érdekegyeztetés fn 4B

’az a (társadalmi, politikai) program, tevékenység, hogy két v. több személy, (társadalmi) csoport, állam stb. érdekeit vmilyen közös cél elérése érdekében egyeztetik, ill. ennek eredménye’ ❖ Alapitsatok, urak, külön városi, ’s külön megyei dijt, ha tetszik, mint van ez a’ pesti gyepen tartatni szokott lófuttatásnál ’s ez igen is meg fog felelni a czélnak ’s a’ büszkeségnek, csak holmi erölködések által ne vigyétek oda a’ dolgot, épen a’ város érdekeért, hogy majdan az elkedvetlenedés ’s kifáradás után minden e’ részbeni erő-öszpontositás megszünjék. Én úgy tartom, nekünk mindennek örülni kell, mi életre, mi érdekegyeztetésre mutat, ’s illyennek kell tartanunk a’ lóversenyzést (1847 Életképek C8373, 492–[493] között) | Az értekezlet Matura Mihálynak, a Magyar Birkózó Szövetség elnökének megnyitójával kezdődött. „Az érdekegyeztetés a célunk” – mondta az elnök –, „mert egymagunkban, a megyei szövetségek nélkül, semmit sem tehetünk” (1966 Népsport jan. 27. C8037, 3) | Bármilyen jól beszabályozott érdekegyeztetést teremtünk, az érdekek konfliktusát nem szűrhetjük ki teljesen szocialista viszonyok között sem (1972 Népszava szept. 17. C7437, 3) | a tervezésben nincs „legjobb megoldás”. Csak olyan van, amit az érdekegyeztetés adott folyamatában az érdekeltek elfogadnak (1992 Ormosy Viktor 2034006, 232) | A[z 1956-os] magyar forradalom és a szuezi válság feszültségterhes napjaiban a világszervezet nyilvános fórumain kívül több diplomáciai csatornán folyt a magyar ügy ENSZ-beli kezelésével kapcsolatos nyugati érdekegyeztetés (2000 Kecskés D. Gusztáv CD58).

Vö. ÉKsz.

érdekegyeztetés főnév 4B
az a (társadalmi, politikai) program, tevékenység, hogy két v. több személy, (társadalmi) csoport, állam stb. érdekeit vmilyen közös cél elérése érdekében egyeztetik, ill. ennek eredménye
Alapitsatok, urak, külön városi, ’s külön megyei dijt, ha tetszik, mint van ez a’ pesti gyepen tartatni szokott lófuttatásnál ’s ez igen is meg fog felelni a czélnak ’s a’ büszkeségnek, csak holmi erölködések által ne vigyétek oda a’ dolgot, épen a’ város érdekeért, hogy majdan az elkedvetlenedés ’s kifáradás után minden e’ részbeni erő-öszpontositás megszünjék. Én úgy tartom, nekünk mindennek örülni kell, mi életre, mi érdekegyeztetésre mutat, ’s illyennek kell tartanunk a’ lóversenyzést
(1847 Életképek)
Az értekezlet Matura Mihálynak, a Magyar Birkózó Szövetség elnökének megnyitójával kezdődött. „Az érdekegyeztetés a célunk” – mondta az elnök –, „mert egymagunkban, a megyei szövetségek nélkül, semmit sem tehetünk”
(1966 Népsport jan. 27.)
Bármilyen jól beszabályozott érdekegyeztetést teremtünk, az érdekek konfliktusát nem szűrhetjük ki teljesen szocialista viszonyok között sem
(1972 Népszava szept. 17.)
a tervezésben nincs „legjobb megoldás”. Csak olyan van, amit az érdekegyeztetés adott folyamatában az érdekeltek elfogadnak
(1992 Ormosy Viktor)
A[z 1956-os] magyar forradalom és a szuezi válság feszültségterhes napjaiban a világszervezet nyilvános fórumain kívül több diplomáciai csatornán folyt a magyar ügy ENSZEgyesült Nemzetek Szervezete-beli kezelésével kapcsolatos nyugati érdekegyeztetés
(2000 Kecskés D. Gusztáv)
Vö. ÉKsz.

Beállítások