beléje (31B2) l. bele

bele szem nm és ik  belé

I. szem nm 31B6 (értelmező határozó részeként is, kül. nyomatékosításra, egysz 3. sz-ben beléje alakban is)

1. ’a szóban forgó zárt v. (részben) körülhatárolt helyre, térbe, területre, annak belsejébe’ ❖ [ha] valami erös vaſtag épületek vólnának az Armáda elött, Gyalogságot helyheztetnénk beléjek, hogy azokból az Ellenségre tüzelheſsenek (1775 Geidler József ford.–Frigyes, II. 7098006, 117) | Comitatus Tirolis, rakva vagyon hegyekkel, kihez képest tsak ſzk útakon juthatni beléje (1793 Sándor István 7287023, 180) | Futottak a’ vadak tőle mindenfelé, Ő ment az erdőben, ’s ment mind inkább belé (1825 Vörösmarty Mihály 8524380, 31) | észre sem vesszük, mikor egyszer hanyattesünk, bele a gödörbe, melynek neve sír (1846 Petőfi Sándor C3509, 70) | [a menekülő traktoros] visszanéz, aztán egyik árokba bele, a másikból ki. Eltűnt végképpen a téglavető mögött (1948–1949 Szabó Pál² 9631002, 116) | ez a vízilabda, kézzel kell dobni a labdát, oda bele a kapuba, mert gólra megy (1997 Magyar Hírlap CD09).

2. (minden sz-ben)(mozgásban) a szóban forgó személynek v. dolognak neki, ill. személy v. dolog felé irányulva(, és ott maradva)’ ❖ Te durva ſzem! a’ ki képét meg-mutatod azoknak A’ Te beléd mint tükörbe be-tsapódott dolgóknak (1788 Pálóczi Horváth Ádám 7143033, 11) | Fernandó. beléjek lti karjait, ’s általöleli (1794 Kazinczy Ferenc ford.–Goethe 7163056, 38) | Az ős épület falai azon módon vannak, a hogy az ágyugolyók beléjük ütődtek (1859 Vasárnapi Újság CD56) | valamely [torna]szerhez arczczal és mellel fordulva állunk, beléje fogódzunk (1886 Porzsolt Lajos 8375005, 59) | [a férfi] menekülni kezdett a százlábúak serege elől. Lerohant azon a fura csigalépcsőn, bele egyenesen a Mariani hasába (1949 Örkény István ford.–Conrad 9500023, 52) | [az óvóhelyen a lány] énbelém kapaszkodott rémületében (1975 Kertész Imre² CD41).

2a. ’szemből a szóban forgó személyre v. dologra irányítva’ ❖ Elkezdtem nevetni, bele a szemébe (1918 Füst Milán CD10) | Radó megragadta H. Havas kabátgombját, úgy magyarázott, bele az arcába (1969 Mándy Iván 9420024, 143) | odamentem egészen eléje, az arcába hajoltam és úgy harsogtam, bele a pofájába (1989 Fel a kezekkel! 1024022, 153).

3. ’a szóban forgó tárgy belsejébe’ ❖ A’ vas mozsár, küls formájára nézve, külömböz a’ réz mozsártól. Közönſégeſſen egy koſár követ teſznek beléje (1789 Hadi és Más Nevezetes Történetek 7419007, 127) | A’ Kalmuck-Tatárok lóbőrből olly kemény edényeket tudnak készíteni, a’ mellyek a’ beléjek tőltetett forró vizet kiálják a’ nélkűl hogy meglágyúlnának (1818 Mokry Benjámin ford.–Möller² 8315022, 404) | Itt a sajka, űlj beléje, lyányka, Ringatom majd oly szelídeden, Hogy elalszol (1846 Petőfi Sándor 8366278, 48) | turkált a tokban, könyökig nyult beléje (1917 Kosztolányi Dezső 9359120, 68) | Ezután az íróasztalnak esnek neki: egyik a jobb, a másik a bal oldali fiókokat húzza ki, és túr beléjük (1968 Göncz Árpád 1059001, 174).

3a. (önálló határozóként) ’a szóban forgó ruhadarab v. lábbeli belsejébe’ ❖ [a fehér tógának] toga candida vala a’ neve; a’ belé ltözött ſzeméllyek pedig Candidatusoknak mondatnak-vala (1786 Mátyus István 7222012, 369) | Mariska egészen hozzásimult Jánoshoz, elérte ennek felöltőjét, beléje burkolózott (1908 Nagy Lajos CD10) | Az ágy alatt […] széttaposott, ronggyá lett, reménytelen, öreg papucsok várják, hogy egy asszonyláb néha beléjük lépjen (1928 Krúdy Gyula CD54).

3b. (minden sz-ben) ’a szóban forgó ember, állat testébe, szervezetébe v. vmely testrészébe’ ❖ Minden teſtbe lehet kapni illyen mérget, Iſteneink tétték belénk ezt a’ férget (1772 Bessenyei György¹ 7044019, 10) | Tölts belém egy akó ópiumot, vagy fürössz meg kloroformtengerben, ha azt akarod, hogy nyugodt legyek! (1872–1874 Jókai Mór 8209004, 475) | kár beléjük tömni azt a drága sok jó étket! (1918 Móra Ferenc 9459004, 117) | kabalát gyűjtöttek a megölt ellenségtől, hogy az erejük beléjük szálljon (1990 Róna Annamária ford.–Herr 2011013, 46).

4. ’a szóban forgó (dolog) anyag(á)ba, ill. annak egynemű részei közé(, úgy, hogy az körülvegye v. abba belemélyedjen)’ ❖ A Tiſzánn túl-is, azonn az úgy nevezett áldott fldönn, ezer ſzántó fldeket láttam, mellyek bogáts-kóróval és vad zabbal ſzinte el-fedettek valának, mintha azt vetettek vólna beléjek (1781 Magyar Hírmondó 7444014, 243) | [a lúg] a beléje mártott posztót [széteszi] (1826 Fáy András¹ 8139009, 27) | [Weis úrnak] csak a haja kopott meg és ahol sűrű volt, ősz szálak vegyültek beléje (1910 Kádár Endre CD10) | a zöld posztóval bevont kártyaasztalok, a beléjük mélyesztett sárgarézhamutartóval (1923 Kosztolányi Dezső 9359001, 99) | Kérem a tejes pürét. […] Jó ízű. Melegítsék tovább. Talán még egy csipetnyi só kellene bele, a cukor viszont elegendő (1973 Pilinszky János 9531090, 63).

5. ’a szóban forgó közösségbe, intézménybe (tagként), ill. tevékenységi körbe (résztvevőként)’ ❖ Moſtan a’ Hertzeg Eſzterházi Antal gyalog Regementjéhez tartozó Rekrutákból ſzedik belé [ti. a seregbe] az Iffjakat (1789 Hadi és Más Nevezetes Történetek 7419005, 27) | A gyárat ugyanis fölépitette [Bocskoros], fölszerelte, s nejét kinevezte bele ügyvezetőnek (1867 Tóvölgyi Titusz 8492001, 75) | közelesen megalakul a termelőcsoport a Takács-tanyán. Aztán jelentkezni lehet bele (1954 Sarkadi Imre 9586003, 39).

6. ’a szóban forgó időszakba’ ❖ Éltem, mint az állat. Egyik napból bele a másikba (1906 e. Thury Zoltán 8479016, 50) | A szárnyvonalon Szilastól fogva nem volt vonat. – Gyerünk csak gyalog, bele az éjszakába! (1946 Illyés Gyula 9274058, 250) | Az új választás időpontja […] 2-3 hónappal mindig elcsúszik, bele a nyárba (1997 Magyar Hírlap CD09).

7. ’a szóban forgó állapotba, helyzetbe, ill. folyamatba, tevékenységbe’ ❖ Petőfi belérohant a háborúba. Nem gyűlölettel ment beléje, nem vért ontani, nem szabdalkozni, hanem hogy sorsa intézésében maga is részt vegyen (1914 Elek Artúr CD10) | [az entellektüel] számára a szellem dolgai, az irodalom és művészet: elszigetelt, vérszegény játékok, amelyeket babonás tisztelettel övez és gyáván nem mer beléjük avatkozni (1947 Szentkuthy Miklós 2055018, 95) | A földtelen nyomorúságból bele a másikba; amikor [a cselédnek] földje van s mégsem a maga gazdája (1964 Sánta Ferenc 9585001, 60) | Jobban esik az ügyekből és kötelezettségekből kibonyolódnia, mint beléjük gabalyodnia (1989 Konrád György 9351007, 631).

7a. ’a szóban forgó tevékenység, cselekedet miatt, annak következtében’ ❖ Teleki Imre úgy meggyakta Bethlen Rózsi kisasszonyt, hogy harmadnapig nem járhatott jól belé (1775 Rettegi György 7282003, 357) | Toldi estéjét, ha a lelked kinyögöd is bele, elkészítsd october 10-kéig, akkorára majd megirom, hova küld (1847 Petőfi Sándor 8366469, 93) | A vér bőven omlott belőle [ti. a betegből] el az ágyon. Meleg hulláma beborította az orvos kezét. Majdhogy maga is rosszul nem lett beléje (1910 Kádár Endre CD10) | Réthy Balázs annyira megborzad, hogy fáj belé a bőre (1962 Szabó Pál² 9631001, 136).

8. (minden sz-ben, önálló határozóként) ’a szóban forgó személy lelkébe, belső világába, gondolataiba (tudásként) v. egyéniségébe (tulajdonságként), ill. abban benne’ ❖ az henyéléshez ſzokott ember alkalmatlan ugyan az Iſten ſzolgálattyára, de az ördögnek akarattyára igen alkalmatos; mert ö belé minden-féle feslett gondolatokat, és kivánságokat ſzabadon bé-tölthet az ördög (1772 Vajda Sámuel 7365001, 140) | biz azt a’ latin nyelvet sem anyatejjel szoptuk-be, hanem inkább iskoláinkban ugy szólván belénk vesszőzték (1843 Pesti Hírlap CD61) | Isten öntsön szent lelket mibelénk is mindnyájunkba (1857 Vasárnapi Újság CD56) | az utolsó szót már belém fojtotta a rémület, (1890 Mikszáth Kálmán CD04) | [Sainte-Beuve] kritikai karakánságban vezette le beléje szorult indulatait (1937 Németh Andor 9480019, 277) | aki a szíveket vizsgálja, beléd lát (1995 Protestáns Biblia ford. CD1203).

8a. ’a szóban forgó dologba, (szellemi) jelenségbe, kül. szövegbe, gondolatba(, annak összetevőjévé, jellemző sajátosságává), ill. azt tanulmányozni, megismerni akarva’ ❖ [a fordító a könyvből] az els kiadáskor beléje tsuſzott hibákat […] ki-irtatta (1774 Trattner Mátyás 7031006, IV) | midőn elvállalá irataim megőrzését, […] szavát adta, hogy beléjük nem fog pillantani, s én bizonyos vagyok felőle, hogy nem is nézett beléjük soha (1858 Jókai Mór CD18) | Voltak e képek közt olyanok, melyekkel a mester, úgy látszik, meg volt elégedve, mert csak néhány ecsetvonást húzott itt-ott beléjök (1910 Rippl-Rónai József CD10) | a dráma, mint műfaj tiltakozott és védekezett a beléje erőszakolt idegen elem ellen (1935 Hevesi Sándor 9247003, 83) | végre rálelt a keresett iratra és most elfoglaltan tüstént belé is mélyedt (1988 Kertész Imre² CD41).

9. (minden sz-ben, önálló határozóként) ’a szóban forgó élőlény, kül. ember személyébe, lényébe’ ❖ nyilván láttam, hogy belém szerelmesedet [!] (1772 Mészáros Ignác ford. C3089, 141) | Roe sietett a beléje helyezett reményeket rögtön és alaposan megsemmisíteni (1890 Acsády Ignác–Gindely Antal CD55) | őket csak a fiatal nő érdekelte, aki szerelmes volt vagy lesz, ő beléjük vagy másba (1910 Tóth Wanda CD10) | Nem tudom, hogy hívnak, de beléd vagyok esve. Nyakig! (1979 Kornis Mihály 1082001, 164) | kiérdemeljék a beléjük fektetett bizalmat (1997 Természet Világa CD50).

10. ’〈indulatos megnyilatkozásban, kül. felszólításban, elhomályosult jelentéstartalommal〉’ ❖ – Ne kontrázzuk meg, Miska, mit gondolsz? Adj ki, Laci… Mennykő sovány vétel, mondhatom! Bele a XXI-est! Mit tartogatod? Színt híttál volna, te bolond!… (1885 Mikszáth Kálmán 8312253, 83) | Béni fölugrott a padra s onnan lázított rekedten, verejtékben úszva a becsületgólért. „Hajrá, fiúk! Neki, bele, kapura!” (1947 Örkény István 2005106, 30) | Püff. Jönnek az európaiak. Ujjong a sziget. Durr bele! (1981 Elbert János ford.–Bulgakov 9121004, 22).

II. ik 0 (ált. -ba/-be ragos határozói bővítménnyel)

1. ’vmely zárt v. (részben) körülhatárolt hely, tér, terület belsejébe’ ❖ [Szulimán] kintses váraſinkat birtokába tette, Mellyekben Basáit belé helyheztette (1777 Kónyi János 7190025, 2) | Az volt aztán az öröm, mikor készen volt a ház, mikor belevezethette kedveseit (1872 Jókai Mór CD18) | Nekünk mindenesetre egy helyben kell maradnunk – monda Józsiás. – Valahogy bele ne kerüljünk a szakadékba, amely már itt lehet a közelünkben (1922 Krúdy Gyula CD54)  beleépül tn 1c1 [8., 8b. is] | [Bethlen Gábor adománylevelében új-tordai kastélyát,] a beleépült városi templommal, hozzátartozó földek, erdők, vizek stb. hasznaival, Uy-Thorda lakóinak […] adományozza örök időkre (1889 Orbán Balázs CD22) | [Diocletianus császár villájának] romjaiba épült bele a mai Spalato belvárosa (1904 ÓkoriLex. CD28) | A telekhatárra került [gazdasági] épület tehát valósággal beleépült a kerítésbe (1997 Magyar néprajz CD47).

2. ’vminek a belseje, belső része felé’ ❖ Szemmeredve nézek bele Az éj setét kormába (1798 Kisfaludy Sándor 8243001, 72) | [a grófnő] a kézi tükörért nyult. Belepillantott s biráló szemmel nézte magát (1911 Móricz Zsigmond C3228, 203) | Két szeme mély, elgyengül, aki beletekint (1973 Nagy László² 9473101, 86)  belebámul tn 1a [7c. is] | Úgy bele bámúltam angyal orczájába (1805 Verseghy Ferenc C4435, 85) | A várúr feltörte a levelet, elolvasta, sokáig belebámult (1894 Mikszáth Kálmán CD04) | mély gondolatokba merülve belebámult a lámpa lángjába (1902 Wallesz Jenő 9785001, 15) | ráhajlunk a vízre, belebámulunk a [víz]tükörbe (1976 Dobos László 1034004, 358).

2a. ’mozgásban vkinek, vminek neki v. vki, vmi felé irányulva(, és ott maradva)’ ❖ olykor belekondult a zajba egy-egy harang, ha egy eltévedt golyó beleütődött (1853 Jókai Mór CD18) | [a csónak] a sebes hajtás miatt egy látatlan tőkébe belecsapódott és – felborúlt (1894 Széchy Károly CD55) | nehogy a király vonatába valami bolond mozdony beleszaladjon (1926 Krúdy Gyula CD54) | [az ökölvívó] belelép egy hatalmas jobbkezesbe, padlóra kerül, és innentől nem tud kijózanodni (1989 Tények könyve CD37) | [a kapus] későn vetődött, s csak beleérni tudott a labdába (2000 Magyar Hírlap CD09).

2b. ’szemből v. felülről vkire, vmire irányítva v. nehezedve’ ❖ már kardod kész, hogy beledőlj (1870 Benedek Aladár C3308, 87) | Mi lett volna, ha véletlenül beleesem a vasvillába (1893 Mikszáth Kálmán CD04) | A pap fölszisszen, belelépett egy éles kavicsba (1934 Nagy Lajos 9472007, 99) | [a sofőr], ahogy csak bírt, beletaposott a gázba (1990 Lovass Zoltán 1097001, 174).

2c. ’erősen (meg)fogva v. rákulcsolódva’ ❖ réſz ſzerént ijedtébenn, réſz ſzerént maga oltalmáért belé kapaskodván a katonában (1781 Magyar Hírmondó 7444013, 160) | [a delnő] beleakasztá kezét a kis öregúr karjába (1858 Jókai Mór CD18) | taposták a veteményt s belefogózkodtak a gyenge oltoványokba (1915 Tersánszky Józsi Jenő CD10)  belecsimpaszkodik tn 12a | kedvök csucsorodík hármasával belécsimpaszkodni [a harang] lecsüngő kötelébe (1860 Virág Lajos 8523002, 128) | sovány karjaival belecsimpaszkodott a [fiú] nyakába (1937 Babits Mihály 9014129, 41) | [a színpadon a] függönyt újra felrántották, én pedig belecsimpaszkodva felrepültem, és ott lógtam méterekkel a színészek feje fölött (1996 Magyar Hírlap CD09)  belecsíp tn 2b6 [4. is] | Lyonel előjött, s Lidyt meglátva, pajkosan belecsípett a karjába (1888 Jókai Mór CD18) | [A fodrászatban a nők a kisfiúval] kedveskedtek és sikongtak […], és belecsíptek az arcába (1956 Illés Endre 2005061, 654) | [a fiú] keringő közben belecsípett a [lány] hátuljába (1996 Magyar Hírlap CD09)  belefogódzik tn 15a | maga két legényjével belé fogódzik a malomba (1782 Magyar Hírmondó C0270, 299) | belefogózott férje karjába (1897 Kazár Emil C2513, 100) | [a kisfiam] belefogózik a szoknyámba, s rángatja, ahogy tudja (1999 e. Kocsis Rózsi CD48)  belekarol tn 1a | [az ifjú] tüntető bizalmaskodással karolt bele az asszony karjába (1906 Krúdy Gyula C2830, 159) | mikor feltárul az anyakönyvvezető irodájának frissen festett, okkersárga ajtaja, [Éva] belekarol a mellette álló, elgondolkozó, szemüveges fiúba és elindul. Szinte húzza maga után (1956 Sándor Iván 2051039, 23).

3. ’vmely tárgy, test belsejébe v. mélyére, ill. vmely élő szervezetbe’ ❖ erre [ti. a tölcsérre, amelyben a dohányt meggyújtották] ismét más töltsért buritván annak tséve által ersen belé fúnak (1772 Marikovszky Márton ford.–Tissot C3033, 414) | beletölte holmit a gyógyléből a cinkanálba (1846 Jókai Mór CD18) | a golyó a bordái alatt belefuródott a testébe (1896 Herczeg Ferenc C2072, 176) | az asszonyok belenyúlnak a teknőbe, kiemelnek egy halat (1931 Kassák Lajos 9314011, 189) | kiszaladt a konyhába egy tányérért, beleöntötte a tejet (1973 Csukás István 9095021, 39) | A hallójárat anatómiai felépítésén – tágasságán, kanyarulatán – múlik, hogy milyen gyorsan távozik a fülből a lubickoláskor belejutott víz (1996 Magyar Hírlap CD09)  beleágyaz ts 4a [4., 7., 8b. is] | Megcsinálták a fekvőhelyeket, a fiatal pár együtt aludt, az ágy mellé két széket állítottak, rájuk fektették a kisteknőt és beleágyazták a gyereket (1928 Kassák Lajos CD10) | Puha faforgáccsal kibéleli a kosarat, gyengéden beleágyazza a [szőlő]fürtöket (1939 Kádár Erzsébet CD10)  belegyömöszöl ts 1c [3a., 5., 8b. is] | [Falstaff] bele levén gyömöszölve a kosárba (1867 Rákosi Jenő ford.–Shakespeare CD11) | [a vaskos tarisznyába] két dombos kalács, meg két termetes sonka volt belegyömöszölve (1880 Abonyi Lajos C0667, 6) | [Az inas a pipába] belegyömöszölt vagy két verdung dohányt (1898 Kincs István 8238001, 139) | A fiókba szép rendetlenséggel volt belegyömöszölve egy rakás iskolai könyv és füzet (1920 Móricz Zsigmond C6293, 3) | [A férfi] bőröndje fölé hajolva igyekezett belegyömöszölni a cipőit (1968 Jékely Zoltán ford.–Eftimiu 9278104, 40)  belegyűr ts 1c4 | [a gazdasszony] a’ vásznat egy kádba bele gyűri; a’ lúgot felforralja, ’s a’ vászonra tölti (1846 Kiss Bálint 8244001, 27) | Bezzeg nem volt gondom reá, hogy szépen hajtogatva pakoljuk a kosárba a szép ruhákat [ti. a közelgő árvíz miatt]. „Csak gyűrd bele akárhogy,” – mondám a leánynak (1869–1872 Déryné Széppataki Róza 8102008, 259) | [a szabadságos katona] kipakol a hátizsákból mindent, amit belegyűrt (1948–1949 Szabó Pál² 9631002, 123).

3a. ’vmely ruhadarab v. lábbeli belsejébe’ ❖ [az állatbőröket] holmi ſzijjatskákkal egybe aggatva, úgy búnak-vala belé (1786 Mátyus István 7222012, 365) | belelép a kádi papucsába (1819 Fazekas Mihály C1701, 147) | illyen módos és mivelt polgárokat, a pőrekedés helyett, egy kis posztóruha méltán megilletne; mellybe ha pl. közakarattal mindnyájan bele is öltözhetnének: az igen szép lenne tőlük (1857 Vasárnapi Újság CD56) | Elza napról-napra anyásodott. Alig győzte már belegyömöszölni magát a ruháiba (1908 Rónai Mihály CD10) | két kezét belémélyesztve zsebébe (1927 Remenyik Zsigmond 9561002, 32) | Sietve beledugta a lábát először az egyik cipőbe, azután a másikba (1997 Magyar Hírlap CD09)  belesegít ts és tn 4b4 [2., 7., 7a., 8. is] | A főudvarmester nyujtá oda neki [ti. a francia királynak] a hálóköntöst […], s az első ruhatárnok pedig bal karját segité bele (1859 Vasárnapi Újság CD56) | – Álmos vagy szegénykém – mondta az anyám súgva és segített az öltözésnél. Fölhúzta a cipőimet, megkötötte, belesegített a nadrágba (1924 Kassák Lajos CD10).

4. ’vmely anyagba, közegbe, ill. vminek az anyagába v. egynemű részei közé (és annak részévé)’ ❖ A’ szálkás ’s hegyes darabotskákról, mellyek a’ bört meg-sértik, vagy belé akadnak (1772 Marikovszky Márton ford.–Tissot C3033, 496) | Dörzsölj-el habzásig ¼ font vajat, keverj bele ¼ font tört mandulát (1846 Zelena Ferenc 8534010, 159) | a sejt maga lényegileg protoplaszmából és abba beleágyazott magból áll (1897 PallasLex. CD02) | [az elefánt] beledugja orrmányát a vizbe (1918 Nagy Lajos 9472021, 15) | a betonba ágyazza bele a kavicsokat (1962 Népszabadság nov. 10. C4814, 6) | könnyen beleléphet a kutyapiszokba (1996 Magyar Hírlap CD09)  beleakaszt ts 5a2 [2., 2c., 3. is] | megkapják az evezőrudat, beleakasztják a Dunába a lapátot (1872 Jókai Mór C2284, 10) | Ha nyilnak a szép tavaszi napok, bele kell akasztani az ekét a földbe (1911 Móricz Zsigmond C3228, 23)  beleaprít ts 4a4 [2. is] | az Ebédje és Vatsorája többnyire vólt annak a’ Tehénnek Teje, mellybe a’ Kenyerét belé apritotta (1796 Takács Ádám ford.–Scriver C4081, 340) | jó tejeskávét ittunk, s otthon készült izletes süteményeket aprítottunk bele (1880 Frankenburg Adolf C1764, 41) | A habarással gondosan feleresztjük [a pacalt], zöld-petrezselyem levelet apritunk bele (1892 Zilahy Ágnes C6079, 106)  beledob ts 2a6 [2.,7., 8b. is] | bár lehetnek kik [a gyűlés] nyugodalmas tósimaságát megszokva egy beledobott kő okozta, habgyűrűzetekből vészt jósolnak (1844 Pesti Hírlap CD61) | Az olajat felforrósítom, és beledobom a kis kockákra vágott kenyeret (1990 Frank Júlia CD19)  beledönt ts 4c3 [1., 2., 7. is] | a szánkót beledöntötte a hóba (1846 Jókai Mór CD18) | Az egyik lictor megfogta a halálraitéltet, két karjánál fogva és a magas székről, nem durván, beledöntötte a forró vizbe (1921 Kosztolányi Dezső 9359179, 235)  beledug ts 2a6 [2., 3., 3a. is] | a bot vége, mellyet belé dugtunk [a földbe, megmelegedett] (1782 Magyar Hírmondó C0270, 522) | beledugta az iszapba [a fáklyát] (1881 Jókai Mór CD18) | Fejte az új bort. Dugta bele az ujját és nyalta nagy élvezettel (1998 Magyar Hírlap CD09)  beleér tn 1b1 [1., 2., 2a., 6. is] | hébe-korba’ Beleér levesbe, borba Szegény ártatlan bajusz (1854 Arany János 8014063, 225) | nevetgélt a kövér atya kedvesen, miközben lobogó szakálla majd beleért a mécs lángjába (1961 Kodolányi János 9342001, 8)  belefőz ts 4c5 | fzik belé a’ laxáló [= hashajtó] italokba ezt a’ gymltsöt (1787 Mátyus István C3068, 421) | A mi belevaló, sava, borsa, – belefőzte az asszony [ti. az ételbe] (1853 Vas Gereben kis képes naptára C4372, 20) | a galuskát egészen apróra szaggatva belefőzöm a levesbe (1991 Frank Júlia CD19)  belefúródik tn 12a [3. is] | [a lezuhanó repülőgép] belefúródott egy hómezőbe (1872–1874 Jókai Mór CD18) | az ágyú talpa belefúródott a földbe (1953 Németh László² ford.–Tolsztoj¹ 9485068, 507) | A csont vagy a szálka pillanat alatt belefúródhat a nyelőcsőbe (1997 Magyar Hírlap CD09)  belemélyeszt ts 5b2 [2., 3., 3a. is] | belemélyeszté olykor rózsás ujjait annak puha hajába (1857 Beöthy László¹ C0985, 77) | A pult előtt, a nagy farekeszekben, kukorica, töretlen mák, kendermag, amiknek hűvös sűrűségébe olyan nagyszerű volt belemélyeszteni piszkos kezemet, mikor senki sem nézett oda! (1913 Babits Mihály CD10)  beleszór ts 1a6 [8b. is] | [a császár] a gabonát beleszóratta a folyókba, tengerekbe (1851 Jókai Mór CD18) | [a cirokmagot] beleszórta a felásott földbe (1986 Gion Nándor 9190003, 38) | a lisztes tejfölt a levesbe habarom. Beleszórom a zellerlevelet, és kevergetve jól kiforralom (1997 Frank Júlia CD19)  beletoccsan tn 1a | [a gyerek,] ha talál egy pocsolyát, jól belétoccsan a meztelen lábával, hogy minél messzebbre fröccsenjen (1909 Horváth Tibor CD10) | [a madarak lezuhanva] beletoccsannak a sárba (1980 Györe Imre 9206006, 64)  beletör ts 1c6 [7. is] | Bele találtam hágni a’ tövésbe, az a’ talpomba bele-törött; ’s három darabot hagyott benne … Kettejét ki-rántottam, harmadikkal veszdvén, bele-törtem újonnan felét-é, vagy nagyob’ maradékát (1793 Molnár János C0294, 264) | beletörte a tollkése pengéjét a megszelésnél [a kenyérbe] (1869 Jókai Mór CD18) | ahogy [Árpád] vesződött ott az injekciós tűvel, kinézett egyszer a tanulószoba ablakán. Mindjárt bele is törte a karjába a tűt. A kollégium előtt egy tank állt, motorja járt, csöve az épületre irányozva (1989 Csengey Dénes 1028003, 66)  beleváj ts és tn 1a6 [3. is] | itt-ott azonban mégis furcsa alakzatok […] voltak belevájva [a jégbe] (1865 Asbóth János C0671, 296) | felgyürte kabátkája ujját könyökig, s belevájt jó mélyen a puha, barna sárba (1898 Abonyi Árpád C0475, 82) | [Messi] megragadja Tordai karját, belekapaszkodik, körmei belevájnak a szövetbe (1983 Polgár András 1121004, 202)  belevegyít ts 4b4 [7. is] | A’ magot négy óráig be kell ásztatni vizbe, mellyben előbb 4–5 marha epe nyomattatott ki, és éppen annyi itze marha trágya lé vegyittetett bele (1835 Némethy József 8333018, 366) | [a fészek] sárból épül, melyet a madár ügyesen tapaszt, közbe-közbe fűszálakat, szalmát is belevegyít (1901 Herman Ottó CD34) | [a tésztamasszába] belevegyítjük a sütőport, a sót és az olajat (1990 Frank Júlia CD19).

5. ’vmely körbe, közösségbe, intézménybe, ill. kategóriába, típusba(, úgy, hogy beletartozzon)’ ❖ minden ember legokosabbnak láttatik a maga szemei előtt. […] Magadat is bele foglalod ebbe, Úgy-e, kedves poetám? (1793 Csokonai Vitéz Mihály C1325, 589) | t. uram! mennyit kell fizetni, ha például én bele akarnék lépni abba az egyesületbe (1856 Vasárnapi Újság CD56) | [Schenk bajor államférfi 1838-ban] belekerült az államtanácsba (1897 PallasLex. CD02) | kilépni a társadalmi körből, amelybe beleszületett (1921 Schöpflin Aladár 9590001, 10) | Ritka volt az olyan előadás is, amelyet egyetlen színházművészeti irányzatba, egyetlen színjátszóstílusba bele lehetett volna szorítani (1989 Csizner Ildikó 2046001, 1) | a járulékos szolgáltatások, amiket bele akarnak gyömöszölni az ingyenesség fogalmába (1996 Országgyűlési Napló CD62).

6. ’vmely időszakba, ill. életszakaszba (tartozva)’ ❖ ez az Egyiptomba lett be rontás […] a’ 8 esztendbe bele eshetett (1815 Pálóczi Horváth Ádám C2121, 135) | Egyébiránt mit rejt a’ jövő, mellyben itt az unio közrejő, isten tudja! ha beleérünk, megirom (1841 Pesti Hírlap CD61) | Jani belefordult a huszadik évébe (1889 Madarassy László 8466014, 190) | a nyolcadik évébe is belelép (1929 Az állatok világa ford. CD46) | Csak hajnalfelé terpeszkedett az igazi mély álom Miskára, és alvása belenyúlt a délelőttbe (1962 Lengyel József 9395004, 253) | Ilyen kegyetlen lenne a kor, amibe belejutottunk? (1996 Magyar Hírlap CD09).

7. ’vmely helyzetbe, állapotba v. szerepbe, tisztségbe, ill. folyamatba, tevékenységbe, annak végzésébe (egyre jobban)’ ❖ [a lenfeldolgozó] kézi Munkában beléſzokott Munkásokat (1774 Tudósítás a lenvetésről ford. C1864, 3) | beleélte magát az egyszerü lovag szerepébe (1853 Jósika Miklós C2399, 193) | a muzeum ügyébe annyira belemerültem, hogy utazásom folytatását el is felejtettem (1860 Rómer Flóris 8395007, 53) | egy kis gyakorlattal ismét beletanulnék a szónoklás rég elszokott mesterségébe (1877 Kossuth Lajos CD32) | [Hunyadi Mátyás] szívesen helyezte belé rokonait magas állásokba (1908 Berzeviczy Albert CD55) | [André] nem nyugszik bele, hogy mindannyian koldusbotra jussanak (1914 Ambrus Zoltán 9006007, 120) | [a szarvasmarhák] beleesnek a betegségbe (1933 Az állatok világa ford. CD46) | belegabalyodott a magyarázkodásba (1996 Magyar Hírlap CD09)  belefelejtkezik tn 14b | Tökéletesen beléfelejtkezett a panaszkodásba (1899 Jakab Ödön C2193, 197) | belefelejtkezik a legkülönbözőbb technikai feladatokba (1920 Tóth Aladár CD10) | úgy belefelejtkeztünk a kártyába, hogy észre sem vettük, milyen késő van (1981 Dénes Tibor 9812003, 167)  belekényszerül tn 1c1 | [Apponyi Albertnek] a meddő küzdelmekben kifáradt pártja, úgyszólván belekényszerül a kormánypártba való beleolvadásba (1890 Mikszáth Kálmán CD04) | [a bíró] nehezen viselte el, hogy belekényszerült olyan ügybe, hogy halálos ítéletet kellett hoznia (1990 …én nem vállaltam a statáriumot! 1086001, 71)  beleun tn 1a1 | belé úntak a hadviselésbe (1780 Magyar Hírmondó C0268, 689) | Eleget irtam arra nézve, hogy beleunhass levelem olvasásába (1848 Arany János 8014124, 163) | beleuntam a várakozásba (1906 Ambrus Zoltán 9006008, 23) | beleunnak az állandó küzdelembe (1995 Magyar Hírlap CD09).

7a. ’vmely tevékenységbe, folyamatba (zavaró módon) belekapcsolódva’ ❖ senkinek nem vólna szabad az orvoslásba magát belé avatni (1772 Marikovszky Márton ford.–Tissot C3033, 581) | bé-ülſz egy kertbe a’ híves árnyékba, ’S belé elegyedel valami játékba (1790 Mátyási József 7221014, 86) | a megye minden nemes tagja bele szólhatott az ügyekbe (1889 Salamon Ferenc 8402004, 259) | Panka kovászt készít, dagasztják a kenyeret Mártival, a többi lány is belesegít (1978 Kabdebó Tamás 9816001, 38) | Urak! Ne kiabáljunk bele egymás szavába (2000 Országgyűlési Napló CD62)  belekotyog tn 2a (biz) | Aztán mit kotyog ő bele, nem is neki tartozik Hernádfi, hanem Izmael bátyámnak (1843 Ney Ferenc C7134, 225) | Mindíg belekotyogtál a dolgomba (1910 Móricz Zsigmond 9462002, 51) | [a szocialista rendszerben] egy „komisszár” ült az ember nyakán, s folyton belekotyogott a művészi munkába (1996 Magyar Hírlap CD09).

7b. ’vmely tevékenységet, cselekvést elkezdve (és megszakítva)’ ❖ A’ tudatlan […] mindenbe belé kap, ahhoz való ſzerſzám nélkül (1776 Faludi Ferenc ford.–Dodsley C1662, 71) | egy néhányan bele-is kezdettek ez illyen kereskedésbe (1783 Magyar Hírmondó C0271, 413) | Hanem annyi kereskedővér mégis csorgott ereimben, hogy vaktában nem vágtam bele a jószágvételbe (1858 Jókai Mór CD18) | egy fekete kötésű, piros szegélyes könyvecskét szedett elő a kabátja belsejéből, a felső zsebéből meg a szemüvegét. Azután beléfogott az imádság fölolvasásába (1975 Kertész Imre² 1078001, 25).

7c. ’vmely tevékenység, cselekedet, jelenség stb. miatt, annak következtében’ ❖ A’ sok perbe belé fáradt Prokátor (1787 Bécsi Magyar Múzsa C0349, 58) | Oly nagyon szeretlek, Hogy majd belehalok (1848 Petőfi Sándor CD01) | nagyot tüsszent kétszer, hogy egész teste belerázkódik (1877 Mikszáth Kálmán CD04) | Ha óhajtómódban akarom ezt kifejezni, nyelvem belesántul (1926 Kosztolányi Dezső 9359110, 61) | folyton mosni és vasalni kell, s ez nehéz munka, az asszony nemigen bírja, a háta belefájdul (1958 Sándor Kálmán 9583002, 115) | addig isznak, amíg bele nem kékülnek (1989 Bólya Péter 1023008, 132)  belealszik tn 19a1 [4., 6. is] | rázza a hideg, és félóránként belealszik saját teljesen külön bejáratú, folyosószerű influenzájába (1985 Bodor Pál 1019019, 161) | Mintha kimerült volna [a gyermek], folyik rajta a veríték. Lefogom, elsisigetem, mint egy csecsemőt. Belealszik (1999 e. Kocsis Rózsi CD48)  belebetegedik tn 12b6+19b3 | Ez belé betegſzik sok építésébenn, Amaz gyönyörködik ſzámtalan pénzébenn (1789 Barcsay Ábrahám 7019005, 94) | A közeli és távoli események annyira felizgattak, hogy belebetegedtem (1883–1884 Degré Alajos 8100007, 176) | [Terus] állandóan sírdogált, lesoványodott, belebetegedett a bánatába (1931 Kassák Lajos 9314011, 181)  belebódul tn 1a1 [9. is] | a’ Noss-ot szorosan meg nem visgálhattam az oskolai közönséges bajok és a’ csak ma végződött Censurák miatt; mellyekbe belébódúltam (1811 Vályi Nagy Ferenc C2561, 308) | mielőtt az olvasó egészen belebódulna ebbe az ízléssel megjelenített, életes kaleidoszkópba [ti. a versbe] (1999 Új Könyvek CD29)  beleborzad tn 2a2 | Gácsországból 20,000 csoportot öntenek reánk, nemcsak hogy öljön, hanem hogy a mi népünket is magával ragadja. Beleborzad az ember a következmény elgondolásába! (1848 Kossuth Hírlapja CD61) | Meggyűlölt minden nyilvános szereplést […]. Beleborzadt, ha neve a napisajtó áradatába került (1927 Hajdu Henrik ford.–Houmark CD10) | Mintha az atyaúristen figyelte volna, vajon tudom-e, mi van beleírva a szerepbe… Most is beleborzad a szőröm, ha erre gondolok (1978 Spiró György 1143002, 300)  beleborzong tn 3a | kivált most borzong bele a hátam, mikor a mai esti lapokban olvasom: hogy megbetegedett kilenc ember, meghalt tíz ember (1886 Mikszáth Kálmán CD04) | Gandhi szövege olyan mélyértelmű, érvényessége annyira mai, hogy beleborzong az ember (1998 Magyar Hírlap CD09)  belehülyül tn 1c1 | a sok hazudozásba belehülyültünk (1914 Laczkó Géza ford.–Flaubert CD10) | Embertelen, amit velem csinálnak. Már teljesen belehülyültem (1995 Magyar Hírlap CD09)  belepirul tn 1a1 | Láthatta, milyen nehezen szoktam ahhoz […], hogy beszéd közt „Ilonkának” vagy pláne „Te”-nek szólítsam. Ön, tudom, megengedné, de én nem merem… mindannyiszor belepirulok(1872 Mikszáth Kálmán CD04) | Az első hazugság életében. Belepirult (1894 Abonyi Árpád C0480, 104) | Pomozi belepirul a büszkeségbe (1966 Fekete István 9142005, 71)  belerokkan tn 1a1 | [A felesége múltját megismerve a férj] elvált, mert ur és férfi volt. De belérokkant (1900 Budapesti Napló júl. 22. C5243, 8) | [Jászai Mari] négyéves volt […], amikor édesanyja a munkába belerokkanva, fiatalon meghalt (1971 Berecz Dezső CD52) | Apád szeretett volna természettudományi vagy műszaki pályára irányítani, s valósággal belerokkant, amikor te a bölcsészkarra jelentkeztél (1985 Grendel Lajos 1060004, 405)  belesajog tn 7a | Az ötvenes években volt, midőn a nemzet szive még belesajgott a nagy veszteségbe (1876 Ágai Adolf C0547, 236) | még most is belesajog a szíve, ha arra a szomoru utazásra gondol (1898 Krúdy Gyula C2838, 181) | [Irén] túl hirtelen fordította vissza a fejét, belesajgott egész teste (1965 Polgár András 1121005, 15)  belesápad tn 1a1 | szinte belesápadt a’ gondolkozásba (1842 Pesti Hírlap CD61) | Kozsibrovszky, ez a léha, víg fráter, belesápadt a rémületes hírbe (1897 Mikszáth Kálmán CD04) | Tordai belesápad a félelembe (1983 Polgár András 1121002, 70)  belevakul tn 1a1 | Némellyek az oskolai tévedékek úttyaiban egéſzſzen bele vakúltak (1792 Pesti magyar társaság ford. 7001002, 116) | Szegény Déri Gyula évről évre emelte a szemüvege dioptriáinak a számát, csaknem belevakult a kéziratok olvasásába (1925 Krúdy Gyula CD54) | majd belevakultak a reflektorfénybe (1958 Bóka László 9064010, 452)  belevénül tn 1c1 | egyszer bele vénl a’ Ntelenségbe (1794 Mátyási József C3065, 20) | Lángainénak nem maradt más hátra, mint a hosszadalmas örökösödési pert folytatni János ellen. […] Abba belevénültek (1860 Jókai Mór CD18) | a férfi feléje sem néz s az a szikra asszony egész belevénült a töprengésbe-harcolásba (1937 Németh László² 9485039, 211).

8. ’vkinek a lelkébe, belső világába, gondolataiba (tudásként) v. egyéniségébe (tulajdonságként)’ ❖ a’ Poéta nem tsak válogatott gondolatokkal, és ígékkel, hanem az ígéknek gyönyör helyheſztetésével-is édesgeti az emberi lelket e’ végre, hogy kedves erſzakkal el-távoztatván tle a’ tudatlanságot, és a’ tsíntalan índúlatokat, a’ Tudományt, és a’ jó Erkltset belé-ſzállítsa (1773 Rájnis József 7201007, 73) | az elemi iskolában korán belecsepegtették a vallásos érzést s a biblia szeretetét (1896 A magyar irodalom története CD44) | Ifjúkorának pietista, filantropista hatásai mélyen belevésődtek lelkébe (1963 Kelényi Ferenc CD52) | [Kodály] nemcsak komponistákat nevelt […], hanem művelt muzsikusokat, akikbe beléoltotta a maga tudományos szemléletét (1971 Eősze László CD30) | A család az erkölcsi és kulturális értékeket plántálja bele a személyiségbe (1996 Magyar Hírlap CD09).

8a. ’vkibe vissza, úgy, hogy vkiben ne tudjon megnyilvánulni, vkiből ne tudjon kitörni, kibújni vmi’ ❖ ha katonáival nem tudott bánni [ti. a parancsnok], leszurták, vagy bele fojtották a lélekzetet (1854 Szathmáry Károly C3869, 107) | oly velőthasító fájdalmat érzett, hogy belefagyott a hang (1930 Móricz Zsigmond CD10) | – Nem!! Fogalmad sincs a világról! Érted? Fogalmad sincs! Ilonkába beleszorult a szó (1932 Szathmári Sándor 9641002, 94).

8b. ’vmely dologba, (szellemi) jelenségbe, kül. szövegbe, gondolatba(, annak összetevőjévé v. összetevőjének), ill. azt tanulmányozni, megismerni akarva’ ❖ Angyélika belé kukútſal [a levélbe]. Be ſzép irás (1777 Bessenyei György¹ 7044002, 88) | de terjedjen el csak közötte [ti. a nép között] olly lap, melly őt a politikába, a napi események hű közlése által, mintegy practice belévezesse, azonnal fel fog lángolni romlatlan keblében a hazaszeretet (1848 Arany János 8014124, 163) | az összeget, melyért lemond, kell bele vezetnünk [a megegyezési okmányba] (1877 Falusi Könyvtár C0147, 20) | mi van igazán a Velencei Kalmárban s mi az, amit csak beleképzelünk (1914 Ambrus Zoltán 9006005, 17) | tudományos alapossággal mélyedt bele Szilády Áron a középkor verses emlékeibe (1934 Pintér Jenő CD44) | a Corvinák [ti. az I. Mátyás könyvtárából származó kódexek] beleépültek az egyetemes nyugat-európai műveltségbe (1983 Cs. Szabó László 9093002, 175) | 23 törvénymódosítást 232 paragrafusban egy törvénybe gyömöszöltek bele (1999 Országgyűlési Napló CD62)  beleilleszt ts 5b2 [1., 3., 4. is] | minden themába belé van illesztve bizonyos „kedvencz eszme” (1841 Széchenyi István CD1501) | [Goethe] egyhelytt a regényes modern versbe [ti. a Faustba] egy nagy görög tragédiarészletet illeszt bele, antik versmértékben (1934 Babits Mihály 9014136, 184)  belelapoz tn 4a | [a prior] mingyárt elő is kapott egy ujjnyi vastag könyvet. Lefujta róla a port és belelapozott (1907 Gárdonyi Géza C1842, 212) | Belelapoztunk az asztalon heverő folyóiratokba (1989 Koppány Márton 2039036, 113)  belepillant tn 4a3 [2. is] | A tisztek csak belépillantottak a levélbe, és abból állott a levelek revíziója (1830 Kazinczy Ferenc 7163008, 167) | Bele akarok pillantani a számlákba, megnézem a könyvvitelt (1942 Bohuniczky Szefi 9063003, 222) | Az internetezők átlag havi 13,6 órát „lógnak a neten”. A szóban forgó csoport fele épp csak belepillant a kínálatba […], egyötödük viszont 20 óránál is többet internetezik (1999 Figyelő CD2601)  belerajzol ts 1a [4., 7, 7a. is] | Az alaprajzba lehetőleg mindaz belerajzolandó, ami a megérthetést és a kivitelt megkönnyíti (1893 PallasLex. CD02) | [a nyelvatlasz készítése során] meghatározták az egyes [nyelvjárási] szóalakok elterjedését s az elterjedés határát belerajzolták a térképbe (1936 Csűry Bálint 1030002, 16) | [Balási András költő] szereti magát is belerajzolni a versekbe (1997 Új Könyvek CD29)  beleszövődik tn 12c5 | a’ ki kitsin-korában meg-látta hogy az Annya ſzinte kéttségben eſett ha egeret látott, azért az úgy belé szövödik a’ gondolatjában, hogy ö-is ájul, ha azt a’ kis állatott meg-látja (1793 Csernátoni Vajda Sámuel ford.–Flögel C1296, 372) | Ady rendkívüli mértékben bele van szövődve a magyar valóságba (1969 Keresztury Dezső 9326021, 332)  beletekint tn 4b3 [2, 3. is] | Nem hogy az Algebrába belé tekintenének valaha az emberek kőzönségesen, de a mély Filosofiába sem mennek bé soha (1779 Bessenyei György¹ 7044008, 374) | Adja ide a lakók névsorát. Beletekintek (1883–1884 Degré Alajos 8100009, 322) | [a diákok] a szóbeli vizsga előtt beletekinthetnek írásbeli dolgozatukba, és észrevételeket tehetnek (1995 Magyar Hírlap CD09).

9. ’vkinek, ritk. vminek a személyébe, lényébe’ ❖ Edgy Özvegy ember … belé szeret edgy Menyetskébe (1786 Magyar Hírmondó C0274, 200) | egészen belebódult a legnagyobb Szentgyörgyi leányba (1895 Vértesi Arnold C4452, 45) | Nem is venném [meg] magamnak [a tehenet], de ez a szerencsétlen gyerek beleháborodott, mint egy szép jányba (1935 Móricz Zsigmond 9462032, 89) | Gyulai [Pál] költőkről vagy politikusokról írt jellemrajzaiban […] belevetítette hőseibe a belátás, a kötelességek és a szenvedély vagy más tényezők konfliktusát (1965 Kovács Kálmán CD53) | [Anti] teljesen belezúgott a kertjébe. Kiköltözött a tanyájára, hajnalban már locsol, gyomlál (1995 Magyar Hírlap CD09)  beleszerelmesedik tn 12b | A’ Leány osztán, a’ mint mondják, igen bele szerelmesedett [az öreg Ferenc fiába] (1792 Szűts István ford.–Naubert C4077, 187) | [atyám] névnapja estéjén – élte 50-ík, boldog házassága 20-ik évében beleszerelmesedett egy aszonyba, kinek férje volt, és kilenc gyermeke (1863 Lauka Gusztáv 8268036, 67) | beleszerelmesedtem a félnótás Lángi Máriába (1998 Magyar Hírlap CD09).

10. ’ügyetlenül, rosszul, sikertelenül, szerencsétlenül’ ❖ Ihol ni! már megint belevettél! Te mindig a legrosszabbat választod! (1863 Egri népkönyv C0093, 92) | No hiszen bele választott a Julcsa is a legénybe! (1884 Győry Vilmos C1971, 40) | [a katonatiszt] egy éjszakai tankcsata hevében véletlenül a saját kötelékébe tartozó harckocsiba trafál bele (1997 Magyar Hírlap CD09) | belehúzott [a sorsoláson] az EHF Kupában a Pick-Szeged: az olimpiai bajnokokat felvonultató, a Kiskőröst simán kiütő CSZKA Moszkva jutott neki a negyeddöntőbe vezető úton (2000 Magyar Hírlap CD09).

Fr: fér, kár.

ÖE: ~bocsát, ~csapódik, ~ereszkedik, ~fészkel, ~fordít, ~fordul, ~fúl, ~hajít, ~hatol, ~helyez, ~jut, ~költözik, ~kukkant, ~lép, ~lövet, ~ragaszt, ~szorít, ~vezet.

Vö. CzF.; ÉrtSz.; TESz.; ÉKsz. ~, beléje; SzT. bele · belé(je), énbelém, őbele; ÚMTsz. bele¹, beléje, beléjedob, beléjeveszik

beléje lásd bele
bele személyes névmás és igekötő
belé I. 31B6 II. 0
I. személyes névmás 31B6 (értelmező határozó részeként is, kül. nyomatékosításra, egysz 3. sz-ben beléje alakban is)
1.
a szóban forgó zárt v. (részben) körülhatárolt helyre, térbe, területre, annak belsejébe
[ha] valami erös vaſtag épületek vólnának az Armáda elött, Gyalogságot helyheztetnénk beléjek, hogy azokból az Ellenségre tüzelheſsenek
(1775 Geidler József ford.Frigyes, II.)
Comitatus Tirolis, rakva vagyon hegyekkel, kihez képest tsak ſzk útakon juthatni beléje
(1793 Sándor István)
Futottak a’ vadak tőle mindenfelé, Ő ment az erdőben, ’s ment mind inkább belé
(1825 Vörösmarty Mihály)
észre sem vesszük, mikor egyszer hanyattesünk, bele a gödörbe, melynek neve sír
(1846 Petőfi Sándor)
[a menekülő traktoros] visszanéz, aztán egyik árokba bele, a másikból ki. Eltűnt végképpen a téglavető mögött
(1948–1949 Szabó Pál²)
ez a vízilabda, kézzel kell dobni a labdát, oda bele a kapuba, mert gólra megy
(1997 Magyar Hírlap)
2. (minden sz-ben)
(mozgásban) a szóban forgó személynek v. dolognak neki, ill. személy v. dolog felé irányulva(, és ott maradva)
Te durva ſzem! a’ ki képét meg-mutatod azoknak A’ Te beléd mint tükörbe be-tsapódott dolgóknak
(1788 Pálóczi Horváth Ádám)
Fernandó. beléjek lti karjait, ’s általöleli
(1794 Kazinczy Ferenc ford.Goethe)
Az ős épület falai azon módon vannak, a hogy az ágyugolyók beléjük ütődtek
(1859 Vasárnapi Újság)
valamely [torna]szerhez arczczal és mellel fordulva állunk, beléje fogódzunk
(1886 Porzsolt Lajos)
[a férfi] menekülni kezdett a százlábúak serege elől. Lerohant azon a fura csigalépcsőn, bele egyenesen a Mariani hasába
(1949 Örkény István ford.Conrad)
[az óvóhelyen a lány] énbelém kapaszkodott rémületében
(1975 Kertész Imre²)
2a.
szemből a szóban forgó személyre v. dologra irányítva
Elkezdtem nevetni, bele a szemébe
(1918 Füst Milán)
Radó megragadta H. Havas kabátgombját, úgy magyarázott, bele az arcába
(1969 Mándy Iván)
odamentem egészen eléje, az arcába hajoltam és úgy harsogtam, bele a pofájába
(1989 Fel a kezekkel!)
3.
a szóban forgó tárgy belsejébe
A’ vas mozsár, küls formájára nézve, külömböz a’ réz mozsártól. Közönſégeſſen egy koſár követ teſznek beléje
(1789 Hadi és Más Nevezetes Történetek)
A’ Kalmuck-Tatárok lóbőrből olly kemény edényeket tudnak készíteni, a’ mellyek a’ beléjek tőltetett forró vizet kiálják a’ nélkűl hogy meglágyúlnának
(1818 Mokry Benjámin ford.Möller²)
Itt a sajka, űlj beléje, lyányka, Ringatom majd oly szelídeden, Hogy elalszol
(1846 Petőfi Sándor)
turkált a tokban, könyökig nyult beléje
(1917 Kosztolányi Dezső)
Ezután az íróasztalnak esnek neki: egyik a jobb, a másik a bal oldali fiókokat húzza ki, és túr beléjük
(1968 Göncz Árpád)
3a. (önálló határozóként)
a szóban forgó ruhadarab v. lábbeli belsejébe
[a fehér tógának] toga candida vala a’ neve; a’ belé ltözött ſzeméllyek pedig Candidatusoknak mondatnak-vala
(1786 Mátyus István)
Mariska egészen hozzásimult Jánoshoz, elérte ennek felöltőjét, beléje burkolózott
(1908 Nagy Lajos)
Az ágy alatt […] széttaposott, ronggyá lett, reménytelen, öreg papucsok várják, hogy egy asszonyláb néha beléjük lépjen
(1928 Krúdy Gyula)
3b. (minden sz-ben)
a szóban forgó ember, állat testébe, szervezetébe v. vmely testrészébe
Minden teſtbe lehet kapni illyen mérget, Iſteneink tétték belénk ezt a’ férget
(1772 Bessenyei György¹)
Tölts belém egy akó ópiumot, vagy fürössz meg kloroformtengerben, ha azt akarod, hogy nyugodt legyek!
(1872–1874 Jókai Mór)
kár beléjük tömni azt a drága sok jó étket!
(1918 Móra Ferenc)
kabalát gyűjtöttek a megölt ellenségtől, hogy az erejük beléjük szálljon
(1990 Róna Annamária ford.Herr)
4.
a szóban forgó (dolog) anyag(á)ba, ill. annak egynemű részei közé(, úgy, hogy az körülvegye v. abba belemélyedjen)
A Tiſzánn túl-is, azonn az úgy nevezett áldott fldönn, ezer ſzántó fldeket láttam, mellyek bogáts-kóróval és vad zabbal ſzinte el-fedettek valának, mintha azt vetettek vólna beléjek
(1781 Magyar Hírmondó)
[a lúg] a beléje mártott posztót [széteszi]
(1826 Fáy András¹)
[Weis úrnak] csak a haja kopott meg és ahol sűrű volt, ősz szálak vegyültek beléje
(1910 Kádár Endre)
a zöld posztóval bevont kártyaasztalok, a beléjük mélyesztett sárgarézhamutartóval
(1923 Kosztolányi Dezső)
Kérem a tejes pürét. […] Jó ízű. Melegítsék tovább. Talán még egy csipetnyi só kellene bele, a cukor viszont elegendő
(1973 Pilinszky János)
5.
a szóban forgó közösségbe, intézménybe (tagként), ill. tevékenységi körbe (résztvevőként)
Moſtan a’ Hertzeg Eſzterházi Antal gyalog Regementjéhez tartozó Rekrutákból ſzedik belé [ti. a seregbe] az Iffjakat
(1789 Hadi és Más Nevezetes Történetek)
A gyárat ugyanis fölépitette [Bocskoros], fölszerelte, s nejét kinevezte bele ügyvezetőnek
(1867 Tóvölgyi Titusz)
közelesen megalakul a termelőcsoport a Takács-tanyán. Aztán jelentkezni lehet bele
(1954 Sarkadi Imre)
6.
a szóban forgó időszakba
Éltem, mint az állat. Egyik napból bele a másikba
(1906 e. Thury Zoltán)
A szárnyvonalon Szilastól fogva nem volt vonat. – Gyerünk csak gyalog, bele az éjszakába!
(1946 Illyés Gyula)
Az új választás időpontja […] 2-3 hónappal mindig elcsúszik, bele a nyárba
(1997 Magyar Hírlap)
7.
a szóban forgó állapotba, helyzetbe, ill. folyamatba, tevékenységbe
Petőfi belérohant a háborúba. Nem gyűlölettel ment beléje, nem vért ontani, nem szabdalkozni, hanem hogy sorsa intézésében maga is részt vegyen
(1914 Elek Artúr)
[az entellektüel] számára a szellem dolgai, az irodalom és művészet: elszigetelt, vérszegény játékok, amelyeket babonás tisztelettel övez és gyáván nem mer beléjük avatkozni
(1947 Szentkuthy Miklós)
A földtelen nyomorúságból bele a másikba; amikor [a cselédnek] földje van s mégsem a maga gazdája
(1964 Sánta Ferenc)
Jobban esik az ügyekből és kötelezettségekből kibonyolódnia, mint beléjük gabalyodnia
(1989 Konrád György)
7a.
a szóban forgó tevékenység, cselekedet miatt, annak következtében
Teleki Imre úgy meggyakta Bethlen Rózsi kisasszonyt, hogy harmadnapig nem járhatott jól belé
(1775 Rettegi György)
Toldi estéjét, ha a lelked kinyögöd is bele, elkészítsd october 10-kéig, akkorára majd megirom, hova küld
(1847 Petőfi Sándor)
A vér bőven omlott belőle [ti. a betegből] el az ágyon. Meleg hulláma beborította az orvos kezét. Majdhogy maga is rosszul nem lett beléje
(1910 Kádár Endre)
Réthy Balázs annyira megborzad, hogy fáj belé a bőre
(1962 Szabó Pál²)
8. (minden sz-ben, önálló határozóként)
a szóban forgó személy lelkébe, belső világába, gondolataiba (tudásként) v. egyéniségébe (tulajdonságként), ill. abban benne
az henyéléshez ſzokott ember alkalmatlan ugyan az Iſten ſzolgálattyára, de az ördögnek akarattyára igen alkalmatos; mert ö belé minden-féle feslett gondolatokat, és kivánságokat ſzabadon bé-tölthet az ördög
(1772 Vajda Sámuel)
biz azt a’ latin nyelvet sem anyatejjel szoptuk-be, hanem inkább iskoláinkban ugy szólván belénk vesszőzték
(1843 Pesti Hírlap)
Isten öntsön szent lelket mibelénk is mindnyájunkba
(1857 Vasárnapi Újság)
az utolsó szót már belém fojtotta a rémület,
(1890 Mikszáth Kálmán)
[Sainte-Beuve] kritikai karakánságban vezette le beléje szorult indulatait
(1937 Németh Andor)
aki a szíveket vizsgálja, beléd lát
(1995 Protestáns Biblia ford.)
8a.
a szóban forgó dologba, (szellemi) jelenségbe, kül. szövegbe, gondolatba(, annak összetevőjévé, jellemző sajátosságává), ill. azt tanulmányozni, megismerni akarva
[a fordító a könyvből] az els kiadáskor beléje tsuſzott hibákat […] ki-irtatta
(1774 Trattner Mátyás)
midőn elvállalá irataim megőrzését, […] szavát adta, hogy beléjük nem fog pillantani, s én bizonyos vagyok felőle, hogy nem is nézett beléjük soha
(1858 Jókai Mór)
Voltak e képek közt olyanok, melyekkel a mester, úgy látszik, meg volt elégedve, mert csak néhány ecsetvonást húzott itt-ott beléjök
(1910 Rippl-Rónai József)
a dráma, mint műfaj tiltakozott és védekezett a beléje erőszakolt idegen elem ellen
(1935 Hevesi Sándor)
végre rálelt a keresett iratra és most elfoglaltan tüstént belé is mélyedt
(1988 Kertész Imre²)
9. (minden sz-ben, önálló határozóként)
a szóban forgó élőlény, kül. ember személyébe, lényébe
nyilván láttam, hogy belém szerelmesedet [!]
(1772 Mészáros Ignác ford.)
Roe sietett a beléje helyezett reményeket rögtön és alaposan megsemmisíteni
(1890 Acsády Ignác–Gindely Antal)
őket csak a fiatal nő érdekelte, aki szerelmes volt vagy lesz, ő beléjük vagy másba
(1910 Tóth Wanda)
Nem tudom, hogy hívnak, de beléd vagyok esve. Nyakig!
(1979 Kornis Mihály)
kiérdemeljék a beléjük fektetett bizalmat
(1997 Természet Világa)
10.
〈indulatos megnyilatkozásban, kül. felszólításban, elhomályosult jelentéstartalommal〉
– Ne kontrázzuk meg, Miska, mit gondolsz? Adj ki, Laci… Mennykő sovány vétel, mondhatom! Bele a XXI-est! Mit tartogatod? Színt híttál volna, te bolond!…
(1885 Mikszáth Kálmán)
Béni fölugrott a padra s onnan lázított rekedten, verejtékben úszva a becsületgólért. „Hajrá, fiúk! Neki, bele, kapura!”
(1947 Örkény István)
Püff. Jönnek az európaiak. Ujjong a sziget. Durr bele!
(1981 Elbert János ford.Bulgakov)
II. igekötő 0 (ált. -ba/-be ragos határozói bővítménnyel)
1.
vmely zárt v. (részben) körülhatárolt hely, tér, terület belsejébe
[Szulimán] kintses váraſinkat birtokába tette, Mellyekben Basáit belé helyheztette
(1777 Kónyi János)
Az volt aztán az öröm, mikor készen volt a ház, mikor belevezethette kedveseit
(1872 Jókai Mór)
Nekünk mindenesetre egy helyben kell maradnunk – monda Józsiás. – Valahogy bele ne kerüljünk a szakadékba, amely már itt lehet a közelünkben
(1922 Krúdy Gyula)
beleépül tárgyatlan 1c1 [8., 8b. is]
[Bethlen Gábor adománylevelében új-tordai kastélyát,] a beleépült városi templommal, hozzátartozó földek, erdők, vizek stb.s a többi hasznaival, Uy-Thorda lakóinak […] adományozza örök időkre
(1889 Orbán Balázs)
[Diocletianus császár villájának] romjaiba épült bele a mai Spalato belvárosa
(1904 ÓkoriLex.)
A telekhatárra került [gazdasági] épület tehát valósággal beleépült a kerítésbe
(1997 Magyar néprajz)
2.
vminek a belseje, belső része felé
Szemmeredve nézek bele Az éj setét kormába
(1798 Kisfaludy Sándor)
[a grófnő] a kézi tükörért nyult. Belepillantott s biráló szemmel nézte magát
(1911 Móricz Zsigmond)
Két szeme mély, elgyengül, aki beletekint
(1973 Nagy László²)
belebámul tárgyatlan 1a [7c. is]
Úgy bele bámúltam angyal orczájába
(1805 Verseghy Ferenc)
A várúr feltörte a levelet, elolvasta, sokáig belebámult
(1894 Mikszáth Kálmán)
mély gondolatokba merülve belebámult a lámpa lángjába
(1902 Wallesz Jenő)
ráhajlunk a vízre, belebámulunk a [víz]tükörbe
(1976 Dobos László)
2a.
mozgásban vkinek, vminek neki v. vki, vmi felé irányulva(, és ott maradva)
olykor belekondult a zajba egy-egy harang, ha egy eltévedt golyó beleütődött
(1853 Jókai Mór)
[a csónak] a sebes hajtás miatt egy látatlan tőkébe belecsapódott és – felborúlt
(1894 Széchy Károly)
nehogy a király vonatába valami bolond mozdony beleszaladjon
(1926 Krúdy Gyula)
[az ökölvívó] belelép egy hatalmas jobbkezesbe, padlóra kerül, és innentől nem tud kijózanodni
(1989 Tények könyve)
[a kapus] későn vetődött, s csak beleérni tudott a labdába
(2000 Magyar Hírlap)
2b.
szemből v. felülről vkire, vmire irányítva v. nehezedve
már kardod kész, hogy beledőlj
(1870 Benedek Aladár)
Mi lett volna, ha véletlenül beleesem a vasvillába
(1893 Mikszáth Kálmán)
A pap fölszisszen, belelépett egy éles kavicsba
(1934 Nagy Lajos)
[a sofőr], ahogy csak bírt, beletaposott a gázba
(1990 Lovass Zoltán)
2c.
erősen (meg)fogva v. rákulcsolódva
réſz ſzerént ijedtébenn, réſz ſzerént maga oltalmáért belé kapaskodván a katonában
(1781 Magyar Hírmondó)
[a delnő] beleakasztá kezét a kis öregúr karjába
(1858 Jókai Mór)
taposták a veteményt s belefogózkodtak a gyenge oltoványokba
(1915 Tersánszky Józsi Jenő)
belecsimpaszkodik tárgyatlan 12a
kedvök csucsorodík hármasával belécsimpaszkodni [a harang] lecsüngő kötelébe
(1860 Virág Lajos)
sovány karjaival belecsimpaszkodott a [fiú] nyakába
(1937 Babits Mihály)
[a színpadon a] függönyt újra felrántották, én pedig belecsimpaszkodva felrepültem, és ott lógtam méterekkel a színészek feje fölött
(1996 Magyar Hírlap)
belecsíp tárgyatlan 2b6 [4. is]
Lyonel előjött, s Lidyt meglátva, pajkosan belecsípett a karjába
(1888 Jókai Mór)
[A fodrászatban a nők a kisfiúval] kedveskedtek és sikongtak […], és belecsíptek az arcába
(1956 Illés Endre)
[a fiú] keringő közben belecsípett a [lány] hátuljába
(1996 Magyar Hírlap)
belefogódzik tárgyatlan 15a
maga két legényjével belé fogódzik a malomba
(1782 Magyar Hírmondó)
belefogózott férje karjába
(1897 Kazár Emil)
[a kisfiam] belefogózik a szoknyámba, s rángatja, ahogy tudja
(1999 e. Kocsis Rózsi)
belekarol tárgyatlan 1a
[az ifjú] tüntető bizalmaskodással karolt bele az asszony karjába
(1906 Krúdy Gyula)
mikor feltárul az anyakönyvvezető irodájának frissen festett, okkersárga ajtaja, [Éva] belekarol a mellette álló, elgondolkozó, szemüveges fiúba és elindul. Szinte húzza maga után
(1956 Sándor Iván)
3.
vmely tárgy, test belsejébe v. mélyére, ill. vmely élő szervezetbe
erre [ti. a tölcsérre, amelyben a dohányt meggyújtották] ismét más töltsért buritván annak tséve által ersen belé fúnak
(1772 Marikovszky Márton ford.Tissot)
beletölte holmit a gyógyléből a cinkanálba
(1846 Jókai Mór)
a golyó a bordái alatt belefuródott a testébe
(1896 Herczeg Ferenc)
az asszonyok belenyúlnak a teknőbe, kiemelnek egy halat
(1931 Kassák Lajos)
kiszaladt a konyhába egy tányérért, beleöntötte a tejet
(1973 Csukás István)
A hallójárat anatómiai felépítésén – tágasságán, kanyarulatán – múlik, hogy milyen gyorsan távozik a fülből a lubickoláskor belejutott víz
(1996 Magyar Hírlap)
beleágyaz tárgyas 4a [4., 7., 8b. is]
Megcsinálták a fekvőhelyeket, a fiatal pár együtt aludt, az ágy mellé két széket állítottak, rájuk fektették a kisteknőt és beleágyazták a gyereket
(1928 Kassák Lajos)
Puha faforgáccsal kibéleli a kosarat, gyengéden beleágyazza a [szőlő]fürtöket
(1939 Kádár Erzsébet)
belegyömöszöl tárgyas 1c [3a., 5., 8b. is]
[Falstaff] bele levén gyömöszölve a kosárba
(1867 Rákosi Jenő ford.Shakespeare)
[a vaskos tarisznyába] két dombos kalács, meg két termetes sonka volt belegyömöszölve
(1880 Abonyi Lajos)
[Az inas a pipába] belegyömöszölt vagy két verdung dohányt
(1898 Kincs István)
A fiókba szép rendetlenséggel volt belegyömöszölve egy rakás iskolai könyv és füzet
(1920 Móricz Zsigmond)
[A férfi] bőröndje fölé hajolva igyekezett belegyömöszölni a cipőit
(1968 Jékely Zoltán ford.Eftimiu)
belegyűr tárgyas 1c4
[a gazdasszony] a’ vásznat egy kádba bele gyűri; a’ lúgot felforralja, ’s a’ vászonra tölti
(1846 Kiss Bálint)
Bezzeg nem volt gondom reá, hogy szépen hajtogatva pakoljuk a kosárba a szép ruhákat [ti. a közelgő árvíz miatt]. „Csak gyűrd bele akárhogy,” – mondám a leánynak
(1869–1872 Déryné Széppataki Róza)
[a szabadságos katona] kipakol a hátizsákból mindent, amit belegyűrt
(1948–1949 Szabó Pál²)
3a.
vmely ruhadarab v. lábbeli belsejébe
[az állatbőröket] holmi ſzijjatskákkal egybe aggatva, úgy búnak-vala belé
(1786 Mátyus István)
belelép a kádi papucsába
(1819 Fazekas Mihály)
illyen módos és mivelt polgárokat, a pőrekedés helyett, egy kis posztóruha méltán megilletne; mellybe ha pl.például közakarattal mindnyájan bele is öltözhetnének: az igen szép lenne tőlük
(1857 Vasárnapi Újság)
Elza napról-napra anyásodott. Alig győzte már belegyömöszölni magát a ruháiba
(1908 Rónai Mihály)
két kezét belémélyesztve zsebébe
(1927 Remenyik Zsigmond)
Sietve beledugta a lábát először az egyik cipőbe, azután a másikba
(1997 Magyar Hírlap)
belesegít tárgyas és tárgyatlan 4b4 [2., 7., 7a., 8. is]
A főudvarmester nyujtá oda neki [ti. a francia királynak] a hálóköntöst […], s az első ruhatárnok pedig bal karját segité bele
(1859 Vasárnapi Újság)
– Álmos vagy szegénykém – mondta az anyám súgva és segített az öltözésnél. Fölhúzta a cipőimet, megkötötte, belesegített a nadrágba
(1924 Kassák Lajos)
4.
vmely anyagba, közegbe, ill. vminek az anyagába v. egynemű részei közé (és annak részévé)
A’ szálkás ’s hegyes darabotskákról, mellyek a’ bört meg-sértik, vagy belé akadnak
(1772 Marikovszky Márton ford.Tissot)
Dörzsölj-el habzásig ¼ font vajat, keverj bele ¼ font tört mandulát
(1846 Zelena Ferenc)
a sejt maga lényegileg protoplaszmából és abba beleágyazott magból áll
(1897 PallasLex.)
[az elefánt] beledugja orrmányát a vizbe
(1918 Nagy Lajos)
a betonba ágyazza bele a kavicsokat
(1962 Népszabadság nov. 10.)
könnyen beleléphet a kutyapiszokba
(1996 Magyar Hírlap)
beleakaszt tárgyas 5a2 [2., 2c., 3. is]
megkapják az evezőrudat, beleakasztják a Dunába a lapátot
(1872 Jókai Mór)
Ha nyilnak a szép tavaszi napok, bele kell akasztani az ekét a földbe
(1911 Móricz Zsigmond)
beleaprít tárgyas 4a4 [2. is]
az Ebédje és Vatsorája többnyire vólt annak a’ Tehénnek Teje, mellybe a’ Kenyerét belé apritotta
(1796 Takács Ádám ford.Scriver)
jó tejeskávét ittunk, s otthon készült izletes süteményeket aprítottunk bele
(1880 Frankenburg Adolf)
A habarással gondosan feleresztjük [a pacalt], zöld-petrezselyem levelet apritunk bele
(1892 Zilahy Ágnes)
beledob tárgyas 2a6 [2.,7., 8b. is]
bár lehetnek kik [a gyűlés] nyugodalmas tósimaságát megszokva egy beledobott kő okozta, habgyűrűzetekből vészt jósolnak
(1844 Pesti Hírlap)
Az olajat felforrósítom, és beledobom a kis kockákra vágott kenyeret
(1990 Frank Júlia)
beledönt tárgyas 4c3 [1., 2., 7. is]
a szánkót beledöntötte a hóba
(1846 Jókai Mór)
Az egyik lictor megfogta a halálraitéltet, két karjánál fogva és a magas székről, nem durván, beledöntötte a forró vizbe
(1921 Kosztolányi Dezső)
beledug tárgyas 2a6 [2., 3., 3a. is]
a bot vége, mellyet belé dugtunk [a földbe, megmelegedett]
(1782 Magyar Hírmondó)
beledugta az iszapba [a fáklyát]
(1881 Jókai Mór)
Fejte az új bort. Dugta bele az ujját és nyalta nagy élvezettel
(1998 Magyar Hírlap)
beleér tárgyatlan 1b1 [1., 2., 2a., 6. is]
hébe-korba’ Beleér levesbe, borba Szegény ártatlan bajusz
(1854 Arany János)
nevetgélt a kövér atya kedvesen, miközben lobogó szakálla majd beleért a mécs lángjába
(1961 Kodolányi János)
belefőz tárgyas 4c5
fzik belé a’ laxáló [= hashajtó] italokba ezt a’ gymltsöt
(1787 Mátyus István)
A mi belevaló, sava, borsa, – belefőzte az asszony [ti. az ételbe]
(1853 Vas Gereben kis képes naptára)
a galuskát egészen apróra szaggatva belefőzöm a levesbe
(1991 Frank Júlia)
belefúródik tárgyatlan 12a [3. is]
[a lezuhanó repülőgép] belefúródott egy hómezőbe
(1872–1874 Jókai Mór)
az ágyú talpa belefúródott a földbe
(1953 Németh László² ford.Tolsztoj¹)
A csont vagy a szálka pillanat alatt belefúródhat a nyelőcsőbe
(1997 Magyar Hírlap)
belemélyeszt tárgyas 5b2 [2., 3., 3a. is]
belemélyeszté olykor rózsás ujjait annak puha hajába
(1857 Beöthy László¹)
A pult előtt, a nagy farekeszekben, kukorica, töretlen mák, kendermag, amiknek hűvös sűrűségébe olyan nagyszerű volt belemélyeszteni piszkos kezemet, mikor senki sem nézett oda!
(1913 Babits Mihály)
beleszór tárgyas 1a6 [8b. is]
[a császár] a gabonát beleszóratta a folyókba, tengerekbe
(1851 Jókai Mór)
[a cirokmagot] beleszórta a felásott földbe
(1986 Gion Nándor)
a lisztes tejfölt a levesbe habarom. Beleszórom a zellerlevelet, és kevergetve jól kiforralom
(1997 Frank Júlia)
beletoccsan tárgyatlan 1a
[a gyerek,] ha talál egy pocsolyát, jól belétoccsan a meztelen lábával, hogy minél messzebbre fröccsenjen
(1909 Horváth Tibor)
[a madarak lezuhanva] beletoccsannak a sárba
(1980 Györe Imre)
beletör tárgyas 1c6 [7. is]
Bele találtam hágni a’ tövésbe, az a’ talpomba bele-törött; ’s három darabot hagyott benne … Kettejét ki-rántottam, harmadikkal veszdvén, bele-törtem újonnan felét-é, vagy nagyob’ maradékát
(1793 Molnár János)
beletörte a tollkése pengéjét a megszelésnél [a kenyérbe]
(1869 Jókai Mór)
ahogy [Árpád] vesződött ott az injekciós tűvel, kinézett egyszer a tanulószoba ablakán. Mindjárt bele is törte a karjába a tűt. A kollégium előtt egy tank állt, motorja járt, csöve az épületre irányozva
(1989 Csengey Dénes)
beleváj tárgyas és tárgyatlan 1a6 [3. is]
itt-ott azonban mégis furcsa alakzatok […] voltak belevájva [a jégbe]
(1865 Asbóth János)
felgyürte kabátkája ujját könyökig, s belevájt jó mélyen a puha, barna sárba
(1898 Abonyi Árpád)
[Messi] megragadja Tordai karját, belekapaszkodik, körmei belevájnak a szövetbe
(1983 Polgár András)
belevegyít tárgyas 4b4 [7. is]
A’ magot négy óráig be kell ásztatni vizbe, mellyben előbb 4–5 marha epe nyomattatott ki, és éppen annyi itze marha trágya lé vegyittetett bele
(1835 Némethy József)
[a fészek] sárból épül, melyet a madár ügyesen tapaszt, közbe-közbe fűszálakat, szalmát is belevegyít
(1901 Herman Ottó)
[a tésztamasszába] belevegyítjük a sütőport, a sót és az olajat
(1990 Frank Júlia)
5.
vmely körbe, közösségbe, intézménybe, ill. kategóriába, típusba(, úgy, hogy beletartozzon)
minden ember legokosabbnak láttatik a maga szemei előtt. […] Magadat is bele foglalod ebbe, Úgy-e, kedves poetám?
(1793 Csokonai Vitéz Mihály)
t.tisztelt uram! mennyit kell fizetni, ha például én bele akarnék lépni abba az egyesületbe
(1856 Vasárnapi Újság)
[Schenk bajor államférfi 1838-ban] belekerült az államtanácsba
(1897 PallasLex.)
kilépni a társadalmi körből, amelybe beleszületett
(1921 Schöpflin Aladár)
Ritka volt az olyan előadás is, amelyet egyetlen színházművészeti irányzatba, egyetlen színjátszóstílusba bele lehetett volna szorítani
(1989 Csizner Ildikó)
a járulékos szolgáltatások, amiket bele akarnak gyömöszölni az ingyenesség fogalmába
(1996 Országgyűlési Napló)
6.
vmely időszakba, ill. életszakaszba (tartozva)
ez az Egyiptomba lett be rontás […] a’ 8 esztendbe bele eshetett
(1815 Pálóczi Horváth Ádám)
Egyébiránt mit rejt a’ jövő, mellyben itt az unio közrejő, isten tudja! ha beleérünk, megirom
(1841 Pesti Hírlap)
Jani belefordult a huszadik évébe
(1889 Madarassy László)
a nyolcadik évébe is belelép
(1929 Az állatok világa ford.)
Csak hajnalfelé terpeszkedett az igazi mély álom Miskára, és alvása belenyúlt a délelőttbe
(1962 Lengyel József)
Ilyen kegyetlen lenne a kor, amibe belejutottunk?
(1996 Magyar Hírlap)
7.
vmely helyzetbe, állapotba v. szerepbe, tisztségbe, ill. folyamatba, tevékenységbe, annak végzésébe (egyre jobban)
[a lenfeldolgozó] kézi Munkában beléſzokott Munkásokat
(1774 Tudósítás a lenvetésről ford.)
beleélte magát az egyszerü lovag szerepébe
(1853 Jósika Miklós)
a muzeum ügyébe annyira belemerültem, hogy utazásom folytatását el is felejtettem
(1860 Rómer Flóris)
egy kis gyakorlattal ismét beletanulnék a szónoklás rég elszokott mesterségébe
(1877 Kossuth Lajos)
[Hunyadi Mátyás] szívesen helyezte belé rokonait magas állásokba
(1908 Berzeviczy Albert)
[André] nem nyugszik bele, hogy mindannyian koldusbotra jussanak
(1914 Ambrus Zoltán)
[a szarvasmarhák] beleesnek a betegségbe
(1933 Az állatok világa ford.)
belegabalyodott a magyarázkodásba
(1996 Magyar Hírlap)
belefelejtkezik tárgyatlan 14b
Tökéletesen beléfelejtkezett a panaszkodásba
(1899 Jakab Ödön)
belefelejtkezik a legkülönbözőbb technikai feladatokba
(1920 Tóth Aladár)
úgy belefelejtkeztünk a kártyába, hogy észre sem vettük, milyen késő van
(1981 Dénes Tibor)
belekényszerül tárgyatlan 1c1
[Apponyi Albertnek] a meddő küzdelmekben kifáradt pártja, úgyszólván belekényszerül a kormánypártba való beleolvadásba
(1890 Mikszáth Kálmán)
[a bíró] nehezen viselte el, hogy belekényszerült olyan ügybe, hogy halálos ítéletet kellett hoznia
(1990 …én nem vállaltam a statáriumot!)
beleun tárgyatlan 1a1
belé úntak a hadviselésbe
(1780 Magyar Hírmondó)
Eleget irtam arra nézve, hogy beleunhass levelem olvasásába
(1848 Arany János)
beleuntam a várakozásba
(1906 Ambrus Zoltán)
beleunnak az állandó küzdelembe
(1995 Magyar Hírlap)
7a.
vmely tevékenységbe, folyamatba (zavaró módon) belekapcsolódva
senkinek nem vólna szabad az orvoslásba magát belé avatni
(1772 Marikovszky Márton ford.Tissot)
bé-ülſz egy kertbe a’ híves árnyékba, ’S belé elegyedel valami játékba
(1790 Mátyási József)
a megye minden nemes tagja bele szólhatott az ügyekbe
(1889 Salamon Ferenc)
Panka kovászt készít, dagasztják a kenyeret Mártival, a többi lány is belesegít
(1978 Kabdebó Tamás)
Urak! Ne kiabáljunk bele egymás szavába
(2000 Országgyűlési Napló)
belekotyog tárgyatlan 2a (biz)
Aztán mit kotyog ő bele, nem is neki tartozik Hernádfi, hanem Izmael bátyámnak
(1843 Ney Ferenc)
Mindíg belekotyogtál a dolgomba
(1910 Móricz Zsigmond)
[a szocialista rendszerben] egy „komisszár” ült az ember nyakán, s folyton belekotyogott a művészi munkába
(1996 Magyar Hírlap)
7b.
vmely tevékenységet, cselekvést elkezdve (és megszakítva)
A’ tudatlan […] mindenbe belé kap, ahhoz való ſzerſzám nélkül
(1776 Faludi Ferenc ford.Dodsley)
egy néhányan bele-is kezdettek ez illyen kereskedésbe
(1783 Magyar Hírmondó)
Hanem annyi kereskedővér mégis csorgott ereimben, hogy vaktában nem vágtam bele a jószágvételbe
(1858 Jókai Mór)
egy fekete kötésű, piros szegélyes könyvecskét szedett elő a kabátja belsejéből, a felső zsebéből meg a szemüvegét. Azután beléfogott az imádság fölolvasásába
(1975 Kertész Imre²)
7c.
vmely tevékenység, cselekedet, jelenség stb. miatt, annak következtében
A’ sok perbe belé fáradt Prokátor
(1787 Bécsi Magyar Múzsa)
Oly nagyon szeretlek, Hogy majd belehalok
(1848 Petőfi Sándor)
nagyot tüsszent kétszer, hogy egész teste belerázkódik
(1877 Mikszáth Kálmán)
Ha óhajtómódban akarom ezt kifejezni, nyelvem belesántul
(1926 Kosztolányi Dezső)
folyton mosni és vasalni kell, s ez nehéz munka, az asszony nemigen bírja, a háta belefájdul
(1958 Sándor Kálmán)
addig isznak, amíg bele nem kékülnek
(1989 Bólya Péter)
belealszik tárgyatlan 19a1 [4., 6. is]
rázza a hideg, és félóránként belealszik saját teljesen külön bejáratú, folyosószerű influenzájába
(1985 Bodor Pál)
Mintha kimerült volna [a gyermek], folyik rajta a veríték. Lefogom, elsisigetem, mint egy csecsemőt. Belealszik
(1999 e. Kocsis Rózsi)
belebetegedik tárgyatlan 12b6+19b3
Ez belé betegſzik sok építésébenn, Amaz gyönyörködik ſzámtalan pénzébenn
(1789 Barcsay Ábrahám)
A közeli és távoli események annyira felizgattak, hogy belebetegedtem
(1883–1884 Degré Alajos)
[Terus] állandóan sírdogált, lesoványodott, belebetegedett a bánatába
(1931 Kassák Lajos)
belebódul tárgyatlan 1a1 [9. is]
a’ Noss-ot szorosan meg nem visgálhattam az oskolai közönséges bajok és a’ csak ma végződött Censurák miatt; mellyekbe belébódúltam
(1811 Vályi Nagy Ferenc)
mielőtt az olvasó egészen belebódulna ebbe az ízléssel megjelenített, életes kaleidoszkópba [ti. a versbe]
(1999 Új Könyvek)
beleborzad tárgyatlan 2a2
Gácsországból 20,000 csoportot öntenek reánk, nemcsak hogy öljön, hanem hogy a mi népünket is magával ragadja. Beleborzad az ember a következmény elgondolásába!
(1848 Kossuth Hírlapja)
Meggyűlölt minden nyilvános szereplést […]. Beleborzadt, ha neve a napisajtó áradatába került
(1927 Hajdu Henrik ford.Houmark)
Mintha az atyaúristen figyelte volna, vajon tudom-e, mi van beleírva a szerepbe… Most is beleborzad a szőröm, ha erre gondolok
(1978 Spiró György)
beleborzong tárgyatlan 3a
kivált most borzong bele a hátam, mikor a mai esti lapokban olvasom: hogy megbetegedett kilenc ember, meghalt tíz ember
(1886 Mikszáth Kálmán)
Gandhi szövege olyan mélyértelmű, érvényessége annyira mai, hogy beleborzong az ember
(1998 Magyar Hírlap)
belehülyül tárgyatlan 1c1
a sok hazudozásba belehülyültünk
(1914 Laczkó Géza ford.Flaubert)
Embertelen, amit velem csinálnak. Már teljesen belehülyültem
(1995 Magyar Hírlap)
belepirul tárgyatlan 1a1
Láthatta, milyen nehezen szoktam ahhoz […], hogy beszéd közt „Ilonkának” vagy pláne „Te”-nek szólítsam. Ön, tudom, megengedné, de én nem merem… mindannyiszor belepirulok
(1872 Mikszáth Kálmán)
Az első hazugság életében. Belepirult
(1894 Abonyi Árpád)
Pomozi belepirul a büszkeségbe
(1966 Fekete István)
belerokkan tárgyatlan 1a1
[A felesége múltját megismerve a férj] elvált, mert ur és férfi volt. De belérokkant
(1900 Budapesti Napló júl. 22.)
[Jászai Mari] négyéves volt […], amikor édesanyja a munkába belerokkanva, fiatalon meghalt
(1971 Berecz Dezső)
Apád szeretett volna természettudományi vagy műszaki pályára irányítani, s valósággal belerokkant, amikor te a bölcsészkarra jelentkeztél
(1985 Grendel Lajos)
belesajog tárgyatlan 7a
Az ötvenes években volt, midőn a nemzet szive még belesajgott a nagy veszteségbe
(1876 Ágai Adolf)
még most is belesajog a szíve, ha arra a szomoru utazásra gondol
(1898 Krúdy Gyula)
[Irén] túl hirtelen fordította vissza a fejét, belesajgott egész teste
(1965 Polgár András)
belesápad tárgyatlan 1a1
szinte belesápadt a’ gondolkozásba
(1842 Pesti Hírlap)
Kozsibrovszky, ez a léha, víg fráter, belesápadt a rémületes hírbe
(1897 Mikszáth Kálmán)
Tordai belesápad a félelembe
(1983 Polgár András)
belevakul tárgyatlan 1a1
Némellyek az oskolai tévedékek úttyaiban egéſzſzen bele vakúltak
(1792 Pesti magyar társaság ford.)
Szegény Déri Gyula évről évre emelte a szemüvege dioptriáinak a számát, csaknem belevakult a kéziratok olvasásába
(1925 Krúdy Gyula)
majd belevakultak a reflektorfénybe
(1958 Bóka László)
belevénül tárgyatlan 1c1
egyszer bele vénl a’ Ntelenségbe
(1794 Mátyási József)
Lángainénak nem maradt más hátra, mint a hosszadalmas örökösödési pert folytatni János ellen. […] Abba belevénültek
(1860 Jókai Mór)
a férfi feléje sem néz s az a szikra asszony egész belevénült a töprengésbe-harcolásba
(1937 Németh László²)
8.
vkinek a lelkébe, belső világába, gondolataiba (tudásként) v. egyéniségébe (tulajdonságként)
a’ Poéta nem tsak válogatott gondolatokkal, és ígékkel, hanem az ígéknek gyönyör helyheſztetésével-is édesgeti az emberi lelket e’ végre, hogy kedves erſzakkal el-távoztatván tle a’ tudatlanságot, és a’ tsíntalan índúlatokat, a’ Tudományt, és a’ jó Erkltset belé-ſzállítsa
(1773 Rájnis József)
az elemi iskolában korán belecsepegtették a vallásos érzést s a biblia szeretetét
(1896 A magyar irodalom története)
Ifjúkorának pietista, filantropista hatásai mélyen belevésődtek lelkébe
(1963 Kelényi Ferenc)
[Kodály] nemcsak komponistákat nevelt […], hanem művelt muzsikusokat, akikbe beléoltotta a maga tudományos szemléletét
(1971 Eősze László)
A család az erkölcsi és kulturális értékeket plántálja bele a személyiségbe
(1996 Magyar Hírlap)
8a.
vkibe vissza, úgy, hogy vkiben ne tudjon megnyilvánulni, vkiből ne tudjon kitörni, kibújni vmi
ha katonáival nem tudott bánni [ti. a parancsnok], leszurták, vagy bele fojtották a lélekzetet
(1854 Szathmáry Károly)
oly velőthasító fájdalmat érzett, hogy belefagyott a hang
(1930 Móricz Zsigmond)
– Nem!! Fogalmad sincs a világról! Érted? Fogalmad sincs! Ilonkába beleszorult a szó
(1932 Szathmári Sándor)
8b.
vmely dologba, (szellemi) jelenségbe, kül. szövegbe, gondolatba(, annak összetevőjévé v. összetevőjének), ill. azt tanulmányozni, megismerni akarva
Angyélika belé kukútſal [a levélbe]. Be ſzép irás
(1777 Bessenyei György¹)
de terjedjen el csak közötte [ti. a nép között] olly lap, melly őt a politikába, a napi események hű közlése által, mintegy practice belévezesse, azonnal fel fog lángolni romlatlan keblében a hazaszeretet
(1848 Arany János)
az összeget, melyért lemond, kell bele vezetnünk [a megegyezési okmányba]
(1877 Falusi Könyvtár)
mi van igazán a Velencei Kalmárban s mi az, amit csak beleképzelünk
(1914 Ambrus Zoltán)
tudományos alapossággal mélyedt bele Szilády Áron a középkor verses emlékeibe
(1934 Pintér Jenő)
a Corvinák [ti. az I. Mátyás könyvtárából származó kódexek] beleépültek az egyetemes nyugat-európai műveltségbe
(1983 Cs. Szabó László)
23 törvénymódosítást 232 paragrafusban egy törvénybe gyömöszöltek bele
(1999 Országgyűlési Napló)
beleilleszt tárgyas 5b2 [1., 3., 4. is]
minden themába belé van illesztve bizonyos „kedvencz eszme”
(1841 Széchenyi István)
[Goethe] egyhelytt a regényes modern versbe [ti. a Faustba] egy nagy görög tragédiarészletet illeszt bele, antik versmértékben
(1934 Babits Mihály)
belelapoz tárgyatlan 4a
[a prior] mingyárt elő is kapott egy ujjnyi vastag könyvet. Lefujta róla a port és belelapozott
(1907 Gárdonyi Géza)
Belelapoztunk az asztalon heverő folyóiratokba
(1989 Koppány Márton)
belepillant tárgyatlan 4a3 [2. is]
A tisztek csak belépillantottak a levélbe, és abból állott a levelek revíziója
(1830 Kazinczy Ferenc)
Bele akarok pillantani a számlákba, megnézem a könyvvitelt
(1942 Bohuniczky Szefi)
Az internetezők átlag havi 13,6 órát „lógnak a neten”. A szóban forgó csoport fele épp csak belepillant a kínálatba […], egyötödük viszont 20 óránál is többet internetezik
(1999 Figyelő)
belerajzol tárgyas 1a [4., 7, 7a. is]
Az alaprajzba lehetőleg mindaz belerajzolandó, ami a megérthetést és a kivitelt megkönnyíti
(1893 PallasLex.)
[a nyelvatlasz készítése során] meghatározták az egyes [nyelvjárási] szóalakok elterjedését s az elterjedés határát belerajzolták a térképbe
(1936 Csűry Bálint)
[Balási András költő] szereti magát is belerajzolni a versekbe
(1997 Új Könyvek)
beleszövődik tárgyatlan 12c5
a’ ki kitsin-korában meg-látta hogy az Annya ſzinte kéttségben eſett ha egeret látott, azért az úgy belé szövödik a’ gondolatjában, hogy ö-is ájul, ha azt a’ kis állatott meg-látja
(1793 Csernátoni Vajda Sámuel ford.Flögel)
Ady rendkívüli mértékben bele van szövődve a magyar valóságba
(1969 Keresztury Dezső)
beletekint tárgyatlan 4b3 [2, 3. is]
Nem hogy az Algebrába belé tekintenének valaha az emberek kőzönségesen, de a mély Filosofiába sem mennek bé soha
(1779 Bessenyei György¹)
Adja ide a lakók névsorát. Beletekintek
(1883–1884 Degré Alajos)
[a diákok] a szóbeli vizsga előtt beletekinthetnek írásbeli dolgozatukba, és észrevételeket tehetnek
(1995 Magyar Hírlap)
9.
vkinek, ritk. vminek a személyébe, lényébe
Edgy Özvegy ember … belé szeret edgy Menyetskébe
(1786 Magyar Hírmondó)
egészen belebódult a legnagyobb Szentgyörgyi leányba
(1895 Vértesi Arnold)
Nem is venném [meg] magamnak [a tehenet], de ez a szerencsétlen gyerek beleháborodott, mint egy szép jányba
(1935 Móricz Zsigmond)
Gyulai [Pál] költőkről vagy politikusokról írt jellemrajzaiban […] belevetítette hőseibe a belátás, a kötelességek és a szenvedély vagy más tényezők konfliktusát
(1965 Kovács Kálmán)
[Anti] teljesen belezúgott a kertjébe. Kiköltözött a tanyájára, hajnalban már locsol, gyomlál
(1995 Magyar Hírlap)
beleszerelmesedik tárgyatlan 12b
A’ Leány osztán, a’ mint mondják, igen bele szerelmesedett [az öreg Ferenc fiába]
(1792 Szűts István ford.Naubert)
[atyám] névnapja estéjén – élte 50-ík, boldog házassága 20-ik évében beleszerelmesedett egy aszonyba, kinek férje volt, és kilenc gyermeke
(1863 Lauka Gusztáv)
beleszerelmesedtem a félnótás Lángi Máriába
(1998 Magyar Hírlap)
10.
ügyetlenül, rosszul, sikertelenül, szerencsétlenül
Ihol ni! már megint belevettél! Te mindig a legrosszabbat választod!
(1863 Egri népkönyv)
No hiszen bele választott a Julcsa is a legénybe!
(1884 Győry Vilmos)
[a katonatiszt] egy éjszakai tankcsata hevében véletlenül a saját kötelékébe tartozó harckocsiba trafál bele
(1997 Magyar Hírlap)
belehúzott [a sorsoláson] az EHFEuropean Handball Federation ’Európai Kézilabda-szövetség’ Kupában a Pick-Szeged: az olimpiai bajnokokat felvonultató, a Kiskőröst simán kiütő CSZKAЦентральный спортивный клуб армии ’Hadsereg Központi Sportklubja’ Moszkva jutott neki a negyeddöntőbe vezető úton
(2000 Magyar Hírlap)
Fr: fér, kár
ÖE: belebocsát, belecsapódik, beleereszkedik, belefészkel, belefordít, belefordul, belefúl, belehajít, belehatol, belehelyez, belejut, beleköltözik, belekukkant, belelép, belelövet, beleragaszt, beleszorít, belevezet
Vö. CzF.; ÉrtSz.; TESz.; ÉKsz. ~, beléje; SzT. bele · belé(je), énbelém, őbele; ÚMTsz. bele¹, beléje, beléjedob, beléjeveszik

Beállítások