dühödik tn ige 12c (rég)  dühöd (kijelentő mód jelen idő egysz 3. sz-ben: rég, ritk), dühüdik (nyj)

1. ’〈ember, állat〉 féktelen, pusztító indulatot érez(ve, attól fűtve cselekszik, viselkedik)’ ❖ Ki-mondhatatlan vólt az  dűhöſsége, mellyben dühödött vala (1793 Szűts István ford.–Naubert C4078, 339) | [a professzor] az eránt irkálgatta a leveleket, melyek közül egyet én tulajdon szemeimmel olvastam, hogy a nyelvrontók mint dühödnek s mely kárt tesznek (1815 Kazinczy Ferenc C2566, 164) | [két kutya] egymást marta dühödve Egy nyomorú juhbőr-darabért, Mit a mészárszéknek előtte találtak (1844 Petőfi Sándor 8366067, 134) | Hadd dühüdjék az irigy, Mig elviszi a mirigy! (1862 Vadrózsák C2827, 279) | Rárontasz a rendőrre papra És rúgsz harapsz habzol dühödve Míg hurcolnak s eltűnsz a ködbe? (1926 Szép Ernő CD10).

1a. ’ellenséges tevékenységre hergelő ösztönnek, indulatnak enged(ve támad) vki’ ❖ Az harmadik ſzázadban, akár mint dühödött minden felöl az üldözö, teli vólt Kriſztus vallásával, Európá, Aſia, Áfrika (1777 Molnár János C3195, 627) | Zápolya, a’ félénk, a’ legszilajabb hadak ellen, Mellyek ez Országnak süllyesztésére dühödtek, Vette fel a’ kényes kormányt (1823 Aurora C0031, 137) | Az ártatlanul börtönbe hurcolt ősz Mikhál sorsa meghatja, sírásig lágyítja Bánkot; s bár ez eggyel több ok a királyné ellen dühödnie, a meglágyúlás percében Gertrúd parancsára: „Távozzatok!” – igazi vagy színlett engedelmességgel Bánk is elmenne (1860 Arany János C6504, 301) | van az életháborúnak olyan véres kézitusája, amikor ölni dühödöl (1919 Ujfalusi László CD10).

1b. (rég, Orvos is) ’a veszettség tüneteit mutatja’ ❖ a’ beteg el-türhetetlen fö-fájáſt ſzenved, hirtelen öröngeni kezd, és dühödni (1778 Milesz József ford.–Störck 7227002, 288) | Szarvas marhák, sertések, ’s ebek is felesen dühödnek (1793 Magyar Hírmondó C5811, 175) | kutyánk dühödve jő haza s mindnyájunkat összemardos (1860 Vasárnapi Újság CD56).

2. ’〈(természeti) jelenség, folyamat, ösztön stb.〉 féktelen, pusztító erővel dúl, tombol’ ❖ a’ Török Birodalombann dühöd döglelet valahogyan Birodalmábann el ne terljön (1784 Magyar Hírmondó C0272, 51) | Dévény mváros-ban junius 3-kán egy kenyérsütőnek gondatlanságából tűz támadván, a’ dühödő szél hozzájárultával 142 ház lett a’ lángok martalékává (1841 Pesti Hírlap CD61) | dühöd s kél a tenger vizének Hulláma, mig felette vész lebeg (1846 Pongrácz Lajos 8373002, 77) | A férfiakat […] fogja el a dühödő kéjes merevenség (1871–1874 Arany János ford.–Arisztophanész C0659, 355) | dühödve rágták a lángok a kolostor romjait (1940 Rónay György 9573104, 18).

3. ’hevesen sóvárog vmire, vmiért, vkiért, vágyódik vki után vki’ ❖ a’ pántlikáért dühödik Fillis (1789 Pálóczi Horváth Ádám C2554, 502) | Káto ugy szereti Petit, hogy dühödik érette, dühödik utánna (1794 Magyar nyelvmester C1947, 180) | ha minél többet beszereztél Annál többre dühödsz (1817 Édes Gergely ford.–Horatius C1547, 259).

3a. (ritk) ’〈vmely tevékenységre〉 elszántan törekszik, ill. annak végzésébe szenvedélyesen beleveti magát vki’ ❖ A’ Persák hogy Nagy Sándor uralkodni dühöd vágyásának, Gottuſok Rómaiaknak, Kereſztény Világnak Fejedelmei pedig Ottomannuſok’ agyarkodó dühöſséginek ellent állhatnának (1790 Laczkovics János ford.–Martinovics 7205006, 6) | te Nyelvet dhödſz tanúlni Azért, hogy azzal elmés Dolgokra ſzokj ’s tudósann Beſzéllni tudj (1803 Édes Gergely 8119003, 115).

3b. ’〈ember, állat〉 nemi vágyban ég’ ❖ mikor bőjtölni készülsz […]; ne adj előbb helyet a részegségnek, ennek a dühödő, minden rútságra vetemedő és nyilván ismeretes kéjleánynak (1778–1781 Révai Miklós 7283022, 46) | dühödni, a’ bakzásra vágyni; in der Brunnst seyn, ranzen (1818 Lexicon trilingve C3044, 112. hasáb) | egy szikla mellett egy fiatal oroszlán pár tartja nászát. A hím harapott, dühödött, csókolt, támadott, hörgött és üvöltött (1921 Szabó Dezső 9623002, 104).

ÖU: be~, bele~, fel~, meg~, neki~.

Sz: dühödés.

Vö. CzF.; ÉrtSz.; TESz. düh; ÉKsz.; ÚMTsz.