🚧 Figyelem! A szócikk főszerkesztés alatt áll.

fázis fn 

1. ’a(z emberi) életnek, ill. a történelemnek vmely (meghatározott) szakasza, korszaka’ ❖ Athene s Róma keletkezéséről, s történelme első phasisáról is csak mythosi regék s hagyományok után tudhatunk valamit (1868 Orbán Balázs 8340002, 33) | Csodálatosan sokféle szubjektív életünk egyetlen fázisát sem tudjuk mathematikai képlettel kifejezni (1911 Szabó Dezső 9623018, 73) | Toller ezt bírálja, Brecht ezt igazolja. Azt az új dialektikát, mely a történelem új fázisában morál és történelem között keletkezik, egyikük sem találja meg (1969 Almási Miklós 1002002, 436) | Ekkor következett a még szinte kamasz Szerb Antal életében az a fázis, amelyet ő maga „neokatolikus” korszakának nevezett (1972 Szerb Antalné 2057031, 329) | Az ipari korszak beköszönte óta az ember élete durván három fázisra osztható: a tanulás idejére, a munkaképes évekre, végül a nyugdíjaskorra (2000 Természet Világa CD50).

1a. ’vmely lelki folyamat meghatározott szakasza, mozzanata’ ❖ Rozgoni Ur Procurator Czikojával a’ bosszuság miatt külömbb külömbb Phasisban láttatott lenni, nem boldogulván céllyában (1780 Csokonai József 7503002, 21) | az átalakulás phasisain ez életerős nemzet rövid idő alatt átesik (1841 Pesti Hírlap C1514, 837) | [Lángainé] naplót vezetett [...] Demeter úr betegsége felől; annak minden phásisait feljegyzé komolyan, figyelmesen (1860 Jókai Mór C2253, 194) | iparkodni fogunk annak idején a munkálatok egyes fázisairól beszámolni (1894 Hazánk 8634001, 17) | [Viking Eggeling svéd avantgárd művész] trükkasztalon egy sor alapvető lineáris elemből felépülő mozgási fázist fényképezett le egymás után (1925 Moholy-Nagy László 1110004, 18) | a parasztdemokrácia első fejlődési fázisa, amelyikben a parasztság egyenrangú társadalmi tényezővé válik, önálló gazdálkodást folytat és az országos politikában megtalálja a hangját (1947 Sarkadi Imre 2055014, 80) | A történetírás és irodalomtörténetírás viszonyát tekintve a magyar historiográfiában nagyjából három fázis különíthető el (1974 Szűcs Jenő 9688002, 383) | az alább tárgyalandó eljárások, szerek egy része csak az AIDS betegség tüneteit enyhíti, olyan, amely magát a vírust eliminálná, még csak kísérleti fázisban létezik (1989 Fehér Ferenc 1046002, 23) | a nyelvelsajátítás siket gyermekeknél is ugyanolyan fázisokban történik (2006 Bartha Csilla et al. 3177010, 863).

2. (Csill) ’megvilágított égitest, kül. a Hold fényváltozásának vmely láthatósági, periodikus szakasza’ ❖ ott, hol a bolygó fázisa még lehetőleg nagy s egyszersmind a Földhöz való távolsága lehető kicsiny, Vénus fényteljessége oly nagy, hogy könnyü szerrel teljes napvilág mellett is látható (1894 PallasLex. CD02) | [A Merkúr] fehér fényben, mint elsőrendű csillag tündököl; távcsővel nézve, a hold első negyedi fázisát mutatja (1890 Pesti Hírlap jan. 16. C5638, 6) | szeméremből ölti fel a közép afrikai néger nő a hold-változás bizonyos fázisaikor az egész termetét körülvevő sűrű sás-szoknyát (1923 Laczkó Géza CD10) | Megfelelő pályán közlekedő bolygóközi állomásról gz űrhajósok évente 13–14-szer repülhetnek a Holdba, amely mindannyiszor más és más fázisban lesz (1959 Népszava okt. 14. C4823, 1) | régen a magyarok is a hold fázisaihoz igazították időszámításukat (1981 Dömötör Tekla 1039008, 189) | Ilyennek tűnnek a Vénusz fázisai a Földről. A bolygó látszó átmérője a Vénusz Földtől való távolságának föggvényében lényegesen változik. A Merkúr bolygó ugyanilyen fázisokat mutat (2001 Magyar Hírlap CD09).

3. ’ugyanazon anyag bizonyos hőmérsékleten és nyomáson egymás mellett létező, de különböző halmazállapotainak egyike’ ❖ Ha pl. föltesszük, hogy a jég, víz és gőz egyugyanazon anyag különböző megjelenési formái, akkor azt mondhatjuk, hogy a fagyponton ezen anyag három fázisa állhat fönn egymás mellett (1913 RévaiNagyLex. C5703, ???) | [az entrópiára] jellemző, hogy 1) állandó megy végbe, 2) az entrópiás jelenség határain belül a víz jéggéfagyása vagy a jég vízzéolvadása folytonos, 3) a két tiszta fázis azaz jég és víz között ezek egymással egyensúlyban vannak (1920 Szegedy István CD10) | Hármaspont az a pont, ahol a három fázis (szilárd, cseppfolyós és légnemű) egyensúlyban lehet (1935 RévaiNagyLex. C5717, ???) | a nagyolvasztókban már cseppfolyós fémet és salakot nyertek a nyersvas olvadáspontja csökkentésének révéi és a redukciós folyamatok már három – gáznemű, cseppfolyós és szilárd halmazállapotú – fázisban mentek végbe (1953 Szabad Nép márc. 2. C0400, 3) | [A napraforgóméz] hamar kristályos és folyékony fázisokra válik szét magas szőlőcukor-tartalma miatt (1997 Magyar Hírlap CD09) | adszorpció: anyagfelhalmozódás a testek külső és belső felületén. Különböző fázisok érintkezési felületén jöhet létre, és következménye az, hogy a határrétegben egy vagy többféle anyag koncentrációja megnő a fázisok belsejéhez képest (2002 Kerényi Attila 3173004, 452) | A szilárd részt leszűrik, és a folyadék fázist egy sor oldószeres extrakciós műveletnek vetik alá, hogy a galliumot elválasszák az oldott szennyezőktől (2007 Máté Csilla ford.–Habashi 3182002, 32).

4. (Fiz) ’〈hullámban:〉 rezgő részecskének egy adott időpillanatban leírható rezgési állapota, helyzete’ ❖ az 1. ábrán a hullám hosszát 8 részre osztva, a vizrészecskék helyzete ugyanannyi fázisban van előtüntetve (1895 PallasLex. CD02) | Valamely haladó hullámban két pont fázisa egyenlő, ha elmozdulásuk és sebességük bármely pillanatban irányra és nagyságra nézve is megegyezik (1913 RévaiNagyLex. C5703, ???) | az egyenlő fázissal találkozó hullámok egymást erősítik, az ellenkező fázissal találkozók pedig egymást gyengítik (1927 TolnaiÚjLex. C5724, ???) | Ha egy részecskétől a rezgés irányában a legközelebbi ugyanoly fázisú részecskéig haladunk, ebben a közben minden fázis előfordul: a hullámhossz úgy is definiálható, mint azonos fázisú pontok legkisebb távolság (1930 ZeneiLex. CD49) | a mágneses térben lebegő fémgömbökben a feszültségtől, a frekvenciától vagy a fázistól függő magneto-gravitácvós hullámok indukálódnak (1970 Népszava aug. 9. C4834, 12) | Másodpercenként sokezerszer megismétlődő, kis amplitudójú rezgés fázisait kellett nyomon követni (1990 Dániel József CD30) | a szupravezető párok mozgását nem csupán a térbeli mozgás alakja határozza meg, hanem a mozgáshoz egy fázist is hozzá kell rendelni (ez a komplex kvantummechanikai hullámfüggvény fázisa) (2004 Természet Világa CD50).

5. (Vill) ’a váltóáram erősségének és feszültségének periodikus változása, ill. egy periódusbeli pillanatnyi állapota’ ❖ A váltakozó áram elektromotoros ereje és intenzitása szintén periodikusan változik s így ezeknek is van fázisuk (1913 RévaiNagyLex. C5703, ???) | Nehogy bármilyen elektromos készüléket vegyek. Otthon más az áram fázisa, megsüthetem (1971 Boldizsár Iván 9066005, 128) | Az indukált áramot mind erősség, mind fázis szerint követték a mintában (1998 Byte Magazin ford. CD38) | az elektromos kapcsolás olyan, hogy az egyes fázisoknak megfelelő feszültséggel kondensatort töltünk mely azután galvanometeren keresztűl kisüttetik (2002 Természet Világa CD50).

5a. (Vill) ’generátor több vezetékből álló tekercsrendszerének vmelyik vezetéke’ ❖ 500 voltos generátor forgó áram három fázis 50 kilovattos kapcsolótáblával (1921 Budapesti Hírlap dec. 18. C4709, 16) | háromfázisú váltóáramhoz háromágú késes-kapcsoló van, hogy a 3 fázis egyszerre ki- és bekapcsolható legyen (1927 TolnaiÚjLex. C5725, 95) | A háromfázisú áram l–1 fázisa elektródához kapcsolódik, a három fázis pedig az alapanyaghoz van kapcsolva (1952 Népszava szept. 13. C4842, 2) | mindhárom fázis egymással induktíve és kapacitíve is csatolva van, vagyis minden tranziens átmeneti folyamatot vált ki a többi fázisban is (1998 Természet Világa CD50) | a három fázis árama nem független és a szaggatott vezetésben lévő fázis visszahat a többi fázis feszültségére (2008 Balogh Attila–Varjasi István 3093001, 12).

Ö: hold~.

ÖU: élet~, fejlődés~, kultúr~, mozgás~, munka~, vég~.

ÖE: ~adó, ~átalakulás, ~átmenet, ~eltérés, ~folyamat, ~fotó, ~határ, ~javító, ~jegy, ~kép, ~tartalék, ~váltás, ~változás.

Sz: fázisú.

Vö. ÉrtSz.; TESz.; ÉKsz.; IdSz.

🚧 Figyelem! A szócikk főszerkesztés alatt áll.
fázis főnév
1.
a(z emberi) életnek, ill. a történelemnek vmely (meghatározott) szakasza, korszaka
Athene s Róma keletkezéséről, s történelme első phasisáról is csak mythosi regék s hagyományok után tudhatunk valamit
(1868 Orbán Balázs)
Csodálatosan sokféle szubjektív életünk egyetlen fázisát sem tudjuk mathematikai képlettel kifejezni
(1911 Szabó Dezső)
Toller ezt bírálja, Brecht ezt igazolja. Azt az új dialektikát, mely a történelem új fázisában morál és történelem között keletkezik, egyikük sem találja meg
(1969 Almási Miklós)
Ekkor következett a még szinte kamasz Szerb Antal életében az a fázis, amelyet ő maga „neokatolikus” korszakának nevezett
(1972 Szerb Antalné)
Az ipari korszak beköszönte óta az ember élete durván három fázisra osztható: a tanulás idejére, a munkaképes évekre, végül a nyugdíjaskorra
(2000 Természet Világa)
1a.
vmely lelki folyamat meghatározott szakasza, mozzanata
Rozgoni Ur Procurator Czikojával a’ bosszuság miatt külömbb külömbb Phasisban láttatott lenni, nem boldogulván céllyában
(1780 Csokonai József)
az átalakulás phasisain ez életerős nemzet rövid idő alatt átesik
(1841 Pesti Hírlap)
[Lángainé] naplót vezetett [...] Demeter úr betegsége felől; annak minden phásisait feljegyzé komolyan, figyelmesen
(1860 Jókai Mór)
iparkodni fogunk annak idején a munkálatok egyes fázisairól beszámolni
(1894 Hazánk)
[Viking Eggeling svéd avantgárd művész] trükkasztalon egy sor alapvető lineáris elemből felépülő mozgási fázist fényképezett le egymás után
(1925 Moholy-Nagy László)
a parasztdemokrácia első fejlődési fázisa, amelyikben a parasztság egyenrangú társadalmi tényezővé válik, önálló gazdálkodást folytat és az országos politikában megtalálja a hangját
(1947 Sarkadi Imre)
A történetírás és irodalomtörténetírás viszonyát tekintve a magyar historiográfiában nagyjából három fázis különíthető el
(1974 Szűcs Jenő)
az alább tárgyalandó eljárások, szerek egy része csak az AIDSacquired immunodeficiency syndrome ’szerzett immunhiányos tünetegyüttes’ betegség tüneteit enyhíti, olyan, amely magát a vírust eliminálná, még csak kísérleti fázisban létezik
(1989 Fehér Ferenc)
a nyelvelsajátítás siket gyermekeknél is ugyanolyan fázisokban történik
(2006 Bartha Csilla et al.)
2. (Csill)
megvilágított égitest, kül. a Hold fényváltozásának vmely láthatósági, periodikus szakasza
ott, hol a bolygó fázisa még lehetőleg nagy s egyszersmind a Földhöz való távolsága lehető kicsiny, Vénus fényteljessége oly nagy, hogy könnyü szerrel teljes napvilág mellett is látható
(1894 PallasLex.)
[A Merkúr] fehér fényben, mint elsőrendű csillag tündököl; távcsővel nézve, a hold első negyedi fázisát mutatja
(1890 Pesti Hírlap jan. 16.)
szeméremből ölti fel a közép afrikai néger nő a hold-változás bizonyos fázisaikor az egész termetét körülvevő sűrű sás-szoknyát
(1923 Laczkó Géza)
Megfelelő pályán közlekedő bolygóközi állomásról gz űrhajósok évente 13–14-szer repülhetnek a Holdba, amely mindannyiszor más és más fázisban lesz
(1959 Népszava okt. 14.)
régen a magyarok is a hold fázisaihoz igazították időszámításukat
(1981 Dömötör Tekla)
Ilyennek tűnnek a Vénusz fázisai a Földről. A bolygó látszó átmérője a Vénusz Földtől való távolságának föggvényében lényegesen változik. A Merkúr bolygó ugyanilyen fázisokat mutat
(2001 Magyar Hírlap)
3.
ugyanazon anyag bizonyos hőmérsékleten és nyomáson egymás mellett létező, de különböző halmazállapotainak egyike
Ha pl.például föltesszük, hogy a jég, víz és gőz egyugyanazon anyag különböző megjelenési formái, akkor azt mondhatjuk, hogy a fagyponton ezen anyag három fázisa állhat fönn egymás mellett
(1913 RévaiNagyLex.)
[az entrópiára] jellemző, hogy 1) állandó megy végbe, 2) az entrópiás jelenség határain belül a víz jéggéfagyása vagy a jég vízzéolvadása folytonos, 3) a két tiszta fázis azaz jég és víz között ezek egymással egyensúlyban vannak
(1920 Szegedy István)
Hármaspont az a pont, ahol a három fázis (szilárd, cseppfolyós és légnemű) egyensúlyban lehet
(1935 RévaiNagyLex.)
a nagyolvasztókban már cseppfolyós fémet és salakot nyertek a nyersvas olvadáspontja csökkentésének révéi és a redukciós folyamatok már három – gáznemű, cseppfolyós és szilárd halmazállapotú – fázisban mentek végbe
(1953 Szabad Nép márc. 2.)
[A napraforgóméz] hamar kristályos és folyékony fázisokra válik szét magas szőlőcukor-tartalma miatt
(1997 Magyar Hírlap)
adszorpció: anyagfelhalmozódás a testek külső és belső felületén. Különböző fázisok érintkezési felületén jöhet létre, és következménye az, hogy a határrétegben egy vagy többféle anyag koncentrációja megnő a fázisok belsejéhez képest
(2002 Kerényi Attila)
A szilárd részt leszűrik, és a folyadék fázist egy sor oldószeres extrakciós műveletnek vetik alá, hogy a galliumot elválasszák az oldott szennyezőktől
(2007 Máté Csilla ford.Habashi)
4. (Fiz)
〈hullámban:〉 rezgő részecskének egy adott időpillanatban leírható rezgési állapota, helyzete
az 1. ábrán a hullám hosszát 8 részre osztva, a vizrészecskék helyzete ugyanannyi fázisban van előtüntetve
(1895 PallasLex.)
Valamely haladó hullámban két pont fázisa egyenlő, ha elmozdulásuk és sebességük bármely pillanatban irányra és nagyságra nézve is megegyezik
(1913 RévaiNagyLex.)
az egyenlő fázissal találkozó hullámok egymást erősítik, az ellenkező fázissal találkozók pedig egymást gyengítik
(1927 TolnaiÚjLex.)
Ha egy részecskétől a rezgés irányában a legközelebbi ugyanoly fázisú részecskéig haladunk, ebben a közben minden fázis előfordul: a hullámhossz úgy is definiálható, mint azonos fázisú pontok legkisebb távolság
(1930 ZeneiLex.)
a mágneses térben lebegő fémgömbökben a feszültségtől, a frekvenciától vagy a fázistól függő magneto-gravitácvós hullámok indukálódnak
(1970 Népszava aug. 9.)
Másodpercenként sokezerszer megismétlődő, kis amplitudójú rezgés fázisait kellett nyomon követni
(1990 Dániel József)
a szupravezető párok mozgását nem csupán a térbeli mozgás alakja határozza meg, hanem a mozgáshoz egy fázist is hozzá kell rendelni (ez a komplex kvantummechanikai hullámfüggvény fázisa)
(2004 Természet Világa)
5. (Vill)
a váltóáram erősségének és feszültségének periodikus változása, ill. egy periódusbeli pillanatnyi állapota
A váltakozó áram elektromotoros ereje és intenzitása szintén periodikusan változik s így ezeknek is van fázisuk
(1913 RévaiNagyLex.)
Nehogy bármilyen elektromos készüléket vegyek. Otthon más az áram fázisa, megsüthetem
(1971 Boldizsár Iván)
Az indukált áramot mind erősség, mind fázis szerint követték a mintában
(1998 Byte Magazin ford.)
az elektromos kapcsolás olyan, hogy az egyes fázisoknak megfelelő feszültséggel kondensatort töltünk mely azután galvanometeren keresztűl kisüttetik
(2002 Természet Világa)
5a. (Vill)
generátor több vezetékből álló tekercsrendszerének vmelyik vezetéke
500 voltos generátor forgó áram három fázis 50 kilovattos kapcsolótáblával
(1921 Budapesti Hírlap dec. 18.)
háromfázisú váltóáramhoz háromágú késes-kapcsoló van, hogy a 3 fázis egyszerre ki- és bekapcsolható legyen
(1927 TolnaiÚjLex.)
A háromfázisú áram l–1 fázisa elektródához kapcsolódik, a három fázis pedig az alapanyaghoz van kapcsolva
(1952 Népszava szept. 13.)
mindhárom fázis egymással induktíve és kapacitíve is csatolva van, vagyis minden tranziens átmeneti folyamatot vált ki a többi fázisban is
(1998 Természet Világa)
a három fázis árama nem független és a szaggatott vezetésben lévő fázis visszahat a többi fázis feszültségére
(2008 Balogh Attila–Varjasi István)
ÖU: életfázis, fejlődésfázis, kultúrfázis, mozgásfázis, munkafázis, végfázis
ÖE: fázisadó, fázisátalakulás, fázisátmenet, fáziseltérés, fázisfolyamat, fázisfotó, fázishatár, fázisjavító, fázisjegy, fáziskép, fázistartalék, fázisváltás, fázisváltozás
Sz: fázisú
Vö. ÉrtSz.; TESz.; ÉKsz.; IdSz.

Beállítások