adott mn-i ign és mn 2A

I. mn-i ign → ad.

II. mn

1. (kissé vál v. hiv) ’olyan 〈dolog〉, ami (vmilyen módon, vmilyen formában) létezik, megvan, előfordul’ ❖ egyszer négy hétig nem is látja az úrfiakat (pedig fürdőben múlattak, hol szinte lehetetlen a vendégeknek egymást mindennap nem látni), ami az adott környűletekben már nevezetes alamusziság (1834 Toldy Ferenc 8481039, 356) | az adott hely- és körülményekre való tekintettel (1854 Gazdasági Lapok 8626002, 574) | a hazát megvédni […] az adott viszonyok közt, a vándor népek hullámzatában nem könnyü feladat volt (1868 Orbán Balázs 8340002, 32) | botor az, a ki azt hiszi, hogy egy adott társadalmi rend örökké tartó (1898 Mezőfi Vilmos 8309001, 11) | egyik [szereplő] sem egészen az adott helyzet megkivánta tiszta typus (1911 Lukács György² 9405024, 39) | az adott feltételek között elérhető optimumot (1994 Kelemen Elemér CD58).

2. (Mat is)(előre) meghatározott, (előzetesen) kijelölt, kiválasztott’ ❖ A’ Szám-vetés Számoknak tudománya, a’ melly arra tanit, miként találhatjuk-fel a’ bizonyos adott Számokból, az iſméretlen más Számokat (1780 Bévezetés a számvetésre 7397001, 1) | Adott jelre felásatnak a’ halottak a’ templom’ belsejének homokos földéből (1834 Fillértár 8623004, 281) | [a görög] oszlopait nem egy adott ’s meghatározott szabály szerint szerkezé (1840 Henszlmann Imre 8609001, 227) | Valamelly adott számból olly számot keresni, melly bizonyos hatványra emelve az adott számot visszaadja, gyökérkivonásnak (Radication) mondatik (1848 Lutter Ferdinánd 8281001, 11) | felhasználván az adott falakat (1912 Gozsdu Elek 8159013, 163) | az adott x értékhez hozzáadunk h-t (1914 RévaiNagyLex. C5706, 568) | A háromszög adott, ismert adataiból (1995 Természet Világa CD50).

2a. ’bizonyos (követelményeket kielégítő), ill. megfelelő’ ❖ Az ismeret az adott képzeteknek valamelly tárgyrai határozott vonatkozásában áll (1843 Purgstaller József 8351004, 136) | [a fogtömő anyagok] puha, alakítható halmazállapotban alkalmaztatnak […]; rövidebb-hosszabb idő mulva az adott helyzetben megkeményednek (1894 PallasLex. CD02) | Az ilyen emberekből válnak adott körülmények között a Napoleonok (1927 Pásztor Árpád 9519018, 45) | a gyermek adott esetben köszönés helyett azért is makacs hallgatással válaszol (1965 György Júlia 1062002, 80) | A különböző kapcsolatok különböző sebességűek lehetnek, attól függően, hogy az adott pillanatban épp mit tud nyújtani a hálózat (1999 Byte Magazin CD38).

3. adott szó (nyomatékos) ígéret, kijelentés’ ❖ Az  adott ſzavát meg-állya tökélleteſen (1788 Őri Fülep Gábor ford.–Pictet 7252013, 108) | adott szavát, és tett igéretét híven megtartja és teljesíti (1815 k. Verseghy Ferenc 7373014, 100) | köztünk is él még a’ Hitel, becsület ’s az adott szó szentsége (1830 Széchenyi István 8429002, 47) | az adott szó betartása (1939 Illyés Gyula 9274072, 62) | az adott szavát még sohasem szegte meg (1989 Berkovits György 2039021, 67).

Vö. CzF. ad, ~; ÉrtSz.; ÉKsz.; SzT.

adott melléknévi igenév és melléknév 2A
I. melléknévi igenévad
II. melléknév
1. (kissé vál v. hiv)
olyan 〈dolog〉, ami (vmilyen módon, vmilyen formában) létezik, megvan, előfordul
egyszer négy hétig nem is látja az úrfiakat (pedig fürdőben múlattak, hol szinte lehetetlen a vendégeknek egymást mindennap nem látni), ami az adott környűletekben már nevezetes alamusziság
(1834 Toldy Ferenc)
az adott hely- és körülményekre való tekintettel
(1854 Gazdasági Lapok)
a hazát megvédni […] az adott viszonyok közt, a vándor népek hullámzatában nem könnyü feladat volt
(1868 Orbán Balázs)
botor az, a ki azt hiszi, hogy egy adott társadalmi rend örökké tartó
(1898 Mezőfi Vilmos)
egyik [szereplő] sem egészen az adott helyzet megkivánta tiszta typus
(1911 Lukács György²)
az adott feltételek között elérhető optimumot
(1994 Kelemen Elemér)
2. (Mat is)
(előre) meghatározott, (előzetesen) kijelölt, kiválasztott
A’ Szám-vetés Számoknak tudománya, a’ melly arra tanit, miként találhatjuk-fel a’ bizonyos adott Számokból, az iſméretlen más Számokat
(1780 Bévezetés a számvetésre)
Adott jelre felásatnak a’ halottak a’ templom’ belsejének homokos földéből
(1834 Fillértár)
[a görög] oszlopait nem egy adott ’s meghatározott szabály szerint szerkezé
(1840 Henszlmann Imre)
Valamelly adott számból olly számot keresni, melly bizonyos hatványra emelve az adott számot visszaadja, gyökérkivonásnak (Radication) mondatik
(1848 Lutter Ferdinánd)
felhasználván az adott falakat
(1912 Gozsdu Elek)
az adott x értékhez hozzáadunk h-t
(1914 RévaiNagyLex.)
A háromszög adott, ismert adataiból
(1995 Természet Világa)
2a.
bizonyos (követelményeket kielégítő), ill. megfelelő
Az ismeret az adott képzeteknek valamelly tárgyrai határozott vonatkozásában áll
(1843 Purgstaller József)
[a fogtömő anyagok] puha, alakítható halmazállapotban alkalmaztatnak […]; rövidebb-hosszabb idő mulva az adott helyzetben megkeményednek
(1894 PallasLex.)
Az ilyen emberekből válnak adott körülmények között a Napoleonok
(1927 Pásztor Árpád)
a gyermek adott esetben köszönés helyett azért is makacs hallgatással válaszol
(1965 György Júlia)
A különböző kapcsolatok különböző sebességűek lehetnek, attól függően, hogy az adott pillanatban épp mit tud nyújtani a hálózat
(1999 Byte Magazin)
3.
(csak az alábbi szókapcsolatokban)
adott szó
(nyomatékos) ígéret, kijelentés
Az  adott ſzavát meg-állya tökélleteſen
(1788 Őri Fülep Gábor ford.Pictet)
adott szavát, és tett igéretét híven megtartja és teljesíti
(1815 k. Verseghy Ferenc)
köztünk is él még a’ Hitel, becsület ’s az adott szó szentsége
(1830 Széchenyi István)
az adott szó betartása
(1939 Illyés Gyula)
az adott szavát még sohasem szegte meg
(1989 Berkovits György)
Vö. CzF. ad, ~; ÉrtSz.; ÉKsz.; SzT.

Beállítások