fn -1B (jelzőként is) (Zene)é (írva: ritk)

1. ’〈oktávonként változó hangmagassággal:〉 a mai törzshangsor harmadik hangja, ill. az ezt jelölő hangjegy v. 〈hangszeren:〉 ennek megszólaltatási helye, eszköze, módja’ ❖ a’ Klávirban nem tsak egy é, ’s d van. […] Erre nézve jegyezzük 1ör. Hogy a’ Klavirban ſok Oktávák vagynak (1802 Gáthy István C1857, 20) | a felső e-t most nem tudom jól kiadni, pedig már tegnap is közel jártam hozzá (1847 Pesti Divatlap C5841, 971) | [a basszusklarinét és a kontrabasszus-klarinét] legmélyebb hangja, melyet a kottaírásban egyaránt e-nek jelölnek, A (altklarinét), D (basszusklarinét) és D1 (kontrabasszusklarinét) (1930 ZeneiLex. CD49) | A felső é, f, g játszásánál ugyanolyan fogásokat használunk [a furulyán], mint az alsóknál, csak a balkéz hüvelykujjával befogott ú. n. oktávlyukból egy kis rést szabadon hagyunk (1952 Rajeczky Benjamin 9549001, 18).

2. (rendsz. összetételek előtagjaként) ’erre mint alaphangra épülő 〈hangsor, hangnem v. hangzat〉’ ❖ [kottában skála felirataként:] E moll (1802 Gáthy István C1857, 88) | kemény C, kemény F, kemény G, lágy D, lágy E, lágy A, s végre szükitett H, hármas öszhangzatok (1867 Bartalus István 8030003, 21) | E-moll […] zenei hangfaj, előjegyzése egy , hangzása: e, fis, g, a, h, c, dis, e, mint akkord e, g, h (1912 RévaiNagyLex. C5702, 477) | E-dúr zongoraverseny (1995 Magyar Hírlap CD09).

Vö. ÉrtSz. e²; ÉKsz. e²

e³ főnév -1B (jelzőként is) (Zene)
é 1B (írva: ritk)
1.
〈oktávonként változó hangmagassággal:〉 a mai törzshangsor harmadik hangja, ill. az ezt jelölő hangjegy v. 〈hangszeren:〉 ennek megszólaltatási helye, eszköze, módja
a’ Klávirban nem tsak egy é, ’s d van. […] Erre nézve jegyezzük 1ör. Hogy a’ Klavirban ſok Oktávák vagynak
(1802 Gáthy István)
a felső e-t most nem tudom jól kiadni, pedig már tegnap is közel jártam hozzá
(1847 Pesti Divatlap)
[a basszusklarinét és a kontrabasszus-klarinét] legmélyebb hangja, melyet a kottaírásban egyaránt e-nek jelölnek, A (altklarinét), D (basszusklarinét) és D1 (kontrabasszusklarinét)
(1930 ZeneiLex.)
A felső é, f, g játszásánál ugyanolyan fogásokat használunk [a furulyán], mint az alsóknál, csak a balkéz hüvelykujjával befogott ú. n.úgynevezett oktávlyukból egy kis rést szabadon hagyunk
(1952 Rajeczky Benjamin)
2. (rendsz. összetételek előtagjaként)
erre mint alaphangra épülő 〈hangsor, hangnem v. hangzat〉
[kottában skála felirataként:] E moll
(1802 Gáthy István)
kemény C, kemény F, kemény G, lágy D, lágy E, lágy A, s végre szükitett H, hármas öszhangzatok
(1867 Bartalus István)
E-moll […] zenei hangfaj, előjegyzése egy , hangzása: e, fis, g, a, h, c, dis, e, mint akkord e, g, h
(1912 RévaiNagyLex.)
E-dúr zongoraverseny
(1995 Magyar Hírlap)
Vö. ÉrtSz. e²; ÉKsz. e²

Beállítások