aláhajlik tn ige 16a12

1. (/vál) ’külső erő hatására lefelé görbül, lefelé hajlik’ ❖ egy fiatal hős kiválik a többi közől, kiszökik a kőhalomra, egy aláhajlott gerendán felkapaszkodik az emeletbe (1854 Jókai Mór CD18) | Két-három szekerce-csapással alá-hajlik a megtámadott ág (1892 Baksay Sándor C0734, 41) | A hölgy elég fürgén mászott fel a létrán, és ott találta magát az aláhajló gerendák tartotta cserepes, kisablakos tetőszerkezet alatt (1961 Bajomi Lázár Endre ford.–France 9016003, 114).

1a. (/vál) ’〈vmi(nek a vége)〉 ívben lefelé irányul(va vmeddig ér)’ ❖ az ég boltozatja […] aláhajlik a földre, s mégsem éri a földet sehol (1849 Jókai Mór CD18) | délceg ifjú, […] ajkai fölött szelíden aláhajló fiatal bajusszal (1854 Jókai Mór CD18) | a meneteles partról aláhajlik a rózsaszin füzény […] virágpálczája (1885 Jókai Mór C2314, 203) | Csőrük varjuszerű [ti. a szalakótaféléknek], hegyén kissé aláhajló (1899 Chernel István CD34) | félkörben aláhajló lombok (1922 Bálint Aladár CD10) | [a manzárd]szoba mennyezete az udvar felé eső részen ívben aláhajlik (1936 Fejtő Ferenc 9140001, 9) | [A barlangban] egy aláhajló, közel 10 méter magas falon széles sávban sárfolyás nyomai látszanak (1996 Természet Világa CD50).

1b. (rég) ’〈vkinek a feje〉 erőtlenül lehanyatlik’ ❖ midőn [Viddin Csombort] megsujtá vakszeme’ táján: Akkor alá hajlott feje, ’s megszűnt harcza kezének (1823–1824 Vörösmarty Mihály 8524378, 192) | [Imre] arca nehány pillanatra elsápadt, s feje aláhajlott (1853 Jókai Mór CD18).

2. (ritk) ’〈személy〉 lehajol’ ❖ [Jekelfalussy] ruganyosan aláhajlott, hogy legalább a címét lássa a könyvnek (1883 Mikszáth Kálmán CD04) | [Estella] aláhajlott lován és bezörgetett [a ház ablakán] (1894 Mikszáth Kálmán CD04).

2a. ’aláveti magát vminek, vkinek’ ❖ a családi fegyelem alá önként és tudatosan aláhajlanak a családtagok (1941 Schöpflin Aladár 2041021, 568).

3. (rég, irod) ’〈Nap〉 lenyugvóban van, látszólagos pályájának tetőpontját elhagyva a látóhatárhoz közeledik’ ❖ Helios [ti. a Nap] a föld felé aláhajlik (1873 Athenaeum C0028, 1185) | már a nap nagyon aláhajlik, a fák nagy árnyékot vetnek (1886 Mikszáth Kálmán CD04).

J: aláhajol.

Vö. CzF.; ÉrtSz.; ÉKsz.

aláhajlik tárgyatlan ige 16a12
1. (/vál)
külső erő hatására lefelé görbül, lefelé hajlik
egy fiatal hős kiválik a többi közől, kiszökik a kőhalomra, egy aláhajlott gerendán felkapaszkodik az emeletbe
(1854 Jókai Mór)
Két-három szekerce-csapással alá-hajlik a megtámadott ág
(1892 Baksay Sándor)
A hölgy elég fürgén mászott fel a létrán, és ott találta magát az aláhajló gerendák tartotta cserepes, kisablakos tetőszerkezet alatt
(1961 Bajomi Lázár Endre ford.France)
1a. (/vál)
〈vmi(nek a vége) ívben lefelé irányul(va vmeddig ér)
az ég boltozatja […] aláhajlik a földre, s mégsem éri a földet sehol
(1849 Jókai Mór)
délceg ifjú, […] ajkai fölött szelíden aláhajló fiatal bajusszal
(1854 Jókai Mór)
a meneteles partról aláhajlik a rózsaszin füzény […] virágpálczája
(1885 Jókai Mór)
Csőrük varjuszerű [ti. a szalakótaféléknek], hegyén kissé aláhajló
(1899 Chernel István)
félkörben aláhajló lombok
(1922 Bálint Aladár)
[a manzárd]szoba mennyezete az udvar felé eső részen ívben aláhajlik
(1936 Fejtő Ferenc)
[A barlangban] egy aláhajló, közel 10 méter magas falon széles sávban sárfolyás nyomai látszanak
(1996 Természet Világa)
1b. (rég)
〈vkinek a feje〉 erőtlenül lehanyatlik
midőn [Viddin Csombort] megsujtá vakszeme’ táján: Akkor alá hajlott feje, ’s megszűnt harcza kezének
(1823–1824 Vörösmarty Mihály)
[Imre] arca nehány pillanatra elsápadt, s feje aláhajlott
(1853 Jókai Mór)
2. (ritk)
〈személy〉 lehajol
[Jekelfalussy] ruganyosan aláhajlott, hogy legalább a címét lássa a könyvnek
(1883 Mikszáth Kálmán)
[Estella] aláhajlott lován és bezörgetett [a ház ablakán]
(1894 Mikszáth Kálmán)
2a.
aláveti magát vminek, vkinek
a családi fegyelem alá önként és tudatosan aláhajlanak a családtagok
(1941 Schöpflin Aladár)
3. (rég, irod)
〈Nap〉 lenyugvóban van, látszólagos pályájának tetőpontját elhagyva a látóhatárhoz közeledik
Helios [ti. a Nap] a föld felé aláhajlik
(1873 Athenaeum)
már a nap nagyon aláhajlik, a fák nagy árnyékot vetnek
(1886 Mikszáth Kálmán)
Vö. CzF.; ÉrtSz.; ÉKsz.

Beállítások