beálló mn-i ign, mn és fn 

I. mn-i ign → beáll.

II. mn 1A

1. (Közl) ’olyan 〈közúti menetrendszerű jármű, szerelvény〉, amely a kocsiszínbe, garázsba tart’ ❖ Beálló kocsi! A remizbe megyünk! – kiáltja a kalauz (1926 Vadász Tibor CD10).

2. (Nyelvt) ’a beszéd idejéhez v. egy másik eseményhez képest utóidejű’ ❖ a beálló cselekvés igeneve: a lehullandó, elhervadandó virágok, az elmulandó idő (1879 Simonyi Zsigmond C6534, 50) | beálló történésű melléknévi igenév (participium instans) (1961 Temesi Mihály C6233, 232) | beálló melléknévi igenév képzője (1997 Magyar nyelv és irodalom CD13).

III. fn 1A

1. (gép)kocsik számára kialakított (fedetlen) várakozóhely’ ❖ [a fuvarosok gyakran vittek magukkal összetekerhető szélfogót, hogy] alkalomadtán a rakományt vagy az állatokat védjék vele, kivált ha valami ok miatt nem érhették el estére valamelyik csárda ún. beállóját (1977 NéprajziLex. CD47) | A kisebb sorházi lakásokhoz egy garázs, valamint egy gépkocsibeálló, a nagyobb lakásokhoz dupla garázs és beálló tartozik (2000 Magyar Hírlap CD09).

2. (Sp) ’〈kézilabdában:〉 az a támadójátékos, aki a kapu előterében a védők között mozog; beállós’ ❖ Az emberfogással védekező csapat ellen is eredményes a beállóval való támadás (1956 Kolozs Ferenc–Mayer Miklós C6608, 156) | Pádár Ildikó, az FTC beállója gólt dob Csapó Erika mellett (1996 Magyar Hírlap CD09) | A Fradi-játékos a beálló posztján óriási csatát vívott az osztrákokkal, keményen meggyötörték, de azt mondta, a norvég meccsre elfelejti kisebb sérüléseit (2000 Magyar Hírlap CD09).

ÖU: kocsi~.

Vö. ÉrtSz.; ÉKsz.; SzT.; ÚMTsz.

beálló melléknévi igenév, melléknév és főnév
I. melléknévi igenévbeáll
II. melléknév 1A
1. (Közl)
olyan 〈közúti menetrendszerű jármű, szerelvény〉, amely a kocsiszínbe, garázsba tart
Beálló kocsi! A remizbe megyünk! – kiáltja a kalauz
(1926 Vadász Tibor)
2. (Nyelvt)
a beszéd idejéhez v. egy másik eseményhez képest utóidejű
a beálló cselekvés igeneve: a lehullandó, elhervadandó virágok, az elmulandó idő
(1879 Simonyi Zsigmond)
beálló történésű melléknévi igenév (participium instans)
(1961 Temesi Mihály)
beálló melléknévi igenév képzője
(1997 Magyar nyelv és irodalom)
III. főnév 1A
1.
(gép)kocsik számára kialakított (fedetlen) várakozóhely
[a fuvarosok gyakran vittek magukkal összetekerhető szélfogót, hogy] alkalomadtán a rakományt vagy az állatokat védjék vele, kivált ha valami ok miatt nem érhették el estére valamelyik csárda ún. beállóját
(1977 NéprajziLex.)
A kisebb sorházi lakásokhoz egy garázs, valamint egy gépkocsibeálló, a nagyobb lakásokhoz dupla garázs és beálló tartozik
(2000 Magyar Hírlap)
2. (Sp)
〈kézilabdában:〉 az a támadójátékos, aki a kapu előterében a védők között mozog; beállós
Az emberfogással védekező csapat ellen is eredményes a beállóval való támadás
(1956 Kolozs Ferenc–Mayer Miklós)
Pádár Ildikó, az FTCFerencvárosi Tornaklub beállója gólt dob Csapó Erika mellett
(1996 Magyar Hírlap)
A Fradi-játékos a beálló posztján óriási csatát vívott az osztrákokkal, keményen meggyötörték, de azt mondta, a norvég meccsre elfelejti kisebb sérüléseit
(2000 Magyar Hírlap)
ÖU: kocsibeálló
Vö. ÉrtSz.; ÉKsz.; SzT.; ÚMTsz.

Beállítások