biccen tn ige 1b8biccenik (kijelentő mód jelen idő egysz 3. sz-ben)

1. (tárgyragos határozóval is) (átv is) ’állandó helyzetéből (zökkenésszerűen) kibillen, elmozdul, ill. (vhonnan) vhova mozdul, zökken’ ❖ Most minden mozdúlással arra biccen [a koronán] a’ kereszt, a’ merre a’ mozdúlás miatt terhének természetes vonadékja vagyon (1793 Kazinczy Ferenc C2555, 324) | olly kemény tél van nálunk ekkorig, mintha az éjszaki póluson élnénk; alig ha földtekénk egyet nem biczenék (1833 Nefelejcs C3314, 226) | nem a quantitás, de a qualitás felé fog bicczenni a mérleg nyelve (1857 Széchenyi István CD1501) | Pályakörében a föld, tengelyszöge megcsuszamodván, Bicczenik (1895 Kolmár József² C2718, 47) | Nagyokat biczczen (1900 Lőrinczy György C2937, 88) | Egy mély keréknyom fölött hirtelen besüppedt alatta a hó, féloldalára biccent [a férfi] s ez a váratlan mozdulat a kutyát is megriasztotta (1928 Németh László² 9485038, 231) | Világosbarna haja a homlokába biccent (1979 Vészi Endre 9776030, 169).

1a. ’〈ember v. állat feje〉(többször egymás után) föl-le billen, bólingat, ill. 〈ember v. állat a fejével〉 bólogató mozgást végez’ ❖ nyaka mellére görbült s bágyadt feje ingó lépései mindegyikénél biczczenik (1846 Jókai Mór C2246, 247) | a hegy oldalán lépegetnek biccenő fejjel panaszkodó bárányok (1928 Farkas László CD10).

1b. ’〈kül. virág, növény〉 föl-le mozog, hajladozik, bólingat’ ❖ a lovak füle között, kacéran biccen a bodros strucctoll-bokréta (1892 Tóth Béla¹ C4258, 3) | Ritkás erdő alatt a langy tó, lukba búvik piros bogárka, fű biccen szürke csöpp varangytól és a szántón borong a nyárfa (1932 József Attila 9282075, 141).

1c. (rég, ritk, átv is) ’kizökken addigi működéséből, más irányt vesz, ill. a helyes, a várt működésre vált vmi’ ❖ természet-szerinti okokbul akaratunk ellen is németre vagy francziára bicczen nyelvünk (1831 Széchenyi István 8429008, 259) | 1790-ből bittzent vágásba a dólog (1833 Kossuth Lajos összes munkái CD32) | a lehető legjobb vágásba bicczent a honi erőmű [= gépezet] (1841 Széchenyi István C3876, 105).

2. (ritk) ’〈ember, állat〉 úgy jár, hogy lába v. teste minden lépésnél biceg, sántikál’ ❖ Lábai bádgyadván bitzentek tétova (1781 Verseghy Ferenc C4441, 21) | Szemem kancsal, és lábam biczczenik (1860 Jókai Mór C2348, 124) | botjára támaszkodva bicczen hintaja felé (1876 Ágai Adolf C0546, 201) | Láttam egy zsidó kocsijába sánta lovat befogva – Bicczen a lovad, jordány, kiáltám neki (1890 Milodanovits Simon C3163, 36).

2a. (ritk) ’elbizonytalanodik, meginog’ ❖ bevárom ezt a’ hon’ nevében Adott apát [ti. Cilleit], ’s ha ingadozni látom Becsűlet’ útján, vagy biczczenni csak, Fejéhez sujtom rám kötött nevét (1844 Vörösmarty Mihály 8524412, 117).

2b. (rég, ritk) ’〈vers, ritmus〉 akadozik, sántít, döccen’ ❖ a trimeter iambicus, melynek utolsó tagja biczczen: spondaeus vagy trochaeus (1902 ÓkoriLex. CD28).

ÖU: félre~, le~.

Vö. CzF.; ÉrtSz.; TESz. biceg; ÉKsz.; ÚMTsz.

biccen tárgyatlan ige 1b8
biccenik (kijelentő mód jelen idő egysz 3. sz-ben)
1. (tárgyragos határozóval is) (átv is)
állandó helyzetéből (zökkenésszerűen) kibillen, elmozdul, ill. (vhonnan) vhova mozdul, zökken
Most minden mozdúlással arra biccen [a koronán] a’ kereszt, a’ merre a’ mozdúlás miatt terhének természetes vonadékja vagyon
(1793 Kazinczy Ferenc)
olly kemény tél van nálunk ekkorig, mintha az éjszaki póluson élnénk; alig ha földtekénk egyet nem biczenék
(1833 Nefelejcs)
nem a quantitás, de a qualitás felé fog bicczenni a mérleg nyelve
(1857 Széchenyi István)
Pályakörében a föld, tengelyszöge megcsuszamodván, Bicczenik
(1895 Kolmár József²)
Nagyokat biczczen
(1900 Lőrinczy György)
Egy mély keréknyom fölött hirtelen besüppedt alatta a hó, féloldalára biccent [a férfi] s ez a váratlan mozdulat a kutyát is megriasztotta
(1928 Németh László²)
Világosbarna haja a homlokába biccent
(1979 Vészi Endre)
1a.
〈ember v. állat feje〉 (többször egymás után) föl-le billen, bólingat, ill. 〈ember v. állat a fejével〉 bólogató mozgást végez
nyaka mellére görbült s bágyadt feje ingó lépései mindegyikénél biczczenik
(1846 Jókai Mór)
a hegy oldalán lépegetnek biccenő fejjel panaszkodó bárányok
(1928 Farkas László)
1b.
〈kül. virág, növény〉 föl-le mozog, hajladozik, bólingat
a lovak füle között, kacéran biccen a bodros strucctoll-bokréta
(1892 Tóth Béla¹)
Ritkás erdő alatt a langy tó, lukba búvik piros bogárka, fű biccen szürke csöpp varangytól és a szántón borong a nyárfa
(1932 József Attila)
1c. (rég, ritk, átv is)
kizökken addigi működéséből, más irányt vesz, ill. a helyes, a várt működésre vált vmi
természet-szerinti okokbul akaratunk ellen is németre vagy francziára bicczen nyelvünk
(1831 Széchenyi István)
1790-ből bittzent vágásba a dólog
(1833 Kossuth Lajos összes munkái)
a lehető legjobb vágásba bicczent a honi erőmű [= gépezet]
(1841 Széchenyi István)
2. (ritk)
〈ember, állat〉 úgy jár, hogy lába v. teste minden lépésnél biceg, sántikál
Lábai bádgyadván bitzentek tétova
(1781 Verseghy Ferenc)
Szemem kancsal, és lábam biczczenik
(1860 Jókai Mór)
botjára támaszkodva bicczen hintaja felé
(1876 Ágai Adolf)
Láttam egy zsidó kocsijába sánta lovat befogva – Bicczen a lovad, jordány, kiáltám neki
(1890 Milodanovits Simon)
2a. (ritk)
elbizonytalanodik, meginog
bevárom ezt a’ hon’ nevében Adott apát [ti. Cilleit], ’s ha ingadozni látom Becsűlet’ útján, vagy biczczenni csak, Fejéhez sujtom rám kötött nevét
(1844 Vörösmarty Mihály)
2b. (rég, ritk)
〈vers, ritmus〉 akadozik, sántít, döccen
a trimeter iambicus, melynek utolsó tagja biczczen: spondaeus vagy trochaeus
(1902 ÓkoriLex.)
ÖU: félrebiccen, lebiccen
Vö. CzF.; ÉrtSz.; TESz. biceg; ÉKsz.; ÚMTsz.

Beállítások