csordultig hsz 0 (túlzó is)
1. (átv is) ’〈kül. folyadékkal〉 annyira 〈tele van vmi v. megtölt vmit vki〉, hogy szinte már kicsordul; csurig’ ❖ [Kapitányként] mindened tsurdódig tele leſzſz; mindenkor víg és ſoha bús nem leſzel (1782 Kónyi János C2729, 139) | [A patak] vize tündérvölgyet csordultig betölté (1826 Vörösmarty Mihály C4534, 247) | A földben egy edényt talál, A mely aranynyal, drágakővel Csordultig áll (1846 Petőfi Sándor C3501, 437) | csurdoltig finom vörös borral tölté meg kristály poharát (1871 Kvassay Ede C2868, 102) | csordultig teli kukába (1980 Marsall László 1103013, 39).
1a. ’〈emberekkel〉 annyira 〈tele van v. megtelik vmi〉, hogy többen már szinte nem férnek el benne v. rajta’ ❖ csordultig tele lettek a [lengyel] főváros fogházai (1831–1832 Kossuth Lajos CD32) | csordultig megtelt szinház (1860 Vasárnapi Újság CD56) | helyet keresve utasokkal csordultig zsúfolt vagonokban (1877 Jókai Mór CD18) | Hatalmas a tér […] csordultig emberrel (2000 Természet Világa CD50).
1b. ’〈szív, lélek, ill. vki vmely érzelemmel〉 egészen, túláradóan 〈tele van v. megtelik〉’ ❖ tsordultig tölt sokaknak vigassággal a’ szivek (1790 Magyar Kurír C0316, 1303) | fájdalommal csordultig megtelt lélek (1880 Lukács Móric C0667, 59) | Terike már csordultig van a bánkódással (1900 Bársony István C0832, 89) | Az asszonyok szíve […] csordultig tele, a bőrük meg édes levendula- s jázminillatot áraszt (1998 Magyar Hírlap CD09).
2. (rég, átv is) ’〈edényt〉 az utolsó cseppig 〈kiürít〉, ill. 〈folyadékot〉 így, ilyen mértékben 〈elfogyaszt〉’ ❖ a’ keserség poharát tsordúltig kiigyák (1807 Hazai Tudósítások C0188, 279) | szíja csak be az általjános nemzet az efféle […] mérget csordultig, ’s bizony mondom, pusztulásának csak csuda veheti elejét (1845 Széchenyi István CD1501).
2a. (rég) ’teljesen, maradéktalanul’ ❖ csordultig ki volnék elégítve mind a múltról, mind a még jöhetőről (1826 Fazekas Mihály C1701, 110) | csordúltig élvezte az elégtételt, hogy a büszke leánynak egyszerre visszafizetheti mindazt a megaláztatást, a melyet ő maga éveken át [elszenvedett] (1891 Zempléni P. Gyula ford.–Ohnet 8536002, 127).
Vö. CzF.; ÉrtSz.; TESz. csorog; ÉKsz.; ÚMTsz.