csengő mn-i ign, mn és fn 

I. mn-i ign → cseng.

II. mn 17C

1. ’olyan 〈anyag, tárgy〉, amely megütve v. vmihez hozzáverődve magas, tiszta, rendsz. hosszabb ideig hangzó és fokozatosan elhalkuló hangot ad’ ❖ Schweizban a csengetyű helyett csengő aczélrugót tettek az órába (1846 Hetilap CD61) | [az] iratért az osztrák kormány csengő aranytallérokat fizetett egy élelmes ügynöknek (1910 Krúdy Gyula CD54) | [az alkotók] harangjaik anyagául alumíniumot választottak úgy, hogy a harangok köpenyeinek felhasításával ezt az egyébként tompahangú fémet is csengővé tették (1986 Macher Frigyes CD52).

2. ’kellemesen magas, tiszta 〈hang(zás)〉, ill. ilyen hangzású, tónusú 〈beszéd, nevetés stb.〉’ ❖ [a hurutos betegnél] a’ beſzéd valamennyire rekeds, és vagy lankatt, vagy tsengbb (1801 Rácz Sámuel ford. 7278017, 179) | Melyik csengőbb nyelv: muszka vagy spanyol? (1892 Ábrányi Emil ford.–Byron C0510, 165) | Bájos, édes, csengő kacagású szépasszony volt még 30 évvel ezelőtt is (1924 Kadosa Marcell CD10) | Évszázadok óta makacsul élő babona, hogy ezüst ötvözésével csengőbbé lehet tenni a harang hangját (1998 Természet Világa CD50).

2a. • csengő rím (rég, Irodt) ’nyomatéktalan szótagra végződő rím; nőrím’ ❖ ha kéttagu [a rím], s hangzása lejti, nő- vagy csengő rímnek neveztetik (1870 Névy László 8334006, 99) | a németeknél egy pár férfiúi rhytmust (tompa rímet) egy pár asszonyi rhytmus (csengő rím) szokott felváltani (1889 Négyesy László C3316, 220).

2b. (ritk, pejor) ’tetszetősen hangzó, de tartalmatlan 〈szóbeli megnyilatkozás〉’ ❖ vannak bölcsészek, kik a vajudó emberiség minden válságát és tévedését egy csengő phrázissal meg tudják oldani (1865 Asbóth János 8018006, 307) | Bizonyos, hogy Robert csengő frázisainak nem ugrik be (1929 Illyés Gyula ford.–Gide CD10).

3. ’jó hangzású, (múltbeli) érdemeinél fogva tekintélyes, híres 〈név〉’ ❖ Tolnai Lajos neve teljes csengéssel vegyült a legcsengőbb nevek közé (1915 Kabos Ede CD10) | a csengő név és cím miatt akarta Piri néni vejének [a nemesi ősökkel büszkélkedő Terényi] Janit (1979 Domahidy András 1036002, 123).

4. (ritk) ’nagy feltűnést keltő, zajos 〈siker〉’ ❖ [Henri Bataille] kiélte és kihasználta színpadi emberábrázoló tehetségét, amely nem minden írónak adatott és amellyel zengő és csengő sikerei voltak a világ minden számottevő színpadán (1922 Szini Gyula CD10) | Van egy mód arra, hogy sikert arass, Csengő sikert és ez a drámaírás (1925 Juhász Gyula¹ CD01).

III. fn 1C

1. ’harang alakú, de annál jóval kisebb, rendsz. fémből öntött, megszólaltatva kellemesen magas, fokozatosan elhalkuló hangot adó eszköz, ill. ennek hangja (mint jeladás)’ ❖ Láthatni még itten, a’ Kigyóknak oly nemét, mellyek 25. ſingnyi hoſzſzúak, és felettébb-való erejek, de farkaikon tsörg, v. tseng módon hangzó termés lévén, annak ki-ható hangjáról el-lehet ket kerlni (1796 Baranyi László 7016009, 301) | kocsizörej, s a csengő hallik (1875 Tóth Ede 8486004, 25) | büszkén rázom úrfelmutatáskor a csengőt, melynek üde-ezüst zenéje elárad a templomban (1934 Márai Sándor 9421006, 176) | számos nép a társadalmi öneszmélés kezdeti időszakában a harangokat, a csengőket és a kolompokat az ártó szellemek elleni védekezésül használta (2000 Természet Világa CD50).

1a. ’csilingelve v. berregve jelt adó készülék, szerkezet, ill. ennek hangja’ ❖ [a Parlament üléstermében] a zaj nőttön-nőtt. A villanyos csengő rohamot vert (1887 Mikszáth Kálmán CD04) | Éles csengő verte fel őket. Mindhárman összerezzentek, pedig csak az óravéget jelző csengő szólott (1911 Móricz Zsigmond C3220, 91) | Odabe a csengő nem mindig hallatszik jól (1956 Németh László² 9485043, 381) | A csengő rossz, kérem kopogni (1991 Koncz István 2038030, 95).

1b. ’ilyen szerkezetnek az a része, amellyel működtetik’ ❖ A bejönni akaró kopogott az ajtón az odaerősített érczkarikával vagy kalapácscsal (malleus), vagy a csengőt (tintinnabulum) húzta meg (1902 ÓkoriLex. CD28) | csöngettem az ajtón, régi ház volt, az ajtó magas, nyújtóznom kellett, hogy elérjem a csöngőt (1939 Radnóti Miklós 9543003, 37) | Ötször nyomja meg a csengőt, utoljára hosszan (1985 Grendel Lajos 1060004, 403).

2. (rég, ritk) ’vmely tárgynak, eszköznek az a része, amely annak, ill. viselőjének mozgása közben jellegzetes, csengésszerű v. pengő hangot ad’ ❖ Tseng: peng, sarkantyú-taréj (1792 Kisded szótár C0816, 242) | Tseng. Taréj a’ sarkantyún, v. Vaskarika a’ tengelyen (1803 Toldalék a Magyar–deák szókönyvhez C3667, 395) | a [fülön]függők csengője egy-egy kis halat ábrázolt (1860 Jókai Mór CD18).

Ö: ajtó-, bimbam~, riasztó~, vész~, vihar~.

UB: -zsinór.

ÖU: arany~, bicikli~, előszoba~, ezüst~, kapu~, lakás~, szán~, üveg~, villany~.

ÖE: ~öntés, ~szó.

Vö. CzF. csėngő¹, csėngő²; ÉrtSz.; TESz. cseng; ÉKsz.; SzT.; ÚMTsz. csengő¹, csengőfukszia, csengőkörte