burzsoa (6A) l. burzsoá

burzsoá fn és mn 1Aburzsoa

I. fn (Tört v. Pol is)

’a burzsoázia társadalmi csoportjához, osztályához tartozó személy’ ❖ itt nálunk is szakszerűleg azt kiabálják: le a burzsoával, le a kapitalistákkal! (1902 Pesti Hírlap júl. 13. C5650, 1) | Itt mindent a szociáldemokrata, a burzsoá, a pap és a földbirtokos határoznak meg (1923 Lékai János 9391002, 550) | a hetenként majd szabálytalan időközökben megjelenő Vörös Újság azt írta, hogy fütyül minden törvényre és hogy minden jó kommunistának minden nap legalább egy burzsoát kell agyonütnie (1942 Bánlaky József CD16) | [Lenin] arra mutat rá, hogy nem a legerkölcstelenebb emberekből lesznek a burzsoák, hanem az árutermelés talaján éppen a legdolgosabb, legszorgalmasabb gazda válik kisburzsoává (1958 Nagy Magda 2025130, 763) | azok, akik a kapitalizmus leghevesebb bírálói voltak, most gazdag nagytőkések, de legalábbis komprádor burzsoák (1996 Magyar Hírlap CD09).

II. mn

(Tört v. Pol, pejor is) ’a burzsoáziához tartozó, vagyonnal, (nagy)tőkével rendelkező 〈személy〉, ill. ilyen személyekből álló 〈közösség, csoport〉’ ❖ ezt a ficzkót vagy öt hét előtt, mint gyermek-tanítót láttam egy bourgeois-háznál, hol ismeretségem van (1852 Szilágyi Virgil 8449002, 344) | Másutt legalább kultúrhistóriai szempontból teremtett művészetet, értéket a feudalizmus és a burzsoa-rend is (1907 Ady Endre CD0801) | A volt radikális polgárság burzsoá szárnya gyönyörűen megegyezett az ellenforradalommal és szépen belésimult a bethleni konszolidációba (1952 Darvas József 9101003, 128) | nézzük is meg, kiket érintett legsúlyosabban, és döntött nyomorba az elkobzás. Azt a paraszti és kistulajdonosi réteget, amely a nemzet gerince volt, és persze a burzsoá polgárságot (1991 Országgyűlési Napló CD62) | [Céline] férjhez megy Philippe Aignanhoz, egy nagypolgári család ambiciózus sarjához. A házasságban is meg akarja tartani belső önállóságát, lázadozik a burzsoá család protokolláris értékei, konzervatív életvitele ellen (1998 Új Könyvek CD29).

a. (Tört v. Pol) ’e személyekre, e közösségekre jellemző’ ❖ Ez már nem a Petőfi forradalmisága. Itt nem szabadságról és a francia forradalom burzsoá örömeiről van szó (1919 Szabó Dezső 9623019, 100) | Eötvös mindvégig a burzsoá liberalizmus talaján marad meg (1951 Sőtér István 9613009, 82) | Sárcipőt hordasz? – mondta mosolyogva. Mosolyában kellemetlen gúny húzódott. Tipikus burzsoa viselet. Öntudatos kommunista nem hord sárcipőt (1981 Dénes Tibor 9812001, 16).

b. ’polgári társadalom megteremtésére irányuló 〈forradalom〉’ ❖ [Vámbéry] a francia forradalmat tüntetőleg többször burzsoá-forradalomnak nevezi (1932 Szász Zoltán CD10) | Valamennyi forradalom polgári forradalom volt, hiszen tulajdonképpen nem mást, mint a régi burzsoá forradalmak klasszikus programját, a magántulajdon jogát és az állampolgári jogokat követelte (1990 Kovács M. Mária 2004007, 442).

c. (Tört v. Pol is) ’a tőkésosztály érdekeit érvényesítő, javát szolgáló, ill. általa létrehozott, irányított, működtetett’ ❖ csak azért térünk el a burzsoá-sajtóval szemben eddig követett semmibevevő taktikánktól […], hogy visszaverhessük egy németországi elvtársunk és a német szociáldemokrácia ellen indított orvtámadását (1890 A magyar munkásmozgalom története C4917, 573) | fölszínes burzsoa „szórakoztató” irodalom és művészet (1919 Juhász Gyula¹ 9284852, 173) | A francia szabadkőműves radikalizmus egyház-ellenessége alapjában véve arra szolgált, hogy a munkásosztály leválását a burzsoá-demokráciáról késleltesse (1945 Révai József 9564002, 6) | A szocialista Magyarország parlamentje összehasonlíthatatlanul nagyobb hatalommal bír, mint bármely burzsoá állam parlamentje (1958 Magyar Nemzet szept. 28. C0354, 5) | burzsoá tulajdoni viszonyok (1959 Világhy Miklós 2056025, 10) | burzsoá propaganda (1968 Aczél György 9809007, 94) | Ismét előkerültek olyan fogalmak, mint a burzsoá imperializmus (1999 Magyar Hírlap CD09).

ÖU: kis~, nagy~.

Vö. ÉrtSz.; TESz. burzsoázia; ÉKsz.; IdSz.

burzsoa lásd burzsoá
burzsoá főnév és melléknév 1A
burzsoa 6A
I. főnév (Tört v. Pol is)
a burzsoázia társadalmi csoportjához, osztályához tartozó személy
itt nálunk is szakszerűleg azt kiabálják: le a burzsoával, le a kapitalistákkal!
(1902 Pesti Hírlap júl. 13.)
Itt mindent a szociáldemokrata, a burzsoá, a pap és a földbirtokos határoznak meg
(1923 Lékai János)
a hetenként majd szabálytalan időközökben megjelenő Vörös Újság azt írta, hogy fütyül minden törvényre és hogy minden jó kommunistának minden nap legalább egy burzsoát kell agyonütnie
(1942 Bánlaky József)
[Lenin] arra mutat rá, hogy nem a legerkölcstelenebb emberekből lesznek a burzsoák, hanem az árutermelés talaján éppen a legdolgosabb, legszorgalmasabb gazda válik kisburzsoává
(1958 Nagy Magda)
azok, akik a kapitalizmus leghevesebb bírálói voltak, most gazdag nagytőkések, de legalábbis komprádor burzsoák
(1996 Magyar Hírlap)
II. melléknév
(Tört v. Pol, pejor is)
a burzsoáziához tartozó, vagyonnal, (nagy)tőkével rendelkező 〈személy〉, ill. ilyen személyekből álló 〈közösség, csoport〉
ezt a ficzkót vagy öt hét előtt, mint gyermek-tanítót láttam egy bourgeois-háznál, hol ismeretségem van
(1852 Szilágyi Virgil)
Másutt legalább kultúrhistóriai szempontból teremtett művészetet, értéket a feudalizmus és a burzsoa-rend is
(1907 Ady Endre)
A volt radikális polgárság burzsoá szárnya gyönyörűen megegyezett az ellenforradalommal és szépen belésimult a bethleni konszolidációba
(1952 Darvas József)
nézzük is meg, kiket érintett legsúlyosabban, és döntött nyomorba az elkobzás. Azt a paraszti és kistulajdonosi réteget, amely a nemzet gerince volt, és persze a burzsoá polgárságot
(1991 Országgyűlési Napló)
[Céline] férjhez megy Philippe Aignanhoz, egy nagypolgári család ambiciózus sarjához. A házasságban is meg akarja tartani belső önállóságát, lázadozik a burzsoá család protokolláris értékei, konzervatív életvitele ellen
(1998 Új Könyvek)
a. (Tört v. Pol)
e személyekre, e közösségekre jellemző
Ez már nem a Petőfi forradalmisága. Itt nem szabadságról és a francia forradalom burzsoá örömeiről van szó
(1919 Szabó Dezső)
Eötvös mindvégig a burzsoá liberalizmus talaján marad meg
(1951 Sőtér István)
Sárcipőt hordasz? – mondta mosolyogva. Mosolyában kellemetlen gúny húzódott. Tipikus burzsoa viselet. Öntudatos kommunista nem hord sárcipőt
(1981 Dénes Tibor)
b.
polgári társadalom megteremtésére irányuló 〈forradalom〉
[Vámbéry] a francia forradalmat tüntetőleg többször burzsoá-forradalomnak nevezi
(1932 Szász Zoltán)
Valamennyi forradalom polgári forradalom volt, hiszen tulajdonképpen nem mást, mint a régi burzsoá forradalmak klasszikus programját, a magántulajdon jogát és az állampolgári jogokat követelte
(1990 Kovács M. Mária)
c. (Tört v. Pol is)
a tőkésosztály érdekeit érvényesítő, javát szolgáló, ill. általa létrehozott, irányított, működtetett
csak azért térünk el a burzsoá-sajtóval szemben eddig követett semmibevevő taktikánktól […], hogy visszaverhessük egy németországi elvtársunk és a német szociáldemokrácia ellen indított orvtámadását
(1890 A magyar munkásmozgalom története)
fölszínes burzsoa „szórakoztató” irodalom és művészet
(1919 Juhász Gyula¹)
A francia szabadkőműves radikalizmus egyház-ellenessége alapjában véve arra szolgált, hogy a munkásosztály leválását a burzsoá-demokráciáról késleltesse
(1945 Révai József)
A szocialista Magyarország parlamentje összehasonlíthatatlanul nagyobb hatalommal bír, mint bármely burzsoá állam parlamentje
(1958 Magyar Nemzet szept. 28.)
burzsoá tulajdoni viszonyok
(1959 Világhy Miklós)
burzsoá propaganda
(1968 Aczél György)
Ismét előkerültek olyan fogalmak, mint a burzsoá imperializmus
(1999 Magyar Hírlap)
ÖU: kisburzsoá, nagyburzsoá
Vö. ÉrtSz.; TESz. burzsoázia; ÉKsz.; IdSz.

Beállítások