elmar ts ige 1a6 

1. ’〈állat másik állatot〉(fogával marva) maga mellől, ill. vhonnan elűz, elkerget’ ❖ Szénán fekv kutya a’ tehént el marja, Hogy se , se tehén ne egyék, akarja (1792 Bukovecz István C3482, 17) | Igen sok baj van a’ külömböző idejű, és erejű Malatzok étetésében: mert az erősebb a’ gyengébbet elmarja a’ vállútól (1819 e. Nagyváthy János 8328016, 185) | [A kárókatona] a varjakat gyakran el is marja fészkeik mellől s bitorolja azok kész otthonát (1899 Chernel István CD34) | Tüzelése kezdetén Niki még póráz nélkül járhatott, ekkor még maga marta el a túl mohó kanokat (1955 Déry Tibor 9107019, 71) | [az erdei egerek] meglehetősen agresszív, összeférhetetlen természetűek, fajtársaikat elmarják maguk mellől (1995 Magyarország állatvilága CD14).

1a. ’erőszakkal, ill. fenyegető, elutasító stb. viselkedésével elüldöz vhonnan vkit’ ❖ Tánkréd nem meſzſze van tlünk; ’s mikor azon mesterkednek, hogy t’ végképpen el marhaſsák, mikor a’ kegyetlenség fels póltzára hágott, ideje hogy meg jelenjen, ’s az  üldözji reſzkeſsenek eltte (1789 Péczeli József ford.–Voltaire C3449, 146) | fájt ő felségének, hogy Bécsből elmarták, Sőt birodalmának szélére zavarták (1849 Sárosi Gyula 8404001, 98) | A lányok elmartak társaságukból (1881 Palotás Fausztin C3409, 147) | [feleséged] kisajátít, elkobozza szabadságodat, elmarja mellőled barátaidat (1942 Németh Andor 9480001, 18) | Nincs ennek senkije, és az egyetlen testvérét, hát azt is elmarta magától (2007 Békés Pál 3036001, 89).

1b. (rég, ritk) ’〈személy v. körülmény〉 eltántorít, eltérít vmitől vkit, vmit’ ❖ A’ Papságtól kedvem senki el-nem marja (1794 Farkas András C1688, 17) | feltétemtől Engem idő[járás] el nem mar (1825 Kisfaludy Sándor 8243047, 369).

2. ’〈állat〉 fogával megragad(va elkap), ill. 〈ember〉 hirtelen (durván) megfog, megragad vmit, es. vkit’ ❖ [a kutya] koroſabb lévén, tolvajt el-marhat, el-ejthet (1779 Baróti Szabó Dávid ford.–Vanière 7021008, 108) | Mikor lakodalom Lesz a királyi fényes udvaron: Majd vőlegénynek eljövend a lud, És vőlegénynek eljövend a róka; S a róka a ludat elmarja és A szép menyasszony egyiké se lész (1871 Rákosi Jenő 8385003, 13) | [a macska] ott feküdt az ágy előtt. Belekapott a lábamba. Az anyád úristenit, minek az ilyen macska. Elmartam, kivittem az udvarra (1973 László-Bencsik Sándor 9383001, 36) | Bizony!, így nénéim, úgy elmartam a tökét, beleződült ótvaros fuharos (1983 Esterházy Péter 9129005, 50) | Kunmingban már a pályaudvar előtt elmarnak, ami nincs nagyon ellenemre, hiszen előbb-utóbb úgyis el akartam menni a Kőerdőbe. Azon mód beültetnek egy mikrobuszba, mondván, rögtön indul (1995 Természet Világa CD50).

2a. ’(mástól v. más előtt) magának megszerez, megkaparint vmit, es. vkit vki’ ❖ [Isten,] add meg magadat! Megtarthatsz néhány szinesen izzó világgömböt, a mikkel ellapdázhatsz időtlen időkig. A többit elmarjuk előled (1895 Pesti Hírlap ápr. 14. C5643, 8) | eddig csak nyelvünket sikkasztották el, de ma már hitünket is elmarják és elmarcangolják tőlünk, – így szól a [szlovák] fölhivás (1906 Budapesti Hírlap márc. 21. C4694, 6) | a lányt is elmartam előled. Nem csodálom, ha a halálomat kivánod... (1926 Budapesti Hírlap dec. 24. C4714, 1) | Most épp a „kik marják el a kötelező tanártovábbképzés jogát” című játék zajlik (1998 Figyelő CD2601).

3. (túlzó is, átv is) ’ártalmas (vegyi) hatása révén megrongál, ill. tönkretesz v. megsemmisít vmit vmi’ ❖ a gyökért elmarta vész, És a tölgy elzuhan (1845 Karácson János C2489, 71) | [a fájdalmak] elmarák […] lelkének vidorságát (1853 Vahot Imre C4633, 41) | beállitottak uti portól elmarva egy este a stravitzi zöld-fedelü kastélyba (1883 Mikszáth Kálmán C3121, 10) | [cipője] orrát már elmarta a kövezet (1888 Sziklay János 8447003, 93) | Mennyit gyötörtél, míg a kétség elmarta szárnyam lengeségét (1922 Marschalkó Lia CD10) | [a kaszát] bizony régen elmarta a rozsda (1964 Népszava aug. 1. C4828, 3).

Vö. CzF.; ÉrtSz.; ÉKsz.