buffog (2a) l. bufog

bufog tn ige 2abuffog

1. (rég) ’〈állat〉 ismételten, többször öblös, mély hangot ad’ ❖ A másik bojtár […] sántítva ügetett a buffogó csorda mellett (1851 Jókai Mór C2248, 207) | a vezérkopó ümmögve, buffogva arra a pontra ér, ahol a nyúl átvetette magát a vízmosáson (1894 Bársony István C4964, 81) | [A zselici disznó] nem volt csöndes, mint a mangali, hanem buffogott, bu-bu hangot adott (1933 Ébner Sándor C6054, 150).

1a. (rég) ’〈ember nevetés, es. sírás közben〉 ismételten mély, öblös hangokat hallat, ill. 〈nevetés〉 ilyen hangot ad’ ❖ [Az énekbe] belédalolt morgó kemény hangjával az első legény is, s ott buffogott a sarok asztalnál a teljes jó kedv – s megelégedéstől ragyogó ragyás-arcu rongyos pajtás (1867 Tolnai Lajos 8483018, 99) | szájára tette a kezét és buffogott, sirt (1890 Tolnai Lajos C4203, 73) | Utoljára Hinkár is elkezdett buffogni, vigyorogni (1899 Bársony István C0834, 125) | egy pillanat mulva buffogó kacagás, rihegés, büffögés tört ki (1920 Móricz Zsigmond C3223, 144).

1b. (nyj) ’mélyről, tompán, erősen köhög’ ❖ Maga is mög van hűve, igëm bufog (1951–1955 Kiskanizsai szótár C5830, 42).

2. (irod) ’〈ütésektől v. ütődésektől〉 ismételten tompa, mély hangot ad, pufog vmi’ ❖ Füttyöngve sikongatott a síp, recsegett a trombita, buffogott a dob (1913 Laczkó Géza CD10) | [Az emeletről lehajított] nehéz tárgyak buffognak, üveg és érc csörömpöl (1928 Kosztolányi Dezső ford.–Mell CD10) | mint a boxkesztyűvel ütött punching ball [= bokszzsák] buffog a tankágyú hangja (1978 Kabdebó Tamás 9816001, 13) | buffog a dob és lép a sereg (1986 Szepesi Attila 9666005, 28).

3. (/nyj)(mély hangon morogva) mérgelődik, dohog vki’ ❖ Soká bufogtam csak magamban eddig: Tovább a hallgatást nem állhatom (1875 Jókai Mór C2337, 170) | őszülő szakállát tépdelte, … úgy buffogva, mintha a föld alól hallatszanék a hangja (1892 Tolnai Lajos C4212, 131) | bufog – dohog (1999 e. Kocsis Rózsi CD48).

Sz: bufogás, bufogat.

Vö. CzF. ~, bufogat; ÉrtSz.; TESz. buffant; ÉKsz.; ÚMTsz.

buffog lásd bufog
bufog tárgyatlan ige 2a
buffog 2a
1. (rég)
〈állat〉 ismételten, többször öblös, mély hangot ad
A másik bojtár […] sántítva ügetett a buffogó csorda mellett
(1851 Jókai Mór)
a vezérkopó ümmögve, buffogva arra a pontra ér, ahol a nyúl átvetette magát a vízmosáson
(1894 Bársony István)
[A zselici disznó] nem volt csöndes, mint a mangali, hanem buffogott, bu-bu hangot adott
(1933 Ébner Sándor)
1a. (rég)
〈ember nevetés, es. sírás közben〉 ismételten mély, öblös hangokat hallat, ill. 〈nevetés〉 ilyen hangot ad
[Az énekbe] belédalolt morgó kemény hangjával az első legény is, s ott buffogott a sarok asztalnál a teljes jó kedv – s megelégedéstől ragyogó ragyás-arcu rongyos pajtás
(1867 Tolnai Lajos)
szájára tette a kezét és buffogott, sirt
(1890 Tolnai Lajos)
Utoljára Hinkár is elkezdett buffogni, vigyorogni
(1899 Bársony István)
egy pillanat mulva buffogó kacagás, rihegés, büffögés tört ki
(1920 Móricz Zsigmond)
1b. (nyj)
mélyről, tompán, erősen köhög
Maga is mög van hűve, igëm bufog
(1951–1955 Kiskanizsai szótár)
2. (irod)
〈ütésektől v. ütődésektől〉 ismételten tompa, mély hangot ad, pufog vmi
Füttyöngve sikongatott a síp, recsegett a trombita, buffogott a dob
(1913 Laczkó Géza)
[Az emeletről lehajított] nehéz tárgyak buffognak, üveg és érc csörömpöl
(1928 Kosztolányi Dezső ford.Mell)
mint a boxkesztyűvel ütött punching ball [= bokszzsák] buffog a tankágyú hangja
(1978 Kabdebó Tamás)
buffog a dob és lép a sereg
(1986 Szepesi Attila)
3. (/nyj)
(mély hangon morogva) mérgelődik, dohog vki
Soká bufogtam csak magamban eddig: Tovább a hallgatást nem állhatom
(1875 Jókai Mór)
őszülő szakállát tépdelte, … úgy buffogva, mintha a föld alól hallatszanék a hangja
(1892 Tolnai Lajos)
bufog – dohog
(1999 e. Kocsis Rózsi)
Sz: bufogás, bufogat
Vö. CzF. ~, bufogat; ÉrtSz.; TESz. buffant; ÉKsz.; ÚMTsz.

Beállítások