dramaturgia fn 6A

1. (Irodt, Szính) ’drámaelmélettel és a drámaírás, ill. színházi v. rádiós előadhatóság, es. forgatókönyvírás kérdéseivel foglalkozó művészettudományi ágazat’ ❖ a’ színdarabok a’ dramaturgia’ postulatumainak is teljesen megfeleljenek (1833 Thewrewk József C4146, 95) | Minden dramaturgia első kérdése természetesen: mi a dráma? (1935 Hevesi Sándor 9247003, 74) | [a kezdő drámaíróknak] el kell sajátítaniuk a film dramaturgiáját ugyanúgy, mint ahogyan a színműírás szabályait (1956 Irodalmi Újság márc. 24. C5231, 1) | Az „alkalmazás és kidolgozás” Vörösmarty szótárában tehát egyrészt a más műfaji forrásnak a dramaturgia szabályai szerinti átformálását, másrészt az átvett elemeknek, motívumoknak az új mű gondolati és formai rendszerébe való beilleszkedését jelenti (1981 Kerényi Ferenc 1077001, 185) | A kevés szóval sokat mondó költő valamennyi versén érződik, hogy alkotójuk dramaturgiában jártas színházi ember (1995 Új Könyvek CD29).

1a. ’ez mint tantárgy v. egyetemi szak’ ❖ [Gyulai Pál 1864-ben] az újonan felállított színházi képezdéhez a dramaturgia tanárává neveztetett (1875 e. Toldy Ferenc C4173, 375) | [Hubay Miklós] a Színház- és Filmművészeti Főiskolán tanított dramaturgiát (1990 R. Takács Olga CD53) | [Tanulmányai:] Színház- és Filmművészeti Főiskola, dramaturgia, 1952–57 (1998 Magyar Hírlap CD09).

1b. (Irodt, Szính) ’vmely alkotó, esztéta által képviselt nézetrendszer a dráma, a színházi előadás elméleti (és gyakorlati) kérdéseiről, ill. (vkinek) erről szóló mű(ve)’ ❖ „[…] nem vagyok Corneille” mond dramaturgiájában Lessing (1830 Szalay László C3806, 26) | Kölcsey nem irgalmazott [Körner drámája] egyetlen alakjának, egyetlen jelenetének sem, bár elismerte, hogy Szolimán alakja és halála drámailag van fölfogva. Gyilkos bírálata közben egész dramaturgiát ad (1906 Vértesy Jenő CD55) | A drámai összeütközés korántsem az egyéni célok és a „kegyetlen” szükségszerűség összecsapása, mint ahogy a hagyományos dramaturgiák leírják (1969 Almási Miklós 1002001, 38) | [Staud Géza] írt Aristoteles dramaturgiájáról (1988 Kilián István 2019031, 764).

1c. ’vmely szerző (drámai) alkotásaira jellemző(, későbbi alkotók számára irányadónak számító) műfaji és strukturális sajátosságok összessége’ ❖ sehol annyi utalás nem idézi [Verdi] műveiben Mozart zenei dramaturgiájának szellemét, mint éppen itt [ti. a Requiemben] (1957 Műsorfüzet júl. 1. C0372, 11) | a brechti dramaturgiához közelebb álló kifejezési formában (1968–1969 Siklós Olga 1141001, 304) | Spiró György Kotzebue drámáira vonatkoztatva fogalmazta meg a 18–19. századi népszerű szerzők dramaturgiájának lényegét (2007 János-Szatmári Szabolcs 3164001, 115).

2. (/vál) ’vmely korszak, közösség stb. drámáinak egységes egésze; drámairodalom’ ❖ A’ Dramaturgiának nagy kedvellője lévén, miólta a’ magyar Theatrom lábra kezde kapni ismét, már több izben is meg-meg szállott eggy kis kedv, eggy eredeti, hazai Tragyédiának készittésére (1808 Kisfaludy Sándor C2559, 86) | minap egy fiatallal az Arénából hazasétálva, beszéd közt előhoztam Schillert, a német dramaturgia mesterét, s kísérőm ennek Haramiáit, mit ő egynéhányszor s nagy gyönyörrel olvasott, mint remek művjét dicsérte (1834 Ormós Zsigmond 8341008, 121) | Az avantgard dramaturgiát meghatározó Jarry, Apollinaire, Artaud, majd korunkban Ionesco programjához hasonlóan veti el [Déry Tibor] az irodalmi színházat, és a színjáték gyökereihez kíván visszatérni (1972 Kocsis Rózsa 2018004, 335) | Csehov és Ibsen olyan eleven és sokrétegű örökséget hagyott az utókorra, hogy abból századunk dramaturgiája még az ötven évvel későbbi újabb nagy fordulat, az abszurd dráma idején is gazdálkodhatott (1993 A magyarság kézikönyve CD06).

3. (biz) ’〈vmely kulturális intézmény szervezeti egységeként:〉 dramaturgokból álló részleg, csoport v. osztály’ ❖ a dramaturgián akkoriban állították össze a tematikai tervet (1956 Csillag C0091, 578) | A Magyar Zeneművészek Szövetsége levelet kapott Sztalinóból, az ottani opera- és balettszínház dramaturgiájának vezetőjétől (1958 Magyar Nemzet jún. 14. C0354, 7) | Régen elképzelhetetlen volt, hogy egy színház más is legyen, mint színház, ha az ember bement, a portától az irodáig „színházszagot” érzett, minden a próbáról, a játékról, az előadásról szólt, az oldalszínpadon dohosodó kulisszáktól a dramaturgián folyó előkészületi munkáig (2000 Magyar Hírlap CD09).

4. ’〈szellemi alkotásban, kül. irodalmi műben:〉 a mű elemeinek elrendezéséből, összefüggéséből, arányaiból stb. adódó belső rend, felépítés, szerkezet’ ❖ A hangnak ez a más természete lényegesen befolyásolja a hangosfilm kompozícióját, vágását és dramaturgiáját is (1948 Balázs Béla 9019047, 44) | Teljesen tudatos művészi szándékot árul el a kötet szerkesztésmódja, az egyes ciklusok sajátos belső dramaturgiája (1973 Poszler György 1124004, 434) | A könyv a klasszikus lovagregények dramaturgiáját követi (1995 Magyar Hírlap CD09).

4a. (biz) ’vmely helyzet, esemény(sor), történés stb. elemeinek, részeinek egymásutánisága, egységes egészként érvényesülő rendszere’ ❖ De vannak olyan történetek, amelyek ha megestek is, irtóznak mindenféle nyilvánosságtól. Elmondatlanok akarnak maradni […], mert nincs öntörvényű dramaturgiájuk (1989 Csoóri Sándor 9090085, 800) | A márciusi forradalom és a közel egy éven át tartó fegyveres szabadságharc a maga egyszerű, de pregnáns és emlékezetes dramaturgiájával, úgy tűnik, szinte azonnal folklórrá vált, főbb epizódjaival és szereplőivel beköltözött a nép emlékezetébe (1999 Litván György CD17) | A morális pánikoknak meghatározott kellékei, dramaturgiája és szereplői vannak (2000 Magyar Hírlap CD09).

Sz: dramaturgiai.

Vö. ÉrtSz.; TESz.; ÉKsz.; IdSz.

dramaturgia főnév 6A
1. (Irodt, Szính)
drámaelmélettel és a drámaírás, ill. színházi v. rádiós előadhatóság, es. forgatókönyvírás kérdéseivel foglalkozó művészettudományi ágazat
a’ színdarabok a’ dramaturgia’ postulatumainak is teljesen megfeleljenek
(1833 Thewrewk József)
Minden dramaturgia első kérdése természetesen: mi a dráma?
(1935 Hevesi Sándor)
[a kezdő drámaíróknak] el kell sajátítaniuk a film dramaturgiáját ugyanúgy, mint ahogyan a színműírás szabályait
(1956 Irodalmi Újság márc. 24.)
Az „alkalmazás és kidolgozás” Vörösmarty szótárában tehát egyrészt a más műfaji forrásnak a dramaturgia szabályai szerinti átformálását, másrészt az átvett elemeknek, motívumoknak az új mű gondolati és formai rendszerébe való beilleszkedését jelenti
(1981 Kerényi Ferenc)
A kevés szóval sokat mondó költő valamennyi versén érződik, hogy alkotójuk dramaturgiában jártas színházi ember
(1995 Új Könyvek)
1a.
ez mint tantárgy v. egyetemi szak
[Gyulai Pál 1864-ben] az újonan felállított színházi képezdéhez a dramaturgia tanárává neveztetett
(1875 e. Toldy Ferenc)
[Hubay Miklós] a Színház- és Filmművészeti Főiskolán tanított dramaturgiát
(1990 R. Takács Olga)
[Tanulmányai:] Színház- és Filmművészeti Főiskola, dramaturgia, 1952–57
(1998 Magyar Hírlap)
1b. (Irodt, Szính)
vmely alkotó, esztéta által képviselt nézetrendszer a dráma, a színházi előadás elméleti (és gyakorlati) kérdéseiről, ill. (vkinek) erről szóló mű(ve)
[…] nem vagyok Corneille” mond dramaturgiájában Lessing
(1830 Szalay László)
Kölcsey nem irgalmazott [Körner drámája] egyetlen alakjának, egyetlen jelenetének sem, bár elismerte, hogy Szolimán alakja és halála drámailag van fölfogva. Gyilkos bírálata közben egész dramaturgiát ad
(1906 Vértesy Jenő)
A drámai összeütközés korántsem az egyéni célok és a „kegyetlen” szükségszerűség összecsapása, mint ahogy a hagyományos dramaturgiák leírják
(1969 Almási Miklós)
[Staud Géza] írt Aristoteles dramaturgiájáról
(1988 Kilián István)
1c.
vmely szerző (drámai) alkotásaira jellemző(, későbbi alkotók számára irányadónak számító) műfaji és strukturális sajátosságok összessége
sehol annyi utalás nem idézi [Verdi] műveiben Mozart zenei dramaturgiájának szellemét, mint éppen itt [ti. a Requiemben]
(1957 Műsorfüzet júl. 1.)
a brechti dramaturgiához közelebb álló kifejezési formában
(1968–1969 Siklós Olga)
Spiró György Kotzebue drámáira vonatkoztatva fogalmazta meg a 18–19. századi népszerű szerzők dramaturgiájának lényegét
(2007 János-Szatmári Szabolcs)
2. (/vál)
vmely korszak, közösség stb. drámáinak egységes egésze; drámairodalom
A’ Dramaturgiának nagy kedvellője lévén, miólta a’ magyar Theatrom lábra kezde kapni ismét, már több izben is meg-meg szállott eggy kis kedv, eggy eredeti, hazai Tragyédiának készittésére
(1808 Kisfaludy Sándor)
minap egy fiatallal az Arénából hazasétálva, beszéd közt előhoztam Schillert, a német dramaturgia mesterét, s kísérőm ennek Haramiáit, mit ő egynéhányszor s nagy gyönyörrel olvasott, mint remek művjét dicsérte
(1834 Ormós Zsigmond)
Az avantgard dramaturgiát meghatározó Jarry, Apollinaire, Artaud, majd korunkban Ionesco programjához hasonlóan veti el [Déry Tibor] az irodalmi színházat, és a színjáték gyökereihez kíván visszatérni
(1972 Kocsis Rózsa)
Csehov és Ibsen olyan eleven és sokrétegű örökséget hagyott az utókorra, hogy abból századunk dramaturgiája még az ötven évvel későbbi újabb nagy fordulat, az abszurd dráma idején is gazdálkodhatott
(1993 A magyarság kézikönyve)
3. (biz)
〈vmely kulturális intézmény szervezeti egységeként:〉 dramaturgokból álló részleg, csoport v. osztály
a dramaturgián akkoriban állították össze a tematikai tervet
(1956 Csillag)
A Magyar Zeneművészek Szövetsége levelet kapott Sztalinóból, az ottani opera- és balettszínház dramaturgiájának vezetőjétől
(1958 Magyar Nemzet jún. 14.)
Régen elképzelhetetlen volt, hogy egy színház más is legyen, mint színház, ha az ember bement, a portától az irodáig „színházszagot” érzett, minden a próbáról, a játékról, az előadásról szólt, az oldalszínpadon dohosodó kulisszáktól a dramaturgián folyó előkészületi munkáig
(2000 Magyar Hírlap)
4.
〈szellemi alkotásban, kül. irodalmi műben:〉 a mű elemeinek elrendezéséből, összefüggéséből, arányaiból stb. adódó belső rend, felépítés, szerkezet
A hangnak ez a más természete lényegesen befolyásolja a hangosfilm kompozícióját, vágását és dramaturgiáját is
(1948 Balázs Béla)
Teljesen tudatos művészi szándékot árul el a kötet szerkesztésmódja, az egyes ciklusok sajátos belső dramaturgiája
(1973 Poszler György)
A könyv a klasszikus lovagregények dramaturgiáját követi
(1995 Magyar Hírlap)
4a. (biz)
vmely helyzet, esemény(sor), történés stb. elemeinek, részeinek egymásutánisága, egységes egészként érvényesülő rendszere
De vannak olyan történetek, amelyek ha megestek is, irtóznak mindenféle nyilvánosságtól. Elmondatlanok akarnak maradni […], mert nincs öntörvényű dramaturgiájuk
(1989 Csoóri Sándor)
A márciusi forradalom és a közel egy éven át tartó fegyveres szabadságharc a maga egyszerű, de pregnáns és emlékezetes dramaturgiájával, úgy tűnik, szinte azonnal folklórrá vált, főbb epizódjaival és szereplőivel beköltözött a nép emlékezetébe
(1999 Litván György)
A morális pánikoknak meghatározott kellékei, dramaturgiája és szereplői vannak
(2000 Magyar Hírlap)
Sz: dramaturgiai
Vö. ÉrtSz.; TESz.; ÉKsz.; IdSz.

Beállítások