elborul tn ige 1a1

1. ’〈személy, tárgy〉 függőleges helyzetéből kibillenve eldől, felborul’ ❖ Elborulának Ellenségei a honnak, letöretve [Ugod] vasától (1828 Vörösmarty Mihály CD01) | Ha a virág magasabbra nől: elborul, eldül. Ezért támaszték kell melléje; a futó virágnak meg kapaszkodó kell (1911 Malonyay Dezső CD07) | haladt a bicikli egy darabig, de mivel nem hajtotta senki, egyszer csak megbillent az első kerék, tétovázott, ide-oda vetődött a gyalogút peremén, aztán megfordult a kormánnyal együtt és elborult mindenestül (1974 Szabó István² 2025011, 577) | eszébe jutott, hogy meg kellene nézni a vemhes kecskét, ezért kikászálódott. S míg ő az állatot fürkészte, addig a gyertya elborult (1998 Magyar Hírlap CD09).

1a. (rég, irod) ’〈személy vki előtt〉 alázata v. hódolata jeléül térdre ereszkedik, leborul’ ❖ Hős fiú jön fegyverestűl, Vérben, porban, lankadottan, Elborúl a szűz előtt (1830 Vörösmarty Mihály C4535, 373) | imádva borulhasson el ideála előtt (1840 Kazinczy Gábor C1207, 90) | Mint virágszál, melly száron törött meg, Bánk előtt bús hölgye elborúl (1847 Garay János C1809, 179).

2. (rég) ’vmi (terjedve) elhelyezkedik, elterül vhol’ ❖ Mint lepke repdesett mellettem A’ Képzeteknek angyala, ’S zúgó veszek (!) között felettem Borúlt-el lángszín fátyola (1813 Kölcsey Ferenc C2563, 432) | Künn köd borula el a’ vidéken, a’ kastély ’s parasztházak, a’ templom ’s Tisza’ partjai eltüntek fátyola alatt (1845 Eötvös József 8126005, 134) | [a szellem] vén ember-arcot ölt magára, Mellén borúlva el nagy ősz szakála (1851 Tompa Mihály CD01) | mély fájdalom borult el rajtuk (1856 Szegfi Mór 8430004, 131) | az egész környéken mély sötétség borult el (1859 Beniczky Lajos C0945, 17).

2a. (irod) ’vmivel v. vmitől teljesen megtelik, eltelik vmi, vki’ ❖ Epével borúl-el tdeje és mája (1791 Csenkeszfai Poóts András C1279, 233) | szemem könnyel van elborúlva (1814 Kölcsey Ferenc C2564, 195) | Gábor angyal a’ hogy látta mind ezt, Elborúla lelke tisztelettel (1830 Vörösmarty Mihály C0037, 141) | A francia lány kézen fogta a kicsit és elindult vele a kastély felé. Egy pillantást vetett utánuk, amelyet Mossóczy észrevett és kellemetlen érzéssel borult el (1921 Schöpflin Aladár CD10) | A tele kannák mélyire kotorva, hogy szemük-szájuk elborult vele [ti. a szeméttel] (1948 Pilinszky János 9531021, 88).

3. (alany n. is) (átv is) ’〈természetes fényforrás (által megvilágított terület)〉 folyamatosan elhomályosodik v. elsötétül, ill. 〈időjárás v. időszak〉 borússá válik’ ❖ [Melibeus] fel-hozá súgárát el-borúlt fényemnek (1774 Dugonics András ford.–Vergilius C1484, 260) | Elborúltak napjai, háborodtak habjai víg kedvemnek (1806 Verseghy Ferenc CD01) | lelkem mint az elborult nap, Nem bir kihatni fellegei közűl (1830 Vörösmarty Mihály 8524400, 250) | Behordás alatt nem igen van ideje a gazdának arra, hogy az asztagot mindjárt be is fedhesse, s e részben a halogatás még csak megjárja, ha az idő szép; ámde ha elborul, egész erővel sietni kell az asztagok befedésével (1856 Benkő Dániel ford.–Stephens 8045014, 441) | Ha keleten tiszta s nyugaton elborul, ugorj a tengerbe gondtalanul (fürdésről mondják.) (1892 Czink Lajos C0131, 190) | Elborult a völgy, homályba öltözött a hegy, komor szürkesége majd áttetszővé sápadt (1918 Laczkó Géza CD10) | [Spinyóka] megint a fákat látta, meg az elboruló eget (1969 Mándy Iván 9420019, 51).

3a. ’komor, szomorú hangulatúvá válik vki v. vmi’ ❖ Az egykor gazdag reményünek jövője elborúlt (1842 e. Szentiváni Mihály 8442002, 74) | Lelke el-elborul, minden tagja reszket (1879 Lukács Ödön C2943, 180) | Hó sem esik, eső sem hull, Az én kedvem csak elborul (1906 Magyar népballadák C6091, 181) | [Helén] egy kicsit elborult, ahogy az urára gondolt. Vajon hol járhat, a helyett, hogy itt volna mellette ezekben a nehéz napokban […]? (1957 Rónay György C3638, 17).

3b. ’〈arc (részlete) v. tekintet〉 elkomorodik, szomorúságot, dühöt, bosszúságot stb. fejez ki, tükröz’ ❖ Szinte megnyugodtak Aggodalmaim, ’S kezde már derűlni Elborúlt szemem, Csendesedtek hév szivemben A bús érzetek (1822 Vörösmarty Mihály 8524116, 215) | Csak szeress te engemet, leányka, Szenvedésim tudni sem fogod. Nem borúl el soha én miattam, Nem borúl el fényes homlokod (1845 Petőfi Sándor C3501, 318) | Az öregember arca most elborult, pipáját kivette szájából, és az öregasszonyra tekintett, aki csak ült szótlanul, lehajtva fejét (1944 Remenyik Zsigmond 9561001, 33) | Még mindig mosolyog, aztán egyszerre elborul a tekintete (1969 Mándy Iván 9420022, 76).

3c. ’〈agy, elme〉 átmenetileg, hirtelen, ill. kórosan elhomályosodik, működésében rendellenessé válik, megzavarodik’ ❖ Az üldözött rettegése nagyobb lőn, elméje elborúla, s halálát elkerülhetlennek tartá (1858 Mátyás Flórián ford.–Mokri 8301005, 96) | [Kúthy] öntudata elborúl s a szálakat nem szövi fel (1861 e. Szemere Pál 8439038, 173) | elboruló értelem (1938 Halász Gábor¹ CD10) | Szájának, hajának illata a délnövények fűszeres balzsamával áramlott felém. Agyam elborult (1952 Márai Sándor 9421019, 100) | [Van Gogh] abban az évben vet véget rövid-lázasan zaklatott, érzékeny életének, amikor Friedrich Wilhelm Nietzsche agya elborul, hogy szelíd-csendes magányba zárja a vad beszédű zsenit (1982 Berend T. Iván 9049003, 54).

Vö. CzF.; ÉrtSz.; ÉKsz.; SzT.; ÚMTsz.

elborul tárgyatlan ige 1a1
1.
〈személy, tárgy〉 függőleges helyzetéből kibillenve eldől, felborul
Elborulának Ellenségei a honnak, letöretve [Ugod] vasától
(1828 Vörösmarty Mihály)
Ha a virág magasabbra nől: elborul, eldül. Ezért támaszték kell melléje; a futó virágnak meg kapaszkodó kell
(1911 Malonyay Dezső)
haladt a bicikli egy darabig, de mivel nem hajtotta senki, egyszer csak megbillent az első kerék, tétovázott, ide-oda vetődött a gyalogút peremén, aztán megfordult a kormánnyal együtt és elborult mindenestül
(1974 Szabó István²)
eszébe jutott, hogy meg kellene nézni a vemhes kecskét, ezért kikászálódott. S míg ő az állatot fürkészte, addig a gyertya elborult
(1998 Magyar Hírlap)
1a. (rég, irod)
〈személy vki előtt〉 alázata v. hódolata jeléül térdre ereszkedik, leborul
Hős fiú jön fegyverestűl, Vérben, porban, lankadottan, Elborúl a szűz előtt
(1830 Vörösmarty Mihály)
imádva borulhasson el ideála előtt
(1840 Kazinczy Gábor)
Mint virágszál, melly száron törött meg, Bánk előtt bús hölgye elborúl
(1847 Garay János)
2. (rég)
vmi (terjedve) elhelyezkedik, elterül vhol
Mint lepke repdesett mellettem A’ Képzeteknek angyala, ’S zúgó veszek (!) között felettem Borúlt-el lángszín fátyola
(1813 Kölcsey Ferenc)
Künn köd borula el a’ vidéken, a’ kastély ’s parasztházak, a’ templom ’s Tisza’ partjai eltüntek fátyola alatt
(1845 Eötvös József)
[a szellem] vén ember-arcot ölt magára, Mellén borúlva el nagy ősz szakála
(1851 Tompa Mihály)
mély fájdalom borult el rajtuk
(1856 Szegfi Mór)
az egész környéken mély sötétség borult el
(1859 Beniczky Lajos)
2a. (irod)
vmivel v. vmitől teljesen megtelik, eltelik vmi, vki
Epével borúl-el tdeje és mája
(1791 Csenkeszfai Poóts András)
szemem könnyel van elborúlva
(1814 Kölcsey Ferenc)
Gábor angyal a’ hogy látta mind ezt, Elborúla lelke tisztelettel
(1830 Vörösmarty Mihály)
A francia lány kézen fogta a kicsit és elindult vele a kastély felé. Egy pillantást vetett utánuk, amelyet Mossóczy észrevett és kellemetlen érzéssel borult el
(1921 Schöpflin Aladár)
A tele kannák mélyire kotorva, hogy szemük-szájuk elborult vele [ti. a szeméttel]
(1948 Pilinszky János)
3. (alany n. is) (átv is)
〈természetes fényforrás (által megvilágított terület) folyamatosan elhomályosodik v. elsötétül, ill. 〈időjárás v. időszak〉 borússá válik
[Melibeus] fel-hozá súgárát el-borúlt fényemnek
(1774 Dugonics András ford.Vergilius)
Elborúltak napjai, háborodtak habjai víg kedvemnek
(1806 Verseghy Ferenc)
lelkem mint az elborult nap, Nem bir kihatni fellegei közűl
(1830 Vörösmarty Mihály)
Behordás alatt nem igen van ideje a gazdának arra, hogy az asztagot mindjárt be is fedhesse, s e részben a halogatás még csak megjárja, ha az idő szép; ámde ha elborul, egész erővel sietni kell az asztagok befedésével
(1856 Benkő Dániel ford.Stephens)
Ha keleten tiszta s nyugaton elborul, ugorj a tengerbe gondtalanul (fürdésről mondják.)
(1892 Czink Lajos)
Elborult a völgy, homályba öltözött a hegy, komor szürkesége majd áttetszővé sápadt
(1918 Laczkó Géza)
[Spinyóka] megint a fákat látta, meg az elboruló eget
(1969 Mándy Iván)
3a.
komor, szomorú hangulatúvá válik vki v. vmi
Az egykor gazdag reményünek jövője elborúlt
(1842 e. Szentiváni Mihály)
Lelke el-elborul, minden tagja reszket
(1879 Lukács Ödön)
Hó sem esik, eső sem hull, Az én kedvem csak elborul
(1906 Magyar népballadák)
[Helén] egy kicsit elborult, ahogy az urára gondolt. Vajon hol járhat, a helyett, hogy itt volna mellette ezekben a nehéz napokban […]?
(1957 Rónay György)
3b.
〈arc (részlete) v. tekintet〉 elkomorodik, szomorúságot, dühöt, bosszúságot stb. fejez ki, tükröz
Szinte megnyugodtak Aggodalmaim, ’S kezde már derűlni Elborúlt szemem, Csendesedtek hév szivemben A bús érzetek
(1822 Vörösmarty Mihály)
Csak szeress te engemet, leányka, Szenvedésim tudni sem fogod. Nem borúl el soha én miattam, Nem borúl el fényes homlokod
(1845 Petőfi Sándor)
Az öregember arca most elborult, pipáját kivette szájából, és az öregasszonyra tekintett, aki csak ült szótlanul, lehajtva fejét
(1944 Remenyik Zsigmond)
Még mindig mosolyog, aztán egyszerre elborul a tekintete
(1969 Mándy Iván)
3c.
〈agy, elme〉 átmenetileg, hirtelen, ill. kórosan elhomályosodik, működésében rendellenessé válik, megzavarodik
Az üldözött rettegése nagyobb lőn, elméje elborúla, s halálát elkerülhetlennek tartá
(1858 Mátyás Flórián ford.Mokri)
[Kúthy] öntudata elborúl s a szálakat nem szövi fel
(1861 e. Szemere Pál)
elboruló értelem
(1938 Halász Gábor¹)
Szájának, hajának illata a délnövények fűszeres balzsamával áramlott felém. Agyam elborult
(1952 Márai Sándor)
[Van Gogh] abban az évben vet véget rövid-lázasan zaklatott, érzékeny életének, amikor Friedrich Wilhelm Nietzsche agya elborul, hogy szelíd-csendes magányba zárja a vad beszédű zsenit
(1982 Berend T. Iván)
Vö. CzF.; ÉrtSz.; ÉKsz.; SzT.; ÚMTsz.

Beállítások