🚧 Figyelem! A szócikk főszerkesztés alatt áll.

szélütés fn 4B

1. ’az agyi artériák megrepedése miatt bekövetkező agyszöveti károsodás, amelyet erős fejfájás, es. eszméletvesztés előz meg, ill. gyakr. beszédzavar, bénulás követ (apoplexia cerebri); agyvérzés, gutaütés’ ❖ Szél-ütésben és ſziv dobogásban lévöknek vagdalják apróra a’ piró ſzeg-fü virágait, ’s fözzék-meg nád-mézben (1775 Csapó József 7062001, 251) | Olykor valami gyors zúgás csap el fülem mellett, mintha valami sebesen elrepült volna mellette. Én tudom, mi az. Kétszer éreztem hasonlóul, mindkétszer szélütést kaptam (1853 Jókai Mór CD18) | Apámat váratlanul szélütés érte, mely megbénította a jobboldalát és megzavarta beszélőképességét. Mindig el kellett találni, hogy mit akar, mert sohasem tudta kimondani, amire gondolt (1924 Benedek Marcell ford.–Goethe 9042012, 29) | Magyarország – Minden második felnőtt férfi szenved magas vérnyomásban, ami gyakran áll a szív- és érrendszeri betegségek, valamint a szélütés kialakulásának hátterében (2003 Blikk 3049001, 4).

1a. (túlzó) ’〈annak kif-ére, hogy vmely negatív érzelmi hatás olyan mértékű vkin, hogy már-már a rosszullét kerülgeti〉’ ❖ Ingerűlést és borzadást Okoz a nem várt eset A násznép közt. […] Ősz Rátholdot erősb lélek Menti csak szélütéstől (1838 Kisfaludy Sándor CD01) | Kész vagy levakarni minden falról a kétfejü sast, a szélütés kerülget a néphymnusz hangjától (1879 Pesti Hírlap máj. 1. C5627, 2) | a szélütés kerülget. El vagyok keseredve, kétségbe vagyok esve, nincs egy vasam se (1913 Pesti Napló okt. 15. C8691, 13) | Nem érte szélütés a meglepetéstől a soproni női kosárlabdacsapatot figyelőket a tegnapi sajtótájékoztatón[, ahol az ismert jelöltet nevezték ki vezetőedzőnek] (2001 Magyar Hírlap CD09).

2. (kissé rég, Mezőg) ’〈kül. egyes gyümölcsfáknál:〉 a fa hervadásával és (részleges) elhalásával járó, ált. többféle kórokozó, baktériumok és gombák együttes megjelenése által okozott betegség’ ❖ A szélütés által ért fa igen könnyen felismerhető arról, hogy […] ellankadnak, elfonnyadnak a levelek és néhány nap mulva szárazon zörögnek a fán, jeléül annak, hogy a fa megszünt élni (1887 Pesti Hírlap jún. 8. C5635, 14) | Az a baj, amelyet S. E. olvasónk Megyerről emlit, valószinüleg a szélütés vagy gütés [!] lesz, amely a kajszinfának egyik nagy baja (1908 Pesti Hírlap júl. 19. C5656, 37).

Sz: szélütéses.

Vö. CzF.; ÉrtSz.; TESz. szélhüdik; ÉKsz.

🚧 Figyelem! A szócikk főszerkesztés alatt áll.
szélütés főnév 4B
1.
az agyi artériák megrepedése miatt bekövetkező agyszöveti károsodás, amelyet erős fejfájás, es. eszméletvesztés előz meg, ill. gyakr. beszédzavar, bénulás követ (apoplexia cerebri); agyvérzés, gutaütés
Szél-ütésben és ſziv dobogásban lévöknek vagdalják apróra a’ piró ſzeg-fü virágait, ’s fözzék-meg nád-mézben
(1775 Csapó József)
Olykor valami gyors zúgás csap el fülem mellett, mintha valami sebesen elrepült volna mellette. Én tudom, mi az. Kétszer éreztem hasonlóul, mindkétszer szélütést kaptam
(1853 Jókai Mór)
Apámat váratlanul szélütés érte, mely megbénította a jobboldalát és megzavarta beszélőképességét. Mindig el kellett találni, hogy mit akar, mert sohasem tudta kimondani, amire gondolt
(1924 Benedek Marcell ford.Goethe)
Magyarország – Minden második felnőtt férfi szenved magas vérnyomásban, ami gyakran áll a szív- és érrendszeri betegségek, valamint a szélütés kialakulásának hátterében
(2003 Blikk)
1a. (túlzó)
〈annak kif-ére, hogy vmely negatív érzelmi hatás olyan mértékű vkin, hogy már-már a rosszullét kerülgeti〉
Ingerűlést és borzadást Okoz a nem várt eset A násznép közt. […] Ősz Rátholdot erősb lélek Menti csak szélütéstől
(1838 Kisfaludy Sándor)
Kész vagy levakarni minden falról a kétfejü sast, a szélütés kerülget a néphymnusz hangjától
(1879 Pesti Hírlap máj. 1.)
a szélütés kerülget. El vagyok keseredve, kétségbe vagyok esve, nincs egy vasam se
(1913 Pesti Napló okt. 15.)
Nem érte szélütés a meglepetéstől a soproni női kosárlabdacsapatot figyelőket a tegnapi sajtótájékoztatón[, ahol az ismert jelöltet nevezték ki vezetőedzőnek]
(2001 Magyar Hírlap)
2. (kissé rég, Mezőg)
〈kül. egyes gyümölcsfáknál:〉 a fa hervadásával és (részleges) elhalásával járó, ált. többféle kórokozó, baktériumok és gombák együttes megjelenése által okozott betegség
A szélütés által ért fa igen könnyen felismerhető arról, hogy […] ellankadnak, elfonnyadnak a levelek és néhány nap mulva szárazon zörögnek a fán, jeléül annak, hogy a fa megszünt élni
(1887 Pesti Hírlap jún. 8.)
Az a baj, amelyet S. E. olvasónk Megyerről emlit, valószinüleg a szélütés vagy gütés [!] lesz, amely a kajszinfának egyik nagy baja
(1908 Pesti Hírlap júl. 19.)
Sz: szélütéses
Vö. CzF.; ÉrtSz.; TESz. szélhüdik; ÉKsz.

Beállítások