ájult mn-i ign és mn 

I. mn-i ign → ájul.

II. mn 12A7

1. ’〈ájulás, ill. alvás után:〉 eszméletlen, ill. kába állapotban levő 〈személy〉’ ❖ [Szép Enikő] megrendűlt keze a’ poharat nem bírva kiejté, Lábai roskadtak ájultan hulla le, ’s kedves Arczaitól a’ vér látszott búcsúzni örökre (1831 Vörösmarty Mihály 8524388, 241) | [a kövezeten fekvő nő] ájult vagy halott (1902 Gárdonyi Géza C1829, 26) | elnyúlt a földön, behúnyta szemeit s úgy tett, mintha ájúlt volna (1931 Szabó Dezső 9623013, 148) | hajnali fél hétkor fülsértően csengetett fel a telefon. Még félig ájultan tántorogtam oda a készülékhez (1989 Szepes Erika 2039022, 74).

2. (irod) ’kábult, ernyedt’ ❖ az institutiók [= előírások, rendelkezések] tették […] az egyének akaratját majdnem ájulltá (1850 Kemény Zsigmond C1271, 164) | Ó unalom, ó életem unalma Rángasd tovább elcsüggedt vonatom, Rángasd, ringasd ez ájult délutánon (1912 Kosztolányi Dezső 9359035, 33) | más volt ez, mint az alföldi falvak ájult csendje, sivár unalma (1968 Molnár Géza 9455001, 68) | Milánóra kísérteti csönd borult, s a továbbiakban az ájult város helyett a nemzeti mozgalmakban egyre inkább Firenze jutott szerephez (1968 Rónay György 9573058, 192).

3. (irod) ’vmely felfokozott érzelemtől szinte önkívületi állapotban levő 〈személy〉’ ❖ Krisztina kitárta karjait. A szája pedig pirosan, frissen kettéhasadt, ájultan várta a csókot (1911 Kosztolányi Dezső C2753, 100) | az új szenvedélytől elkábítva, szinte ájultan és magamon kívül ültem a nők közt (1964 Jékely Zoltán ford.–Boccaccio 9278105, 13).

3a. (irod) ’ilyen személyre jellemző, rá valló 〈érzelem, lelkiállapot〉’ ❖ Eltört szavai révűlt, ájult kéjnek (1912 Szép Ernő 9665006, 20) | Akikre első hetekben [Édes Anna] ájult meglepetéssel tekintett, úgy jártak háza előtt, mintha ott születtek volna (1926 Kosztolányi Dezső 9359002, 46) | ájult imádatot (1944 Bethlen István 9055003, 128) | ájult csodálata (1975 Kroó György 1085001, 106) | megjelenik az Iskola a határon, ájult boldogsággal olvassa az ország (1994 Szántó Piroska 1166004, 265).

Ö: fél~.

Vö. CzF. ~, ájultan; ÉrtSz.; ÉKsz.

ájult melléknévi igenév és melléknév
I. melléknévi igenévájul
II. melléknév 12A7
1.
〈ájulás, ill. alvás után:〉 eszméletlen, ill. kába állapotban levő 〈személy〉
[Szép Enikő] megrendűlt keze a’ poharat nem bírva kiejté, Lábai roskadtak ájultan hulla le, ’s kedves Arczaitól a’ vér látszott búcsúzni örökre
(1831 Vörösmarty Mihály)
[a kövezeten fekvő nő] ájult vagy halott
(1902 Gárdonyi Géza)
elnyúlt a földön, behúnyta szemeit s úgy tett, mintha ájúlt volna
(1931 Szabó Dezső)
hajnali fél hétkor fülsértően csengetett fel a telefon. Még félig ájultan tántorogtam oda a készülékhez
(1989 Szepes Erika)
2. (irod)
kábult, ernyedt
az institutiók [= előírások, rendelkezések] tették […] az egyének akaratját majdnem ájulltá
(1850 Kemény Zsigmond)
Ó unalom, ó életem unalma Rángasd tovább elcsüggedt vonatom, Rángasd, ringasd ez ájult délutánon
(1912 Kosztolányi Dezső)
más volt ez, mint az alföldi falvak ájult csendje, sivár unalma
(1968 Molnár Géza)
Milánóra kísérteti csönd borult, s a továbbiakban az ájult város helyett a nemzeti mozgalmakban egyre inkább Firenze jutott szerephez
(1968 Rónay György)
3. (irod)
vmely felfokozott érzelemtől szinte önkívületi állapotban levő 〈személy〉
Krisztina kitárta karjait. A szája pedig pirosan, frissen kettéhasadt, ájultan várta a csókot
(1911 Kosztolányi Dezső)
az új szenvedélytől elkábítva, szinte ájultan és magamon kívül ültem a nők közt
(1964 Jékely Zoltán ford.Boccaccio)
3a. (irod)
ilyen személyre jellemző, rá valló 〈érzelem, lelkiállapot〉
Eltört szavai révűlt, ájult kéjnek
(1912 Szép Ernő)
Akikre első hetekben [Édes Anna] ájult meglepetéssel tekintett, úgy jártak háza előtt, mintha ott születtek volna
(1926 Kosztolányi Dezső)
ájult imádatot
(1944 Bethlen István)
ájult csodálata
(1975 Kroó György)
megjelenik az Iskola a határon, ájult boldogsággal olvassa az ország
(1994 Szántó Piroska)
Vö. CzF. ~, ájultan; ÉrtSz.; ÉKsz.

Beállítások