alkonyat fn 3A

1. ’a naplemente előtt kezdődő, besötétedésig tartó napszak, a nappal utolsó szakasza, ill. naplemente, napnyugta’ ❖ Alkonyatig tartott a’ vérharcz ’s a’ csata vésze (1822 Aranyosrákosi Székely Sándor 8016003, 103) | Az alkonyat hűvös szellője átiramlott a tájon. Nedves, ködös estére ébredt a két álmodozó (1894 e. Justh Zsigmond 8213005, 289) | A sziklák, ha piros az alkonyat, szebbek a rubintnál (1933 Gelléri Andor Endre 9179002, 33) | Alkonyatkor érkezett haza. Éppen lebukott a Nap (1957 Kodolányi János 9342008, 178).

2. (kissé rég, ritk) ’az élet utolsó, hanyatló szakasza, alkonya’ ❖ E’ pályán lep-meg éltünk’ alkonyatja, Halántékunk télszínbe öltözik (1822 Kisfaludy Károly C0030, 76) | [gyermeke] a vénség csöndes napjaiban bearanyozza az élet alkonyatát s támasza lesz (1902 Wallesz Jenő 9785001, 4) | Bús alkonyat jutott osztályrészeül a nagy embernek (1906 Mikszáth Kálmán C3138, 148).

3. (rég) ’az az égtáj, ill. annak a vidéknek a lakossága, amerre a Nap lenyugszik; nyugat’ ❖ Nézd már a’ nap’ sugárai A’ hegyekbe merűlnek, ’S Hesper’ [= Heszperosz, vagyis a Vénusz bolygó] piruló lángjai Alkonyaton derűlnek (1797–1802 Berzsenyi Dániel 8054010, 20) | hajdan a nagy Delius oszlopit, Delphus csudáit napkelet, alkonyat Bámulta (1808 k. Berzsenyi Dániel CD01) | Gállus az Alkonyaton, Gállus Napkölte vidékin (1819 Perecsényi Nagy László ford.–Ovidius C3480, 71).

ÖU: est~, nap~, nyár~, tavasz~.

ÖE: ~idő, ~sugár, ~tájban.

Sz: alkonyatos.

Vö. CzF. ~, alkonyatkor; ÉrtSz.; TESz. alkonyodik; ÉKsz.; SzT.; ÚMTsz.

alkonyat főnév 3A
1.
a naplemente előtt kezdődő, besötétedésig tartó napszak, a nappal utolsó szakasza, ill. naplemente, napnyugta
Alkonyatig tartott a’ vérharcz ’s a’ csata vésze
(1822 Aranyosrákosi Székely Sándor)
Az alkonyat hűvös szellője átiramlott a tájon. Nedves, ködös estére ébredt a két álmodozó
(1894 e. Justh Zsigmond)
A sziklák, ha piros az alkonyat, szebbek a rubintnál
(1933 Gelléri Andor Endre)
Alkonyatkor érkezett haza. Éppen lebukott a Nap
(1957 Kodolányi János)
2. (kissé rég, ritk)
az élet utolsó, hanyatló szakasza, alkonya
E’ pályán lep-meg éltünk’ alkonyatja, Halántékunk télszínbe öltözik
(1822 Kisfaludy Károly)
[gyermeke] a vénség csöndes napjaiban bearanyozza az élet alkonyatát s támasza lesz
(1902 Wallesz Jenő)
Bús alkonyat jutott osztályrészeül a nagy embernek
(1906 Mikszáth Kálmán)
3. (rég)
az az égtáj, ill. annak a vidéknek a lakossága, amerre a Nap lenyugszik; nyugat
Nézd már a’ nap’ sugárai A’ hegyekbe merűlnek, ’S Hesper’ [= Heszperosz, vagyis a Vénusz bolygó] piruló lángjai Alkonyaton derűlnek
(1797–1802 Berzsenyi Dániel)
hajdan a nagy Delius oszlopit, Delphus csudáit napkelet, alkonyat Bámulta
(1808 k. Berzsenyi Dániel)
Gállus az Alkonyaton, Gállus Napkölte vidékin
(1819 Perecsényi Nagy László ford.Ovidius)
ÖU: estalkonyat, napalkonyat, nyáralkonyat, tavaszalkonyat
ÖE: alkonyatidő, alkonyatsugár, alkonyattájban
Sz: alkonyatos
Vö. CzF. ~, alkonyatkor; ÉrtSz.; TESz. alkonyodik; ÉKsz.; SzT.; ÚMTsz.

Beállítások