elbeszélő mn-i ign, mn és fn 

I. mn-i ign → elbeszél.

II. mn 1C

1. (Irodt is) ’személyek cselekedeteinek v. eseményeknek történetként való elmesélését, bemutatását szolgáló 〈művészet, (irodalmi) közlésforma〉, ill. ilyen közlésformában írt 〈(irodalmi) mű〉’ ❖ Az elbeszélő nemben […] első a francia [nyelv] (1814–1815 Kölcsey Ferenc 8253047, 885) | A plastikai stilnek leginkább elbeszélő művekben van helye (1870 Névy László 8334007, 113) | [Arany János Szent László füve című versének az] elbeszélő részében mesterien eltalálja a népmonda elbeszélőjének hittel teljes, egyszerü hangját (1907 Benedek Marcell 9042005, 143) | [Domenico Ghirlandaio] a XV. sz. második felében a monumentális elbeszélő festészet csúcspontját képviseli (1925 MűvészetiLex. C6812, 277) | [Ottlik Géza] elbeszélő művészete tartalmi és formai vonatkozásban egyaránt újszerű karakterű a magyar polgári irodalomban (1966 B. Nagy László CD53) | Műfajváltást jelez, hogy ez az ironikus színekkel telítődő elbeszélő költészet a próza felé hajlik? (2001 Magyar Hírlap CD09) elbeszélő költemény (Irodt) ’nagyobb lélegzetű, de a verses regénynél, az eposznál kisebb terjedelmű, versben írt epikus mű’ ❖ a’ charaktereket minden elbeszélő költemények’ fő alapjának tettem (1826–1827 Toldy Ferenc C4168, 17) | Meg van tehát, nagyon meg van népünknél a forma iránti érzék elbeszélő költeményeknél is (1860 Arany János 8014013, 269) | Berzsenyi, aki leggyakrabban használta, még elbeszélő költeményt is írt tiszta asklepiadési sorokban (1959 Hegedüs Géza 9233027, 99) | Az 1848–1849-es harcok során a határőrök ajkán számos, a délszláv népi epika hagyományait követő elbeszélő költemény született (1999 Sokcsevits Dénes CD17).

2. ’〈gyakr. a lírikussal szemben:〉 epikai műveket alkotó 〈író, költő〉’ ❖ Tompa [Mihály] lyricus és elbeszélő költőink sorában az elsők közt foglal helyet (1847 Pesti Divatlap C5841, 865) | Arrom Cecília, a legkiválóbb spanyol elbeszélő irónő Fernan Caballero név alatt (1893 PallasLex. CD02) | a Timár Virgil fia végéhez csapott novellák legnemesebb oldaláról mutatják az elbeszélő Babitsot (1924 Benedek Marcell 9042004, 78) | Shirer tehát nem szaktudományos munkát írt, hanem ún. elbeszélő történetírói alkotást (1994 Új Könyvek CD29).

3. ’a történetmesélés során v. az epikai művekben jellemzően haszn., szokásos 〈stílus, hangvétel stb.〉’ ❖ A következő vers (Kisfaludy Sándortól) elbeszélő modorban van tartva, mégis alanyi (1852–1859 Arany János C6504, 545) | [Jókai Mór] tiszta elbeszélő stíljét sohasem rontja meg lélektani fejtegetésekkel (1869 Gyulai Pál 8173010, 374) | [a görögöknél az elégia] az inkább leiró és elbeszélő hexameterrel és az inkább alanyi zenei pentameterrel szerencsésen kifejezte a szemlélkedés jellemét, a külvilág és belvilág egymásra hatását (1893 PallasLex. CD02) | Teréz most száraz, elbeszélő hangba csapott át (1961 Benedek Marcell 9042001, 63) | [Kemény Zsigmond] komoly kísérleteket tesz a regények elbeszélő technikájának megújítására (1993 A magyarság kézikönyve CD06).

4. (Nyelvt) elbeszélő múlt ’a múltban végbement eseményt, történést – mint egy múltbeli eseménysor láncszemét – kifejező igeidő, ill. ilyen igeidejű alak(ok rendszere)’ ❖ Az igék hajlítása [= ragozása] nem egy ó formát megőrzött, így a többes számú harmadik személy „nt”-jét: pl. „sö brauchnt”; az elbeszélő-múlt erős conjunctivuság: pl. „i gab” (gäbe) (1889 Az Osztrák–Magyar Monarchia ford. CD21) | Az ikes igék elbeszélő múltjában (1896 Simonyi Zsigmond CD44) | a történeti v. elbeszélő mult, melyet az élő nyelv már alig használ: írék, olvasál, jára (1927 TolnaiÚjLex. C5724, 122) | [a székely és csángó nyelvjárásban] megvan az elbeszélő múlt (vára, kére) és a régmúlt is (járt vala) (1997 Magyar nyelv és irodalom CD13) | [Berzsenyi Dániel Barátimhoz című versében] az ötödik versszaktól az elbeszélő múltat jelen idejű igék váltják fel (1999 Magyar Hírlap CD09).

4a. (kissé rég) ’ilyen idejű 〈igealak〉’ ❖ [A Jókai-kódexben] az igeragozásban sajátságos, hogy az ikes igék elbeszélő alakjában s föltételes módjában az egyes 3. személy csak magashangu igékben végződik ék-en, mélyhanguakban ák-on (1893 PallasLex. CD02) | Félmult idő (v. féligmult idő), elavult nyelvtani műszó, a német Halbvergangenheit fordítása. A történeti mult vagyis elbeszélő igealak neve volt (1894 PallasLex. CD02) | [A régi írók] a multban történt egyes események elbeszélésére mindig az egyszerű elbeszélő alakot használták (1914 RévaiNagyLex. C5706, 485).

5. ’történetmesélésre késztető 〈kedv, hangulat stb.〉’ ❖ Apostol e stoikus felsóhajtása nem zökkentette ki Kanutot az elbeszélő hangulatból (1889 Iványi Ödön 8201001, 40) | Éppen így egyesül [Giotto di Bondone] művészetében az elbeszélő hajlandóság sok drámai kifejező erővel (1928 TolnaiÚjLex. C5730, 209) | Heltai [Gáspár], elbeszélő kedvének növekedésével párhuzamosan, a mesék mondanivalóját, társadalmi irányzatosságát is egyre jobban elmélyíti (1964 Varjas Béla CD53).

6. ’olyan 〈adottság, képesség〉, hogy vki jól, érdekfeszítően tud történetet mondani, mesélni’ ❖ négy versbe [ti. versszakba] annyi minden befér, hogy a legjobb véleményt költi szerzőnk [ti. Szász Károly] elbeszélő ügyessége iránt (1861 Arany János C6505, 88) | [Richard Doddridge Blackmore] regényeit gondos, művészi koncepció, kiváló elbeszélő tehetség, drámai jellemzés és igazi humor jellemzik (1893 PallasLex. CD02) | [Mikszáth Kálmánban] megvolt egy nagy író csodálatos elbeszélő készsége (1924 Schöpflin Aladár CD10) | [Somogyi Tóth Sándor Próféta voltál, szívem című regényében] teljesebben bontakoztatja ki lélekábrázoló, szerkesztő és elbeszélő képességeit (1990 Pomogáts Béla CD53).

III. fn 1C

(átv is) ’az a személy, aki vmely eseményt, történetet írásban v. szóban vkinek (képes érdekfeszítően, szemléletesen) elmond(ani), elmesél(ni)’ ❖ Nem távol tőle három prókátor, a történet elbeszélőji (1831 Kazinczy Ferenc 7163032, 575) | A szenvedélyes elbeszélő olyan, mint a katona az ütközet hevében, nem is veszi észre, hogy kartács érte (1900 Mikszáth Kálmán 8312013, 41) | [Papp Gábor filmjében] az elbeszélők jelentős részének mosolyog a szeme, ami igazán árulkodó, amikor kedves kollégiumuk [ti. az Eötvös Kollégium] hagyományairól, szokásairól, szerkezetéről beszélnek (1997 Magyar Hírlap CD09).

a. ’epikus művek alkotásával (hivatásszerűen) foglalkozó személy’ ❖ Minden kötet 10, s igy a kettő összesen 20 novellát hoz, mellyekben közkedvességü elbeszélőnk [ti. Jókai Mór] régi szépségeivel s fényes tehetségének egész erejével találkozunk (1857 Vasárnapi Újság CD56) | az 1920-as években aláaknázták a belénk rögzített, mechanikus időérzetet s a múlt századi klasszikus elbeszélőktől örökölt, merev időkategóriákat (1984 Cs. Szabó László 9093006, 541).

b. (Irodt) ’〈epikai műben:〉 a történetet a befogadóhoz közvetítő, azt elmesélő fiktív személy, narrátor’ ❖ Regényben a költő, mint elbeszélő nem vonul annyira háttérbe, mint az eposznál; tehát a regény alanyibb, mint az eposz (1852–1859 Arany János C6504, 554) | A regény hőse, s elbeszélője – vagy inkább emlékezője – Pórtelky Magda (1947 Rónay György 9573091, 267) | Az avantgardizmus érzelmi beállítódása az elbeszélői nézőpontban és a szereplők magatartásában tükröződik. Az elbeszélő, noha jelenléte igen diszkrét, nem szenvtelen szemlélő (1982 Fehér Erzsébet 2028008, 286).

Sz: elbeszélői.

Vö. CzF.; ÉrtSz.; ÉKsz.

elbeszélő melléknévi igenév, melléknév és főnév
I. melléknévi igenévelbeszél
II. melléknév 1C
1. (Irodt is)
személyek cselekedeteinek v. eseményeknek történetként való elmesélését, bemutatását szolgáló 〈művészet, (irodalmi) közlésforma〉, ill. ilyen közlésformában írt (irodalmi) mű〉
Az elbeszélő nemben […] első a francia [nyelv]
(1814–1815 Kölcsey Ferenc)
A plastikai stilnek leginkább elbeszélő művekben van helye
(1870 Névy László)
[Arany János Szent László füve című versének az] elbeszélő részében mesterien eltalálja a népmonda elbeszélőjének hittel teljes, egyszerü hangját
(1907 Benedek Marcell)
[Domenico Ghirlandaio] a XV. sz.század második felében a monumentális elbeszélő festészet csúcspontját képviseli
(1925 MűvészetiLex.)
[Ottlik Géza] elbeszélő művészete tartalmi és formai vonatkozásban egyaránt újszerű karakterű a magyar polgári irodalomban
(1966 B. Nagy László)
Műfajváltást jelez, hogy ez az ironikus színekkel telítődő elbeszélő költészet a próza felé hajlik?
(2001 Magyar Hírlap)
elbeszélő költemény (Irodt)
nagyobb lélegzetű, de a verses regénynél, az eposznál kisebb terjedelmű, versben írt epikus mű
a’ charaktereket minden elbeszélő költemények’ fő alapjának tettem
(1826–1827 Toldy Ferenc)
Meg van tehát, nagyon meg van népünknél a forma iránti érzék elbeszélő költeményeknél is
(1860 Arany János)
Berzsenyi, aki leggyakrabban használta, még elbeszélő költeményt is írt tiszta asklepiadési sorokban
(1959 Hegedüs Géza)
Az 1848–1849-es harcok során a határőrök ajkán számos, a délszláv népi epika hagyományait követő elbeszélő költemény született
(1999 Sokcsevits Dénes)
2.
〈gyakr. a lírikussal szemben:〉 epikai műveket alkotó 〈író, költő〉
Tompa [Mihály] lyricus és elbeszélő költőink sorában az elsők közt foglal helyet
(1847 Pesti Divatlap)
Arrom Cecília, a legkiválóbb spanyol elbeszélő irónő Fernan Caballero név alatt
(1893 PallasLex.)
a Timár Virgil fia végéhez csapott novellák legnemesebb oldaláról mutatják az elbeszélő Babitsot
(1924 Benedek Marcell)
Shirer tehát nem szaktudományos munkát írt, hanem ún.úgynevezett elbeszélő történetírói alkotást
(1994 Új Könyvek)
3.
a történetmesélés során v. az epikai művekben jellemzően haszn., szokásos 〈stílus, hangvétel stb.〉
A következő vers (Kisfaludy Sándortól) elbeszélő modorban van tartva, mégis alanyi
(1852–1859 Arany János)
[Jókai Mór] tiszta elbeszélő stíljét sohasem rontja meg lélektani fejtegetésekkel
(1869 Gyulai Pál)
[a görögöknél az elégia] az inkább leiró és elbeszélő hexameterrel és az inkább alanyi zenei pentameterrel szerencsésen kifejezte a szemlélkedés jellemét, a külvilág és belvilág egymásra hatását
(1893 PallasLex.)
Teréz most száraz, elbeszélő hangba csapott át
(1961 Benedek Marcell)
[Kemény Zsigmond] komoly kísérleteket tesz a regények elbeszélő technikájának megújítására
(1993 A magyarság kézikönyve)
4. (Nyelvt)
(csak szókapcsolatban)
elbeszélő múlt
a múltban végbement eseményt, történést – mint egy múltbeli eseménysor láncszemét – kifejező igeidő, ill. ilyen igeidejű alak(ok rendszere)
Az igék hajlítása [= ragozása] nem egy ó formát megőrzött, így a többes számú harmadik személy „nt”-jét: pl. „sö brauchnt”; az elbeszélő-múlt erős conjunctivuság: pl. „i gab” (gäbe)
(1889 Az Osztrák–Magyar Monarchia ford.)
Az ikes igék elbeszélő múltjában
(1896 Simonyi Zsigmond)
a történeti v. elbeszélő mult, melyet az élő nyelv már alig használ: írék, olvasál, jára
(1927 TolnaiÚjLex.)
[a székely és csángó nyelvjárásban] megvan az elbeszélő múlt (vára, kére) és a régmúlt is (járt vala)
(1997 Magyar nyelv és irodalom)
[Berzsenyi Dániel Barátimhoz című versében] az ötödik versszaktól az elbeszélő múltat jelen idejű igék váltják fel
(1999 Magyar Hírlap)
4a. (kissé rég)
ilyen idejű 〈igealak〉
[A Jókai-kódexben] az igeragozásban sajátságos, hogy az ikes igék elbeszélő alakjában s föltételes módjában az egyes 3. személy csak magashangu igékben végződik ék-en, mélyhanguakban ák-on
(1893 PallasLex.)
Félmult idő (v.vagy féligmult idő), elavult nyelvtani műszó, a német Halbvergangenheit fordítása. A történeti mult vagyis elbeszélő igealak neve volt
(1894 PallasLex.)
[A régi írók] a multban történt egyes események elbeszélésére mindig az egyszerű elbeszélő alakot használták
(1914 RévaiNagyLex.)
5.
történetmesélésre késztető 〈kedv, hangulat stb.〉
Apostol e stoikus felsóhajtása nem zökkentette ki Kanutot az elbeszélő hangulatból
(1889 Iványi Ödön)
Éppen így egyesül [Giotto di Bondone] művészetében az elbeszélő hajlandóság sok drámai kifejező erővel
(1928 TolnaiÚjLex.)
Heltai [Gáspár], elbeszélő kedvének növekedésével párhuzamosan, a mesék mondanivalóját, társadalmi irányzatosságát is egyre jobban elmélyíti
(1964 Varjas Béla)
6.
olyan 〈adottság, képesség〉, hogy vki jól, érdekfeszítően tud történetet mondani, mesélni
négy versbe [ti. versszakba] annyi minden befér, hogy a legjobb véleményt költi szerzőnk [ti. Szász Károly] elbeszélő ügyessége iránt
(1861 Arany János)
[Richard Doddridge Blackmore] regényeit gondos, művészi koncepció, kiváló elbeszélő tehetség, drámai jellemzés és igazi humor jellemzik
(1893 PallasLex.)
[Mikszáth Kálmánban] megvolt egy nagy író csodálatos elbeszélő készsége
(1924 Schöpflin Aladár)
[Somogyi Tóth Sándor Próféta voltál, szívem című regényében] teljesebben bontakoztatja ki lélekábrázoló, szerkesztő és elbeszélő képességeit
(1990 Pomogáts Béla)
III. főnév 1C
(átv is)
az a személy, aki vmely eseményt, történetet írásban v. szóban vkinek (képes érdekfeszítően, szemléletesen) elmond(ani), elmesél(ni)
Nem távol tőle három prókátor, a történet elbeszélőji
(1831 Kazinczy Ferenc)
A szenvedélyes elbeszélő olyan, mint a katona az ütközet hevében, nem is veszi észre, hogy kartács érte
(1900 Mikszáth Kálmán)
[Papp Gábor filmjében] az elbeszélők jelentős részének mosolyog a szeme, ami igazán árulkodó, amikor kedves kollégiumuk [ti. az Eötvös Kollégium] hagyományairól, szokásairól, szerkezetéről beszélnek
(1997 Magyar Hírlap)
a.
epikus művek alkotásával (hivatásszerűen) foglalkozó személy
Minden kötet 10, s igy a kettő összesen 20 novellát hoz, mellyekben közkedvességü elbeszélőnk [ti. Jókai Mór] régi szépségeivel s fényes tehetségének egész erejével találkozunk
(1857 Vasárnapi Újság)
az 1920-as években aláaknázták a belénk rögzített, mechanikus időérzetet s a múlt századi klasszikus elbeszélőktől örökölt, merev időkategóriákat
(1984 Cs. Szabó László)
b. (Irodt)
〈epikai műben:〉 a történetet a befogadóhoz közvetítő, azt elmesélő fiktív személy, narrátor
Regényben a költő, mint elbeszélő nem vonul annyira háttérbe, mint az eposznál; tehát a regény alanyibb, mint az eposz
(1852–1859 Arany János)
A regény hőse, s elbeszélője – vagy inkább emlékezője – Pórtelky Magda
(1947 Rónay György)
Az avantgardizmus érzelmi beállítódása az elbeszélői nézőpontban és a szereplők magatartásában tükröződik. Az elbeszélő, noha jelenléte igen diszkrét, nem szenvtelen szemlélő
(1982 Fehér Erzsébet)
Sz: elbeszélői
Vö. CzF.; ÉrtSz.; ÉKsz.

Beállítások