düllő (1C) l. dűlő
dűlő fn 1C düllő (rég v. nyj) , dőlő (rég v. nyj) , dülő (rég v. nyj)
1. (földrajzi név utótagjaként is) ’a helység határának két párhuzamos út v. mezsgye közé eső(, azonos talajú) része (a rajta levő növényzettel együtt); dűlőföld’ ❖ 16 [arató] 150 dülöt hány nap arat-le? (1783 Molnár János C0290, 196) | miért ne teremhetne két hold zsíros düllőn tizenöt mérő buza (1828 Széchenyi István C3887, 204) | A határ dűlőkre oszlik s rendszerint minden gazdának mindegyik dűlőben van egy darab földje (1934 Györffy István C5218, 197) | [az 1877-es] kataszteri fölvétel négy jelentősebb dűlőt említ a határ részeként: Bunyevácz Mírkó, Jesity Szofra, Királyhegyesi Ugar (ez volt a legnagyobb) és a Szilvás-dűlőt (2000 Marjanucz László CD36).
1a. (jelzőként) ’(vhány) ilyen földterület hosszát kitevő 〈kiterjedés, távolság〉’ ❖ Egy dőlő hosszát forgatá fel a’ főherczeg végig és vissza (1842 Döbrentei Gábor C1071, 294) | A szekérke, alig fél dülő távolban, egyszerre megállt (1878 Abonyi Lajos C0500, 86).
1b. ’(vhány) ilyen egységnyi kiterjedés, távolság’ ❖ A’ tanúk is mindjárt jőnek két szekérrel; vagy kilencz dülővel elmaradtak tőlünk, mert egy kicsit gyenge a’ vontató erő (1846 Kuthy Lajos C2857, 347) | [a menekülő Toldi] megáll, megfordúl egynehány dűlőre, Vissza nem oly gyorsan futa mint előre (1879 Arany János CD01) | dölő = távolság, mérték, pl. hány dőlő (= döllő) az a hely ide? (Bács m.) (1908 Magyar Nyelvőr C5966, 47).
2. (rég v. nyj) ’〈nyomásos gazdálkodásban:〉 az a határrész, amelyet (őszi v. tavaszi) növényekkel vetnek be, ill. ugaron hagynak’ ❖ minden jobbágy járandósága külön külön egy tagban, vagy ha ezt a’ helyzet nem engedné, legalább nyomási dülőkben (fordulatokban) szakasztassanak ki (1833 Jelenkor C0226, 513) | mertha tán az őszi dűlőbe tavaszit ültetne, mire ez megérnék, már akkorra fölszabadul a dülő, és lelegeltetik a többiek (1851 A Falu Könyve C1667, 108) | Helyenként a dűlő nyomás értelemben is előfordul (1977 NéprajziLex. CD47).
3. (rég v. nyj) ’több párhuzamos szántóföld végénél keresztben szántott v. parlagon hagyott csík; dűlőföld’ ❖ Nap Nyugotti végein a földek dülejébe (1780 k. Magyar Nyelv C5889, 342) | Rajta! érjünk düllőt aratóim! (1836 Székács József ford. C3908, 31) | a dűlőn egy fordulót teszek [az ekével] (1844 Czuczor Gergely C1241, 169) | dülő (düleje) fn. […] 2. ’a szántóföld vagy szőlőterület két vége’ (1951–1955 Kiskanizsai szótár C5830, 61).
4. (rég v. nyj) ’szántóföldek végében vezető keskeny szekérút; dűlőút’ ❖ [a versenyló] kemény uton tán repül, midőn süllyedő mély düllőn, alig halad (1828 Széchenyi István C3887, 115) | A nagy-útra kiszolgáló korczfüves dűlőn fehéríteni való végvásznakat teriget [egy menyecske] (1898 Móra István C3208, 94) | az egész kis gyerekbanda lekísérte Pétert a Sédig. Arra egy kisebb dülő vitt Sáriba, jó negyedóra gyaloglást lehetett megtakarítani rajta (1937 Németh László² 9485006, 210) | dűlőút, düllő: a határbeli szántóföldek megközelítését szolgáló helyi jelentőségű szekérút (1977 NéprajziLex. CD47).
J: dűlő.
UB: -térkép.
ÖE: ~méret, ~rendszer.
Sz: dűlői, dűlős.
Vö. CzF. dőllő, dőlő², düllő, dűlő¹ vagy dűlő; ÉrtSz. dűlő²; TESz.; ÉKsz.; SzT. dőlő · dűlő; ÚMTsz.