embergyűlölő mn és fn 

I. mn 11C4

’az embereket általában gyűlölő, megvető, az emberek iránt erős ellenszenvet mutató 〈személy〉’ ❖ ki csak testét hizlalja, annak esze végre faggyuvá, szive pedig kiaszott bőrré válik; ki csak eszét táplálja; sovány, embergyülölő, gyenge, félördög leend (1830 Széchenyi István CD1501) | elvadult és embergyűlölő falusi gavallér, aki […] csak a kutyájával beszélgetett (1915 Krúdy Gyula CD54) | Az embergyűlölet népszerűbb, mint a filantrópia: Athéni Timont, Jaques-ot, az embergyűlölő nemest s a Mizantropot századok óta ünnepli a színház (1932 Cs. Szabó László CD10) | a férfi, aki elvált, másfél évtized után egyedül maradt, hogyan fog magányával megbirkózni. Kit fog mérgezni keserűségével az elfeledett feltaláló, az embergyűlölővé vált öregúr (1997 Magyar Hírlap CD09).

a. ’ilyen személyre jellemző, arra valló 〈gondolkodásmód, hajlam stb.〉’ ❖ az ö ſzép, és udvariságos maga-viſelésével ollyképen tudja a’ ſziveket magához vonſzani, hogy érzékenytelen és ember gyülölö ſzivnek mondák azt lenni, a’ melly ötet tellyes tiſztelettel betsülni ellenzené (1772 Mészáros Ignác ford. C3089, 72) | Embergylöl indúlattal fogjuk a’ társaságot kerlni (1798 Kis János¹ ford.–Knigge C2656, 28) | az embergyűlölő nézetet, mely szerint az emberek többsége erkölcstelen[, a tapasztalás megcáfolja] (1864 Eötvös József C1603, 234) | [Sándor István] pályája tragikusan végződött. Már falusi kastélyában kifejlődött embergyűlölő hajlama, később Bécsben egyre jobban elfordult az élettől, sok testi-lelki szenvedés után öngyilkossággal vetett véget életének (1931 Pintér Jenő CD44).

b. (ritk) ’〈az ember közelségét v. a korlátozottságot nehezen tűrő, vadul v. támadóan viselkedő állat minősítésére〉’ ❖ maguk előtt kétezer szilaj bikát hajtanak, a legvadabb embergyűlölő állatokat (1855 Jókai Mór C2258, 72) | [az ún. lantmadár] olly félénk és embergyülölő, miszerint hacsak messziről látja is az embert, a legnagyobb sietséggel odább buvik, miközben szárnyát nem használja, hanem csak ugrál előre egyenes irányban, néha tiz láb magasan is (1858 Vasárnapi Újság CD56).

II. fn 1C

’az embereket általában gyűlölő, megvető, az emberek iránt erős ellenszenvet mutató személy’ ❖ Mirabeau már olly korban, midőn valamennyien hajlandók vagyunk rousseaui ábrándokban merengni, élesen nyilatkozott a’ genfi embergyülölőnek antisocialis tana ellen (1846 Szalay László 8419019, 148) | [Lucius Aelius Seianus] elhitette tehát Tiberiusszal, hogy leghelyesebben cselekszik, ha Romából egy időre eltávozik, mely javaslat az agg embergyülölőnek fölötte megtetszett (1904 ÓkoriLex. CD28) | abban tényleg hibás vagy, hogy kerülöd az embereket. Utóbb egészen elvadultál, úgy élsz, mint egy embergyűlölő (1923 Kosztolányi Dezső C5345, 172) | feledve az athéni embergyűlölő [ti. Timón] átkozódását (1997 Magyar Hírlap CD09).

Vö. CzF.; ÉrtSz.; ÉKsz.

embergyűlölő ❖ melléknév és főnév
permalink
I. melléknév ◦ 11C4
az embereket általában gyűlölő, megvető, az emberek iránt erős ellenszenvet mutató 〈személy〉
ki csak testét hizlalja, annak esze végre faggyuvá, szive pedig kiaszott bőrré válik; ki csak eszét táplálja; sovány, embergyülölő, gyenge, félördög leend
(1830 Széchenyi István)
elvadult és embergyűlölő falusi gavallér, aki […] csak a kutyájával beszélgetett
(1915 Krúdy Gyula)
Az embergyűlölet népszerűbb, mint a filantrópia: Athéni Timont, Jaques-ot, az embergyűlölő nemest s a Mizantropot századok óta ünnepli a színház
(1932 Cs. Szabó László)
a férfi, aki elvált, másfél évtized után egyedül maradt, hogyan fog magányával megbirkózni. Kit fog mérgezni keserűségével az elfeledett feltaláló, az embergyűlölővé vált öregúr
(1997 Magyar Hírlap)
a.
ilyen személyre jellemző, arra valló 〈gondolkodásmód, hajlam stb.〉
az ö ſzép, és udvariságos maga-viſelésével ollyképen tudja a’ ſziveket magához vonſzani, hogy érzékenytelen és ember gyülölö ſzivnek mondák azt lenni, a’ melly ötet tellyes tiſztelettel betsülni ellenzené
(1772 Mészáros Ignác ford.)
Embergylöl indúlattal fogjuk a’ társaságot kerlni
(1798 Kis János¹ ford.–Knigge)
az embergyűlölő nézetet, mely szerint az emberek többsége erkölcstelen[, a tapasztalás megcáfolja]
(1864 Eötvös József)
[Sándor István] pályája tragikusan végződött. Már falusi kastélyában kifejlődött embergyűlölő hajlama, később Bécsben egyre jobban elfordult az élettől, sok testi-lelki szenvedés után öngyilkossággal vetett véget életének
(1931 Pintér Jenő)
b. (ritk)
〈az ember közelségét v. a korlátozottságot nehezen tűrő, vadul v. támadóan viselkedő állat minősítésére〉
maguk előtt kétezer szilaj bikát hajtanak, a legvadabb embergyűlölő állatokat
(1855 Jókai Mór)
[az ún. lantmadár] olly félénk és embergyülölő, miszerint hacsak messziről látja is az embert, a legnagyobb sietséggel odább buvik, miközben szárnyát nem használja, hanem csak ugrál előre egyenes irányban, néha tiz láb magasan is
(1858 Vasárnapi Újság)
II. főnév ◦ 1C
az embereket általában gyűlölő, megvető, az emberek iránt erős ellenszenvet mutató személy
Mirabeau már olly korban, midőn valamennyien hajlandók vagyunk rousseaui ábrándokban merengni, élesen nyilatkozott a’ genfi embergyülölőnek antisocialis tana ellen
(1846 Szalay László)
[Lucius Aelius Seianus] elhitette tehát Tiberiusszal, hogy leghelyesebben cselekszik, ha Romából egy időre eltávozik, mely javaslat az agg embergyülölőnek fölötte megtetszett
(1904 ÓkoriLex.)
abban tényleg hibás vagy, hogy kerülöd az embereket. Utóbb egészen elvadultál, úgy élsz, mint egy embergyűlölő
(1923 Kosztolányi Dezső)
feledve az athéni embergyűlölő [ti. Timón] átkozódását
(1997 Magyar Hírlap)
Vö. CzF.; ÉrtSz.; ÉKsz.

Beállítások