emberkerülő mn és fn 1C

I. mn

’az emberek társaságát kerülő, magának való 〈ember〉’ ❖ emberkerülő, félénk (1799 Német–magyar és magyar–német lexikon C3049, 90) | Barátságtalan ember az, aki nem szereti a társaságot, magának való, magányoz, emberkerülő, komor (1880 Lehr Albert C2904, 43) | a nizsderi várúr olyan emberkerülő volt, hogy élő ember még nem látta soha szemtől szembe (1906 Krúdy Gyula CD54) | Henrik kisgyerekként V. Károly császár madridi udvarában élt, előbb mint előkelő túsz, majd mint sanyarú sorsú fogoly. A fogság emberkerülő, mogorva, gátlásos kamaszt formált a trónörökösből (1994 Tóth István György CD17).

a. ’ilyen emberre jellemző, rá valló 〈viselkedés, életmód stb.〉’ ❖ baráti körökben lassanként elszokott emberkerülő életmódjáról (1845 Eötvös József C1584, 310) | Zenéje a Beethovenére emlékeztet, de ennek zárkózott, emberkerülő természete távol áll Schuberttől (1888 Az Osztrák–Magyar Monarchia CD21) | [Hany Istók] egész megjelenése, emberkerülő különc viselkedése, némasága, […] és egész lénye tele van meseszerűséggel (1943 Missuray-Krúg Lajos CD52) | Különösen emberkerülő hangulatában üldögélt egyszer Csortos úr a Könyves Kálmán körúti filmgyár félretolt kulisszái között (1964 Magyar Nemzet nov. 5. C4801, 7) | [Max Baron] elveszítette szeretett nejét, két évvel azelőtt, s azóta emberkerülő magányban, pontosabban szólva, asszonykerülő magányosságban hallgatja Mozartot (1991 Népszabadság szept. 20. C7841, 9).

b. ’az ember közelségét nem kedvelő, az ember elől rejtőzködve élő 〈állat〉’ ❖ itt tanyáz a koronás gém, a vakvarjú, az arany lile s egyéb fajai az emberkerülő vízi vadaknak, miknek alig téved ritkaságul egy-egy példánya a lakottabb vidékekre (1851 Jókai Mór CD18) | [A fekete gólya] életmódja, szokásai, mozdulatai szakasztottan olyanok, mint házhoz szokott fehér atyafiáé; csakhogy a fekete gólya sokkalta vadabb, szemesebb és emberkerülőbb (1899 Chernel István CD34) | a farkas alapvetően emberkerülő állat, sohasem támad – még télen, kiéhezve sem – emberre (1995 Magyar Hírlap CD09).

II. fn

’az emberek társaságát kerülő, magának való ember’ ❖ De ugyan, hogy juthattál arra a gondolatra, hogy itt az én düledező vályogbarlangomban keresd a tündérednek a lábnyomát? – kérdé az emberkerülő (1875 Jókai Mór CD18) | A század elején a város arra látszék berendezve lenni, hogy mindenki jól érezze magát benne. A legnagyobb ritkaság volt a különc emberkerülő, és arra is ujjal mutogattak, amikor zordon magányában a falak mellett elsuhant (1926 Krúdy Gyula CD54) | Nincs nekem semmi bajom az emberekkel. Hát olyan vagyok én, mint valami emberkerülő? (1964 Népszabadság jún. 20. C1501, 4).

Vö. CzF.; ÉrtSz.; ÉKsz.

emberkerülő melléknév és főnév 1C
I. melléknév
az emberek társaságát kerülő, magának való 〈ember〉
emberkerülő, félénk
(1799 Német–magyar és magyar–német lexikon)
Barátságtalan ember az, aki nem szereti a társaságot, magának való, magányoz, emberkerülő, komor
(1880 Lehr Albert)
a nizsderi várúr olyan emberkerülő volt, hogy élő ember még nem látta soha szemtől szembe
(1906 Krúdy Gyula)
Henrik kisgyerekként V. Károly császár madridi udvarában élt, előbb mint előkelő túsz, majd mint sanyarú sorsú fogoly. A fogság emberkerülő, mogorva, gátlásos kamaszt formált a trónörökösből
(1994 Tóth István György)
a.
ilyen emberre jellemző, rá valló 〈viselkedés, életmód stb.〉
baráti körökben lassanként elszokott emberkerülő életmódjáról
(1845 Eötvös József)
Zenéje a Beethovenére emlékeztet, de ennek zárkózott, emberkerülő természete távol áll Schuberttől
(1888 Az Osztrák–Magyar Monarchia)
[Hany Istók] egész megjelenése, emberkerülő különc viselkedése, némasága, […] és egész lénye tele van meseszerűséggel
(1943 Missuray-Krúg Lajos)
Különösen emberkerülő hangulatában üldögélt egyszer Csortos úr a Könyves Kálmán körúti filmgyár félretolt kulisszái között
(1964 Magyar Nemzet nov. 5.)
[Max Baron] elveszítette szeretett nejét, két évvel azelőtt, s azóta emberkerülő magányban, pontosabban szólva, asszonykerülő magányosságban hallgatja Mozartot
(1991 Népszabadság szept. 20.)
b.
az ember közelségét nem kedvelő, az ember elől rejtőzködve élő 〈állat〉
itt tanyáz a koronás gém, a vakvarjú, az arany lile s egyéb fajai az emberkerülő vízi vadaknak, miknek alig téved ritkaságul egy-egy példánya a lakottabb vidékekre
(1851 Jókai Mór)
[A fekete gólya] életmódja, szokásai, mozdulatai szakasztottan olyanok, mint házhoz szokott fehér atyafiáé; csakhogy a fekete gólya sokkalta vadabb, szemesebb és emberkerülőbb
(1899 Chernel István)
a farkas alapvetően emberkerülő állat, sohasem támad – még télen, kiéhezve sem – emberre
(1995 Magyar Hírlap)
II. főnév
az emberek társaságát kerülő, magának való ember
De ugyan, hogy juthattál arra a gondolatra, hogy itt az én düledező vályogbarlangomban keresd a tündérednek a lábnyomát? – kérdé az emberkerülő
(1875 Jókai Mór)
A század elején a város arra látszék berendezve lenni, hogy mindenki jól érezze magát benne. A legnagyobb ritkaság volt a különc emberkerülő, és arra is ujjal mutogattak, amikor zordon magányában a falak mellett elsuhant
(1926 Krúdy Gyula)
Nincs nekem semmi bajom az emberekkel. Hát olyan vagyok én, mint valami emberkerülő?
(1964 Népszabadság jún. 20.)
Vö. CzF.; ÉrtSz.; ÉKsz.

Beállítások