🚧 Figyelem! A szócikk főszerkesztés alatt áll.

farizeizmus fn 

1. (Vall)(ókori) zsidó vallási mozgalom, amelynek hirdetői szigorúan ragaszkodnak az írott és íratlan zsidó hagyományok, előírások megtartásához’ ❖ [a templomi méltóságok viselői] is a törvény alatt állottak, mely kivált a phariseismus felkapása óta mindenfelé buzgó tanitók által tanittatott (1872 Asbóth János C0668, 220) | a tóratanítóknak a körén belül hamarosan kialakult az írásban hagyományozott tóra mellett egy szóbeli hagyomány is, amelyet a rabbinikus farizeizmus a Tórával egyenrangúnak tekintett. A velük szemben álló szadduceus párt elvetette ezt a szóbeli hagyományt, és egyedül a Tórát tekintette Isten törvényének (1993 BibliaiLex. CD1207) | A farizeizmus eredetileg laikus írástudó mozgalom volt, amely a néppel rendkívül szoros kapcsolatot tartott fenn […]. Ez a templomi írástudókról nem mondható el. Jellemző a farizeizmusra a lévita tisztasági törvények szigorú megtartása (1995 BibliaiLex. CD1207).

1a. (rég) ’vmely (vallási) gyülekezetnek, csoportnak az önállóságára, különválásra való törekvése’ ❖ Mária Terézia alatt azonban már irtó fejszét kivántak vetni a prot. papok ezen kort tisztelő jogaik ellen, de a vallásos farizeismus miatt arra csak alattomban törtek (1869 Orbán Balázs CD22) | Tiltakozunk ama farizeizmus ellen, mely a fennálló büntető kódex és a kormány közegeinek a ketté választására vonatkozó javaslatát, mely a peralakitást az érdemleges tárgyalástól elkülöniti, s rendszerint külön határnapokat állapit meg (1884 Pesti Napló jan. 29. C8666, 1) | az univerzalizmus szellemének győznie kell a faji, nemzeti és felekezeti farizeizmus (azaz szeparatizmus) fölött (1922 Giesswein Sándor CD10).

2. ’álszenteskedés, alakoskodás’ ❖ habár trencsini származású, sokkal lankadhatlanabb hazafi, mint sok e hon szivéből eredő bajtársa, kik között, mi tagadás benne? még bizony sok feketesárga pharisaeismus átkos salakja rejlik, értem a nógrádi alsó papság közt! (1848 Kossuth Hírlapja CD61) | A czikk legbántóbb része ez, melyben kisebbítő farizeizmusa fekszik, s azon felűl, egy kevés önmeghazudtolást is foglal magában (1862 Tompa Mihály C0643, 224) | voltak közöttük [ti. a nagyurak között Bornemissza idejében], akikben átlagon felüli művelődési vágy […] élt, s egynémelyikük (persze jókora farizeizmussal) talán még jó néven is vehette, hogy kedvelt prédikátora egy másik nagyúr, esetleg féltékeny és veszélyes vetélytárs szeme elé tartja a görbe, de vakítóan éles tükröt (1960 Magyar Tudomány C5225, 505) | A tóratanítók pontos eligazítást adtak arra nézve, hogy mi jó és mi rossz, mi számít tisztának és mi tisztátalannak, mit szabad és mit nem szabad cselekedni. […] Az ÚSZ-ben ezzel az eltorzult, törvényeskedésbe merevedett és önelégült farizeizmussal találkozunk (1993 BibliaiLex. CD1207) | A pártfinanszírozás farizeizmusa a politikai korrupció melegágya (2002 Magyar Hírlap CD09).

Vö. IdSz.

🚧 Figyelem! A szócikk főszerkesztés alatt áll.
farizeizmus főnév
1. (Vall)
(ókori) zsidó vallási mozgalom, amelynek hirdetői szigorúan ragaszkodnak az írott és íratlan zsidó hagyományok, előírások megtartásához
[a templomi méltóságok viselői] is a törvény alatt állottak, mely kivált a phariseismus felkapása óta mindenfelé buzgó tanitók által tanittatott
(1872 Asbóth János)
a tóratanítóknak a körén belül hamarosan kialakult az írásban hagyományozott tóra mellett egy szóbeli hagyomány is, amelyet a rabbinikus farizeizmus a Tórával egyenrangúnak tekintett. A velük szemben álló szadduceus párt elvetette ezt a szóbeli hagyományt, és egyedül a Tórát tekintette Isten törvényének
(1993 BibliaiLex.)
A farizeizmus eredetileg laikus írástudó mozgalom volt, amely a néppel rendkívül szoros kapcsolatot tartott fenn […]. Ez a templomi írástudókról nem mondható el. Jellemző a farizeizmusra a lévita tisztasági törvények szigorú megtartása
(1995 BibliaiLex.)
1a. (rég)
vmely (vallási) gyülekezetnek, csoportnak az önállóságára, különválásra való törekvése
Mária Terézia alatt azonban már irtó fejszét kivántak vetni a prot.protestáns papok ezen kort tisztelő jogaik ellen, de a vallásos farizeismus miatt arra csak alattomban törtek
(1869 Orbán Balázs)
Tiltakozunk ama farizeizmus ellen, mely a fennálló büntető kódex és a kormány közegeinek a ketté választására vonatkozó javaslatát, mely a peralakitást az érdemleges tárgyalástól elkülöniti, s rendszerint külön határnapokat állapit meg
(1884 Pesti Napló jan. 29.)
az univerzalizmus szellemének győznie kell a faji, nemzeti és felekezeti farizeizmus (azaz szeparatizmus) fölött
(1922 Giesswein Sándor)
2.
álszenteskedés, alakoskodás
habár trencsini származású, sokkal lankadhatlanabb hazafi, mint sok e hon szivéből eredő bajtársa, kik között, mi tagadás benne? még bizony sok feketesárga pharisaeismus átkos salakja rejlik, értem a nógrádi alsó papság közt!
(1848 Kossuth Hírlapja)
A czikk legbántóbb része ez, melyben kisebbítő farizeizmusa fekszik, s azon felűl, egy kevés önmeghazudtolást is foglal magában
(1862 Tompa Mihály)
voltak közöttük [ti. a nagyurak között Bornemissza idejében], akikben átlagon felüli művelődési vágy […] élt, s egynémelyikük (persze jókora farizeizmussal) talán még jó néven is vehette, hogy kedvelt prédikátora egy másik nagyúr, esetleg féltékeny és veszélyes vetélytárs szeme elé tartja a görbe, de vakítóan éles tükröt
(1960 Magyar Tudomány)
A tóratanítók pontos eligazítást adtak arra nézve, hogy mi jó és mi rossz, mi számít tisztának és mi tisztátalannak, mit szabad és mit nem szabad cselekedni. […] Az ÚSZÚjszövetség-ben ezzel az eltorzult, törvényeskedésbe merevedett és önelégült farizeizmussal találkozunk
(1993 BibliaiLex.)
A pártfinanszírozás farizeizmusa a politikai korrupció melegágya
(2002 Magyar Hírlap)
Vö. IdSz.

Beállítások