delelő fn 1C  déllő (rég v. nyj) , délő (nyj)

1. (kissé rég v. nyj) ’tevékenységét a szabadban végző személynek, kül. pásztornak, utasnak v. a legelő jószágnak déli pihenője, ill. annak ideje’ ❖ Ugy sincs itthon gazda uram, Korán elment az erdőre, Haza sem jő délelőre (1858 Vasárnapi Újság CD56) | Mikor [Tímár Mihály] utazás közben delelőre megállapodik, nem bír a vendéglőben várni, míg a lovakat etetik, elindul gyalog előre az országúton (1872 Jókai Mór CD18) | [a Nónius nevű csődört] hiába hajtották a csikósok. Ott maradt háreme között. És vele maradt az egész ménes, akár delelőig (1923 Krúdy Gyula CD54) | Amikor a látófán álló ember botra tett kalapot emelt, a pásztorok már tudták, mehetnek delelőre, ebédre és itatásra (1999 Magyar néprajz CD47).

1a. (tulajdonnévként, ill. tulajdonnév részeként is) ’az erre szolgáló (állandó) pihenőhely’ ❖ [a szomszéd juhász lányát] magadra kapattad már hamis az apró zúzza Egy árnyékos Déllre bár magát melléd bé-húzza (1788 Ravazdy András 7276002, 261) | [Etelközben] laktak ők, – nem egy marok. De nagy nemzet, – a magyarok: Övék volt mind: […] Az édes fűvü legelők, A zöld tanyák, friss delelők (1858 Arany János CD01) | Kaszálók vagy rétek és legelők [Nagyajtán]. Morgó. Sipos. Báka. Kupán. Disznók délője (1873 Magyar Nyelvőr C5940, 525) | Ha a réten legeltek, a déllőt a jószág emelkedésen választja magának, domborzatra igyekszik (1939 Tálasi István C6946, 20) | Máré-part, Hosszúföld […], Delelő (ahol a község barmai délidőben isznak és nyugosznak) (2000 Bezerédy Győző CD36).

2. (határozóraggal) (átv is) ’〈égitestek, kül. a Nap (látszó) mozgásában:〉 a pálya azon pontja, ahol az égitest áthalad a délkörön, egyszersmind a látóhatár felett a legmagasabban áll, ill. 〈a Napnak〉 az a helyzete, hogy pályája legmagasabb pontján van, delel’ ❖ minden égitestről, mikor erre az abroncsra [ti. az égi meridiánra] jut, azt mondhatjuk, hogy déllőn áll, vagy delel (culminat), az égnek akár északi, akár déli részén légyen (1827 Fazekas Mihály 8138076, 57) | Végre mikor Phoebus delelőben néze felülről Fáradt pillámnak szendere késve leszállt (1881 Latkóczy Mihály ford.–Tibullus C2889, 85) | [a 16. század második felében] delelőben állott a lengyel szellem napja (1898 Az Osztrák–Magyar Monarchia ford. CD21) | Akárhogy harcolnak a fantázia ellen, a fantázia delelőben van (1906 Ady Endre CD0801) | A nap jóval túlhaladt már delelőjén, mikor [Ge-Og, a fiatal vadász] végre felfogta, hogy hasztalan kuporog (1937 Szentiványi Jenő 1145001, 6) | A nap közben delelőre érkezett (1969 Bertha Bulcsu 9053006, 113).

2a. (rendsz. birtokszóként) (vál) ’vminek a csúcspontja, ill. tetőfoka’ ❖ A teremtésnek delelőjén Itt született a pillanat, A mely után visszafelé mén A lét, s hasonlót már nem ad (1872 Vajda János 8503039, 28) | az ember elméje [Szolón szerint] negyven és ötven közt van a delelőn (1899 e. Péterfy Jenő 8363002, 342) | [a] pályája delelőjén elhunyt Cholnoky Viktor (1924 Benedek Marcell 9042004, 74) | [Az aztékok] hatalmuk delelőjén voltak, amikor megjelentek a tengerben az „úszó házak”: megérkeztek a spanyolok hajói (2000 Rozsnyai Jenő CD58).

3. (rég) ’Délkör.’

3a. (Csill) ’az éggömbnek az északi és a déli sarkponton, és egy adott földi megfigyelőhely zenitjén áthaladó főköre, ún. égi meridián’ ❖ Képzeljen már az északi ég aljáról […] egy vékony abroncsot fel az északi sarkpontig, attól feljebb a feje felett lévő tetőpontig (zenit), és onnan tovább a déli égaljáig […]; méltán nevezhetjük tehát ezt az abroncsot delelőnek, vagy röviden déllőnek (meridianus) (1827 Fazekas Mihály 8138076, 57) | Valódi dél lesz, mikor a Nap a déllőn megy át (1896 PallasLex. CD02).

3b. (Föld) ’a Föld vmely gömbi főkörének az egyik sarkponttól a másikig ívelő, félkörnyi része, földrajzi hosszúsági kör’ ❖ Déllő, delelő, délkör (meridionális), olyan kör, mely a [föld]gömb sarkain halad át és az egyenlítőt merőlegesen szeli (1893 PallasLex. CD02) | 1884 okt. aztán 25 állam diplomáciai és tudományos képviselőiből álló konferencia ült össze Washingtonban, mely megállapodott abban, hogy az egységes (világ-) idő kiindulási déllője a greenwichi (1897 PallasLex. CD02).

ÖE: ~hely.

Vö. CzF. déllelő, déllő; ÉrtSz.; TESz. dél; ÉKsz.; ÚMTsz. ~, délelő