biccent ige 4b7
1. tn (tárgyragos határozóval is) ’〈fejével rendsz. helyeslés, beleegyezés, tetszés, figyelem v. köszönés jeléül〉(alig észrevehetően) bólint’ ❖ ’s ha Simon szunnyadás közt egyet biczczentett fejével, ő azt üdvezlésnek vélvén erősen hajtogatta magát (1823 Kisfaludy Károly 8242033, 130) | Anna hirtelen kétszer is helyeslőleg biccentett a fejével (1913 Barta Lajos CD10) | Az ember végül homokos, szomorú, vizes síkra ér, szétnéz merengve és okos fejével biccent, nem remél (1933 József Attila 9282085, 165) | Az útitársnő, aki aprókat biccentve, jóváhagyóan hallgatta, másféle szépség volt (1967 Örkény István 9500029, 151) | Ha jó a fordítandó szöveg, minden mondatnál biccentünk egyet a szerző felé (1989 Konrád György 9351006, 342) | Bejön a gyerek, mit gyerek, húszéves ló, és azt mondja, heló. Kimérten biccentek én is (1999 Magyar Hírlap CD09).
1a. ts (kissé rég, ritk) ’(határozott) bólintással kifejez vmit’ ❖ Gyuri az ajtónál odasettenkedett Veronkához, aki őneki is jó éjt biccentett a fejével (1895 Mikszáth Kálmán 8312007, 146) | szája köré ráncszerű mosoly gyűrődött és rövid igent biccentett (1925 Ungvári Nagy Márta CD10) | Balázs kisasszony mosolyogva biccentett köszönetet (1930 Reichard Piroska CD10).
2. ts (tárgyragos határozóval is) ’〈fejét〉(zökkenésszerűen) előre vagy oldalirányba billenti’ ❖ Fejét kissé oldalt biccentette, hogy többet lásson, de így is takarva maradt előtte minden (1911 Bán Ferenc CD10) | Horváth Ilonka féloldalt biccentette a fejét, mintha az egyik fülét elhúzta volna a szóár (1928 Németh László² 9485038, 203) | Olyan keserű volt a lelkem, hogy arra a tapsra, amit kaptam kilépésemkor, még a fejemet sem biccentettem (1934 Rédey Mária CD10).
2a. (átv is) ’vmit állandó v. addigi helyzetéből, helyéből kis mozdulattal kibillent, elmozdít’ ❖ találunk mindenben igazitani vagy leg alább újjal biczczenteni valót (1825 Fáy András¹ C1716, 114) | Az öreg kerek tányérsapkáját az orra tövére biccenti (1974 Galsai Pongrác 9171003, 128) | A csónak jutott eszébe. A csónak és apja a kajüt mellvédje előtt, amint keze a kormánykeréken pihen, majd biccenti kicsit balra, aztán pergeti a csónak tartandó útirányának a követelményei szerint (1979 Domahidy András 1036001, 9).
3. tn (tárgyragos határozóval is) (rég, nyj) ’〈ember v. állat〉 kissé sántít; biceg’ ❖ bitczent az öreg Csire néha (1844 Terhes Sámuel C4118, 121) | a lábán átfuródott golyó miatt kissé biczczentett (1877 Boross Mihály C1155, 60) | Amelyik karjára a terhet átemeli, azon az oldalán minden lépésnél egyet biccent a lábával (1885 Jókai Mór CD18) | Előző nap erősen meghajszolta [a paripát] […] s úgy tetszett, hogy haza felé jövet a Muczi mintha biczczentene időnként (1898 Benedek Elek C0920, 117) | [Nagy Lőrinc] sovány, fekete legény volt, már a harminc felé. Az egyik lábára biccentett egy kicsit (1941 Tamási Áron 9701013, 67).
4. tn (rég, ritk) ’〈vmely hibás, következetlen okfejtés, hasonlat stb.〉 akadozik, biceg, sántít’ ❖ mellőzve a kissé mindig biccentő hasonlítást (1860 Arany János C6504, 266) | Minden hasonlatok között a históriából vettek biccentenek legerősebben (1872–1874 Jókai Mór CD18).
ÖU: meg~, oda~, rá~.
Sz: biccentget.
Vö. CzF.; ÉrtSz.; TESz. biceg; ÉKsz.; SzT.; ÚMTsz.