bélpoklos mn és fn 

I. mn 15A

1. (rég) ’leprában szenvedő, annak tüneteit mutató 〈személy v. test(rész)〉; leprás, poklos’ ❖ [Iréne] jobban szerette volna ekkor, […] ha arcza ragyás volna […] és teste bélpoklos, hogy undorodnék el tőle, a ki látja (1854 Jókai Mór C2245, 246) | Bélpoklos kéz érintése után ne érintse az öné (1877 Jókai Mór CD18) | Merne-e valaki engemet elvenni? Ezzel a megbélyegzett homlokkal, ezzel a bélpoklos arccal? (1902 Jókai Mór CD18) | rossz-szagú bélpoklos koldúsok (1926 Szabó Lőrinc 9629307, 41) | Ez az ember érthetetlenebb volt, mint az a bélpoklos nő, aki oly csökönyösen ragaszkodott az élethez (1956 Lengyel József 9395005, 97) | Bélpoklos férfi Betániában (1988 Bibliai nevek és fogalmak CD1209).

2. (ritk, átv is) ’halálosan mérgező’ ❖ [az orgyilkos] fülhézagomba önté e nedü Bélpolklos csöppjeit (1867 Arany János ford.–Shakespeare C3730, 32) | [Scotus Viator] ma is Magyarországon köszörüli angol folyóiratokban bélpoklos tollát (1924 Budapesti Hírlap júl. 19. C4712, 1).

3. (rég, pejor) ’galád, alávaló, aljas’ ❖ Rajacsics, a bánnak nálunk keze-lába. Az óhitű rácok bélpoklos érseke, Kit vádol annyi vér és bűn temérdeke (1849 Sárosi Gyula 8404001, 98) | Ég az isten háza magasan lobogva, Hitszegő bélpoklos hiveid csoportja Kárörvendve nézi és egyik sem oltja (1854 Vajda János 8503034, 97) | Gyalázatos, bélpoklos, szemtelen, Kiebrudalt tolakodó! (1875 Vajda János 8503062, 171).

4. (biz) ’rendszeresen sokat evő, feneketlen gyomrú, nagyétkű, nagyevő〈személy〉’ ❖ bépoklos: nagyevő (1903 A váci nyelvjárás C6398, 41) | bélpoklos: nagyevő (1938 Magyar Nyelv C5879, 123) | A vadász nem volt mohó, sem bélpoklos, inkább beosztó, olyan ember, aki könnyedén megél az emlékeiből, ha arra kerül a sor (1998 Magyar Hírlap CD09).

II. fn 4A

1. (kissé rég) ’leprában szenvedő beteg; leprás, poklos’ ❖ az Isteni rendelést […] a’ bél-poklosok ellen (1786 Mátyus István C3067, 266) | [Kolozsváron 1848. december 25-én] bementem a getóba, olyan volt az, mint a középkor bélpoklosainak tanyája (1881 Teleki Sándor 8474007, 64) | kerülöm őket, mint a bélpoklosokat (1918 Krúdy Gyula C2835, 100) | A bazilika és a császári palota márványlépcsőjén bélpoklosok, elevenen rothadó testek! (1937 Egri Viktor 9119001, 50) | Velencében a 15. század végén – talán a kezdődő szifiliszjárvány hatására – gallér és kereplő viselését írták elő a prostituáltaknak, mintha bélpoklosok lettek volna (1998 Magyar László András CD17).

2. (biz) ’rendszeresen sokat evő, feneketlen gyomrú, nagyétkű, nagyevő személy’ ❖ Szalmavár egy bélpoklos, a kinek csak az evésen, az iváson az esze, az ingyenmulatságokon (1886 Tolnai Lajos C4195, 3) | bépoklos: nagyétű gyermek. Ilyenek: bélisten, kënyérgunyó, tátus (1903 A váci nyelvjárás C6398, 64).

Sz: bélpoklosság.

Vö. CzF.; ÉrtSz.; TESz.; ÉKsz.; SzT.; ÚMTsz.

bélpoklos melléknév és főnév
I. melléknév 15A
1. (rég)
leprában szenvedő, annak tüneteit mutató 〈személy v. test(rész); leprás, poklos
[Iréne] jobban szerette volna ekkor, […] ha arcza ragyás volna […] és teste bélpoklos, hogy undorodnék el tőle, a ki látja
(1854 Jókai Mór)
Bélpoklos kéz érintése után ne érintse az öné
(1877 Jókai Mór)
Merne-e valaki engemet elvenni? Ezzel a megbélyegzett homlokkal, ezzel a bélpoklos arccal?
(1902 Jókai Mór)
rossz-szagú bélpoklos koldúsok
(1926 Szabó Lőrinc)
Ez az ember érthetetlenebb volt, mint az a bélpoklos nő, aki oly csökönyösen ragaszkodott az élethez
(1956 Lengyel József)
Bélpoklos férfi Betániában
(1988 Bibliai nevek és fogalmak)
2. (ritk, átv is)
halálosan mérgező
[az orgyilkos] fülhézagomba önté e nedü Bélpolklos csöppjeit
(1867 Arany János ford.Shakespeare)
[Scotus Viator] ma is Magyarországon köszörüli angol folyóiratokban bélpoklos tollát
(1924 Budapesti Hírlap júl. 19.)
3. (rég, pejor)
galád, alávaló, aljas
Rajacsics, a bánnak nálunk keze-lába. Az óhitű rácok bélpoklos érseke, Kit vádol annyi vér és bűn temérdeke
(1849 Sárosi Gyula)
Ég az isten háza magasan lobogva, Hitszegő bélpoklos hiveid csoportja Kárörvendve nézi és egyik sem oltja
(1854 Vajda János)
Gyalázatos, bélpoklos, szemtelen, Kiebrudalt tolakodó!
(1875 Vajda János)
4. (biz)
rendszeresen sokat evő, feneketlen gyomrú, nagyétkű, nagyevő〈személy〉
bépoklos: nagyevő
(1903 A váci nyelvjárás)
bélpoklos: nagyevő
(1938 Magyar Nyelv)
A vadász nem volt mohó, sem bélpoklos, inkább beosztó, olyan ember, aki könnyedén megél az emlékeiből, ha arra kerül a sor
(1998 Magyar Hírlap)
II. főnév 4A
1. (kissé rég)
leprában szenvedő beteg; leprás, poklos
az Isteni rendelést […] a’ bél-poklosok ellen
(1786 Mátyus István)
[Kolozsváron 1848. december 25-én] bementem a getóba, olyan volt az, mint a középkor bélpoklosainak tanyája
(1881 Teleki Sándor)
kerülöm őket, mint a bélpoklosokat
(1918 Krúdy Gyula)
A bazilika és a császári palota márványlépcsőjén bélpoklosok, elevenen rothadó testek!
(1937 Egri Viktor)
Velencében a 15. század végén – talán a kezdődő szifiliszjárvány hatására – gallér és kereplő viselését írták elő a prostituáltaknak, mintha bélpoklosok lettek volna
(1998 Magyar László András)
2. (biz)
rendszeresen sokat evő, feneketlen gyomrú, nagyétkű, nagyevő személy
Szalmavár egy bélpoklos, a kinek csak az evésen, az iváson az esze, az ingyenmulatságokon
(1886 Tolnai Lajos)
bépoklos: nagyétű gyermek. Ilyenek: bélisten, kënyérgunyó, tátus
(1903 A váci nyelvjárás)
Sz: bélpoklosság
Vö. CzF.; ÉrtSz.; TESz.; ÉKsz.; SzT.; ÚMTsz.

Beállítások