böffen tn ige 1b (tárgyragos határozóval is) büffen (biz)
1. ’levegőt, gyomorban keletkezett gázt, ritk. gyomortartalmat a nyelőcsövön és a szájüregen át tompa, öblös, rövid hang kíséretében hirtelen kibocsát’ ❖ Böf. Böfögni, Böffenni, Böffenteni (1803 Toldalék a Magyar–deák szókönyvhez C3667, 507) | ajkai közül böffenve szivárog ki a visszaömlő bor és a nyál (1927 Szitnyai Zoltán CD10) | A malacom fejét is leharapom és jóízűt böffenek utána (1933 Weöres Sándor 9788012, 18) | a díszvacsorán az egyszeri ember kézzel eszik, nagyokat böffen, és hátba veregeti a miniszterelnököt (1995 Magyar Hírlap CD09).
1a. ’〈állat〉 erre emlékeztető rövid, mély hangot ad’ ❖ de hallga! a Mócz [nevű kutya] böffen egyet (1883 Szász Béla C3815, 155) | a megijedt bakőz böffen (1895 Bársony István C0835, 245) | A bak mélyebben és röviden, a suta magasabb hangon és inkább nyújtva böffen (1928 Rázsó Lajos–Nagy László¹ 1132004, 53).
1b. ’〈hang keltésére alkalmas tárgy, eszköz, kül. hangszer〉 ehhez hasonló rövid, tömör hangot ad’ ❖ Zeng a zeneszerszám: tárogató jajgat, Fütyülő sípokhoz nagy tülök kurjongat, Ropog az apró dob, a tábori [= török kétfenekű kisdob] böffen, Mint a bölönbikák egy nádasba’ többen (1853–1855 Arany János CD01) | Vastag kürtszó büffen lenn hármat. A hölgyek megrándulnak. – A király jön… (1922 e. Gárdonyi Géza C1838, 58) | A gép nem egyenletesen zúg, hanem nagyokat böffen (1947 Szabad Föld júl. 13. C1537, 2).
1c. (irod) ’〈folyadék, sár stb.〉 a benne felgyülemlő, fel-felbuggyanó gáztól, gőztől erre emlékeztető hangot hallat’ ❖ böffenve nyilik meg [a sár] kérge és térdig benyeli az illetőt (1916 Balázs Béla 9019048, 98) | Egyet böffen a tenger s egy óriás buborék Pattan el (1938 e. Karinthy Frigyes CD01) | Nem neki fiatal a Föld, buja a folyópart, nem neki böffen a mocsár és frecskel a gejzír (1988 Lengyel Péter 9397006, 175).
2. (ritk, durva) ’〈annak kif-ére, hogy udvariatlan módon, durván egy-két kurta szót odavet vki, ill. rövid szöveg így felhangzik〉’ ❖ Mért nem böffensz egygyet Záp tojás? – Felele [Etelkának] Világos (1786 Dugonics András C1471, 348) | torkon át is parancs böffen s félelem (1980 Marsall László 1103019, 48).
J: böffent.
ÖU: röffen-~.
Sz: böffenés.
Vö. CzF.; ÉrtSz.; TESz. böfög; ÉKsz.