket
(1998 Magyar Hírlap)
egyágyas melléknév 2A6
egyágyas, nyomoruságos zugba
(1910 Ady Endre)
mindig ugyanebben a hotelben szállt meg. A Royalban az egyágyas szoba ára: két-háromszáz forint
(1979 Galsai Pongrác)
ha éppen a kórházban van egyágyas kórterem, akkor azért kér pénzt
(1996 Országgyűlési Napló)
egyemeletes melléknév 15B8
[Jegyzetben:] ahol most az angol királynőhez czimzett szálloda van, s akkor egyemeletes épület volt
(1834–1837 Széchenyi István)
A kastély egyemeletes, takaros palota, a XIII. századból való
(1931 Kosztolányi Dezső)
Voltak földszintes házak, egyemeletes, kétemeletes és több emeletes házak
(1981 Grendel Lajos)
egyfordulós melléknév 2A6
[a Magyar Labdarúgó Szövetség] évenként egyfordulós labdarúgó mérkőzéseket rendez
(1912 RévaiNagyLex.)
[az ún. ágascsápú rákok] monociklikusak, magyarul talán úgy mondhatnók, hogy fejlődésük egyfordulós
(1933 Az állatok világa ford.)
A kislistás választások; általában egyfordulósak lesznek, mivel a jelöltek közötti relatív szavazati arány dönti el a képviselői helyeket
(1990 Országgyűlési Napló)
A magánosításra egy lépcsőben, zárt, egyfordulós pályázat keretében kerülne sor
(1997 Figyelő)
egyforintos melléknév 2A6 és főnév 4A
1 Forintos Bankó Czédula
(1811 Kazinczy Ferenc levelezése)
mosolygó malíciával vett elő tárcájából egy újdonatúj egyforintost, azt négyrét hajtotta
(1862–1863 Jókai Mór)
Egyforintos havannával kínált. És még azt mondta rá fitymálva, hogy füstszivar
(1897 Mikszáth Kálmán)
[a zakó zsebében] maréknyi aprópénz. Megszámolja. Három egyforintost kiemel belőle, a többit visszaömleszti
(1974 Galgóczi Erzsébet)
egyhasábos melléknév 4A
a levelek egyhasábosak s széles margókkal bírnak
(1877 Csontosi János)
egyhasábosan szedett apró betüs munka
(1894 PallasLex.)
egyhasábos Est-vezércikkek
(1940 Pintér Jenő)
A könyv egyhasábos oldalai
(1999 Új Könyvek)
egyhavi melléknév 1A3
a’ hitelárból kölcsönözők tartoznának a’ kamatot befizetni; mit ha elmulasztanának, a’ beszedő az illető szolgabiró által egy havi határidőre árverést rendeltet
(1841 Pesti Hírlap)
Az egri püspök trombitásai egyhavi élelmezésökre 1 dukátot kaptak
(1872 Nyáry Albert¹)
a törvényszék izgatásért csak egyhavi államfogházra itélt
(1927 Weltner Jakab)
[a bánatpénz] ellátással egybekötött szerződés esetén pedig egyhavi bér volt
(1977 NéprajziLex.)
a fogyasztói árindex egyhavi emelkedése
(1992 Országgyűlési Napló)
egyheti melléknév 1B3
az egy héti zſoldal négy ’s öt hétig is béérte
(1795 Németh László¹)
az ostromlók és a bennlevő osztrákok közt egy heti fegyvernyugvás jött létre
(1859 Vasárnapi Újság)
egyheti türelmet kért a versek elolvasására
(1962 Gellért Oszkár)
A 110 literes edény átlagosan 3 ember egy heti hulladékának elhelyezésére elegendő
(1997 Figyelő)
egykamarás melléknév 15A2
Az alkotmányformát illetőleg az egykamarás rendszert fogadták el
(1894 PallasLex.)
egykamarás nemzetgyűlés
(1921 Bethlen István)
Václav Havel cseh-szlovák elnök visszavonja javaslatát, amely 200 tagú egykamarás törvényhozássá alakította volna át a jelenleg kétkamarás szövetségi gyűlést
(1993 Tények könyve)
egylovas melléknév 2A9 és főnév 4A
a leggazdagabbtól […] az egylovas szekeresig ’s a’ napszámosig
(1841 Kossuth Lajos)
Tibor és mamája egyedül hajtattak be a városba egylovas kocsin
(1884 Reviczky Gyula)
[Varga] előléptetéskor elment egy mulatóba, majd egylovasra ült s kihajtatott éjjel a városligetbe
(1906 Ambrus Zoltán)
egylovas, kéttehenes szántás
(1956 Veres Péter)
[Iváncon] 1930-ban tizenöt kétlovas és tizennyolc egylovas gazda számoltatott össze
(2000 Benczik Gyula)
egynapi melléknév 1A3
egy napi járó földet meg-halladtak
(1772 Mészáros Ignác ford.)
az ember csak nem hal bele egynapi koplalásba
(1872 Salamon Ferenc ford.Feuillet)
az egynapi szemetet köteles a vállalkozó elszállitani
(1902 Budapesti Hírlap)
[a] megvalósult uszoda építéséhez városunk lakossága 1973–1978-ig évente egynapi munkabérének felajánlásával, összesen 11 millió forinttal járult hozzá
(1983 Horváth Mihály²)
egynapos melléknév 15A2
az egész hadnak, melly eggy napos […] így ese vége
(1809 Vályi Nagy Ferenc ford.Homérosz)
egy-napos rendkivüli közgyülésünk
(1841 Pesti Hírlap)
Szokatlan és új minden, mi az egy napos bakának szemei elé tárúl a kaszárnyában
(1884 Kacziány Géza)
Egynapos csibék
(1956 Komlós János)
Egynapos késéssel megvehetem az International Herald Tribune-t
(1989 Konrád György)
egyperces melléknév 2B7 és főnév 4B8
A magyar kabaré új színpadi műfajokat is teremtett. Ilyenek a blüett, szkeccs, parasztvígjáték és újabban az egyperces, apró tréfák
(1933 TolnaiÚjLex.)
a küldöttek egyperces néma csenddel áldoztak Besbe emlékének
(1961 Népszabadság márc. 21.)
[Örkény] az egypercesekben a végsőkig elment a didaktikus, leíró, részletező irodalmi hagyomány tagadásában
(1990 Szabó B. István)
Akár önéletrajzi regénnyé is gyúrhatóak ezek az egypercesek, a szerző [ti. Iszlai Zoltán] mégis megmarad a klasszikus elmesélő technikánál
(1996 Magyar Hírlap)
A [film]fesztiválon az egypercestől a portrén, a dokumentumon át a kísérleti filmig és a nagyjátékfilmig minden változat megtalálható
(1996 Magyar Hírlap)
A 43. körtől Jacques Villeneuve állt az élre, csaknem egyperces előnnyel vezette a mezőnyt
(1997 Magyar Hírlap)
Magyarországon egyperces telefonálás az USAUnited States of America ’Amerikai Egyesült Államok’-ba 81 cent
(1997 Byte Magazin)
egysoros melléknév 2A9 és főnév 4A
mert a’ büntetés minden esetre csak egy soros lészen, és az Itélet’ végre-hajtása csak ugyan a’ Földes Úr’ jószágából tétetik
(1808 Georch Illés)
két fő asztal két sor üléssel, ’s mindenik után egy soros ülésekkel ellátott asztalok
(1843 Pesti Hírlap)
egysoros jeligéből
(1897 PallasLex.)
a vastag felöltő alatt egysoros fekete zakó
(1925 Ignotus)
Weöres Sándor egysorosait
(1997 Magyar nyelv és irodalom)
egysoros görkorit
(1998 Byte Magazin ford.)
egyszakaszos melléknév 15A2
A geczelfalvi templom diadalívét, egy szakaszos hosszanti szentélyének és háromoldalú záradékának falait, ívmezőit képek borítják
(1898 Az Osztrák–Magyar Monarchia)
Azt az egyszakaszos városi szabályrendeletet, amely kimondaná, hogy Sopron szab. kir.szabad királyi város területén a gáz gyártása és továbbeladása a város közönségének a kizárólagossági joga, a város a mai napig sem alkotta meg
(1942 Schindler András)
A menetdalok többsége egyszakaszos, a sorok szótagszáma viszont nagy
(1980 NéprajziLex.)
egyszakos melléknév 2A9 és főnév 4A
a kétszer egyszakos diploma többet ér, mint az egyszer megszerzett kétszakos diploma
(1993 Országgyűlési Napló)
Az új szak elsősorban egyszakos diákoknak ajánlható
(1996 Magyar Hírlap)
egyszakos geológusképzés
(1998 Természet Világa)
amire a tavaly felvett egyszakosok is végeznek – ez 2004-re tehető –, a normatív finanszírozás rendszerében csak a kétszakosságot ösztönzik
(2000 Magyar Hírlap)
egyszólamú melléknév 18A4
az egyház a maga liturgikus énekeiben az egyszólamú latin choralhoz ragaszkodott, egész a XVI. századig
(1890 Az Osztrák–Magyar Monarchia ford.)
Angliában a népdalt nem egyszólamuan énekelték, mint a világ minden országában, hanem két-, sőt háromszólamuan is
(1930 ZeneiLex.)
egyszólamú zenekultúrák
(1975 Kroó György)
[Rajeczky Benjámin] egyértelműen bizonyítani tudta, hogy a magyar zene kezdettől ezer szállal kötődött a nyugat-európai hagyományhoz, s nemcsak az egyszólamú gregorián énekhez, hanem a nyugati többszólamúsághoz is
(2001 Magyar Hírlap)
3.
〈az utótagban kifejezett nm-i (hsz-i) jelentés nyomatékosítására〉
egyazon mutató névmás 4A1 (mn-i értékben)
Ez a’ két kölök egy’ azon ebtöl ſzakadt, de a’ tanítás és a’ ſzoktatás egyiket torkoſsá, haszontalanná; a’ másikat vadáſzſzá tette
(1775 Molnár János)
a fashionable [= előkelő] és népszerű literatura egyazonná kezd lenni
(1839 Athenaeum)
miért van éppen itt, ezen a laposságon, a hol ha ő nincs jelen, egyazon simaságu a puszta
(1895 Tömörkény István)
üget, csak üget a tanyák mentén, a végtelen mezőkön át mindig egyazon pofával, egyazon álnok és kibírhatatlan tekintettel
(1948 Kassák Lajos)
több forma együtt jelenik meg egyazon kristályon
(2008 Szakáll Sándor)
egynéhány határozatlan névmás 29A (mn-i és fn-i értékben)
egynéhány ſzegény, és tanulatlan paraſzt haláſzok [ti. az apostolok], kevés idö alatt, annyi Nemzetségeket, és Orſzágokat Kriſtushoz hódoltattak
(1772 Mészáros Ignác ford.)
Ha rákok vevődtek, mellyeket nem lehet tüstént elhasználni, hanem örömest el akarnánk egynehány napra tenni, tehát csak egy kis hordóban kell tenni, naponként egynehányszor locsoltassanak meg serrel, és adattasson nékik elegendő csanál, igy nem lesz semmi bajok
(1835 Némethy József)
Szívünk is gép, szabályosan hatvan és egynéhányat ver minden percben, éveken át
(1923 Kosztolányi Dezső)
Kizárólag külföldi szakmunkások dolgoztak, mindig csak egynéhányan, a zágrábi káptalan és a pécsi káptalan papírmalmában
(1994 Heckenast Gusztáv)
egynémely határozatlan névmás 27B5 (fn-i és mn-i értékben)
[Démétrius] meg parantſolván, hogy egy némely közülök hajokon, egy némely pedig a’ már el kéſzült hidon ſieſſenek a’ munkáſoknak ſegittſégekre érkezni
(1774 Báróczi Sándor ford.La Calprenède)
[Leontine] valóságos sportsmanhez illő bátorsággal ülte meg a telivér arabsot, a gátokon pedig oly remekül tudott keresztülugratni, hogy egynémely lóversenyen az első díjat is elnyerhette volna
(1862 Szokoly Viktor)
tiltakozik az ellen, hogy ebben a korban felelőtlenül lehessen felekezetek és pártok, eszmék és irányok ellen uszítani, a társadalom békéjét állandóan és tervszerűen megbolygatni, az indulatokat fölkavarni és magyart a magyarral, embert az emberrel, felekezetet a felekezettel szembeállítani, egymás ellen indítani csak azért, mert ez egynémelyeknek egészen jó foglalkozás
(1924 Juhász Gyula¹)
megkerestem néhány nemzetközi szervezetet, a tudomásukra hoztam egynémely tényt az erdélyi viszonyok jellemzéséül
(1989 Börtön volt a hazám)
egynémelyik határozatlan névmás 22C2 (fn-i és mn-i értékben)
Lehet é valaki háládatlan, holott egy némelyikünk el-szakadásunk ólta is hathatós jeleit vette a’ Nagyságod kegyességének
(1785 Kazinczy Ferenc)
egynémelyik dal, mely egyebütt csak csonkán-bénán él, Dalmácziában a tartomány elkülönzött volta miatt régi szépségében és erejében zeng felénk
(1892 Az Osztrák–Magyar Monarchia ford.)
az államhatárok sokszor kompakt etnikai testeket vágtak ketté, és a nemzetiségek egynémelyike a határok mellett elhelyezkedő nemzeti államok etnikai közösségéhez tartozott
(1991 Diószegi István)
egynémelykor határozatlan névmási határozószó 0 (kissé rég, ritk)
Kis-Szeben, Eperjes, Bártfa és egynémelykor Palocsa pénzen váltották meg magukat [a gabonatized alól]
(1870 Nyáry Albert¹)
lefekvéskor a párnám alá kellett raknom a könyveimet, a melyek eléggé testes kötetek voltak egynémelykor
(1905 Vámbéry Ármin)
egynémelykor olyan szép versek is elcsendültek, hogy még ma is ámulva gondolok vissza rájuk!
(1947 Szabad Föld dec. 25.)
egyugyanazon mutató névmás 0 (mn-i értékben)
igen rosszul jő-ki p. o.példának okáért ha a’ Poéta majd a’ Teremtés Alkotójához, majd Fébushoz, majd ismét Marshoz, Vénushoz ’s több effélékhez folyamodik egy ugyan azon munkájában!
(1815 Kazinczy Ferenc levelezése)
ha valamely test egy ugyanazon térfogat alatt, 2, 3, 4, vagy n-szeres súlylyal bír, sűrüsége is 2, 3, 4, vagy n-szer nagyobb leszen
(1861 Petzval Ottó)
Ha élt szegény, úgy London hatalmas labirintusában talán egy ugyanazon az órán is kutathattunk egymás után, s talán csak pár lépésnyire voltunk egymástól néha, de egypár lépés Londonban azt jelentheti, hogy örökre elválaszt minket
(1983 e. Tandori Dezső ford.De Quincey)
3a.
〈kül. a nm denotátuma, ill. a mondat alanya v. tárgya egyetlen v. egyedüli, társ nélküli voltának kiemelésére〉
egymaga határozószó, visszaható névmás és személyes névmás 28A5 (minden sz-ben)
tsak egygy maga hegedl
(1787 Szigvárt)
két portió nyúlhúsra szánva el egymagát
(1847 Vas Gereben)
a legnagyobb Hellén te lészsz; egymagad kezében Lesz városunk, s a társakon uralkodol szigonynyal
(1871–1874 Arany János ford.Arisztophanész)
A történtek miatt ha Máriának egyáltalán kell, nem csak egymagának kell felelnie
(1885 Márki Sándor)
magányos munkásnők életére gondolok, kik műhely után otthon, egymaguknak nem főznek semmit, be sem fűtenek, csak várnak
(1936 Illyés Gyula)
ha nem akadt útitárs, egymagam is nekivágtam a rengetegnek
(2001 A börtön szaga)
egymagában határozószó 36A11 (minden sz-ben)
– Ah! mi szól itt a szabadban, Mindig szebben, szabadabban – S olyan édeskeservesen Mint a szenvedő szerelem! Itt hallgatom egy magamban, Ábrándos búban, bánatban
(1856 Lisznyai Damó Kálmán)
A freskók egymagukban felérik azon árt, melyet a vevő a palotáért adott
(1885 Ormós Zsigmond)
[1907-ben] 210.000 földnélküli magyar paraszt ment ki Amerikába és a Cunard-hajók egymagukban nem tudták lebonyolítani az átszállítást!
(1938 Kovács Imre)
Ekkor egy dadogó süketet vittek hozzá, és kérték, hogy tegye rá a kezét. Jézus félrevonta őt egymagában a sokaságból
(1995 Protestáns Biblia ford.)
egymagán határozószó 0 (rég)
Ő, ki ármádiákat vert széjjel egy magán, Túl jára hadnagyával az Operenczián
(1843 Garay János)
Itt a tavasz, rózsa, nárcisz, tulipán Kihajtanak, csak te nem jösz egymagán
(1872 Erődi Béla ford.Háfiz)
Mindúntalan elszenderedem, nem jó nékem itt feküdnöm egymagán. Emberrel már mily régen nem beszéltem
(1927 Ádám Gábor)
egymagára határozószó 36A (minden sz-ben) (/ritk)
Mindenki érzé, hogy csupán a nemesség, egy magára, nem képes megoldani a nemzet reformkérdéseit
(1852 Csengery Antal)
Nagy Iván nem helyesen tette, hogy azon Codexnek mind általa, mind Toldy által megrótt másolatát egymagára vette kiadási alapul
(1877 Jakab Elek)
A varrottas vagy szőttes mustrák […] egymagukra nem lehetnek döntők
(1899 Herman Ottó)
Igy hát egészen egymagunkra éltünk és mit sem tudtunk a völgyön túl való világról
(1910 Elek Artúr)
erős partner nélkül egymagára maradt
(1998 Magyar Hírlap)
egyvalaki határozatlan névmás 1B5 (fn-i értékben)
Ez az mód ſe nem uj, ſe nem alkalmatlan, ſött knny, és haſznos; de ámbár lett vólna-is egy valaki, a’ki ebben meg-tköztt vólna, én azért ezen világoſſétáſát a’ könyvemnek el-nem hagyhattam vólna
(1772 Marikovszky Márton ford.Tissot)
Igy több ember is, jobban is él mindnyája, mintha az egészet csak egy valaki maga mivelné
(1832 Cserna János)
Pedig vannak az embereknek néha gondolatai, melyeket csak egy valakinek szánt, mert azt hiszi, hogy senki sem tudja azokat megérteni, csak az az egy
(1887 Porzsolt Kálmán)
Egyvalakinek különös, aszkézisre való elszántságából sem lehet tehát arra következtetni, hogy ilyesmire sokan, mások is hajlamosak
(1956 Füst Milán)
Az áldozat szempontjából mindegy, hogy egyedül kell-e meghalnia, vagy 19 társával együtt, mindegy, hogy az ő halála árán egyvalaki menekül-e meg, vagy 20 másik ember
(1992 Kis János²)
egyvalami határozatlan névmás 1B5 (mn-i és fn-i értékben)
egy valami czérnánál más czérnát hoſzſzabbat ſzakaſztani
(1784 Dugonics András)
ſzememet ki-nyitom, Hogy más új dolgok’ képével legyen táblája teli, Még-is bennem egy valami, amaz elst képzeli
(1788 Pálóczi Horváth Ádám)
Zavarba ejte e’ különös szívesség; de a’ szükség ’s egy valami titkos ösztön elfogadtaták velem az ajánlatot
(1841 Kovács Pál²)
Oda voltam arra alá Bácskába, – Hol találnék egyvalami prédára
(1880–1899 Somogy megye népköltészete)
Csak közömbös és idegen emberekkel társalgunk százféle akármiről. De ha két ember komolyan, mélyen közel jutott egymáshoz, mindig egyvalamiről beszél
(1911 Balázs Béla)
egyvalamit nem győztem benne csodálni, hogy milyen remekül tud gondolkodni ez az asszony
(1942 Füst Milán)
Csak egyvalami maradna érintetlen: maga a rendszer
(1988 Megyesi Gusztáv)
3b. (rendsz. tagadó szerkezetben)
〈az utótagban kifejezett határozói körülmény nyomatékosítására〉
egyhamar határozószó 0
Ezután egy hamar mód nem-is adatott [a találkozásra]
(1787 Csenkeszfai Poóts András)
Ki dob el kenyeret egy hamar közülünk készakarva
(1830 Széchenyi István)
olyan parkot ültettek, a milyennek nem egyhamar akadni párjára
(1897 Az Osztrák–Magyar Monarchia ford.)
A soffőrünk ügyes, tagbaszakadt, jókedvű sashalmi fiú, nem esik egyhamar kétségbe
(1953 Méray Tibor)
a produkció hosszúnak tűnik […], egyhamar fárasztani kezd
(1996 Magyar Hírlap)
egyhamarjában határozószó 0 (kissé rég)
a’ fentebb érintett hirek hallása, illetőleg keletkezése engemet különösen megbotránkoztatott, nem tudván egyhamarjában elhatározni azt: valljon ezeknek alaptalanságát vagy épen szenttelenségét kellene-e legelőször megtámadnom?
(1848 Életképek)
nagyobb uron is elverték már itt a port egy hamarjában, a nélkül, hogy egyet mást kérdeztek volna tőle
(1857 Vasárnapi Újság)
ilyet nem találsz egyhamarjába
(1930 Bibó Lajos)
mivel sem bizonyíték, sem pedig ellenpróba nem ígérkezett egyhamarjában, a békéltetés tűnt a kézenfekvő megoldásnak
(1998 Magyar Hírlap)
egyhirtelen határozószó 0 (rég v. nyj)
Ugyan azon okok, mellyek a’ melynek gyuladáſában, a’ ki vettend matériát fel tartják és mind egy hirtelen el-rekeſztik; a’ tdnek tályogában-is akadályt vethetnek az el-kezdett tiſztúláſnak
(1772 Marikovszky Márton ford.Tissot)
Mit csinálhatott, mi dolga lehetett ott? – azt kitalálni igen nehéz volt egyhirtelen
(1858 Jókai Mór)
jobb helyre nem tudta egy hirtelen tenni
(1868 Adomák a forradalomból)
Akinek mas jó lova van, kézbe tarti, nem engedi ki ëtyhörtelen
(1952 Ormánysági szótár)
egykönnyen határozószó 0
[Sándor] bátorságban, és kéſzségben egy könnyen ſenkinek nem engedet
(1772 Mészáros Ignác ford.)
ahol a papi és világi zsarnokság egybeszövetkezik, ott a nemzet előhaladásának gyökere meg van metszve, ott szebb jövőrül nem egykönnyen lehet álmodni
(1849 e. Vasvári Pál)
alig volt ott, a kivel egykönnyen megértethette volna magát
(1887 e. Podmaniczky Frigyes)
Egyéb elektromos berendezéseik [ti. a trolibuszoknak] sem tökéletesek, alkalmatlanul helyezték el őket, úgyhogy nagyobb esőzések idején egykönnyen zárlat keletkezik
(1958 Esti Hírlap júl. 14.)
ilyesmit az ember nem egykönnyen mond a szemébe a barátjának
(1989 Csengey Dénes)

Beállítások