bűvölő mn-i ign, mn és fn
I. mn-i ign → bűvöl.
II. mn 17C2
1. (rég) ’csodás, természetfeletti, mágikus erőket megidéző és saját szolgálatába állító, varázsló 〈személy〉’ ❖ Maleficus: Bajoló, Büvöl, Kötö, Gonosztév (1807 Ottlik Dániel C3374, 104) | te bűvölő Varázs-boszorkány! jól ismerted a Királyi prédát, kit lebűvölél! (1864 Szász Károly² ford.–Shakespeare CD11) | Százával éltek Rómában bűvölő orvosok, […] kik gőzökkel altattak, hogy a beteg álmában tudja meg Aesculapiustól gyógyulása titkát s kézrátétellel és bűvös igékkel gyógyítottak (1921 Kosztolányi Dezső CD10).
2. ’csodás, természetfeletti, mágikus 〈erő〉, ill. ilyen erejű, ilyen erővel ható 〈szó, szertartás stb.〉’ ❖ A’ Bűbájosok […] büvölő szókat mondván babonájikat űzik (1812 e. Rájnis József ford.–Vergilius C3580, 125) | Loreley, a tündér, ki a Rénus [= Rajna] örvénye fölött bűvdalát énekli […]; szemei bűvölőn néznek a veszni vonatottra (1870 Jókai Mór CD18) | Az a sok mindenféle tárgy, amelynek bűvölő erőt tulajdonítottak, tanúbizonyságául szolgál annak, hogy a fetisizmust […] milyen nehezen tudja az emberiség magából kivetni (1923 e. Posch Jenő CD10) | [mivel a betegség okozója] természetfeletti hatalom volt szerintük, természetfelettinek kellett lennie a védekező eljárásnak is és a baj elhárítására bőven nyílt tere a különböző varázsos, bűvölő eljárásoknak (1939 Korbuly György CD43).
3. ’elbűvölő, magával ragadó, lenyűgöző 〈erő, hatás〉, ill. ilyen erejű, hatású 〈személy, megnyilvánulás, dolog〉’ ❖ [lelkem] húrjait illy bűvölőleg megpendítni tudta (1836 Petrichevich Horváth Lázár C3517, 82) | Tavasz virágiból, mi lelkemre hatott, Még érzem az édes bűvölő illatot (1859 Vasárnapi Újság CD56) | A mama görbehátú kis sovány asszony volt […]. De a pávaszemü leány annál bűvölőbb volt! (1912 Gárdonyi Géza 9173001, 54) | Ulászló leghatásosabb, legbűvölőbb fejtartását vette elő és így fuvolázta. – Nagyságos asszonyom, én nagyon tudnám önt szeretni (1921 Szini Gyula CD10) | Emlegeti néhány hálás emlékezet a friss hurkákat, amelyek olyan bűvölően sisteregtek (1929 Krúdy Gyula CD54) | [Krammer Jenő,] a bűvölő erejű pedagógus […] „szent ügynek” tartotta a tanári munkát (1973 Szalatnai Rezső CD52).
III. fn 1C
1. (rég) ’csodás, természetfeletti, mágikus erőket megidéző és saját szolgálatába állító személy, varázsló’ ❖ Az egybe függést értő bűvölők ’S titkot kifejtők (1830 Döbrentei Gábor ford.–Shakespeare C1449, 118) | egy név zeng örökké Lelkemben vissza, melylyel bűvölők Leköthetnének holdat, csillagot (1833 Vörösmarty Mihály C4536, 21) | bűvölők s kuruzslók A csalfa franszok [= franciák], a kik félelemből Varázsigékkel küldtek rá [ti. V. Henrikre] halált (1870 Lőrinczi Lehr Zsigmond ford.–Shakespeare C3739, 144) | [Sas Ede] sikerült írói fogása volt, hogy egy-egy prózai embert mesebeli lényekkel, tündérekkel, bűvölőkkel hozott össze, s kiaknázta a furcsa helyzet komikumát (1940 Pintér Jenő CD44).
2. ’(vad)állatok, főként kígyók idomításával foglalkozó mutatványos’ ❖ mint az áspiſok a’ büvölk’ ſzavára, úgy az én üdvöſséges intéſemre bé-dugják fülöket az ers lelk hitetlenek, és nem akarnak érteni, hogy jót tselekedjenek (1789 e. Stankovátsi Leopold 7297003, 166) | látni akarta a bűvölőt, aki a szemével fogja be a lovakat (1937 Egri Viktor 9119001, 8) | A kígyó nem kifejezetten muzikális állat és nem a furulyaszóra, hanem a bűvölő hadonászására emelkedik ki úgy derékig (1996 Természet Világa CD50).
Ö: kígyó~.
ÖE: ~-bájoló.
Vö. CzF. bűvölő· büvölő¹, bűvölő²; TESz. bűvöl