elkötelezett mn-i ign és mn 

I. mn-i ign → elkötelez.

II. mn 12B

’vmely ügyet, eszmét feltételek nélkül, odaadóan követő, támogató 〈személy, csoport, szervezet stb.〉’ ❖ ezeknek a megmozdulásoknak a résztvevői is a legelkötelezettebb rétegből, az újbirtokosok közül kerültek ki (1947 Sarkadi Imre 2055014, 88) | őszinte rokonszenvvel kísérik a nagy kínai nép harcát az ázsiai semleges államok, s a különböző még el nem kötelezett népek (1958 Magyar Nemzet szept. 21. C0354, 3) | Földessy Gyula, Ady elkötelezett híve a költő egyik versét magyarázta neki lelkes hevülettel, s Benedek Marcell ettől kezdve a század nagy lírikusának bűvkörébe került (1990 Rónay László CD53) | a szakértelem kormánya elkötelezett kell legyen abban is, hogy ez a szakértelem megfelelő utánpótlást is kapjon (1994 Országgyűlési Napló CD62).

a. ’ilyen személyre v. csoportra jellemző 〈gondolkodásmód, viselkedés stb.〉, ill. ilyen személy, csoport által létrehozott, elkötelezettségéről tanúskodó 〈mű〉’ ❖ Az elkötelezett humanizmusról szóló szavak éppen a Nyugatban, Babits lapjában hangzottak el először, 1933-ban (1966 Illés László CD53) | elkötelezett kommunista magatartás (1975 Pesti János 2056008, 86) | 1962-ben megjelentek a „cinéma vérité” hatását tükröző, elkötelezett dokumentumfilmek (1992 Sándor Tibor 2010011, 63) | Marx György könyvét a kíváncsi gimnazistáknak, az őket tanító tanároknak, a tömegtájékoztatásban elkötelezett újságíróknak [szánja] (1996 Természet Világa CD50).

b. (rég) ’〈udvariassági kifejezésekben, gyakr. elköszönésben, búcsúzásban〉’ ❖ a’ kikért ezen Mentségemet kéſzitettem, azoknak Kegyeſségekbe ’s békeſséges türéſekbe magamot bizodalmaſon ajánlván, vagyok hív tiſztelettel, el-kötelezett ſzólgájok (1788 Magyar Kurír C0313, 56) | örömmel fogadván minden alkalmatosságot […] annak a szives jó indulatnak valóságosíttására, mellyel maradok: Az Urnak el-kötelezett kész szolgája (1790 Pálóczi Horváth Ádám C2555, 35).

Vö. ÉKsz.; SzT.

elkötelezett melléknévi igenév és melléknév
I. melléknévi igenévelkötelez
II. melléknév 12B
vmely ügyet, eszmét feltételek nélkül, odaadóan követő, támogató 〈személy, csoport, szervezet stb.〉
ezeknek a megmozdulásoknak a résztvevői is a legelkötelezettebb rétegből, az újbirtokosok közül kerültek ki
(1947 Sarkadi Imre)
őszinte rokonszenvvel kísérik a nagy kínai nép harcát az ázsiai semleges államok, s a különböző még el nem kötelezett népek
(1958 Magyar Nemzet szept. 21.)
Földessy Gyula, Ady elkötelezett híve a költő egyik versét magyarázta neki lelkes hevülettel, s Benedek Marcell ettől kezdve a század nagy lírikusának bűvkörébe került
(1990 Rónay László)
a szakértelem kormánya elkötelezett kell legyen abban is, hogy ez a szakértelem megfelelő utánpótlást is kapjon
(1994 Országgyűlési Napló)
a.
ilyen személyre v. csoportra jellemző 〈gondolkodásmód, viselkedés stb.〉, ill. ilyen személy, csoport által létrehozott, elkötelezettségéről tanúskodó 〈mű〉
Az elkötelezett humanizmusról szóló szavak éppen a Nyugatban, Babits lapjában hangzottak el először, 1933-ban
(1966 Illés László)
elkötelezett kommunista magatartás
(1975 Pesti János)
1962-ben megjelentek a „cinéma vérité” hatását tükröző, elkötelezett dokumentumfilmek
(1992 Sándor Tibor)
Marx György könyvét a kíváncsi gimnazistáknak, az őket tanító tanároknak, a tömegtájékoztatásban elkötelezett újságíróknak [szánja]
(1996 Természet Világa)
b. (rég)
〈udvariassági kifejezésekben, gyakr. elköszönésben, búcsúzásban〉
a’ kikért ezen Mentségemet kéſzitettem, azoknak Kegyeſségekbe ’s békeſséges türéſekbe magamot bizodalmaſon ajánlván, vagyok hív tiſztelettel, el-kötelezett ſzólgájok
(1788 Magyar Kurír)
örömmel fogadván minden alkalmatosságot […] annak a szives jó indulatnak valóságosíttására, mellyel maradok: Az Urnak el-kötelezett kész szolgája
(1790 Pálóczi Horváth Ádám)
Vö. ÉKsz.; SzT.

Beállítások