engedmény fn 4B

1. ’vmely előnyről, jogról stb. való (részleges) lemondással más számára biztosított előny, jog, kedvezmény’ ❖ Amerika ügyei oda fejlődtek, hogy Francziaország elismerte függetlenségét, s Angliában is sokaknál tetszést nyert azon vélemény, miszerint kereskedési engedményekért hasonlólag ismertessék el annak függetlensége (1829 Bajza József C0714, 116) | nem kis engedmény volt a hóditók részéről, hogy egyházaik s belső nemzeti dolgaik igazgatása nekik [ti. a görögöknek] meghagyatik (1862 e. Szemere Bertalan 8437007, 108) | [a sörgyárosok] az áremelést előbb 80 krajczárra, további tárgyalásaink folyamán pedig végül 60 krajczárra szállitották, megtoldva még azzal az engedménynyel, hogy az áremelést folyó évi február havától kezdve veszik gyakorlatba (1901 A Vendéglős 2100001, 1) | a fogházfelügyelőség egyre több engedményt tett. Először még rácsokkal elválasztva beszélhettünk látogatóinkkal, később a fogházirodában találkoztunk velük (1932 Lengyel József 9395009, 132) | A harmadik világ országait kereskedelmi téren nem juttatta túl sok engedményhez a dohai tanácskozás (2001 Figyelő CD2601).

1a. ’vmely álláspontnak vmely más(, ellentétes) álláspont javára való módosítása’ ❖ Én nem állítom azt, hogy a mai fiatalságnak munkája és ténykedése közben félszemmel az akadémiára kell pislantani s arra számítva, hogy valamikor ő is bejuthat oda, akárcsak egy hajszálnyi engedményt is szabad tennie a mai meggyőződésének akár a mondanivalójában, akár a kifejezésmódjában (1909 Lengyel Menyhért CD10) | [a díszes mosdót] idővel meg is kedveltem. További engedményt azonban valószínűleg nem teszek, mert még mindig az egyszerűt szeretem (2000 Lakáskultúra CD39).

2. (Ker is) ’vmely áru v. szolgáltatás teljes v. korábbi árából, díjából a vásárló javára elengedett (vmekkora) összeg, kedvezmény’ ❖ elengedtetik a’ haszonbérlőknek fizetendő földbírtoki és haszonbérleti adó tized része; melly engedményért azonban a’ haszonbérlők a’ statustól [= államtól] kármentést fognak nyerni (1834 Hazai és Külföldi Tudósítások C8290, 254) | Százezer drbon felüli megrendelésnél némi engedmény (1899 Borászati Lapok 8607001, 407) | [a Soproni Gázgyár] a magánfogyasztásra megállapított egységárból 10% engedményt ad (1967 Molnár József CD52) | a 10 processzoros nagygép ára egymillió dollár. De rögtön hozzátették, hogy a hazai piacra jelentős engedményt adnak (2001 Magyar Hírlap CD09).

3. (rég) ’vmire jogosultságot biztosító (szóbeli v. írásbeli) nyilatkozat; engedély’ ❖ engedmény (concessio) (1832 Jelenkor C0224, 741) | Kedvem volna önnel Jamaikába evezni, ’s úgy vélem, a’ kormányzó engedményt is adna, csak ön engedné meg az áthajózást (1842 Athenaeum C0024, 191) | Egy vállalkozó csoport [...] engedményért folyamodott az ottani [ti. bécsi] kormányhoz egy társulat alapitása iránt (1883 Pesti Hírlap jún. 11. C5631, 7) | Az egyház, valamint a Szentszék [...] kettős házasságra fölmentvényt vagy engedményt nem adott (1900 Rézbányai József 8637001, 609).

3a. (kissé rég, Pénz) ’olyan szerződés, amelyben a hitelező a követelés jogát másra ruházza át, ill. vmely követelést megtestesítő v. tartozást elismerő értékpapír mint fizetőeszköz’ ❖ akár a’ kötelező, akár váltó leveleknek engedmény (cessio vagy-is giro) nevezet-alatt kézről kézre-való által-adások és vételek (1808 Georch Illés C1874, 170) | Kovács Lajos az Avas-Mojzesfalusi vasgyár részvényeiből négy darabot Ön gyermekeinek engedményezett, [...] Átküldöm tehát Önnek Kovács Lajos megbízásából ezen két engedményt, oly kéréssel: legyen szíves azokra gyermekei nevében az elfogadást felírni következő szavakban: „Ezen engedményt kiskorú fiamnak (vagy leányomnak) részére elfogadom.” (1858 Deák Ferenc CD51) | fog találtatni [...] egy engedmény azon háromszáz livreről (1859 Hegedüs Lajos C2049, 120) | Az engedmény olyan szerződés, mellyel a hitelező a kötelemből eredő jogát másra ruházza át (1949 Nagy Miklós³ et al. C8631, 96).

Ö: ár~, kor~, látszat~.

ÖE: ~levél.

Sz: engedményi.

Vö. CzF.; ÉrtSz.; TESz. enged; ÉKsz.

engedmény főnév 4B
1.
vmely előnyről, jogról stb. való (részleges) lemondással más számára biztosított előny, jog, kedvezmény
Amerika ügyei oda fejlődtek, hogy Francziaország elismerte függetlenségét, s Angliában is sokaknál tetszést nyert azon vélemény, miszerint kereskedési engedményekért hasonlólag ismertessék el annak függetlensége
(1829 Bajza József)
nem kis engedmény volt a hóditók részéről, hogy egyházaik s belső nemzeti dolgaik igazgatása nekik [ti. a görögöknek] meghagyatik
(1862 e. Szemere Bertalan)
[a sörgyárosok] az áremelést előbb 80 krajczárra, további tárgyalásaink folyamán pedig végül 60 krajczárra szállitották, megtoldva még azzal az engedménynyel, hogy az áremelést folyó évi február havától kezdve veszik gyakorlatba
(1901 A Vendéglős)
a fogházfelügyelőség egyre több engedményt tett. Először még rácsokkal elválasztva beszélhettünk látogatóinkkal, később a fogházirodában találkoztunk velük
(1932 Lengyel József)
A harmadik világ országait kereskedelmi téren nem juttatta túl sok engedményhez a dohai tanácskozás
(2001 Figyelő)
1a.
vmely álláspontnak vmely más(, ellentétes) álláspont javára való módosítása
Én nem állítom azt, hogy a mai fiatalságnak munkája és ténykedése közben félszemmel az akadémiára kell pislantani s arra számítva, hogy valamikor ő is bejuthat oda, akárcsak egy hajszálnyi engedményt is szabad tennie a mai meggyőződésének akár a mondanivalójában, akár a kifejezésmódjában
(1909 Lengyel Menyhért)
[a díszes mosdót] idővel meg is kedveltem. További engedményt azonban valószínűleg nem teszek, mert még mindig az egyszerűt szeretem
(2000 Lakáskultúra)
2. (Ker is)
vmely áru v. szolgáltatás teljes v. korábbi árából, díjából a vásárló javára elengedett (vmekkora) összeg, kedvezmény
elengedtetik a’ haszonbérlőknek fizetendő földbírtoki és haszonbérleti adó tized része; melly engedményért azonban a’ haszonbérlők a’ statustól [= államtól] kármentést fognak nyerni
(1834 Hazai és Külföldi Tudósítások)
Százezer drbdarabon felüli megrendelésnél némi engedmény
(1899 Borászati Lapok)
[a Soproni Gázgyár] a magánfogyasztásra megállapított egységárból 10% engedményt ad
(1967 Molnár József)
a 10 processzoros nagygép ára egymillió dollár. De rögtön hozzátették, hogy a hazai piacra jelentős engedményt adnak
(2001 Magyar Hírlap)
3. (rég)
vmire jogosultságot biztosító (szóbeli v. írásbeli) nyilatkozat; engedély
engedmény (concessio)
(1832 Jelenkor)
Kedvem volna önnel Jamaikába evezni, ’s úgy vélem, a’ kormányzó engedményt is adna, csak ön engedné meg az áthajózást
(1842 Athenaeum)
Egy vállalkozó csoport [...] engedményért folyamodott az ottani [ti. bécsi] kormányhoz egy társulat alapitása iránt
(1883 Pesti Hírlap jún. 11.)
Az egyház, valamint a Szentszék [...] kettős házasságra fölmentvényt vagy engedményt nem adott
(1900 Rézbányai József)
3a. (kissé rég, Pénz)
olyan szerződés, amelyben a hitelező a követelés jogát másra ruházza át, ill. vmely követelést megtestesítő v. tartozást elismerő értékpapír mint fizetőeszköz
akár a’ kötelező, akár váltó leveleknek engedmény (cessio vagy-is giro) nevezet-alatt kézről kézre-való által-adások és vételek
(1808 Georch Illés)
Kovács Lajos az Avas-Mojzesfalusi vasgyár részvényeiből négy darabot Ön gyermekeinek engedményezett, [...] Átküldöm tehát Önnek Kovács Lajos megbízásából ezen két engedményt, oly kéréssel: legyen szíves azokra gyermekei nevében az elfogadást felírni következő szavakban: „Ezen engedményt kiskorú fiamnak (vagy leányomnak) részére elfogadom.”
(1858 Deák Ferenc)
fog találtatni [...] egy engedmény azon háromszáz livreről
(1859 Hegedüs Lajos)
Az engedmény olyan szerződés, mellyel a hitelező a kötelemből eredő jogát másra ruházza át
(1949 Nagy Miklós³ et al.)
ÖE: engedménylevél
Sz: engedményi
Vö. CzF.; ÉrtSz.; TESz. enged; ÉKsz.

Beállítások